Volt egyszer
egy császár meg egy császárné. Szépek voltak, fiatalok voltak. Mégsem volt
gyermekük.
Egy duzzadt
ajkú szerecsen jelentkezett egyszer császár őfelsége előtt, és így szólt:
- Hódolattal
üdvözöllek, felséges császár! Hírét hallottam, hogy a császárné asszony nem
fogan gyermeket. Hoztam ezért néki gyógyfüveket. Ha azoknak a főztjéből iszik,
áldott állapotba kerül!
Átvette a
császár a szerecsentől a gyógyfüveket, jutalmul egy császári paripát
ajándékozott neki, és megparancsolta, hogy szemet kápráztató, szépséges
aranyruhába öltöztessék. Azzal hívatta a császárné asszonyt. Odaadja neki a
gyógyfüveket, mondja, hogy főzze meg s igya meg. A császárné hívatta a
szakácsnét, odaadta neki a füveket, hogy főzetet készítsen belőlük, de azt nem
mondta meg, hogy a levük mire való. A szakácsné nem is gyanította, hogy a
füveknek milyen csudás erejük van. Előbb megkóstolta, amit főzött, s csak
azután vitte a császárné elébe. Megissza a császárné a főzetet, eltelik egy
kevés idő, hát egyszerre áldott állapotba került a szakácsné is meg a császárné
is; mikor az ideje eljött, szültek is mind a ketten egy-egy olyan helyre
fiúcskát, hogy egyik ügyibe valóbb volt, mint a másik. Az egyiket elnevezték
Dafinnak, a másikat Afinnak.
Háborúba
indult egyszer a császár, s arra az időre, míg ő oda lesz, a fiát hagyta maga
helyett a palotában. Egy csomó kulcsot adott átal neki, s azt mondta:
- Édes fiam!
Ezekkel a kulcsokkal akármelyik szobát kinyithatod, s járkálhatsz bennük
kedvedre. Hanem az aranykulcsra nyíló szoba ajtaját ki ne nyisd, ha jót akarsz!
Elmegy a
császár a háborúba. Amint kitette a lábát a városból, a fia végigjárja a
szobákat. Látott is bennük annyi szépséges drágakövet, hogy még! De biz a, neki
egyik sem tetszett. Legvégül eljutott az aranykulcsos szobához. Hát ez volt az,
amelyiket az aranykulcs nyitotta! Megtorpant az ajtaja előtt, mert eszébe
jutott, hogy ettől a szobától tiltotta volt el az édesapja. De a kíváncsiság
annyira furdalta az oldalát, hogy csak elszánta magát, és belépett. Volt abban
a szobában egy üvegből készült messzelátó. Odamegy a császárné fia, belenéz.
Hát egy olyan színaranyból való, tündökletes palotát látott azon a messzelátón,
hogy a napba lehetett nézni, de arra nem. Annak a palotának az ablakában egy
szép fiatal leány ült: Kiralina királykisasszony volt az a leány, szebb a
napnál, szebb a legszebb virágszálnál.
Nézte,
nézegette a császárné fia világszép Kiralinát, a messzelátót nagy búsan a
helyére tette, s mikor kiment a szobából, könnyel volt a szeme telisded-teli.
Nem sok idő
múltán jön haza a császár győzedelmesen a csatából. De bizony nem ment elébe az
egyetlen fia, hogy örömmel fogadta volna. Császárné asszonyság jött ki
helyette, s mondta nagy szomorúan, hogy a fia megbetegedett. Rögtön tudta ám a
császár, hogy miféle kórság esett a fiúba. Össze is hívta a kerek világ minden
orvosát, minden urusoló asszonyságát. Hanem azok mind csak azt mondották, hogy
csak akkor gyógyul meg a fiú, ha Kiralinát feleségül veheti. No, ha azt
mondták, küldötte is a kérőket a császár egymás után Kiralinához, de bizony
hiába. Nem akarta az apja férjhez adni.
Mikor ezt a
császár fia meghallotta, elhatározta, hogy maga megy el, s megkéri a leányt az
apjától.
