Amikor
Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán először üvöltött föl,
Vacskamati megjegyezte:
-
Ijesztgetni akar bennünket.
A második
ordításnál azonban már gyanakodni kezdett.
- Talán éhes
- mondta.
- Lehetetlen
- rázta a fejét Ló Szerafin, a kék paripa -, tegnap kapta meg a nyugdíját, és
negyven kiló parizert vett magának.
- Világos,
telezabálta magát - vélte Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl. - Azért ordít,
mert negyven kiló parizer nyomja belülről.
És ekkor
megint fölhangzott a fájdalmas oú-aú-uó. Bruckner Szigfrid ordított.
Keservesen.
- Mégiscsak
meg kellene néznünk - mondta csendesen Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa.
- Úgy van -
bólintott Mikkamakka -, megtekintjük.
Fölkerekedett
az egész társaság. Elöl ment Mikkamakka és Vacskamati Mamintival, a kicsi zöld
tündérrel. Utánuk Ló Szerafin, Nagy Zoárd és Aromo, legvégül pedig Szörnyeteg
Lajos, a legjobb szívű behemót és Dömdödöm.
Bruckner
Szigfrid egy tölgyfa alatt ült, mellette érintetlenül hevert a negyven kiló
parizer.
- Mi az,
talán meg akarsz vendégelni bennünket? - kérdezte Vacskamati.
- Itt van -
mondta síri hangon Bruckner Szigfrid -, csak egyétek meg, faljátok föl,
tömjétek magatokat... Mit se törődjetek vele, hogy a halotti toromra
tartogattam.
- Mire? -
érdeklődött Mikkamakka.
- A halotti
toromra - mondta még síribb hangon Bruckner Szigfrid. - Én ugyanis meghalok. -
Egy nagy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. - Vége a világ legszebb
oroszlánjának. - Már sírt. - Vége a világ legrendesebb élőlényének.
Csodabruckner Csodaszigfridnek. Csodanekem.
-
Megcsodaőrültél? - kérdezte Mikkamakka. - Micsoda történt?
- Oú-aú-uó!
- üvöltött Bruckner Szigfrid.
- Színészkedik
- morogta Aromo -, semmi baja.
- Nem látod,
hogy nem nyúlt a parizerhez? - mondta neki szemrehányóan Ló Szerafin.
- És
ünneplőbe öltözött - suttogta megrendülten Szörnyeteg Lajos.
- Hogyhogy
ünneplőbe? - kérdezte Mikkamakka. - Tudtommal ez az egy pepita nadrágja van.
Erre
Dömdödöm Bruckner Szigfridre mutatott.
- Dömdödöm,
dömdödöm - mondta élénken.
Ahá! Most
vették észre. Szigfrid a piros nadrágtartóját vette föl.
Mert
nadrágtartóból kettő volt neki. Egy szürke és egy piros. Nagy ünnepnapokra
pirosba öltözött.
- De hát ne
ordíts már, mondd meg, hogy mi bajod! - fordult hozzá Mikkamakka.
- A fogam -
suttogta Bruckner Szigfrid -, a fogam!
Ojjé, a
hideg csak úgy futkosott a hátukon: Hű, a foga!
- Nagyon
fáj? - kérdezte részvevően Aromo.
Bruckner
Szigfrid rázta a fejét.
- Nem,
egyáltalán nem fáj... Most - tette hozzá jelentőségteljesen. - Most még nem
fáj. De majd... egy-két nap múlva... aú-oú-uó... én úgyis meghalok. Ide
nézzetek!
Felhúzta az
ínyét, és mindannyian látták, brrr, ó jaj, egy sötét foltocska a jobb fölső
szemfogán!
- Hát
bizony, ez kilyukadt - mondta borzongva Mikkamakka.
- Egy lyuk -
bólogatott Vacskamati.
- Lik -
mondta Ló Szerafin.
- Lyukacska
- így Szörnyeteg Lajos.
- Likacska -
toldotta meg Nagy Zoárd.
- Liki-luki
- mondta bánatosan Maminti, és akkor Bruckner Szigfrid szörnyűségesen
felüvöltött:
- Még egy
szójáték, és ütök, vágok, ölök... - itt elcsuklott a hangja - és hara... har...
ha... harapok - zokogta -, tudok is én már harapni... Ezzel... Nézzétek...
- Döm -
mondta ekkor Dömdödöm -, dödöm.
Bruckner
Szigfrid felugrott, és galléron ragadta.
- Szóval te
is... te is gúnyolódsz! Azt mondtad talán, hogy lyuk? He? Vagy lik? Luk?
Likacska? Lyukacska? He?! Vagy liki-luki? Mi?!
- Dödöm,
dömdödöm - rázta a fejét ijedt arccal Dömdödöm.
Látszott, azt
magyarázza, hogy dehogyis ilyesmiket mondott. Sőt, ellenkezőleg!
- Azért
mondom! - engedte el Bruckner Szigfrid, s azon nyomban sírva is fakadt. - Jaj
de sajnálom, jaj de szánom, jaj de siratom szegényt!
- Kicsodát?
- kérdezte gyanakodva Aromo.
- Kicsodát?
Kicsodát? Hát kinek lyukadt ki itt a foga? Ki van itt halálra ítélve? Kicsoda?
- s nehogy kétsége legyen bárkinek is, megdöngette a mellét. - Magamat! Magamat
szánom, siratom, sajnálom.
Aromónak
elege volt már a nagy siránkozásból. Lebiggyesztette a száját.
