- Múltkor
ott hagytuk abba - kezdte legközelebb Rémusz bácsi -, hogy a Nyúl teljesen
meggyógyult. Tulajdonképpen nem is volt igazán beteg. Egy kicsit több káposztát
evett a kelleténél, és az megfeküdte a gyomrát: ennyi volt az egész. Egyszóval
makkegészséges volt, úgyhogy elfogadhatta a meghívást a szarvas állatok
gyűlésére.
- Milyen
állatok azok a szarvas állatok? - tudakolta a Kisfiú.
- Hát
mindenféle - felelte az öreg. - Van ilyen is, olyan is, csak abban egyformák,
hogy mindegyiknek szarv van a fején.
- Például
Mezei Benjámin bácsi, a kos - mondta a Kisfiú.
- Az is -
bólintott az öreg néger. - Meg a Tehén is, a Bika is, a Kecske is, a Bivaly is,
az Őz is, a Szarvas is, a Bölény is, a Zerge is.
- És a csiga
- tette hozzá a Kisfiú.
- A csiga?
- A csiga.
Mert annak is van szarva.
- Az másféle
szarv - felelte Rémusz bácsi. - A csigának puha szarva van, és nincs lába. Mit
keresne a csiga a kemény szarvú, négylábú állatok gyülekezetében?
- És mit
keresett ott a Nyúl? - vitatkozott a Kisfiú. - Annak semmilyen szarva sincs!
- A Nyulat
azért hívták meg a szarvas állatok - mondta Rémusz bácsi -, mert tudták, milyen
okos, furfangos eszű állat. Nagyon bíztak benne. Tanácsot akartak kérni tőle
egy-egy nehezebb kérdésben.
A szarvas állatok általában békés természetű növényevők, és sokat szenvedtek az éles fogú, éles karmú húsevőktől: a Rókától, a Farkastól, a Vadmacskától, a Hiúztól meg a többitől. Elhatározták, hogy az erdő közepén, egy alkalmas helyen összegyűlnek, és megbeszélik, hogyan védekezhetnének a ragadozók ellen.
Meghívták
valamennyi szarvas állatot, és ezeken kívül, tanácsadónak, még a Nyulat is.
Hírét vette
a nagy tanácskozásnak a Farkas is. Igen érdekelte a dolog, hiszen egyike volt
azoknak, akik ellen a szarvas állatok szövetkezni szándékoztak. Igen ám, de
hogyan jusson el a találkozó helyére? Az úton mindenfelé őrök állnak, és
elkergetik azokat, akik nem hivatalosak a tanácskozásra.
Sokáig törte
a fejét, hogy mit tegyen. Aztán pompás ötlete támadt: valami szarvfélét rak a
fejére, kijátssza az őröket (akiknek aligha van idejük apróra, egyenként
megvizsgálni mindenkit, aki a gyűlésre igyekszik), s azután szerényen
meghúzódva, meglapulva valahol az utolsó sorban, kikémleli, hogy mit terveznek
a ragadozók ellen a fűevő állatok.
Amit
kigondolt, végre is hajtotta. Vágott az erdőn két görbe ágat, az egyiket a jobb
füle mögé kötözte a másikat a bal füle mögé, és elindult a szarvas állatok
gyülekezőhelyére. Nem kellett sokat keresgélnie az utat, csak éppen követnie
kellett az őzek, szarvasok patája nyomát.
Egyszerre
csak elébe toppant az egyik őr: Bika bátya.
- Hová,
hová? - tudakolta az őr.
- A szarvas
állatok gyűlésére - felelte a Farkas.
Bika bátya
végigmérte tetőtől talpig.
- Ki vagy,
mi vagy? - kérdezte. - Nem emlékszem, hogy valaha is láttalak volna.
- Nem is
láthattál, mert eddig igen csendesen, elvonultan éltem, nem jártam társaságba.
Én vagyok a Törpeszarvas.
- Ami azt
illeti, törpének nem is vagy olyan kicsi! - jegyezte meg a Bika.
- Ez csak
azért van, mert nagyon megnőttem - felelte a Farkas. - De képzeld csak el,
mennyivel nagyobb egy kisebbfajta Óriás-szarvas!
