Élt egyszer egy szegény ember a négy fiával. Amikor a
gyerekek fölcseperedtek, így szólt hozzájuk:
- Kedves gyermekeim, ideje, hogy kimenjetek a
nagyvilágba, és valami hasznos mesterséget tanuljatok. Nekem nincs semmim, amit
nektek adhatnék; magatoknak kell boldogulnotok az életben.
A fiúk elköszöntek az apjuktól, vándorbotot fogtak, és
útnak indultak. Addig mentek, míg egy keresztúthoz nem értek.
- Itt el kell válnunk egymástól - mondta a legidősebb
testvér -, négy irányba indulhatunk el innét, ki-ki menjen a maga útján: De
fogadjuk meg, hogy mához négy esztendőre ugyanitt találkozunk. Addig pedig
próbáljunk szerencsét; hátha visszük valamire a világban.
Megölelték, megcsókolták egymást, s a legidősebb
északnak ment, a második délnek, a harmadik keletnek, a legkisebb meg
nyugatnak.
Az a fiú, aki északnak indult, csakhamar találkozott
egy emberrel.
- Hát te hová igyekszel? - kérdezte az ember.
- Valami jó mesterséget szeretnék tanulni - felelte a
fiú.
- Tudod, mit? Gyere velem. Megtanítlak a
tolvajmesterségre.
- Hogyisne! Semmi kedvem hozzá, hogy az akasztófán
száradjak el.
- Attól ne félj! Nem arra akarlak én kioktatni, hogy
másokat megkárosíts! Azt azonban megtanulhatod nálam, hogyan kerítheted
birtokodba, amit senki emberfia nem tud megszerezni.
A fiú engedett a rábeszélésnek, beszegődött az
emberhez, és olyan alaposan elsajátította nála a tolvajlást, hogy ha valamit
megkívánt, az szinte ott is termett már a zsebében.
A második fiú délnek indult, nem sokáig vándorolt,
hamarosan ő is találkozott egy emberrel.
- Hát te hová tartasz, mi a szándékod a nagyvilágban?
- kérdezte az ő embere is.
- Azt én még nem tudom - felelte a fiú.
- No, akkor gyere velem, kitanítlak csillagásznak.
Annál nincs jobb mesterség: a csillagász még a legrejtettebb titkokat is
kifürkészi a messzelátójával.
A fiúnak tetszett az ajánlat; tüstént fölcsapott, s
ment az emberrel csillagnézést tanulni. Mikor már eléggé jártas volt a
tudományában, mestere egy messzelátót adott neki.
- Ezzel mindent megleshetsz, ami égen-földön történik
- mondta, és útjára bocsátotta a tanítványát.
A harmadik fiú keletre tartott, és nemsokára
találkozott egy vadásszal. Beállt hozzá, és az megtanította a mestersége minden
fortélyára. Búcsúzáskor egy puskát adott ajándékba.
- Amit ezzel célba veszel, azt biztosan eltalálod -
mondta a vadász, és szerencsés utat kívánt neki.
A legkisebb fiú nyugat felé bandukolt. Csakhamar őt is
megállította egy ember, megkérdezte tőle, hová igyekszik, mi a szándéka.
- Mit szólnál hozzá, ha szabó lennél?
- Dehogy leszek! Hogy látástól vakulásig az asztal
fölött görnyedjek, s ide-oda rángassam a tűt meg a vasalót? Azt már nem!
- Ostoba beszéd! Nálam egészen más szabómesterséget
tanulhatsz, olyat amelyik kellemes is, tisztességes is, tiszteletre méltó is,
amellett a konyhára is hoz.
A fiú ráállt a dologra, kitanulta a mesterség minden
csínját-bínját. Mikor letelt az ideje, a mester egy tűvel ajándékozta meg.
Ezzel mindent összevarrhatsz ami az utadba kerül, akár
olyan lágy mint a tojássárgája, akár olyan kemény, mint az acél. És amit
összevarrsz, úgy egybeforr, mintha mindig is egy darabban lett volna.
