Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl,
ahol a bolbára rézpatkót vertek, volt egyszer egy özvegy királyné s annak
egyetlen fia.
Ez a fiú csak nem akart megházasodni. Erőltette az
édesanyja a fiát, hogy párosodjék már meg.
De az azt mondta:
- Miért párosodjam meg, édesanyám? Még nagyon növendék
vagyok én megpárosodni.
- De mégis, édes fiam. Nagyon várnám én azt, hogy te
megpárosodjál mert én már mindjárt odakerülök, hogy maholnap az életem szakad.
Szeretném tudni, hogyan élhetsz a tulajdon pároddal.
- No, édesanyám, ha olyan nagy a kívánsága engem
megpárosítani, tarisznyáljon hát fel engemet, hátha a jó Isten már rendelt
nekem egy jó társat valahol. Megkeresem.
Azzal elindult a fiú.
Megy, megy, s megérkezik Erdélyen is túl egy nagy
havasba végül. Ottan meglát egy nyáj aranyszőrű juhot. Egy óriás ember őrizte.
Azt kérdi az óriás ember:
- Mit keresel itt, te emberféreg? Hogy vetődtél ide,
ahova még madár se jár?
- Elindultam szerencsét próbálni - felelte illendően a
fiú.
- Úgy! No, hát gyere te csak ide hozzám - mondja az
óriás ember -, majd én meg fogom neked mondani, hol találod meg a szerencsét!
Ezzel kézen kapta a fiút, s vitte, a nyáj juhot meg
hajtotta a szállásához. Ott az óriás ember a rengeteg juhát beterelte az
akolba, a fiút pedig vitte az akol végén levő sötét kőpalotába, hogy bezárja
oda. A végin azt mondta az óriás a fiúnak:
- Az a szerencséd, hogy csak holnap reggel eszlek meg.
Most én lefekszem aludni. Az ajtót bezártam, nem tudsz megszökni. Reggelig azt
a dolgot parancsolom, hogy ottan a szegletben a kád tejet nekem forrald fel.
Mikor majd a tej legjobban lobog, költsél fel engemet, hogy használhassak
belőle is.
A fiú megfogadta az óriásnak parancsát, de mivel a
jótündérek nem akarták, hogy a királyfiú elpusztuljon, titkosan ők meg ezt
sugallták neki:
- Te, fiú, nehogy felköltsd az óriás embert! Hanem
mikor legjobban buzog a tej, végy a gerendából egy nagy kovácskeverő kanált,
merítsd teli a nagy kádból, s vágd a szeme közé.
A fiú megcsinálta a tüzet, felforralta a tejet, s
mikor legjobban lobogott a tej, akkor a fiú a kovácskeverő kanalat elővette,
belemerítette a forró tejbe, s úgy vágta az óriásnak a szeme közé, hogy az
semmit sem láthatott, csak jajgatott, és ugrálni kezdett.
Megijedt a fiú, hogy mi történik most ővele. Futott az
ajtó sarkához, kezdte kerülni a szobának belvilágát. Az óriás utána, a lépte
nesze nyomán. Megkapott a fiú egy köböl diót, kioldta ott a zsákot, de nem az
evés volt a gondja! Belemarkolt a zsák dióba, s szórni kezdte a ház földjére.
Ide-oda höngörgött a sok dió, s az óriás azt hitte, hogy mind ott jár a fiú, s
ott kereste. Ráhágott aztán a dióra itt is, ott is. A fiú pedig a diócsörgésben
észrevétel nélkül kiosonhatott a szobából az akolba. De az óriás ide is utána
ment!
Addigra azért a fiú megnyúzott egy aranyszőrű kost, s
már belebújt a bőribe. Akkor hallja az óriás hangját:
- Várj, várj, te útonjáró, rablótolvaj! Megcsúfoltál
engemet, hanem én is megmutatom, hogy majd én is megcsúfollak tégedet! Vagy
megadod magadat, vagy étlen-szomjan kell hogy kimúlj a világból!
Keresi az óriás mindenütt a királyfiút. Hasztalan! El
nem gondolhatta, hova lehetett az a fiú. Estig kereste, mégse kapta meg.