-
Óriásszarvas? - csodálkozott a bika. - De hiszen olyan nincs is!
- Nincs? -
mondta a Farkas. - Elég hiba. Mert ha volna, mindjárt látnád, milyen kicsi
vagyok hozzá képest.
A Bika sosem
volt híres a nagy eszéről. Most is bambán hallgatta a Farkas zagyvaságait.
Amíg azon
törte a fejét, hogy volt-e valami értelme annak, amit hallott, a Farkas, fején
a mesterséges két szarvval, továbbsétált.
A
gyülekezőhelyen már mind együtt voltak a szarvas állatok. Akkora volt a
nyüzsgés, kiabálás, hogy a Farkas biztonságosan elosonhatott közöttük egy jó,
rejtett zugba, egy szikla tövébe, ahonnan mindent könnyen kileshetett.
Egy ágas-bogas
agancsú öreg szarvas elnöklésével hamarosan tanácskozásba kezdtek, de nem ám
valami rendben, hanem ide-oda topogva, lármásan, egymás szavába vágva. A Farkas
azonban annyit mindenesetre megértett a szavukból, hogy ha már szarvuk van,
ezentúl használni akarják.
- Csak
találkozzam a Farkassal! - fogadkozott a Bölény. - Felöklelem, mielőtt eszébe
jutna támadni vagy akár csak védekezni is.
„Jó tudni az
effélét!” - mormolta magában a Farkas.
Nem vette
észre, hogy a közelében ott ült a Nyúl. Azért helyezkedett el ő is a szikla
tövében, mert attól tartott, hogy a sok izgő-mozgó, tolongó, rúgkapáló állat
véletlenül kárt tesz benne a patájával.
A Nyúl
ellenben észrevette azt a furcsa, szarvas állatot a szikla rejtett zugában, és
titokban jól megnézte.
Egy kis egér
szaladt arra éppen: úgy látszik, megriasztotta a sokadalom. A Farkas - aki nem
válogatós a húsételekben - hirtelen odakapott, és egy harapásra befalta
szegényt.
A gyűlés
részvevőinek kisebb gondjuk is nagyobb volt, mint hogy az effajta apróságokra
figyeljenek. A Nyúlnak azonban szöget ütött a fejébe a dolog.
Egy őz
mellett ült. A Nyúl, mintha csak egy kis dalt dudorászna, ezt súgta a fülébe:
Ez a szarvas: szarvas, csakhogy
nem egészen.
Ha egészen szarvas volna,
s nem amolyan farkasforma,
eszébe se jutna az, hogy
egerésszen.
nem egészen.
Ha egészen szarvas volna,
s nem amolyan farkasforma,
eszébe se jutna az, hogy
egerésszen.
Az Őz a
szónok szavára figyelt (még mindig a Szarvas beszélt), és ezért ráförmedt a
Nyúlra:
- Csitt! Nem
azért hívtunk meg a tanácskozásra, hogy úgy dalolgass itt, mintha mulatságon
volnál!
A Nyúl
vállat vont: ha nem hallgat a szavára, ő bizony nem erőlteti. De azért továbbra
is szemmel tartotta a sziklazugban rejtőző különös állatot.
Nemhiába
tartotta szemmel, mert az a különös állat most is különös dolgot művelt: vakaródzott.
Úgy látszik, bolha csíphette, s emiatt - nem gondolva arra, hogy ilyesmit
semmiféle szarvas, patás állat soha nem cselekszik - két mellső lábára
támaszkodva felült, és az egyik hátsó lába karmaival megvakarta a füle tövét.
Ettől elmozdult a helyéről az odamadzagolt két görbe faág. Gyorsan
megigazította, és visszafeküdt a helyére.
A Nyúl
megint megbökte a mellette ülő Őzet, és a fülébe dúdolta:
Ez a szarvas igen-igen
furcsa fajta.
Azért olyan furcsa fajta,
mert a füle, mert a szarva
meg a karma: igen-igen
furcsa rajta.
furcsa fajta.
Azért olyan furcsa fajta,
mert a füle, mert a szarva
meg a karma: igen-igen
furcsa rajta.