Elmúlt a négy esztendő, és a kitűzött napon
találkozott a négy testvér a keresztútnál. Nem győztek örvendezni, hogy újra
épségben együtt vannak mind a négyen; mikor már eleget örültek, hazamentek az
édesapjukhoz.
- Csakhogy hazahozott a szél! - fogadta őket az öreg
vidáman.
A fiúk elmesélték neki, kivel mi történt, ki mit
tanult a négy esztendőben. A ház előtt ültek egy terebélyes nagy fa alatt.
- Most kipróbálom, mit tudtok - mondta az apjuk.
Felnézett a fára, és a második fiúhoz fordult: - Fenn a tetőn két ág közt látok
egy cinkefészket. Hány tojás van benne?
A csillagász a fészek felé fordította a messzelátóját,
s alighogy belenézett, nyomban ki is mondta:
- Öt.
Akkor az apa a legidősebb fiához fordult.
- Hozd le a tojásokat, de úgy, hogy a madár, aki
rajtuk költ, ne vegye észre.
A furfangos tolvaj felkúszott a fára, kiszedte a madár
alól az öt tojást, de úgy, hogy az semmit sem vett észre, és nyugodtan kotlott
tovább, aztán át adta a tojásokat az apjának.
Az öreg egyet-egyet az asztal négy sarkára tett, az
ötödiket középre rakta, és azt mondta a vadásznak:
- Lődd le egy lövéssel mind az öt tojást!
Az megcélozta a tojásokat, és egyetlen lövéssel
kettélőtte valamennyit.
- Rajtad a sor - szólt az apa a legkisebbik fiúhoz -,
varrd össze a cinkecsibéket, amik a tojásokban voltak, de úgy, hogy semmi bajuk
ne legyen. Aztán varrd össze a tojásokat is.
A szabó előszedte a tűjét, és szapora öltésekkel
munkához látott. Mikor elkészült, a tolvajnak megint föl kellett másznia a
fára, és vissza kellett lopnia a tojásokat a kotlós cinke alá. A kis madár nem
vett észre semmit, tovább kotlott a tojásain, és pár nap múlva kiköltötte a
fiókáit, öt szép kis cinkét. Ott, ahol a szabó összevarrta őket, mindegyiknek
piros csíkocska volt a nyakán.
- Derék legények vagytok, nem vesztegettétek hiába az
időtöket dicsérte a fiúkat az öreg -, tisztességesen kitanultatok. Ha
alkalmatok lesz megmutatni, mit tudtok, ország-világ csodájára jár majd az
ügyességeteknek.
Nem sokkal ezután nagy riadalom támadt az országban.
Minden falut bejárt, minden zugba elhatolt a rettenetes hír: egy sárkány
elrabolta a királykisasszonyt.
A király éjjel-nappal búsult, s végül is közhírré
tétette, hogy aki visszaszerzi a sárkánytól, feleségül kapja a lányát.
Ennek hallatára a négy testvér összetanakodott.
- Itt a jó alkalom: most megmutathatjuk, mit tudunk!
Elbúcsúztak az apjuktól, és mentek a király udvarába.
De mikor a palota kapujához értek, a második fiú azt mondta:
- Megálljunk egy szóra, testvéreim! Előbb kikutatom,
hol is van most a királykisasszony!
Belenézett a messzelátójába, nézett erre, nézett arra,
egyszer csak fölkiáltott:
- Megvan! A tenger közepén ül egy sziklán. A sárkány
előtte fekszik, és őrzi.
Most már aztán bekopogtattak a palotába, kihallgatást
kértek a királytól.
- Uram királyom - mondták -, mi négyen vállalkozunk a királykisasszony
kiszabadítására. Nem kérünk tőled mást, mint egy hajót, hogy érte mehessünk.