- Inkább a
fogmosást gyakoroltad volna annak idején. Most nem kellene siránkoznod.
- Azt
állítod, hogy sohasem mosok fogat?! - pattant fel Bruckner Szigfrid.
- Azt -
mondta Aromo.
Bruckner
Szigfrid lehajtotta a fejét.
- Hát ez
igaz. Ez igaz, Aromo, bevallom. De az nagyon csúnya rágalom volt, hogy annak
idején se mostam fogat. Mert annak idején igenis mostam.
- Ezt nem
értem - akadékoskodott Vacskamati -, elismered, hogy sohasem mostál, de azt
állítod, hogy annak idején mégis mostál...
- Mit értesz
te, mit?! - háborgott színésziesen Bruckner Szigfrid. - Ezt a pofonegyszerű
dolgot nem érted? Sohasem, de annak idején mégis. Mit nem értesz ezen?
- Már
elnézést - rebegte Szörnyeteg Lajos -, akkor mikor mostál te fogat?
- Majd én
megmondom, mikor - rikoltotta Aromo. - Mikor a hírt a birka írta, mikor a róka
volt a tyúknak a legjobb móka, mikor a szamár volt számtantanár, mikor egy
pálcán kézen állt a fálcán, és mikor a récék voltak az észmércék.
- Ez
gyönyörű szónoklat volt - nézett Aromóra tátott szájjal Nagy Zoárd, a lépkedő
fenyőfa.
- Különösen
az volt szép - suttogta Vacskamati -, hogy mikor egy pálcán kézen állt a
fálcán.
- Valóban
nagyon szép szónoklat volt - mondta gyanakodva Bruckner Szigfrid -, de nem
ártana, ha egyenesen is megmondanád, mit hadrikáltál itt. Azt állítottad, hogy
mostam annak idején fogat, vagy azt, hogy nem? Az annak idejénről beszélj!
- Az az
annak idején akkor volt - mondta Aromo -, amikor, ami elmúlt, az lett a
jövendő, és ami ezután lesz, az volt a múlt.
-
Beletörött, aj, beletörött! - ordított föl Szörnyeteg Lajos.
- Ó, neked
is a fogad? - esett kétségbe Maminti.
- Nem, nem a
fogam. Az agyvelőm.
- Mibe
törött bele?
- Hát ebbe
az egészbe. Amit Aromo mond. Igaz, nem tudtam olyan gyorsan követni, ahogyan
mondta, még csak ott tartok, hogy mikor a róka volt a tyúknak a legjobb móka...
Hogyhogy, amikor a róka megeszi a tyúkot... akkor miért móka?
- Na, ebből
elég - mondta Mikkamakka. - Csak locsogtok, lefetyeltek itt, neki meg,
szegénynek - Bruckner Szigfridre mutatott -, egy szörnyű lyuk van a szemfogán.
- Az ám -
bődült el Bruckner Szigfrid -, majd elfelejtettem...
- Ne ordíts,
kérlek szépen - mondta Mikkamakka -, inkább üljünk össze, és találjunk ki egy
hathatós módszert.
- Milyen
módszert? - kérdezte Nagy Zoárd.
- Hathatóst.
- Az milyen?
- Olyan,
amitől biztosan elmúlik Bruckner Szigfrid fogáról a lyuk.
- Helyes -
kiáltott Vacskamati -, akkor ne is hathatóst, hanem héthetőst találjunk ki,
sőt! - és itt elakadt. - Jaj, nem jön ki.
- Micsoda? -
érdeklődött Ló Szerafin.
- Az, hogy nyolcnyatóst.
- Nem baj -
vágott közbe Mikkamakka -, mondd azt, hogy tizenhathatóst vagy tizenhéthetőst!
Kész. Most már csak okos dolgokat akarok hallani.
Körbeülték
Bruckner Szigfridet.
- Akinek
valami eszébe jut, az jelentkezzen!
- Eszembe
jutott! - rikkantott Szörnyeteg Lajos.
- Mondjad! -
néztek rá kíváncsian.
- Azért volt
a tyúknak jó móka a róka...
- Most nem
arról van szó, hogy akármi eszedbe jut, azzal előálljál - magyarázta türelmesen
Mikkamakka -, csak ha Bruckner Szigfrid fogának megjavítására támad egy
gondolatod.
- Jaj, nekem
mégsem jut eszembe semmi, mégiscsak beletörött az agyvelőm! - siránkozott
Szörnyeteg Lajos.
- Jó, akkor
ülj oda Bruckner Szigfrid mellé! - intett Mikkamakka. - Tehát kettős feladat:
Bruckner Szigfrid foga kilyukadt, Szörnyeteg Lajos agya beletörött. Rajta, elő
a mentő ötletekkel!
Egy darabig
gondterhelten bámultak maguk elé valamennyien. És persze megint Aromónak jutott
eszébe legelőször a megoldás. Azaz, várjuk csak ki a végét! Mert Aromo igen
vészjósló ábrázattal emelkedett fel a helyéről.
- Úgy
döntöttem - kezdte, de Ló Szerafin rögtön félbeszakította.
- Mi az,
hogy úgy döntöttél? Talán az a véleményed!
Aromo
lesújtóan ránézett.
- Úgy
döntöttem, hogy az a véleményem, miszerint...
- Ezeket a
miszerinteket hagyjuk! - legyintett mérgesen Bruckner Szigfrid. - Egyszer találkoztam
egy miszerinttel, és összevissza hazudozott nekem. Elegem van a miszerintekből.
