A hosszúháti hegyeken innen, a buzogányi hegyeken túl,
volt egy öregasszony, annak volt egy kakasa meg egy tyúkja. Kimentek a
szemétdombra kapargatni; a kakas talált egy garast, azt mondja a tyúknak:
- Gyerünk el a kocsmába, egy messzely bort inni!
- Nem bánom, gyerünk - mondta a tyúk.
Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy nyulat. Azt
mondja a nyúl:
- Hová mentek, kakas koma, tyúk koma?
Azt mondja a tyúk koma:
- A kakas koma talált egy garast, elmegyünk a kocsmába
egy messzely bort meginni!
Azt mondja a nyúl:
- Én is elmegyek.
- Gyere, gyere, majd többen leszünk!
Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy rókát. Azt
mondja a róka:
- Hová mentek, kakas koma, tyúk koma, nyúl koma?
Azt mondja a nyúl koma:
- A kakas koma talált egy garast, elmegyünk a kocsmába
egy messzely bort meginni!
- Én is elmennék! - mondja a róka koma.
- Gyere, gyere, majd többen leszünk!
Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy farkast.
Azt mondja a farkas:
- Hová mentek, kakas koma, tyúk koma, nyúl koma, róka
koma?
Azt mondja a róka koma:
- A kakas koma talált egy garast, elmegyünk a kocsmába
egy messzely bort meginni!
- Én is elmék!
- Gyere, gyere, majd többen leszünk!
Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy nagy
sáncot, megállnak ott a szélin. Azt mondja a kakas koma:
- No, most az jön velem bort inni, aki ezt a sáncot
átugorja!
A kakas átszállta, a tyúk átszállta, a nyúl meg a róka
is átugrotta, a farkas is át akarta ugrani, aztán beleesett.
Ott sírt a farkas, hogy nem tud abból a mély sáncból
kimenni, hogy éhen kell neki megdögleni. Amint sírt-rítt, éppen arra mentek a
madárkák magot szedegetni, megkérdezték, miért sír.
- Harmadnapja, hogy beleestem a sáncba, nem bírok
kimenni - mondta a farkas, és könyörgött nekik, hogy hordjanak
gizöcskét-gazocskát, amin ki bír menni.
- Van négy csonka fám, költhettek rajta!
Hordtak is a madárkák annyi gazt, hogy a farkas ki
bírt rajta menni. Örült is a farkas, hogy nem kellett neki elvesznie, de a
kismadarak is örültek, hogy lesz nekik min költeni. Rá is fészkeltek, költöttek
is rajta, szépek is voltak már a kicsinyek, örült is nekik az anyjuk. Hát
egyszer megy ám a farkas, felkiált a fára:
- Kismadár, adjál le egy fiadat, mert kivágom a fát,
felszántom az alját! Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jól tartsd az ekét,
farkam!
Az egyik madár akkor levetette neki egy kisfiát. A
farkas megette, jóllakott, akkor lement a hűvös alá lefeküdni. Mikor kialudta
magát, akkor megint felkelt, elment a csonka fa alá. Mikor meglátta a kismadár,
megijedt, elkezdett sírni, hogy már megint itt a farkas. A farkas pedig, ahogy
odaért, megállt a csonka fa alatt, felnézett a fára, azt kiáltotta fel a
kismadárnak:
- Kismadár, adj le nekem egy fiadat, mert kivágom a
fát, felszántom az alját. Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jól tartsd az
ekét, farkam!
Akkor megijedt a kismadár, hogy már csakugyan kivágja
a fát, és levetette megint egy kisfiát. A farkas megette, jóllakott, megint
elment a hűvös fa alá, pihenni.
Sírt-rítt a kismadár, hogy ez a csúnya farkas már
elvitte két fiát, mi lesz belőle, ha mind el találja vinni.
A farkas kialudta magát, megint felkelt, megint elment
a csonka fa alá. Mikor meglátta a kismadár, megijedt, elkezdett sírni-ríni,
hogy már megint itt a farkas! Az pedig nagy büszkén felkiáltott a fára:
- Kismadár, adj le nekem egy fiadat, mert kivágom a
fát, felszántom az alját. Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jól tartsd az
ekét, farkam!
Akkor megijedt a kismadár, hogy már csakugyan kivágja
a fát, és levetette egy kisfiát. A farkas megette, jóllakott, megint elment a
hűvös fa alá, lefeküdni. Sírt-rítt a kismadár, hogy az a huncut farkas mind
elhordja a kisfiát.
