A holló arra
járt, ahol sok-sok félszegúszót fogtak. A halászok szívesen fogadták, és pompásan
megvendégelték, ő azonban ennek ellenére megtréfálta őket.
Mikor kimentek
a vízre, és horgaikat a mélybe bocsátották, a holló lemerült a víz alá, és
sorra leette horgaikról a csaléteknek szánt tintahalakat. Eleinte csak óvatosan
tépkedte a horgokról a húst, de aztán nekibátorodott, és benyelte egyszerre az
egészet. De meg is járta hamarosan, mert az egyik horog beleakadt az orrába, és
hiába szegült ellen minden erejéből, kihúzták. Még ekkor is akaratoskodott, a
csónak oldalának feszítette a lábát. A halászok összefogtak, iszonyú erővel
rántották meg a zsinórt, úgyhogy letépték a holló orrát.
A holló
partra úszott, szerzett egy darabka faháncsot, befedte tollal, és azt
illesztette a fejéhez orr helyett.
Ezután
átváltozott öreg férfivá, és visszatért a faluba. Már az első házba behívták,
étellel kínálták, és az egyik halász így szólt: - Képzeld, öreg, ma egy orrot
fogtunk!
- Hol van? -
kérdezte a holló.
- Odaát, a
főnök házában.
A holló
odament orrot nézni. A főnök házánál is megvendégelték.
- Ó - szólt
közben a holló -, hallottam, hogy egy orrot fogtatok, mutassátok csak!
Figyelmesen
megszemlélte, aztán így folytatta:
- Meg ne
tartsátok, mert még nagy veszedelmet talál hozni rátok, könnyen lehet, hogy
véres harcokba keveredtek miatta.
A halászok
erre nagyon megijedtek, és önszántukból nekiadták az orrot.