Az ámbárokból meg az annakellenérékből is elegem van. Az ugyebárokról meg az
ámbátorokról nem is beszélve.
- Szóval, te
találkoztál egy miszerinttel? Szerinted mi az a miszerint?
-
Köcsögkalapot viselt - folytatta zavartalanul Bruckner Szigfrid -, sárga
kalucsnit és frakkot. Csokornyakkendővel. És ez a csokornyakkendős miszerint
raccsolt is. Ráadásul. Sőt, hazudozott! Raccsolva hazudozott.
Aromo
feldühödött.
- Szerinted
mi az a miszerint?
- Mi lenne -
rántotta meg a vállát Bruckner Szigfrid -, egy kötőszó.
-
Szitakötőszó - szólt közbe Vacskamati.
Aromo
haragosan a közbeszólóra villantotta a szemét, majd ismét Bruckner Szigfridhez
fordult.
- És te
találkoztál egy kötőszóval?
- Most
mondtam. Sárga kalucsnit viselt. Csokorny...
- És
hazudozott?
- De
mennyire!
- Halljátok?
Ez megőrült! - nézett szét segélykérően Aromo.
- Egyáltalán
nem őrült meg - mondta halkan Mikkamakka -, fenébe a miszerintekkel! Térj a
tárgyra!
- Jó, de ne
szóljatok közbe! Bruckner Szigfrid foga azért lyukadt ki, mert sohasem mosott
fogat. Jó, jó - nézett az izgő-mozgó oroszlánra -, mondjuk azért, mert csak
annak idején, semmikor se mosott fogat. Tudomásom szerint őkelme legalább
százéves, esetleg... ne szólj közbe, mert abbahagyom... esetleg száztizenöt, de
maradjunk csak a száznál. Naponta öt percet kellett volna eltöltenie
fogmosással, az annyi mint... izé... - Aromo az égre emelte a tekintetét, és számolt.
Így hangzott: - Zözözizizözözuzu - és már mondta is -, az annyi mint évi
ezernyolcszázhuszonöt perc. Az nagyjából, ugye, évi... zözözizizuzu, évi
harmincnégy óra, az száz év alatt, zözözizizözizö, száznegyvenkét nap, és még a
szökőnapokat bele se számítottam. Azt javaslom tehát, hogy közadakozásból
vegyünk kétszáz fogkefét és kétezer-négyszáz tubus fogkrémet, s amíg el nem
fogy, azaz száznegyvenkét napig, Bruckner Szigfrid éjjel-nappal egyfolytában
mossa a fogát. Pótolja a mulasztást!
Aromo elégedetten
leült.
- Uuuuuuu! -
sóhajtott Bruckner Szigfrid.
- Mi az,
fáj? - kérdezték tőle részvéttel.
- Dehogy, de
száznegyvenkét éjjel és nappal?! Egyfolytában... aúaúaú!
- Hiszen az
kis híján öt hónap - mondta sajnálkozva Ló Szerafin. - Azt akarod, hogy ne
aludjon, ne egyen, ne igyon, csak nyiszálja, csiszálja, sikálja, kaparja,
húzza-vonja?
- Csak ez a
megoldás - mondta magabiztosan Aromo.
- Egyáltalán
nem megoldás - rázta a fejét Mikkamakka -, a lyuk attól nem múlik el. Moshatja
ítéletnapig, a lyuk lyuk marad. Legföljebb tiszta lesz.
- És
Bruckner Szigfridnek tiszta lyuk lesz a foga - szellemeskedett Ló Szerafin.
- Nem is
arra gondoltam, hogy meggyógyul - mondta Aromo -, csak tanuljon egy kis
tisztességet ez a mosdatlan fogú oroszlán.
- Dömdödöm!
- nézett rá felháborodottan Dömdödöm.
- Azt akarod
mondani, hogy szégyelljem magam?
- Döm -
mondta Dömdödöm.
Ami azt
jelentette, hogy igenis, szégyellje magát. Mert nem megbüntetni kell Bruckner
Szigfridet, hanem meggyógyítani. Elég büntetés neki a lyuk a fogán.
- Bizony -
mondta Maminti -, és sajnos egyre nagyobb büntetés lesz.
- Miért? -
sírt fel Bruckner Szigfrid.
- Mert a
lyuk egyre nő, eszi, eszegeti a fogat, és egyszercsak, zutty, alig marad fog,
és ami marad, azt is ki kell húzni.
- Juhuj -
rázkódott meg Vacskamati -, foghúzás, az aztán a szörnyű!
Mikkamakka,
még mielőtt Bruckner Szigfrid felüvölthetett volna, megszólalt.
- Éppen
ezért kérünk valami mentő ötletet.
- Hát - állt
fel pironkodva Ló Szerafin -, nekem volna egy ötletem. Meg kell előzni a bajt.
Lélegzet-visszafojtva
figyelték.
- Bruckner
Szigfrid ide ülne, erre a tisztásra - folytatta Ló Szerafin -, elfordítaná a
tekintetét, én meg egy jól irányozott, szép, kíméletes rúgással kirúgnám a
fogát. Kész. Nem is kellene vele törődni többé.
- Mi,
micsoda?! - háborgott Bruckner Szigfrid.
- Nem is
olyan rossz ötlet - kuncogott Aromo.
- A te
fogad, azt, azt rúgja ki! - kiabált Bruckner Szigfrid.
- Mit
ordítasz, Ló Szerafin igazán csak jót akar neked!