Arra szállt egy varjú, kérdezi tőle:
- Miért sírsz, te kismadár?
- Hogyne sírnék, mikor az a huncut farkas elvitt három
fiamat, már csak egy maradt.
De a varjú jó tanácsot adott a kismadárnak:
- Ha még egyszer eljön a farkas, és azt mondja: adjál
egy fiadat, mert kivágja a fát, felszántja az alját, akkor csak mondd neki:
vágd ki a fát, ha van fejszéd, szántsd fel az alját, ha van ekéd!
Megörült ennek a kismadár. A varjú elszállt, a farkas
megint visszajött, megint mondta a kismadárnak:
- Kismadár! Adjál egy fiadat! Kivágom a fát, felszántom
az alját.
De a kismadár csak visszakiáltott:
- Vágd ki a fát, ha van fejszéd, szántsd fel az alját,
ha van ekéd!
Azt mondja a farkas:
- Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe! Tudom már, ki
tanított meg erre, hanem majd megtanítom én őt.
Elment a farkas, beült egy rakás kukoricaszembe, aztán
kiment az országút közepére, és ott szétterpeszkedett. Arra ment a varjú magvat
szedegetni, meglátta a kukoricaszemeket a farkason, odament, vagdalózott a
csőrével, hát egyszer csak bekapta a farkas a varjú fejét. Könyörgött a varjú:
- Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítalak
szállni!
- Nem! Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe, megcsalsz!
- Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítalak
szállni.
Kieresztette a farkas, a varjú pedig elszállt. Akkor a
farkas beleült egy rakás kölesszembe, elment megint az országút közepére,
megint szétterpeszkedett. A varjú megint arra ment magvat szedegetni, meglátta
a sok kölest, odament szedegetni. Megint bekapta a farkas a varjú fejét, a
varjú megint könyörgött:
- Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítlak
szállni!
- Nem! Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe! - mondta a
farkas - megcsalsz, mint az előbb!
- Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítlak
szállni!
A farkas megint kieresztette, megint elszállt a varjú.
Akkor a farkas odament egy rakás tiszta búzaszembe,
elment az országút közepére, megint szétterpeszkedett, a varjú meg arra ment,
meglátta a sok búzaszemet, odament szedegetni. A farkas megint bekapta a varjú
fejét.
Könyörgött neki újra a varjú:
- Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítlak
szállni!
- Nem! Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe! Megcsalsz,
mint az előbb!
- Nem csallak meg! Ereszd ki, farkas koma, a fejem,
megtanítlak szállni!
- Nahát, tanítsál meg! - mondta a farkas, és
kieresztette.
A varjú felkapta a farkast, vitte felfelé. Mikor már
felvitte a magasba kérdezte a farkast:
- Látod-e még, farkas koma, a földet?
Azt mondja a farkas:
- Látom!
- Mekkora?
- Akkora, mint a világ!
Akkor a varjú még feljebb vitte, kérdezte megint:
- Látod-e még, farkas koma, a földet?
Azt mondja a farkas:
- Látom!
- Mekkora?
- Mint egy félvilág.
Akkor még feljebb vitte, és megint kérdezte:
- Látod-e még, farkas koma, a földet?
- Látom!
- Mekkora?
- Mint egy ország!
Még hétszerte feljebb vitte, és kérdezte megint:
- Látod-e még, farkas koma, a földet?
- Látom!
- Mekkora?
- Mint egy alma.
Akkor még feljebb vitte a varjú, és megint kérdezte:
- Látod-e még, farkas koma, a földet?
- Látom!
- Mekkora?
- Akkora, mint egy tű!
Még feljebb vitte, kérdezte megint:
- Látod-e még, farkas koma, a földet?
- Nem látom már!
Akkor a varjú eleresztette, a farkas pedig zuhant
lefelé. Lenn észrevett egy füstös tőkét, annak azt kiabálta:
- Szaladj, barát, mert agyonütlek! Szaladj, barát,
mert agyonütlek!
De a tőke nem mozdult, minden porcikája ízzé-porrá
tört. A varjú pedig odament, és megkérdezte a farkast:
- Megtanultál szállni?
- Meg ám. Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe, minden
porcikámat összetörtem a füstös tőkében.
A varjú pedig jót nevetett, hogy becsapta a farkast.
Eddig van, aki nem hiszi, járjon utána.