Amikor a
Kisfiú újra beállított a kunyhóba, Rémusz bácsi ezzel fogadta:
- Utánad
néztem az ablakon, amikor elmentél tőlem. Láttam, hogy úgy ugrándoztál az úton,
mint a Róka, amikor le akarta vetni a hátáról a Nyulat.
- És közben
úgy ültem a nyeregben, olyan délcegen, mint valami huszár - tette hozzá a
Kisfiú.
- Amit most
mesélek, azt nehezebb lesz utánozni - mondta Rémusz bácsi.
Amikor a Héja meghallotta a Nyúl hangját, jó messziről (azt, hogy: „Keresd meg magad!”), rájött, hogy becsapták. A fa derekán nincs nyílás, a nyílásban nincs kövér szürke mókus. De még a Nyúl is kiszökött az odúból.
Bosszankodott
a Héja erősen, hogy így rászedette magát. Tartott tőle, hogy a Róka csúnyán
lehordja majd, amiért futni engedte a Nyulat. Elhatározta hát, hogy letagadja,
ami történt.
Gyorsan
lehussant a fáról, és leült az odú nyílása elé, mintha ott ülne azóta is.
Már jött is
a Róka az erdőn keresztül, fejszével a vállán.
- Remélem,
nem várattalak sokáig - mondta. - Hogy érzi magát a Nyúl az odúban?
- Azt
hiszem, semmi baja - válaszolta a Héja. - Nagyon csendesen viselkedik. Talán
elaludt a sötétben.
- No, majd
én felkeltem - nevetett a Róka.
S azzal
ingujjra vetkőzött, markába köpött, két kézre fogta a fejszét, azután
felemelte, és lecsapott vele. Csak úgy pattogott a szilánk a fa derekából.
- Hát ehhez
mit szólsz, Nyúl koma? - csúfolódott a Róka. - Még mindig azt tartod, hogy
egy-két évig eléldegélhetsz ebben az odúban?
A Nyúl (hol
volt az már akkor!) persze nem felelt. Helyette gyorsan megszólalt a Héja:
- Ujujuj!
Látom a Nyulat! Ott lakmározik, bent az odúban!
- Nem sokáig
lakmározik már - felelte a Róka.
S azzal
megforgatta a feje fölött a fejszét, és akkorát csapott vele egyszer, kétszer,
sokszor a fa derekára, hogy visszhangzott bele az erdő. Röpködött a
szétforgácsolt fakéreg, tágult az odú nyílása.
- Hol a
Nyúl? - kérdezte a Róka, mert hiába meresztette a szemét, nem látta sehol.
- Bent lapul
az odú mélyén - bizonygatta a Héja. - Épp egy káposztatorzsát rágcsál.
No, jó, a
Róka megint megforgatta a feje fölött a fejszét, megint odavágott vele a fa
derekára, egyszer, kétszer, sokszor. De ettől már úgy kinyílt az odú szája,
hogy a Róka meglátta: egy kevés fonnyadt mohán és száraz taplógombán kívül
semmi sincs odabent.
„Ha a Nyúl
eltűnt - gondolta magában -, akkor csak a Héja lehet ludas a dologban.”
Sokkal
ravaszabb volt azonban, semhogy elárulja, mit gondol.
Ehelyett így
szólt:
- Csakugyan,
ott kuporog a Nyúl az odú mélyén. Dugd be a fejedet, nézd meg, mit csinál!
A Héja nem
fogott gyanút, bedugta a fejét a nyíláson.
Abban a
pillanatban mögötte termett a Róka, és elkapta a madár farkát.
A Héja
csapkodott a szárnyával, szabadulni igyekezett. De a Róka nem eresztette.
- Miért
bántasz, cimbora? - kérdezte a Héja ártatlanul. - Nem vétettem én neked semmit.
- Nem-e? -
felelte a Róka. - Hát a Nyúl hová lett? Mert az odúban nincs, és csak te
tudhatod, hogy hová tűnt.
- Eltűnt? -
adta a meglepettet a Héja. - No de ilyent! Hol lehet?
- Alighanem
a te feneketlen gyomrodban. Ahelyett hogy őrizted volna, felfaltad. Pedig hát
én akartam felfalni.
- Búbos
banka legyen a nevem, ha csak hozzányúltam is! - tiltakozott a Héja.
- Bánom is
én, akárminek neveznek is! - mondta a Róka. - Ha nem ehettem meg a Nyulat,
megeszlek téged, gyomrodban a Nyúllal!
- Mondtam
már, hogy nincs a gyomromban a Nyúl!
- Akkor csak
téged magadat eszlek meg - válaszolta a Róka.
- Hát, ha
mindenképpen végem van - sóhajtotta a Héja -, arra kérlek, hogy legalább
forgass meg előbb jó erősen, csapd a fejemet a fához, hogy ne szenvedjek
annyit.
- Ha csak ez
kell, megtehetem - felelte a Róka.
S azzal,
szájában a madárfarkával, sebesen forogni kezdett. A héja maga is segített, a
szárnyával verdesve, a lábával rúgkapálva.
Addig
pörgött a Róka, amíg a Héja farkából mind kiszakadt a toll. A madár, mihelyt
szabadnak érezte magát, felrepült a fa tetejére. A Róka meg ott állt a fa
tövében, bambán, egy csomó héjatollal a szájában.
- És a Héja nem sajnálta a tollát? - érdeklődött a Kisfiú.
- Sajnálta
egy kicsit - felelte Rémusz bácsi -, de azzal vigasztalódott, hogy esztendőre
úgyis kinő.
- Hát a
Nyúl? - kérdezte a Kisfiú. - Azzal mi lett?
- Mi lett
volna? Ment a dolgára. Bizonyára jó vacsora várta, éppúgy, mint most téged.
A Kisfiú
elindult hazafelé. Útközben megpróbálta azt játszani, hogy ő a Róka, akinek a
Héja van a szájában, és ő a Héja, akit megfogott a Róka: pörgött, forgott,
csapkodott, rúgkapált - de igen lassan jutott tovább. Abbahagyta hát a játékot
(Anya is kiáltott már a kertkapuban, hogy siessen), és úgy ment haza, mint egy
egyszerű kisfiú.