- Neki is
így akarjon jót mindenki! - hadonászott Bruckner Szigfrid. - Azt mondja,
fordítsam el a szemem, a fogam meg tartsam oda. Talán rakjam a szemem a fülem
mögé? Mi? És egyáltalán mi a biztosíték, hogy éppen azt a fogamat rúgja ki,
amelyiken a lyuk van?
- Mondd már,
legföljebb kettővel többet rúg ki! Azok akkor többé már nem fájnak. Még jól is
jársz - mondta Aromo.
Nagy
hangzavar támadt, Mikkamakka nem tudott rendet teremteni.
- Varázsolj
már egy csöngőt! - mondta Mamintinak.
Maminti
előhúzta a varázspálcáját, két krakszot meg egy krikszet csinált a levegőben,
és már nyújtotta is a csengőt Mikkamakkának.
A
csengőszóra elcsöndesedtek.
- Csak azt
akarom mondani - kezdte szigorúan Mikkamakka -, de nem folytathatta, mert
Bruckner Szigfrid fölugrott.
- Honnan
vetted a csöngőt?
- Honnan
vettem volna, hiszen Maminti varázsolta.
- Megvan -
ordított lelkesen Bruckner Szigfrid -, éljen Maminti!
Nem nagyon
értették a hirtelen boldogságot.
Miért örül
ennyire egy csengőnek?
De nem a
csengőnek örült.
- Akkor
gyorsan csináljál egy újabb krakszot és krikszet, és mondd, hogy tűnjön el a
fogamról a lyuk! Hogy erre nem jöttem rá előbb! Gyerünk, Maminti! Meg se
kottyan ez a kicsiség egy tündérnek!
Odament
Mamintihoz, és felhúzta az ínyét. Maminti azonban szomorúan csóválta a fejét.
- Sajnos,
Szigfrid, nem megy.
- Mi az, hogy
nem megy?!
- Mert ide
tudok varázsolni egy csengőt, egy lexikont, vagy ha nagyon akarod, egy traktort
is, de fogtömést varázsolni, azt aztán nem tudok.
- Akkor te
nem is vagy igazi tündér! - háborgott Bruckner Szigfrid.
- Dömdö,
dömdö! - szólt rá hangosan Bruckner Szigfridre Dömdödöm, és mindannyian
bólogattak, mert hiszen Maminti egy varázspálca-suhintással megmentette egyszer
Dömdödöm életét, hogyne volna akkor tündér!
- Mi az,
hogy nem tündér - szólt közbe Nagy Zoárd -, ha akarna, mirniksz-dirniksz, szamárrá
változtatna téged.
- Tényleg
szamárrá tudnál változtatni? - kérdezte gyanakodva Bruckner Szigfrid.
- Tényleg,
de akkor egy lyukas fogú oroszlán helyett egy lyukas fogú szamár lennél. A
lyuk, az maradna.
- Akkor,
sajnos, az egésznek semmi értelme - szomorkodott Bruckner Szigfrid. - Inkább
vagyok lyukas fogú oroszlán, mint lyukas fogú szamár.
- Pedig a te
esetedben ez tökéletesen mindegy - mondta Aromo.
- De hát nem
lehet egyszerre szamár is meg oroszlán is - sírt fel kétségbeesetten Szörnyeteg
Lajos.
- Te, a
beletörött agyvelőddel, ne szólj közbe! - oktatta Aromo.
- Gúnyolódni
a szerencsétlen betegekkel azt igen, ahhoz értetek, de meggyógyítani... jaj,
már látom, hogy fogok fetrengeni a fájdalomtól! - mondta Bruckner Szigfrid.
Vacskamati
emelkedett ekkor szólásra.
- Nekem
lenne egy ötletem...
-
Kalapáccsal kiverni a fogamat, mi? Vagy parittyával kilőni? Ahogy én téged
ismerlek...
- Na jó,
akkor nem is mondok semmit - sértődött meg Vacskamati, és visszaült a helyére.
Ló Szerafin
mérgesen lekapta a szemüvegét.
- Látod,
milyen háládatlan vagy - förmedt Bruckner Szigfridre -, így érdemes segíteni
neked! Én nem is maradok itt tovább.
Már
szedelőzködött is.
- Nono -
mondta Mikkamakka -, nem kell azért megsértődni! Maradj csak. Te meg, Szigfrid,
ne gyanúsítgass senkit! Halljuk Vacskamatit!
Vacskamati
újra felállt.
- Arra
gondoltam, hogy levelet kellene írni Bruckner Szigfrid szemfogának.
- És miből
gondolod, hogy a szemfoga tud olvasni, amikor ő maga sem tud.
- Még hogy
én nem tudok - ágált Bruckner Szigfrid -, az ábécé mind az öt betűjét ismerem!
- Ez most
egyáltalán nem érdekes - mondta Nagy Zoárd -, ha nem tud a szemfogad olvasni,
majd fölolvassuk neki a levelet. És mit írunk benne? Mondjad, Vacskamati!
- Megkérjük,
hogy ne lyukadjon tovább, és ne fájjon Bruckner Szigfridnek.
- Nagyszerű
- lelkesedett Nagy Zoárd -, ez a legjobb megoldás!
- Esetleg
verseket is írhatnánk Bruckner Szigfrid szemfogának - gúnyolódott Aromo. A
gúnyt azonban senki nem vette észre, és Vacskamati már szavalta is a verset:
Igen tisztelt szemfog,
Rajtunk ön ki nem fog,
Önön nevetni fogunk...
Rajtunk ön ki nem fog,
Önön nevetni fogunk...
és itt
elakadt.
- Mondjatok
rá egy rímet - kérte.