Elmondott
mindent töviről hegyire a tejtestvérének, Afinnak. Egy nap aztán csak fogták
magukat, felkerekedtek, s úgy eltűntek a palotából, mint a kámfor. Mentek,
mentek, virradattól alkonyatig mind csak mentek, míg csak az Északi Szél
öreganyjához el nem érkeztek. Bezörögnek az ajtón, kijön elébük egy vénséges
vénasszony, kérdi, kit keresnek. Mondják, hogy szállást kérnének éjszakára, s
másnap továbbmennének, ha elárulná nekik, hogy melyik úton haladjanak, hogy
Kiralina királykisasszonyka birodalmába jussanak.
Megszánta
őket a vénasszony, s azt mondta:
- Hiszen én
nagyon szívesen befogadnálak benneteket a házba. De félek ám, hogy hazajön a
fiam, s mindkettőtöket jégcsappá dermeszt. Menjetek inkább a kisebbik húgomhoz,
az szállást is adhat, útba is igazíthat, hogy Kiralina kisasszonyka birodalmába
el hogyan juthatnátok.
Ment is
nyomban a császárné fia, el is jutott a Forgószél anyjához. Onnan is
továbbment. El is jutott a Tavaszi Szél anyjához. Bezörög az ajtón, hát kijön
elébe egy szép, sudár fiatal asszony. Ránézett a császárné fiára, s meg is
szólalt nyomban:
- Hej,
kedves császárfi, kedves királyúrfi! Tudom, elindultál szép Kiralinához, hogy
hamar eljutnál, s feleségül vennéd! De bizony, ha a fiam nem segít meg, el nem
juthatsz addig az országig. No, maradjatok itt, elbújtatlak benneteket. Mert
bizony, ha az én fiam megérzi, hogy a másik világból való emberek vannak itt,
hát egyben megöl benneteket. - Így szólott, azzal háromszor a tenyerébe vert,
hát abban a percben egy gyémántcsőrű, smaragdszemű madár szállt le elébük a
kemence tetejéről. Afint, Dafint szárnya alá vette, s ismét a kemencére ugrott.
Nem telt
belé sok idő, szelíd szellő lengedezése hallatszott, rózsa és rozmaring illata
áradt, az ajtó magamagától megnyílott, és azon egy szépséges, aranyhajú,
ezüstszárnyú legény lebbent be. A kezében egy botot viselt, s azt mindenféle
füvek meg virágok fonták körül. Ahogy belépett a legény, így szólott az
anyjához:
- Ember
szagát érzem, édesanyám! Másik világbéli ember szagát!
- Érzed-e,
nem érzed-e, fiam, én csak azt mondhatom, hogy ugyan biz a, mit keresne itt a
másik világból való emberfia?
Elcsendesedett
a Tavaszi Szél, az asztalhoz telepedett. Evett egy cseréptálnyi édes őztejet,
ivott rá egy márványfazéknyi ibolyavizet, s egyben mesélgető kedve kerekedett.
Mikor látta az anyja, hogy milyen jó kedve van, megkérdezte:
- Mondsza,
lelkem fiam, ugyan bizony merre lehet Kiralina kisasszony birodalma? S vajon
mit kellene annak művelnie, aki őt feleségül szeretné venni?
- Hej, nehéz
dolgot kérdezel, édesanyám! - azt mondja a Tavaszi Szél. - De legyen, nem
bánom, most az egyszer! Tízévnyi járásnyira van ide Kiralina birodalma. Hanem
meg lehet tenni azt az utat annyi idő alatt is, mialatt a szemedet megdörzsölnéd.
Csak az kell hozzá, hogy valaki menjen el a tüzes követ égig hányó szurokpatak
partjára, a fekete erdőbe, a gonosz tündérek tuskóját nyergelje meg, kapjon
fel rá, mert azon lehet átkelni a szurokpatakon. Hanem, aki ezt hallja, és
elmondja valakinek, az váljék kővé, térdig!
Ha a gonosz
tündérek tuskóján a birodalom határát elérte, arany szarvast kell csinálnia,
abba belebújnia, mert csak úgy juthat Kiralina hálószobájába, s úgy rabolhatja
el. Hanem aki ezt hallja, és elmondja valakinek, az derékig kővé váljék!
Ha már
feleségül is vette Kiralinát, az Északi Szél édesanyja csupa gonoszságból egy
inges zsidót küld majd Kiralinához. Kiralina vásárol kettőt a zsidó pókhálónál
is vékonyabb szálú vászoningeiből. Ha azt az inget magára veszi, s meg nem
locsolja gerlemadár könnyeivel, meghal bizony! Hanem, aki ezt hallja, és
elmondja valakinek, az tetőtől talpig kővé váljék!
