A BÉKÁK BESZÉDE



Másnap estefelé a Kisfiú ezzel köszöntött be Rémusz bácsihoz:
- Bugybugy-putypuruty!
Rémusz bácsi éppen szöget vert egy csizma sarkába. Felnézett a munkájából, és így felelt:
- Rumkumkumkum-humhumhum! - de még csak el sem mosolyodott.
- Ezt miért mondtad? - kérdezte a Kisfiú csodálkozva.
- Teknősnyelven szóltál hozzám - felelte az öreg. - Én pedig kecskebékanyelven válaszoltam.
- És mit jelent az, amit mondtál? - érdeklődött a Kisfiú.
- Nem tudom egészen biztosan - mondta Rémusz bácsi. - A folyó partján hallottam, amikor legutóbb arra jártam.
- Lehet, hogy azt jelenti, hogy: szervusz?
- Lehet - felelte az öreg.
- Hát akkor: rumkumkumkum-humhumhum - mondta a Kisfiú.
Rémusz bácsi letette a kalapácsot, és kezet nyújtott.
- Bugybugy-putypuruty - válaszolta barátságosan.
- Mesélni is békanyelven fogsz? - érdeklődött a Kisfiú.
- Embernyelven is, békanyelven is - felelte Rémusz bácsi.

Amikor a Teknős - bugybugy-putypuruty - lemerült az iszapba, a Kecskebéka, aki éppen ott hűsölt, nagyon megörült neki, mert már régen nem találkoztak.
- Rumkumkumkum-humhumhum - üdvözölte, és mindjárt megkérdezte tőle: - Pumpum­vamvam-vamvamvam?
- Hudrubadra-mutymutykuty - felelte a Teknős.
Meghallotta a Vöröshasú Béka, és nem állta meg, hogy közbe ne szóljon:
- Ümmömm-ümmöm.
De ezt már a varangyos béka sem hagyhatta szó nélkül.
- Kvákkvákkvákkvák - mondta.
Jól elbeszélgettek.
A Róka a parton állt és fülelt. Szerette volna eltalálni, hogy miről folyik a társalgás odalent a víz alatt, de egy kukkot sem tudott ellesni belőle.

- Pedig az előbb még megértették egymást, a Teknős és a Róka - vetette ellen a Kisfiú.
- Persze - felelte Rémusz bácsi. - Mert szárazföldi állat-nyelven beszélt, most pedig vízi nyelven.
- És azt nem érti a Róka?
- Nem bizony. Éppen azért hallgatódzott olyan figyelmesen, mert azt remélte, hogy előbb-utóbb mégiscsak sikerül elkapnia egy-két értelmes hangot.
- És sikerült? kérdezte a Kisfiú.
- Mindjárt megtudod - felelte Rémusz bácsi.

Szálltak a buborékok, hozták-vitték a titkos vízi beszédet. A Róka ide-oda fordította a fejét, és egyre beljebb lépdelt a partról a vízbe.
- Brekeke! - mondta egy apró zöld béka.
De a Róka így értette:
- Gyere be!
- Menjek be? - csodálkozott a Róka, és körülnézett. - Ki hív engem?
- Kva-kvákkvák - szólt a varangyos béka.
A Róka azonban így hallotta:
- A bátyád.
Nagyon megütődött ezen a válaszon a Róka, mert eddig úgy tudta, hogy a bátyja éppolyan kevéssé szereti a vizet, akárcsak ő maga.
Meg is kérdezte:
- Hát te mit keresel a vízben?
- Ümmöm, ümmöm - mondta a Vöröshasú Béka.
A Róka meg ezt értette:
- Fürdöm, fürdöm.
Oda néz, ahonnan a hangot hallotta, vagyis a vízbe, és látja, hogy csakugyan: ott áll a bátyja, éppen szemben.
(Azazhogy a saját tükörképe állt ott, azt nézte a bátyjának.)
- Brekeke! - kiabált megint a zöld béka, s ez most is éppen úgy hangzott, mintha ezt mondta volna: gyere be!
- Inkább te gyere ki! - felelte a Róka, és már nyúlt is a saját képmása felé, hogy kihúzza a vízből.
Hanem egy kicsit elhirtelenkedte a dolgot, megcsúszott, elesett, és fejjel előre, belepottyant a vízbe. Alig tudott kikecmeregni belőle.
- Hahaha! - nevettek a nagy békák.
A kisebbek meg így:
- Hehehe!
És volt ott egy egészen pici béka, az így nevetett:
- Hihihi!

- És ez mit jelentett vízi nyelven? - kérdezte a Kisfiú.
- Olyasfélét, mint szárazföldi nyelven.
- És a Teknős hogy nevetett?
- Sehogy - felelte Rémusz bácsi. - Mert addigra már mélyen aludt odalent a folyó fenekén, a puha iszapban.
Kézbe vette a kalapácsot, amelyet az előbb letett maga mellé.
- Neked is aludni illenék már - mondta. - Nem vagy még álmos?
- Egy kicsit.
- Hát akkor: bugybugy-putypuruty!
- Humkumkumkum-humhumhum! - ásított a Kisfiú, és hazament.