- Mivel nem
a mi fogunk - vihorászott Aromo.
- Mit
szemtelenkedsz... majd megsértődik a szemfog, s aztán nézhetünk... főleg
szegény Szigfrid nézhet!
- Nem én
vagyok a szemtelen - heherészett Aromo -, a szemfog a szemtelen.
- Nem értem
- sírt fel Szörnyeteg Lajos -, ha egyszer szemfog, akkor hogy lehet szemtelen?
S ekkor
szigorúan megszólalt Dömdödöm:
- Döm, döm!
- mondta, és Bruckner Szigfridre mutatott.
- Micsoda?!
- kiáltott rémülten Bruckner Szigfrid. - Halljátok, mit mond?
- Halljuk,
halljuk - bólogattak a többiek, s Bruckner Szigfrid láthatta az arcukon,
pontosan azt gondolják, amit Dömdödöm mondott. Mindenki jól értette: azt mondta
Dömdödöm, hogy hiába ugrálnak, csakis egy orvossága van a bajnak. Be kell tömni
a szemtelen szemfogat.
- Arra
gondolsz - kérdezte óvatoskodva Bruckner Szigfrid -, hogy elmenjek egy
fogorvoshoz, és krrrzrrr, fúróval...?
- Dödöm -
bólogatott Dömdödöm.
- Hát azt
aztán nem, de nem ám! - ordított torkaszakadtából Bruckner Szigfrid.
- Jó, ha
nem, hát nem - mondta Mikkamakka -, akkor isten veled. - Már állt is fel. -
Gyertek! - szólt a többieknek.
Szedelőzködtek.
- Ezt... ezt
nem tehetitek velem! - hápogott Bruckner Szigfrid. - Mi lesz a fogammal?
- Mondtuk,
hogy csak a fogorvos segít.
- Olyan
mogorva vagy velem - duzzogott Bruckner Szigfrid.
- Mondhatjuk
vidáman is - illegette magát Vacskamati. - Csak a, hihi, fogorvos, haha...
segít, hehe.
Bruckner
Szigfrid felugrott.
- Szétlapítom!
- kiáltotta. De lendülete már az első lépés után elhervadt, vállát leejtette,
nyakát behúzta, s szomorkásan motyogta maga elé: - Csak a fogorvos segít.
A többiek
lélegzet-visszafojtva figyelték: na most mi lesz?
Mi lett
volna? Bruckner Szigfrid pózba vágta magát, a fejét fölemelte, a mellét
kidüllesztette. Nyoma sem maradt az előbbi, hervatag Bruckner Szigfridnek. Ezen
a Bruckner Szigfriden feszült a piros nadrágtartó, melle kosara, mint egy
kétakós hordó, na, és a hangja, az volt aztán a királyi!
- Gyerünk
ahhoz a fogorvoshoz! Hát mi vagyok én, gyáva nyúl?!
- Nana, csak
ne nyulazzunk! - mondta Aromo, de még ez a közbevetés sem csökkentette a
pillanat nagyszerűségét. Szeme dülledt, arca horpadt valamennyiüknek ekkora
hősiesség láttán. Uramteremtette, ez el akar menni a fogorvoshoz!
Uramteremtette! Csodabruckner, Csodaszigfrid!
Még
Mikkamakka is dadogott a csodálattól.
- Akk...
akkor majd va... valaki elkísér. Ki vállalkozik?
- Én, én! -
kiabálták, de végül is Aromóra esett a választás, mert ő már kétszer is járt a
városban, sőt saját állítása szerint egy ízben már majdnem ült villamoson is.
- És énvelem
mi lesz? - zokogott csöndesen Szörnyeteg Lajos, amikor már éppen indulni
készültek.
- Hogyhogy
teveled mi lesz? - nézett rá megütközve Nagy Zoárd.
- Az
agyvelőm - bökött a fejére -, már elfelejtetted, hogy az agyvelőm beletörött?
- Tényleg,
tényleg - zúgták -, vigyétek Lajost is!
- Akkor egy
fogorvos, és utána egy agyvelőjavító - mondta Mikkamakka.
Búcsúztak.
- Kinek van
egy zsebkendője? - kérdezte Vacskamati.
- Minek?
Bőgni akarsz? - mordult rá Bruckner Szigfrid. - Semmi szükség bőgésre. Nem a
halálba indulok. Ugyan! Csak egy vacak fogtömés! Mi az egy hősnek?!
- Dehogy
akarok sírni! - mondta Vacskamati. - Csak szeretném utánatok lengetni a zsebkendőmet.
- Ami nincs
- mondta Ló Szerafin.
- Akkor a
kölcsönzsebkendőmet.
Zsebkendője
azonban csak Bruckner Szigfridnek volt.
- Na jó,
kölcsönadom - mondta -, elvégre nekem lengetsz. Tessék. Bár egy kicsit azért
sírhattál volna. Az megnyugtató, ha ok nélkül sírnak az emberért.
Átnyújtotta
a zsebkendőt.
Vacskamati
lengetett, és aztán sorban valamennyien. Bruckner Szigfrid Aromóval és
Szörnyeteg Lajossal eltűnt az erdei úton.
Jó párat
lépegettek - kipi-kipi: Aromo, bim-bum: Bruckner Szigfrid, és kliff-klaff: Szörnyeteg
Lajos -, amíg a városba értek.
Bruckner
Szigfrid olyan büszkén ballagott az utcán, hogy hétszázhúsz kitüntetés elfért
volna a kidüllesztett mellén. Ámde ekkor megszólalt Aromo:
- Itt a ház.