Amikor a
Tavaszi Szél ezeket elmondotta, a császárné fia már aludt, de bezzeg ébren volt
a szakácsné fia, s mindent hallott.
Mikor másnap
elmegy hazulról a Tavaszi Szél, megkérdi a császárfiú az anyjától, megtudott-e
valamit a fiától? Hanem a Tavaszi Szél anyja attól félt, hogy kővé válik, ha
elmondja, így azt válaszolta, hogy semmit sem tudott meg.
Akkor a
császárné fia meg a szakácsné fia útnak eredtek. Nyári nap volt éppen, a nap
felkelőben - mire lehanyatlott, egy erdőbe érkeztek. Szörnyű zúgást,
zakatolást hallanak, s megpillantanak egy nagy szurokpatakot, hányta az a tüzes
köveket a magas egekig.
Megijedt a
császárné fia, de a szakácsné fia azt mondta neki:
- Ne félj
semmitől, jöjj velem ebbe az erdőbe, s tedd azt, amit mondok!
Mikor az
erdő közepére értek, megtalálták a gonosz tündérek tuskóját, a hátára pattantak
mind a ketten, háromszor egymás után jól megsarkantyúzták. A tuskó nyomban tizenkétlovas
hintóvá változott, s egy szempillantás alatt a Forgószélig emelkedett velük.
Éppen Kiralina kisasszony palotájának kapuja előtt szállott le. Ahogy
kilépnek, a kocsi ismét tuskóvá változott, ők pedig egy zafírkőből épült,
ciprusfa kapujú palota előtt találták magukat. Hát a palota egyik ablakában ott
ült Kiralina, gyönggyel szőtt, aranyos ruhában!
Megpillantotta
Kiralina kisasszonyka a császárné fiát, s akkora szerelemre gyulladt iránta,
hogy belebetegedett, s már a halála órája közeledett.
Mit meg nem
tett volna szegény édesapja, a császár, hogy az életét megmentse? De minden
hiábavaló volt. Legeslegutoljára egy vénasszony ment a látására, és azt mondta:
-
Fényességes uralkodó! Isten számos évig éltessen! Ha azt akarod, hogy nagyságod
leánya meggyógyuljon, kerestessed meg azt az aranyszarvast, amelyik úgy dalol,
mint a madár. Azt hozassad három napra a palotába, attól gyógyul meg Kiralina.
Hirdettette
ezt a császár kikiáltókkal, szerteszéjjel az egész országban, három napon át. A
harmadikon a szakácsné fia hármat ütött a tuskóra. Át is változott az egy szép
aranyszarvassá. Belebújtatta a császárné fiát, és a palota elé állott vele.
Meglátja a
császár a szarvast, lemegyen, megkérdezi a szakácsné fiát, hogy eladó-e?
- Eladónak,
nem eladó! - felelte kevélyen a szakácsné fia. - De bérbe adható!
- Jól van
úgy is! Mit kérsz érte három napra?
- Ezer
aranyat adjál érte!
Megkötik az
alkut, a császár viszi a szarvast Kiralina szobájába, s azzal elmegy a maga
dolgára...
Mikor a
szarvas egyedül találta magát Kiralina kisasszonykával, olyan epekedő dalba
kezdett, hogy a fák, de még a kövek is sírtak belé. Kiralina kisasszonyka
elszenderedett, a császárné fia meg kilépett a szarvasból, megcsókolta a
homlokát, s azzal ismét a szarvasba bújt.
Meséli
másnap Kiralina kisasszonyka az álmát az udvarhölgyeknek, azt mondja, álmában
kétszer csókolta meg őt egy szépséges fiatalember. Egy okos udvarhölgy azt a
tanácsot adta neki, hogy majd mikor a szarvas újra dalolni kezd, tettesse
magát, mintha aludnék. Aztán, ha megint úgy érzi, mintha megcsókolná valaki,
azonnal ragadja meg azt a valakit!
Ahogy az
éjszaka leszállott, a szarvas egy búbánatos dalba fogott. Tettette magát
Kiralina kisasszonyka, mintha aludnék. Mikor a császárfi - a szépséges királyfi
- meg akarta csókolni, a karjába szorította, és azt mondta:
- Enyém vagy
már! Nem szabadulsz! Réges-régóta csak teutánad vágyakozom én!
