Szép időben, mikor a rét fölött hosszú szálakban úszott az ökörnyál, Mazsola
legszívesebben a ház körül turkált.
Esős napokon azonban bekényszerült a szobába, s ilyenkor bizony kezdetét vette
a nyafogás:
- Manócska, Manócska, hadd játsszam a sakkfigurákkal!
- Hogyisne, letörne a fejük, s akkor hogyan sakkozzunk Varjú barátommal?
- Faragj nekem is sakkfigurákat, Manócska!
- Hiszen nem is tudsz sakkozni!
- Nem baj, katonásdit játszanék velük!
- Ó, hát katonásdit babszemekkel is játszhatsz!
És Manócska különféle lapulevélzacskókból különféle babokat adott Mazsolának:
nagy, lila babszemeket fekete csíkkal, fehér pöttyös fekete babokat,
halványsárgákat, barnákat, hófehéreket, minden színből egy-egy marékravalót.
Rövid idő múlva annyi babszemvitéz menetelt a padlón, hogy lépni sem lehetett
tőlük. Mazsola főzőkanállal vezényelte őket, és vígan énekelt:
Aki nem lép egyszerre,
Nem kap rétest estére.
Mert a rétes igen jó,
Katonának az való, trarará!
Nem kap rétest estére.
Mert a rétes igen jó,
Katonának az való, trarará!
Felbuzdulva a babszemek sikerén, Manócska újabb mulatságot eszelt ki: répából,
karalábéból, burgonyából egész állatkertet farigcsált Mazsolának. Mazsola
pompásan szórakozott, de játék közben megeszegette a répa- meg
karalábéfigurákat, s az állatkert apránként elfogyott. Manócska akkor
kukoricacsutkából készített ökröket. Ezek már nem ízlettek Mazsolának. A
csutkababát sem ette meg, aminek kukoricacsuhéból volt a ruhája és sárga
kukoricabajuszból a hajfonata.
Ezt a csutkababát nagyon szerette Mazsola. El sem aludt volna nélküle.
Napközben meg a jó meleg kályhalyukban játszadozott vele, s egyre mondogatta:
- Ne csámcsogj, csutkababa! Ne ugrálj annyit, csutkababa! Töröld meg az
orrocskádat, csutkababa!
Manócska ilyenkor nyugodtan végezhette a házimunkát. De volt ám úgy is, hogy
Mazsola ráunt a csutkababára, és azt akarta, hogy Manócska szórakoztassa őt.
- Most nem érek rá, Mazsola! - magyarázta neki Manócska. - Látod, a
bakancsomnak levált a talpa, s ha nem javítom meg, nem lesz, amit a lábamra
húzzak. Hagyj hát dolgozni, és játsszál szépen a csutkababáddal.
Mazsola erre földhöz vágta a csutkababát, kijelentette, hogy azzal nem lehet
játszani, és bevonult a kályhalyukba.
Pár perc múlva kopogtattak az ajtón. Fülöpke lépett be, Nyúlanyóék fia, aki
körülbelül akkora lehetett, mint Mazsola, csak a füle nőtt sokkal hosszabbra.
Gyertyát jött kölcsönkérni, mert kialudt náluk a villany, mire meg beértek
volna a Futrinka utcába, éppen bezárt volna a bolt.
Mazsola kikukkantott a kályhalyukból.
- Mi az, nincs gyertyátok? - kérdezte fitymálva. - Nekünk egy egész dobozzal
van! Ugye, Manócska?
- Az ám, mert nekünk meg villanyunk nincs! - nevetett Manócska, miközben
gyertya után kutatott a faliszekrényben. Fülöpke a fülét billegtette, hogy
Mazsola is nevessen, de Mazsola nem nevetett, hanem visszahúzódott a
kályhalyukba, és mérgesen röfögött valamit.
Akkor vette észre Fülöpke a földön heverő csutkababát.
- Milyen helyes kis baba! - hajolt le hozzá. - Játszhatnék vele egy kicsit?