- A... a
fogorvosé? - tekergette a nyakát Bruckner Szigfrid.
Aromo
bólintott, és Bruckner Szigfrid mellére pillantott. „Már csak ötszázegy
kitüntetés férne el rajta” - gondolta kárörvendve. A lépcsőházban már csak
huszonegy kitüntetés fért volna Bruckner Szigfrid mellére, sőt... egy
lépcsőkanyar... tizenkilenc kitüntetés, két lépcsőkanyar... nyolc kitüntetés,
három lépcsőkanyar, és azt mondta Bruckner Szigfrid:
- Otthon
felejtettem a zsebkendőmet. Visszamegyek.
- Íme, a hős
oroszlán! - szavalta Aromo. - A bátrak bátra, a rettenthetetlen! Hihi, hallod?
Mindhárman füleltek.
Ezt
hallották: ziirrrrzzrrr.
- Valamit
fúrnak - mondta Szörnyeteg Lajos.
- A
fogamat... a fogamat fúrják! - ordította Bruckner Szigfrid, és rohant volna le
a lépcsőn, de Aromo eléje ugrott.
- Azért is!
- mondta, és betuszkolta Bruckner Szigfridet egy ajtón, amelyen ez a felirat
díszelgett:
DR. ZIRZURR
FOG- ÉS AGYARBARÁT
FOG- ÉS AGYARBARÁT
Na,
lenyomták ott Bruckner Szigfridet egy székbe.
- Jaj! -
rikoltott Bruckner Szigfrid.
- Ne
ijesztgessen! - mondta neki megrovóan dr. Zirzurr, és megindult felé a fúróval.
- Kitátani!
- mondta, és zirzurr, már berregett is valami, csörrent is valami, nyekkent is
valami, nyikkant is valami, zuttyant is valami, pottyant is valami, kottyant is
valami... És ekkor azt mondta dr. Zirzurr: - Nna!
- Én, drága
doktor úr - szólt ekkor közbe Bruckner Szigfrid -, rettenetesen ordítani fogok.
- És ha
szabad érdeklődnöm, miért? - kérdezte dr. Zirzurr.
- Ha fúrni
tetszik.
- Kifúrva -
mondta büszkén dr. Zirzurr.
- Ha tömni
tetszik.
- Betömve -
sugárzott dr. Zirzurr.
- Kész?
- Kész.
Bruckner Szigfrid
fölugrott, és egy tükörhöz rohant.
- Ide süss!
- ordította. - Itt a tömés! Ide nézz, milyen gyönyörű! A legcsodálatosabb
tömés! Na, mit szólsz? - fordult Aromóhoz. - Láttál már ilyen gyönyörűt? -
Nyolc kitüntetés. - Dokikám, maga egy műbűvész vagy bűművész, vagy amit akar! -
Két cuppanós csókot nyomott dr. Zirzurr arcára. Huszonegy kitüntetés.
- Jaj! -
mondta dr. Zirzurr, ami nem is csoda, te is azt mondanád, ha megcsókolna egy
oroszlán. Ráadásul kétszer is.
Hétszázhúsz
kitüntetés.
- Kinek van
az erdőben fogtömése, na, kinek? - ugrált Bruckner Szigfrid. - Természetesen
csak nekem! Csodabruckner Csodaszigfridnek. Csodanekem. Csodafogtömésem!
- Egyáltalán
nem fájt? - kérdezte gyanakodva Aromo.
- Ugyan, egy
hősnek! - legyintett Bruckner Szigfrid.
- Doktor úr
- mondta ekkor Aromo -, nem lehetne egyet nekem is? - És megpöccentette a
fogát.
- Tömés?
- Igen.
- Lyukas?
Aromo
reménykedve eltátotta a száját.
- Aá! Ao
eée! - nyögte tátott szájjal, ami azt jelentette: talán, nagyon remélem.
Mármint reméli, hogy lyukas a foga.
Dr. Zirzurr
belekalamolt a szájába egy kis nyeles, kerek tükörrel.
- Csodálatos
fogak - mondta elismerően. - Egy árva lyuk nincs rajtuk.
Aromo
elkeseredett.
- Egy kis
tömést azért...
- Megőrült,
kérem?! - mérgelődött dr. Zirzurr. - Egészséges fogat kifúrni! Hogy képzeli?!
- Hehe -
heherészett Bruckner Szigfrid a tükör előtt. - Egyedülálló produkció! Fogtömés
az erdőn! Mehetünk. Gyertek, ti... ti fogatömetlenek!
- És én?
Énvelem mi lesz? - motyogta Szörnyeteg Lajos.
- Önnek is
lyukas a foga? - kérdezte dr. Zirzurr.
- Nem. Az
agyvelőm. Beletörött. Egy agyvelőjavító kellene.
- Á, á -
mondta a fogorvos -, agyvelőügyben forduljon bizalommal dr. Zirzurrhoz. Majd
én... Foglaljon helyet!
Szörnyeteg
Lajos boldogan leült.
- Fájni fog?
- kérdezte.
- Egy
picikét se - mondta dr. Zirzurr. - Nézzen mélyen a szemembe!
Szörnyeteg
Lajos nézett.
- Elég mély?
- kérdezte.
- Kiváló -
mondta dr. Zirzurr. Majd mély hangon megkérdezte: - Kanállal eszi ön a levest
vagy villával?
- Kanállal -
mondta Szörnyeteg Lajos.
- És a mákos
tésztát?