Elmúlt az éjszaka, a juhoknak legelniük kellett. Mit
tehetett az óriás, ki kellett engednie a nyájat az akolból. De hátha közben
kiszökik a királyfiú is? Kiment az óriás az ajtóhoz. Vitte markában a nagy
lakatkulcsot. Kinyitotta ott a hárommázsás vaslakatot, felkapcsolta a tízmázsás
vaslappancsot. Aztán odaszólt a juhainak:
- Édes kicsi nyájaim, gyertek, egyenként megtapogatlak
benneteket. Mert már kibocsátlak a mezőre. Eleget éheztetek eddig is emiatt az
idegen tekergőbódorgó miatt!
Az óriás azzal odaállt a kijárathoz, széjjelvetette a
lábát a vaslappancs alatt, onnan füttyögtette a nyájait egyenként, hogy úgy
bocsássa ki. Mind megtapogatta az óriás, minden darab juhát, vajon nem a
királyfiú megy ki a lába között. Legkésőbbre maradt az aranyszőrű kos. Amelynek
a bőriben a királyfi rejtőzött. Megfogja az óriás a lába között az aranyszőrű kosnak
a gyapját, s mondja:
- Eredj csak, édes kicsi aranyszőrű kosocskám, téged
jól ismerlek, hisz benned van minden gyönyörűségem.
Mikor a királyfi az aranyszőrű kos képiben kiment,
kibújt a kos bőréből, összeütötte bokáját, s felelte az óriásnak:
- Itt vagyok, te gonosz tolvaj, de bennem bizony nem
lesz semmi gyönyörűséged, mert én immár szabad vagyok magammal. Az eszem
kiszabadított a te kezeid közül.
Feleli erre az óriás:
- Ó, te drága kis fiú, csak tréfálkoztam én teveled!
Gyere szépen vissza, nézd, milyen ajándékot adok én neked! Mért is ijedtél meg
tőlem hiszen én nem bántalak téged. Itt van egy aranygyűrű, húzd csak fel az
ujjadra!
Felelte vissza erre a királyfiú:
- Hé, nem csalsz meg engem többet! Ha ide akarod adni
azt a gyűrűt, hát dobd ide!
Az óriás odadobta a gyűrűt a királyfiúnak. A királyfiú
felvette a gyűrűt a földről, és ráhúzta az ujjára. De a gyűrű egy perc alatt
úgy bedagadt a fiú ujjába, hogy semmi ki nem tudta venni többet, s elkezdte a
királyfiú ujján nagy kiáltva:
- Erre, erre, óriás, erre!
Most már megijedt a királyfiú, hogy vége az életének.
Mit volt mit tennie, kivett egy bicskát a zsebéből, s mindjárt levágta az
ujját. Bedobta egy tóba. De a gyűrű ott is mind azt kiáltotta:
- Erre, erre, óriás, erre!
Az óriás, aki még mindig nem látott, ment a gyűrű
hangja után, s egyszer csak beleszaladt a tóba.
Mostan már megindult teljesen szabadon a királyfiú,
tovább a világba. Ment, ismét ment, találkozott egy nagy fekete medvével.
Szembeáll vele a medve, s az is ezt mondja:
- Hé, te emberféreg, most már megeszlek! Miért
csúfoltad meg a bátyámat?
Könyörgött az életéért a királyfiú, így is, meg úgy
is, de a medve végül is csak azt mondta:
- Az életedet meghagyom. De ha megpárosodol, akárhol
történik is, én ott leszek, s akkor vége az életednek!
Nem nagyon törődött a fenyegetéssel a királyfiú, mert
azt gondolta magában: „Nem mostanában lesz, hogy én megpárosodom, úgyse.”
Azzal ment, mendegélt tovább, hogy hálásra alkalmas helyet leljen.
Egyszer csak egy nagy erdőbe érkezett.
Az erdő közepén volt egy kis házikó. Hát látja ám a
királyfi, hogy ott benn egy vén boszorkány van. Bekopog hozzá a fiú, a vén
boszorkány kitotyog eléje, s kérdi tőle:
- Hát te mit keressz itt?
Feleli a királyfiú:
- Én bizony szolgálatot keresek, öreganyám.
Megnézi a boszorkány a királyfit, s azt mondja:
- Hát én megfogadlak.
Meg is fogadta a vén boszorkány a királyfiút.
Mindennap vadászni kellett a királyfiúnak, s egy-egy nyulat lőni.