Mint a
galambok, úgy turbékoltak hajnalhasadtáig. Mikor délfelé járt az idő, jött a
császár meg a szakácsné fia, hogy elvigyék a szarvast. Sírni kezdett Kiralina
kisasszonyka. Nem akart megválni semmi áron aranyszarvasától. De a szakácsné
fia így szólt hozzá halkan:
- Kérj
engedelmet a császártól, hogy a szarvast a város határáig elkísérhessed. Kocsi
vár ott reánk, tizenkét tüzes paripa előtte. Abba mind beszállunk, szépséges
kedvesed, szerelmes királyfid birodalmáig bizony meg sem állunk!
Megkérte
Kiralina kisasszonyka az engedelmet; a császár megadta. A szarvast a város
külső határáig nagy pompával kikísérte. Akkor Afin háromszor a szarvas
horpaszára vágott, át is változott az azonnal tizenkét lófogatú hintóvá. Egyik
kezével Kiralina kezét fogta, másik kezével Dafinét; a kocsiba beugrottak, s
úgy eltűntek, mint a pára. Nyári napnak pirkadtától alkonyáig egyre mentek,
szálltak, mint a mese, országról országra, az Óperencián is túl, amíg
országukba eljutottak.
Meghallja a
császár, hogy érkezik a fia. Elébe ment sok katonasággal, nagy pompával vitette
be a palotába a császárfiút meg Kiralinát. Fejedelmi lakodalmat csaptak, három
napig éjjel-nappal mind lakodalmaztak.
Egy napon
Kiralina asszony kiült a palota ablakába, s az utcára nézegetett. Arra jön egy
zsidó, inget árul. Felhívja Kiralina úrasszony a palotába, vásárol tőle két
inget. Vékonyabb volt azoknak a vászna, mint a pókháló szála. Az egyik inget
magára is ölti. Hát, nem telik bele sok idő, olyan súlyos betegségbe esett,
hogy már a sír szájához közeledett.
Meghallja
Afin, hogy mi a császárné betegsége. Bemegy éjfélkor a hálószobájába, Kiralinát
gerlemadár könnyével jól meglocsolja, s azzal kisurran. Hanem az ajtónállók
meglátták, Dafin császárnak beárulták, és azzal vádolták, hogy látták,
megcsókolta a császárné asszonyt!
Tüzes lobot
vetett a harag a császárban, hogy ezt meghallotta. Nyomban megparancsolta, hogy
Afint fejezzék le! Hanem mikor a vesztőhelyre érkeztek, megszólalt Afin, s így
beszélt a császárhoz:
- Isten
adjon néked hosszú életet, császárom! Arra a barátságra meg szeretetre kérlek,
amit örökké éreztem irántad, hívassad össze országod minden nagy urát, a
birodalom tanácsosait. Nagy szót kell előttük szólanom. Aztán, nem bánom,
vágassad le a fejemet!
Parancsot
adott a császár: gyűljön egybe az államtanács, mind a nagy urak, jelenjék meg
Kiralina császárné asszony is. Elővezettette Afint, és így szólt hozzá:
- No, mondd
hát el te istentelen, amit akarsz!
Akkor Afin
így kezdette el:
- Volt
egyszer egy császárfiú, aki beleszeretett a másvilági császár leányába. Nem
élhetett nélküle, s ezért a tejtestvérével felkerekedtek. Vagy megtalálja azt a
leányt, vagy a pusztába öli magát! Bejárták a világot széltében-hosszában,
eljutottak az Északi Szél öreganyjához, megkérték: mondaná meg nekik, melyik út
vezet ahhoz a császárleányhoz, kiért útra keltek. Az Északi Szél anyja, a
Tavaszi Szél anyjához igazította őket. Az szállást is adott nekik, azt is
megígérte, hogy az utat a fiától megtudakolja. Szavának is állott a Tavaszi
Szél anyja. Mikor a fia megjött, kikérdezte, az meg így válaszolt: „Tízévnyi
járásra van ide Kiralina kisasszonyka birodalma. Hanem meglehet tenni azt az
utat annyi idő alatt is, mint egy szempillantás, ha volna valaki, aki a tüzes
követ égig hányó szurokpatak mellett levő fekete erdőbe elmenne, ott a gonosz
tündérek tuskóját meglelné, s arra ülne rá, mert azon lehet átkelni a
szurokpatakon. Ha a tuskón annak a birodalomnak a határát elérte,
aranyszarvassá kell a tuskót változtatnia, abba kell belebújnia, úgy juthat
Kiralina kisasszonyka szobájába, s őt úgy rabolhatja el. Ha majd már elvette
feleségül Kiralina kisasszonykát, a Forgószél nénje csupa gonoszságból egy
zsidót küld hozzá, aki pókhálónál vékonyabb szálú vászonból készült ingeket
árul. Ha Kiralina kisasszonyka egy olyan inget magára öltene, s gerlemadár
könnyeivel meg nem locsolná, meghalna három nap alatt.”