- Azt
villával... de szükség esetén kanállal is meg tudom enni. Sőt, még szükségebb
esetén...
- Na, na,
tessék csak mondani!
- Kézzel is
- suttogta Szörnyeteg Lajos.
- Remek,
várakozáson felüli! - mondta dr. Zirzurr. - Itt valamennyiük előtt ünnepélyesen
kijelentem, hogy az ön agya a legtöretlenebb. Szuper jó, príma agyvelő.
Így hát
boldogan és egészségesen elindultak hazafelé. Csak Aromo volt kicsit szomorú.
Lám, Bruckner Szigfrid egy fogtöméssel fölébe kerekedett.
- Ezt
érdemlem, amikor mindig rendesen mosom a fogam? - morgott.
- Egy pár
virsliért megmutatom neked a fogtömésemet - mondta neki nagyképűen Bruckner
Szigfrid.
És mentek
hazafelé. Kipi-kipi: Aromo, bim-bum: Bruckner Szigfrid, és kliff-klaff:
Szörnyeteg Lajos.
Addig-addig
kipi-kipi és addig-addig bim-bum meg kliff-klaff, amíg vissza nem értek a
Négyszögletű Kerek Erdőbe. Na, volt ám öröm, hejehuja, kalaplengetés. Hurrá,
hurrá, megjöttek! Csak Ló Szerafin gyanakodott egy picinykét.
- Nézzétek,
Bruckner Szigfrid hogy fönnhordja az orrát - mormogta.
- Talán lát
valamit az égen - mondta Vacskamati, s egyúttal meg is kérdezte: - Szigfrid, mi
van ott fönt olyan érdekes?
De Bruckner
Szigfrid elhúzta a száját, s csak úgy foghegyről odavetette Vacskamatinak:
- Hogy
beszélsz egy hőssel?
Egy kis
csend támadt, tekergették a nyakukat, meresztgették a szemüket, keresték a
hőst.
- Hogyhogy
hőssel? - értetlenkedett Mikkamakka. - Na meséljetek már, mi történt?
Aromo
könnyedén előlépett és legyintett.
- Doktor
Zirzurr betömte Szigfrid szemfogát. Semmiség az egész. Egy csecsemő is nevetve
kibírná.
Bruckner
Szigfrid harsogó gúnykacajt hallatott.
- Még hogy
csecsemő! Rettentő fájdalmas volt. A csillagokat láttam. De egy hős nem sír,
nem jajgat, nem remeg!
Szájtátva
nézték Bruckner Szigfridet, aki, íme nem sír, nem jajgat, nem remeg, s ezt a
kicsi csodálatszünetet használta föl Szörnyeteg Lajos a megszólalásra.
- És az én
agyvelőm - mondta - egy szuper...
De nem
jutott szegény tovább, mert Ló Szerafin egy finom patamozdulattal félresöpörte,
és Bruckner Szigfrid előtt termett.
- Mutasd a
fogtömésedet! - mondta izgatottan.
Bruckner
Szigfrid felkacagott.
- Ingyen?
Majd bolond volnék ezt az egyedülálló csodát ingyen mutogatni! Egy pár
virsliért megnézheted.
Zúgtak,
morogtak a többiek.
- Ez
megőrült - mondta Vacskamati. - Mindig tudtam, hogy nagyképű vagy, de hogy
ennyire! - förmedt Bruckner Szigfridre, és elfordult az oroszlántól. Éppen
Szörnyeteg Lajos felé fordult. Lajosnak ez éppen kapóra jött, és magyarázni
kezdett:
-
Vacskamati, ide figyelj, az én agyvelőm egy szuper...
De
Vacskamati rá se hederített.
- Láttatok
már ilyen nagyképű oroszlánt?! - zsörtölődött.
- A
fogorvosi székben, ott bezzeg nem volt ilyen nagy legény! - rikkantott közbe
Aromo.
De Bruckner
Szigfrid erre is csak legyintett.
- Mit irigykedsz!
Hogy könyörögtél egy fogtömésért, de doktor Zirzurr megmondta, csak hősöknek
lehet - mondta gúnyos félmosollyal.
A társaság
megint ámulatba esett.
- Igazán? -
kérdezte ámultan Ló Szerafin.
Szörnyeteg
Lajos most hozzá fordult.
- Ide nézz,
Szerafin, az én agyvelőm egy szuper...
De most sem
juthatott a mondat végére, mert Aromo, miközben vad tekintettel nézett Bruckner
Szigfridre, közbevágott:
- Nahát,
most már bánom, hogy elmentem veled.
- Mintha
bizony egyedül nem találtam volna oda! Kinek van az erdőn fogtömése?! - bődült
el. - Na kinek? Csodabruckner Csodaszigfridnek!
- Ami azt
illeti - szólalt meg erre Maminti, a kicsi zöld tündér -, elég buta oroszlán
vagy te.
- Dödöm -
helyeselt Dömdödöm.
Bruckner
Szigfrid erre még jobban felhúzta az orrát.
- Ugyan, kis
mitugrász, irigy társaság, törődöm is én veletek.
Ezzel hátat
fordított nekik, és elindult az erdő felé. Az orrát nagyképűen az ég felé
tartotta.
- Hova mész,
Szigfrid, még nem is láttuk a fogtömésedet.
- Hagyjad
csak, hadd menjen - mondta csendesen Mikkamakka.
Szomorúan
bámultak a távolodó oroszlán után. A csendben megint megszólalt Szörnyeteg
Lajos.
- Az én
agyvelőm egy szuper...