Volt a boszorkánynak egy ügyes, szép lánya. A
királyfiú először csak semmibe nézte, de aztán, hogy megismerte a szívét,
igen-igen beleszeretett a lányba, s feltette magában, hogy ő bizony megkéri a
vén boszorkánytól a lányt. Ezzel párosodik össze!
Úgy is tett; megkérte a lányt, s a vén boszorkány oda
is adta, mondván:
- Ásó, kapa válasszon el benneteket egymástól.
Amint mennek az esküvőre, s éppen a templom előtt
vannak, valami nagy bődülést hallanak. Szertenéz a királyfiú, hát látja, hogy
egy nagy, fekete medve jő le a hegyen.
Mindjárt ráismert, hogy ez az ő fekete medvéje, aki
egykor meghagyta neki, hogy soha meg ne házasodjék. A királyfi nem tétovázott,
a jegygyűrűjét azonnal lehúzta az ujjáról, és kettéharapta. Aztán gyorsan a
jegyességi zsebkendőjét is kettészakította. A gyűrű felét is, a zsebkendő felét
is odaadta a lánynak. A fele neki maradt. Azzal hirtelen elbúcsúztak egymástól.
Szegény királyfi ismét menekülőben volt! Most már
csakugyan a halálra gondolt.
Amint ment, mendegélt a királyfiú hetedhét országon
túl is, talált megint egy kis házikót. Bemegy oda, s lát ott egy vén ősz
embert, lehetett százesztendős.
Köszön neki szépen:
- Szerencsés jó estét, öregapám.
Feleli az öregember:
- Jó, hogy öregapádnak szólítottál, mert különben
helyben halálfia lettél volna. Mit keresel te itt, mikor már száz esztendeje,
hogy én itt embert nem láttam.
A fiú elpanaszolta, hogy mi történt vele. Az öreg
meghallgatta, megsajnálta, s adott neki egy gyűrűt. S mondta neki:
- Édes fiam, innen három nap járásra találsz egy
nálamnál még öregebb embert, menj el hozzá, hátha ő is ad valamit.
El is indult menten a királyfiú, s harmadnapra
elérkezett egy kis házikóhoz. Bemegy oda is, s lát ott is egy olyan öreg
embert, hogy a fehér szakállával sepri a ház földjét, s ha nem volt
százesztendős, sohasem lesz többet annyi. Köszön neki:
- Jó napot, öregapám!
Fogadja az öreg:
- Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál, mert
különben egy az életed, az sem sokáig lett volna. Miféle járatban vagy?
Elpanaszolja a királyfi, hogy mi történt vele, s hogy
egy öreg ember igazította ide. Arra ez az öreg is odaad egy gyűrűt neki s azt
mondja:
- Ide három napig való földön túl van még egy nálamnál
öregebb ember, menj el hozzá, ő nálam is többet tud.
Elmegy a fiú, s elér megint egy nagy erdőségbe. Annak
közepében is állott egy házikó. Bemegy oda is, s lát ott is egy öreg embert.
Olyan öreg volt ez az ember, hogy a lába gyökeret vert sok ültiben, s a madarak
fészket raktak a szakállában.
- Jó napot, öregapám!
Fogadja az öreg:
- Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál, mert egy
az életed, az sem sokáig tartott volna.
Kérdi aztán ez az öreg is, hogy miféle járatban van.
Elpanaszolja a királyfi annak is, hogy mi történt vele, s hogy két öreg ember
igazította ide. Erre az öreg ember is odaad neki egy gyűrűt, s azt mondja neki:
- Innen egynapi járás, ott van egy nagy tisztás az
erdőben. Mikor ott leszel, tölts el ott egy éjszakát, a három gyűrűt tedd le a
tisztás közepibe. Reggel mikor felébredsz, lesz ottan három nagy kutya. Ezeket
mind nevükön szólítod. Az egyiknek a neve Földneheze, a másiké Mindentudó, a
harmadiké Világonátlátó.
Úgy tett a királyfiú. Mikor este odaért a nagy
tisztásra, letette a három gyűrűt a tisztás közepibe. Reggel, mikor felébredt,
lett belőlük három nagy kutya. Szólítja a kutyákat nevüknél, s azok nyomban
kezdenek vele barátkozni, nyalják a kezét, lábát.
Elindul most már a királyfiú a kutyákkal, mert most
már nem félt a medvétől. Mikor a lány falujához ért, kérdezősködni kezdett,
hogy mi hír van idehaza. Hát mondják, hogy egy lányt épp most kényszerítenek
férjhez. Kit? Éppen azt a lányt, aki az ő kedvese volt azelőtt.