Amit kértek, nyomban meg is kapták. Tengerre szálltak,
és addig vitorláztak, míg föl nem tűnt előttük a szikla.
A királykisasszony ott ült a szirten, a sárkány meg az
ölébe hajtotta a fejét, és éppen aludt.
A vadász megcélozta a szörnyeteget, hanem aztán
csüggedten leengedte a fegyverét.
- Nem lőhetek rá - mondta -, eltalálnám a
királykisasszonyt is, és azon nyomban vége volna az életének.
- Akkor rajtam a sor, majd én segítek a dolgon - szólt
a tolvaj. Felkúszott a sziklára, és kilopta a sárkány feje alól a királylányt.
Az iszonyú vadállat nem vett észre semmit, vígan horkolt tovább.
A tolvaj beszállt a hajóba a királylánnyal, és
boldogan vitorláztak hazafelé mind az öten. Jó messze jártak már, amikor a
sárkány fölébredt álmából. Ide-oda kúszott a sziklán, kereste a
királykisasszonyt, de hiába, sehol sem találta. Erre nagy dühösen fölemelkedett
a magasba, csapkodott, verdesett szörnyű haragjában, s egyszer csak megpillantotta
a tengeren az imbolygó hajót. Nagyot hördült haragjában, és pár perc múlva már
ott fújtatott, ott prüszkölte a szikrát a fejük fölött a levegőben. Éppen le
akar: csapni rájuk, de a vadász felkapta a puskáját, megcélozta, és szíven
lőtte.
A sárkány tüstént kiadta a páráját, fordult egyet a
levegőben, és belezuhant a tengerbe. Hanem ez az irgalmatlan nagy test estében
ízzé-porrá zúzta a könnyű kis vitorlást!
A hajótörötteknek szerencsére sikerült elcsípniük
néhány szál deszkát; abba kapaszkodtak, s úgy hányódtak a nagy vízen. Csakhogy
a szabó se volt ám rest! Előszedte a tűjét, cérnáját, s azon sebtében
összefércelte a deszkákat. Egykettőre elkészült a tutaj, felpattant rá, sorra
kihalászta a roncsokat és olyan ügyesen összeöltötte őket, hogy csakhamar ott
libegett előttük hibátlanul, útra készen a hajójuk.
Most már aztán minden baj nélkül hazavitorláztak.
A király azt sem tudta, hová legyen örömében, amikor
viszontlátta édes-kedves gyermekét. Csak akkor hökkent meg egy kicsit, amikor a
négy kérőre esett a tekintete.
- Derék munkát végeztetek - mondta -, állom a
szavamat: egyikőtökhöz hozzáadom a lányomat. De hogy melyik lesz a férje, azt
döntsétek el egymás között ti.
Nosza, nagy tusakodás kerekedett a testvérek közt,
mert hát mindegyik jogot formált a királylányra.
- Ha én meg nem látom, hol van, soha meg nem
találjátok - mondta a csillagász.
- Mit ért volna a te híres messzelátód, ha én ki nem
lopom a sárkány feje alól! - szólt a tolvaj.
- Az igaz, de a sárkány mindnyájatokat királylányostul
széttépett volna, ha az én golyóm szíven nem találja - jelentette ki a vadász.
- De ha én össze nem varrom a hajót, mindnyájan
szánalmasan belevesztetek volna a tengerbe!
- Egyforma joga van mind a négyeteknek - szólt közbe a
király. - De mind a négyen mégsem vehetitek feleségül! Ezért a legjobb, ha nem
lesz egyikőtöké sem. Jutalmul azonban mind a négyen kaptok egy-egy részt a
birodalomból.
A testvéreknek tetszett a döntés.
- Mégiscsak jobb, ha békességben élünk, mint ha
acsarkodunk egymásra - mondták.
Mindegyik kapott hát egy-egy nagy birodalmat, és
boldogan éltek az apjukkal, míg meg nem haltak.