- Egy
törpeszuper, tudjuk, mit mondogatod annyit - vágott közbe Aromo.
De
Szörnyeteg Lajos talán észre sem vette, hogy megint félbeszakították a
mondókáját, ijedelem ült az arcára, és Szigfrid felé mutogatott.
- Jaj,
nézzétek, éppen a verem felé megy... Szigfrid... Szigfrid... a régi farkasverem
felé mész, nézz a lábod alá! - kiabálta.
De annak
kiabálhatott, vak is volt, s úgy tetszik, süket is a dicsőségtől.
- Ha a
büszkeségtől nem tud a lába alá nézni, csak nézze az eget - mondta Ló Szerafin.
- De
beleesik a verembe - ijedezett Szörnyeteg Lajos.
- Hadd essen
- mondta Vacskamati.
- Dömdödöm!
- horkant fel erre Dömdödöm.
- Vigyázz! A
verem! - ordította Mikkamakka.
Na de
ordíthatott. Mert akkor már csörömpölt, zörömbölt, sittyent, suttyant és a
gödör fenekén egy nagyot huppant Bruckner Szigfrid. Belepottyant a verembe.
Ordított is nagy kétségbeesetten.
A többiek
meg rohantak a verem köré.
- Ezt mégsem
kellett volna hagyni - sopánkodott Szörnyeteg Lajos.
Mikkamakka
mélyen a gödör fölé hajolt.
- Nagyon
megütötted magad?
Bruckner
Szigfrid nem válaszolt, csak sírdogált, zokogott, jajgatott a verem fenekén.
- Na gyere
már ki - mondta Maminti. - Varázsolok neked egy létrát. - Csinált a varázspálcájával
egy krikszet meg egy krakszot. - Csiribá, csiribi, legyen itt egy létra!
A létra
zúgva átrepült a légtéren, és besuttyant a gödör fala mellé. Szigfrid
nyöszörögve föltápászkodott, és jajgatva fölmászott a létrán. A bal tenyerében
nagyon szorongatott valamit.
- Mit
jajgatsz, nem törött el semmid - mondta neki Mikkamakka, miután alaposan
szemügyre vette a veremből kimászót.
-
Dehogyisnem, dehogyisnem törött - siránkozott Bruckner Szigfrid. - Ide nézz!
Kitörött. - Mikkamakka elé tartotta a bal markát. Valami sötétlett a bal
markában.
- De hát mi
ez? - kérdezte Ló Szerafin.
- Mi ez, mi
ez?! - háborgott Bruckner Szigfrid. - Nem látod?! A betömött szemfogam.
Kitörött. Ez a csodafog.
- Mit
siránkozol - mondta szigorúan Mikkamakka. - Megérdemelted.
- Igaz, igaz
- mondta sírósan Bruckner Szigfrid. - Nagyképű voltam... Ne haragudjatok rám...
Mondd, Maminti, nem tudnád visszavarázsolni?
- A fogadat?
- Igen -
mondta reménykedve Bruckner Szigfrid.
- Sajnos,
nem - csóválta a fejét Maminti. - De tudod mit! Idevarázsolok egy gránitkövet.
Csiribi-csiribá, legyen itt egy gránitkő!
És már
zúgott is a levegőben a gránitkő.
- Vigyázz,
rád ne essen! - kiabált Ló Szerafin.
Na persze
hogy nem esett senkire, szép csendesen odatornyosult a lábuk elé.
- Ez nagyon
szép volt. Gratulálok, Maminti - mondta Vacskamati -, csak azt mondd meg, mit
csinálunk a gránitkővel?
- Ide
fölülre beleágyazzuk Bruckner Szigfrid kitörött szemfogát - mondta Maminti. -
Add csak ide! Így ni. És ez itt marad örök emlékeztetőül, hogy senki se legyen
többé közülünk felvágós.
Bruckner
Szigfrid fancsali ábrázattal nézte a művet.
- Szegény
fogam - zokogott -, mit kellett megérned!
A többiek
felélénkültek az események eme új fordulatától.
- Egy kis
verset is kéne a gránitba vésni arany betűkkel - mondta Vacskamati.
- Úgy van,
úgy van - helyeseltek a többiek, és Vacskamati már mondta is.
- Például az
nagyon jó lenne, hogy: Ez arról egy emlékmű, hogy így jár, aki nagyképű.
- Elég
gyenge versike - fitymálta Aromo.
- Ugyan, van
is neked költői érzéked - vette védelmébe Ló Szerafin Vacskamati zöngeményét. -
Nagyon jó versike. Tanulságos. Véssük csak!
És vésték,
kalapálták, aranyozták. Egykettőre elkészültek vele.
- Na, akkor
minden rendben van - mondta elégedetten Mikkamakka -, nem is végződött olyan
rosszul ez a történet.
- Te meg,
Bruckner Szigfrid - mondta szigorúan Aromo -, ígérd meg, hogy nem leszel többé
nagyképű!
Bruckner
Szigfrid vadul szökkent egyet, kidüllesztette a mellét.
- Épp a te
szád jár! Egyáltalán hogy mersz engem megszólítani! Hol van a te fogad gránitba
ágyazva, kiállítva az erdőn? Hol állítottak a te szemfogadnak emlékküvet?
Sehol! Mert kinek a szemfogának van emlékküve? Gránitból, arany betűkkel!
Kinek? Csodabruckner Csodaszigfridnek! Csodanekem.
A többiek
földbe gyökerezett lábbal nézték. Megszólalni csak az egy Dömdödöm tudott.
- Dömdödöm -
mondta megrendülten.