A királyfiú gondolt egyet, felöltözött koldusgúnyába,
s elment úgy a lakodalmas házhoz. Ahogy meglátja a menyasszony, mindjárt visz
neki egy darab kalácsot s egy pohár bort, amint már szokás. A koldus
megköszöni, s így szól:
- Kedves menyasszony, ennek a bornak felét megiszom
én, te idd meg a másik felét.
Úgy is tett a fiú. Megissza a bornak felit, s akkor a
fél gyűrűt, amit egykoriban kettéharapott, bedobta a pohárba. A lány, mikor
megitta a bor másik felét, meglátja a fél gyűrűt a pohárban. Kérdezi a
királyfiút:
- Hol kaptad te ezt a gyűrűt?
- Ahol te a másik felit - feleli a koldusnak öltözött
királyfi.
S ekkor megtörli a száját a fiú a zsebkendővel.
Nézi a lány a zsebkendőt, s kérdezi:
- Hát ezt a fél zsebkendőt hol kaptad?
- Ahol te a másik felit - feleli a királyfi.
Ekkor a lány már teljességgel megismerte, hogy ez az ő
kedvese, akivel egykoriban jegyben járt. Összevissza csókolództak, s a
vőlegénynek, akihez a lányt kényszeríteni akarták, utat adtak. Aztán csaptak ők
olyan lakodalmat, hogy egy évig tartott.
A királyfiú nagyon örvendezett, hogy megint
visszakapta régi kedvesét. Mindig vadászni járt, de a vén medve bizony folyton
kísérgette. Hanem félt bántani a királyfiút a nagy kutyák miatt. Összeegyezett
hát a vén boszorkánnyal, hogy pusztítsák el a királyfiút. De miképp? Azt mondja
a vén boszorkány, bízza csak reá.
Másnap a vén boszorkány nem engedte, hogy a fiú a
kutyákat magával vigye vadászni, hanem nagy kőfalak közé rakta be őket. Mikor
estefele készül a királyfiú, hogy hazamenjen, hát látja, hogy jő vele szembe a
nagy medve. A királyfiú ijedtibe felszaladt egy fára.
- Szaladhatsz - kiáltja a medve - a világ végére is,
ott is megfoglak.
Feleli neki a királyfiú:
- Tudom, hogy kifogyatsz az életemből, de engedd meg,
hogy hármat kiáltsak.
Mondja a medve:
- Kiálthatsz tizenhármat is, úgyis szétszaggatlak.
Kiáltja egyszer a királyfiú:
- Ne, Mindenttudó, ne!
Meghallja ezt a kutya, s mondja a többieknek:
- Valaki a nevemen szólított.
Mondja a többi:
- Ne csaholj hé, talán csak álmodtál.
Ekkor megint kiált egyet a fiú:
- Ne, Világonátlátó, ne!
Meghallja ezt Világonátlátó, mondja a másikaknak:
- Most engem szólítottak.
Mondja a többi:
- Te is csak álmodtál.
Kiáltja a fiú ismét:
- Ne, Földneheze, ne!
Felugrik erre Földneheze. Mindenttudó rúg egyet a
kőfalra, hogy megrendül bele. Rúg egyet Világonátlátó is, hogy meghasad a
kőfal. Rúg egyet végül Földneheze is, hogy az egész kőfal összeomlik.
Kiszabadulnak a kőfal közül a jó kutyák! Világonátlátó
lép egyet, s éppen a fánál áll meg, amelyre a királyfi mászott volt. Ugrik
egyet Mindenttudó, s éppen a másik nyakába szökött. Megragadja Földneheze a
medvét, s úgy vágja a földhöz, hogy hetvenhetedik csontporcikája is hetvenhét
felé szakadt.
Erre a királyfi már nem akart a boszorkánnyal egy
födél alatt élni, ha százszor is a felesége anyja az. Elindulnak hazafelé a
királyfiú édesanyjához. A nagy havasokban visszaadták a kutyákat az öreg
embereknek, s ők elérkeztek szerencsésen az özvegykirálynéhoz. Összevissza csókolta
őket a királyné, s csaptak ott is nagy lakodalmat. Talán még most is járják a
csűrdöngölőt.