- Hozzá ne nyúlj! - visított Mazsola, és kiugrott a kályhalyukból. Felkapta a
csutkababát, és vadul magához szorította. - Ez az enyém, tudod? Ezzel te nem
játszhatsz!
Hátat fordított Fülöpkének, az meg csak hüledezett.
- Hiszen nem akartam megenni! - makogta sértődötten. - Különben is van nekem
otthon káposztatorzsából olyan nyúlhadseregem, de olyan, amilyet te még nem is
láttál!
Manócska ezalatt előkotorta a gyertyát, és odaadta Fülöpkének.
- Köszönöm szépen addig is - hajtotta meg Fülöpke a jobb fülét. - Sietek vele
haza, mert az egész család sötétben ül.
Elköszönt, Manócska pedig visszatelepedett a zsámolyra, hogy folytassa a
félbehagyott munkát.
Kisvártatva odadörgölődzött hozzá Mazsola.
- Unatkozom! - mondta panaszosan.
- Pedig most nyugodtan játszhatsz a csutkababáddal! - nézett rá Manócska a
szemüvege alól. - Senki sem akarja elvenni tőled.
- De mit játsszam vele? - nyafogott Mazsola. - Már unom etetni meg
csucsujgatni. Találj ki valami mást, Manócska, hogy mit játszhatnék vele!
Manócska a fejét rázta:
- Sajnálom, Mazsola, én most nem érek rá ilyesmire. Fő a fejem a gondtól,
hogyan javítsam meg ezt az ócska bakancsot. Ha viszont Fülöpke még itt volna,
biztosan kitalálna mindenféle érdekes játékot. Ők sokan vannak otthon
testvérek, és sokféle játékot tudnak.
Mazsola töprengett, töprengett, azután azt mondta:
- Kár, hogy nincs itt Fülöpke!
- Bizony, kár! - helyeselt Manócska. - Ő inkább ráért volna veled játszani,
mint én.
Mazsola ezt megjegyezte magának, és mikor pár napra rá Fülöpke meghozta a
kölcsönkért gyertyát, kedvesen kínálgatta neki a csutkababát:
- Tessék, Fülöpke, játsszál vele!
Fülöpke megörült, mert testvérei épp aznap reggelizték meg az ő torzsából
faragott nyúlhadseregét, és nem volt mivel játszania. Bebújt hát Mazsolával
együtt a kályhalyukba, ahol is azt játszották, hogy a csutkababa beteg, el kell
hívni hozzá a doktor bácsit. Először Fülöpke volt a nyúl doktor bácsi, azután
Mazsola terítette magára a törülközőt köpenynek, és ő lett a malac doktor
bácsi. Később ugyanez a törülköző fodrászköpennyé változott, és fodrászosdit
játszottak. Hol Mazsola vágott le egy kicsit a csutkababa hajából, hol meg
Fülöpke. A csutkababa haja mind rövidebb és rövidebb lett, végül teljesen
megkopaszodott. Akkor új hajat lehetett készíteni neki kukoricabajuszból. Aztán
meg énekeltek neki, hogy elaludjék. Olyan jó játék volt mindez, hogy Fülöpke el
is feledkezett a hazamenetelről. Az öreg varjú kopogott be csőrével az ablakon:
- Hej, Fülöpke, fölöttetek szálltomban hallottam, hogy szidnak otthon, amiért
nem találsz haza!
Fülöpke megijedt, hogy nem kap vacsorát, és hazaszaladt. Mazsola sírt:
- Miért ment haza Fülöpke, még akartam vele játszani!
És Manócska hiába csitította, békítgette, csak bömbölt torkaszakadtából Fülöpke
után. Végül Manócska azt mondta neki:
- Szólni fogok Fülöpkének, hogy máskor ne jöjjön át hozzád játszani, mert utána
nem győzöm a visításodat hallgatni.
Erre Mazsola elhallgatott.