Mikor ezt
mondta anyjának a Tavaszi Szél, átkot is mondott melléje, hogy: „Aki ezt
hallja, s valakinek valaha elmondja, az kővé változzék...”
Kérdezte
másnap a császárné fia a Tavaszi Szél anyját, hogy megtudott-e valamit a
fiától. De az asszony attól félt, hogy kővé talál változni, ha elmondja, azért
azt felelte, hogy semmit sem tudott meg. De a császárné fiának tejtestvére azon
az éjjel nem aludt, és így mindent hallott. Így aztán anélkül, hogy a császárné
fiának a titkot elárulta volna, együtt mentek el a fekete erdőbe, rápattantak a
tuskóra, és átkeltek a patakon.
Ahogy Afin
ezeket a szavakat kiejtette - térdig kővé változott!
Megrettentek
a birodalmi tanácsbeli nagy urak, hogy ezt a csudát kellett látniok! Afin újból
beszélni kezdett:
- Mikor
Kiralina kisasszonyka palotájáig eljutottak, a császárné fiának tejtestvére a
tuskóra háromszor rácsapott, az nyomban aranyszarvassá változott, abba
belebújtatta a császárné fiát! Ilyen csalafintasággal tudta a császárfiú
megismerni, és elrabolni a leányt.
Ahogy Afin
ezeket a szavakat kiejtette - derékig kővé változott!
Látta már a
császár meg a császárné, hogy ártatlan Afin, sírva fakadtak, úgy kérlelték,
hogy ne meséljen tovább. De Afin nem hagyta abba, hanem így beszélt:
- Miután a
császár Kiralina kisasszonykát feleségül vette, nem telt el sok idő, és a
császárné asszony két inget vásárolt egy zsidótól. Mikor az egyiket magára
öltötte, nyomban súlyos betegségbe esett. Afin tudta, hogy mi a baja, ezért
bement éjfélkor a császárné hálószobájába, őt alva találta, gerlemadár
könnyeivel meglocsolta, és a haláltól megmentette!
Ahogy Afin
meséjének a végére ért - tetőtől talpig kővé változott!
Sírt Dafin
császár, rítt Kiralina császárné asszony. Három napig éjjel-nappal Afint
siratták. Akkor fogták jótevőjük kővé vált testét, és a szobájukba vitték, hogy
mindig rá emlékezzenek.
És még jó
ideig éltek együtt, és egy gyermekük is született.
Egy reggel
bemegy Dafin császár a császárné házába, és azt mondja, hogy hófehér ruhába
öltözött asszonyról álmodott. Azt mondta az álombeli asszony neki, ha azt
akarja, hogy kővé vált testvére megelevenedjék, a kisgyermeküket vágja le, és
annak a vérével kenje be a követ. Azt feleli a császárné asszony, hogy ő is
éppen ilyen álmot látott! Akkor aztán mind a ketten megegyeztek, a gyermeket
levágták. Ahogy a követ a gyerek vérével locsolták, az csak mozogni kezd,
megelevenedik annak rendje és módja szerint, és megszólal:
- Ó,
Uramisten! De mélyen aludtam!
- Bizony,
testvérem - azt mondja a császár -, aludtál volna te sokat is, mélyen is, ha le
nem vágjuk a kisgyermekünket, hogy az ő vérével öntözzünk meg tégedet.
Erre a szóra
Afin egy késsel az ujjába vágott, vérét a gyerekre csorgatta. Meg is
elevenedett az, abban a pillanatban...
Örömében a
császár parancsba adta, hogy egész birodalmában fényes ünnepet üljenek,
vigadjon az ország apraja meg nagyja.
Én is nyeregbe pattantam, ide nyargaltam, s
kieteknek ezt a mesét mondtam...