Az Őz még
javában a szónokot hallgatta (a Szarvas még most sem hagyta abba a beszédet),
így hát türelmetlenül rászólt a Nyúlra:
- Nyughass
már! Fontos dolgokról van szó. Nem érek rá a bolondságaidra figyelni.
A Nyúl
megint visszahúzódott. Fél szemét azonban nem vette le arról a furcsafajta
szarvasról.
Nemhiába
nézte. A különös állat felállt, és nagyot ásított, akkorát, hogy kilátszott
valamennyi agyara, azután jobbról-balról meglegyezgette magát a lompos,
bozontos farkával.
A Nyúl
harmadszor is odahajolt az Őz füléhez:
Nézd a szarvát, hosszú karmát,
lompos farkát,
éles fogát, hegyes fülit,
meg hogy milyen hetykén ül itt!
Ki látott már ilyenfajta
szarvas marhát?
lompos farkát,
éles fogát, hegyes fülit,
meg hogy milyen hetykén ül itt!
Ki látott már ilyenfajta
szarvas marhát?
A szónok
történetesen egy kis szünetet tartott a beszédében, úgyhogy az Őz ezúttal ráért
meghallgatni, mit mond a Nyúl.
- Mit
beszélsz? - kérdezte meghökkenten. - Hol az a furcsa állat?
- Csendesen!
- intette a Nyúl az Őzet. - Itt ül, mindjárt mellettem, ebben a sziklazugban.
Az Őz
odasandított.
- De hiszen
ez nem más... - suttogta. - Nem más, mint...
- ...a
Farkas! - egészítette ki a Nyúl. - És azt hiszem, legjobb, ha mindjárt szólsz
is valamelyik erősebb állatnak, hogy kém van közöttünk.
- Éppen itt
jön a Bölény!
- De
titokban ám! - figyelmeztette a Nyúl az Őzet. - Máskülönben gyanút fog a
Farkas, és elmenekül!
Hanem a
Farkas máris gyanút fogott. Látta a Nyulat, észrevette a nagy sugdosódást meg
azt, hogy az Őz oda-odasandít feléje. Amikor aztán az Őz odalépett a Bölényhez,
jobbnak vélte, ha otthagyja a gyülekezetet.
Csakhogy még
mindig akkora volt a tolakodás, hogy a Farkas hol egy kecskébe, hol egy
szarvasba, hol egy kosba botlott.
- Bocsánat!
- mondogatta. - Kérek egy kis helyet!
Így történt,
hogy a Bölény utolérte.
- Kihez van
szerencsém? - kérdezte udvariasan.
- Én vagyok
a Törpeszarvas - válaszolta a Farkas, de sokkal bizonytalanabbul, mint
idejövet, amikor a Bikának felelgetett.
- Nem
emlékszem, hogy valaha is láttalak volna - ráncolta a homlokát a Bölény.
- Nem is
láthattál, mert eddig igen csendesen, elvonultan éltem, nem jártam társaságba.
A Bölénynek
úgy villámlott a szeme, úgy tágult, szűkült az orrlyuka, hogy meglátszott
rajta: nem sokáig bírja türtőztetni a haragját. De egyelőre még türtőztette.
- Értem -
mondta nyugodtan. - Abban a csendes magányosságban, ott növesztetted ilyen
hosszúra a karmaidat, ott köszörülted ilyen hegyesre a fogaidat, ott nevelted
ilyen szép bozontosra a farkadat. Csak éppen a szarvad maradt egy kicsit
satnya.
A Farkas,
amennyire tehette, húzódott hátrafelé.
- Látom,
szeretnél hazamenni - szólt a Bölény. - Igazad is van, mert a szónok nagyon
hosszadalmasan beszél.
- Nehéz
kijutni innen! - hebegte zavartan a Farkas, mert most már nem tudta, hányadán
áll.
- Majd én
segítek! - felelte készségesen a Bölény.
Azzal
leszegte a fejét, nekirontott a Farkasnak, és a szarvával akkorát penderített
rajta, hogy kalimpálva, forogva átrepült a gyülekezet feje fölött. Nagy sokára
valami puffanás hallatszott: akkor ért földet a Farkas, a patakon túl, a szúrós
csipkebokrok között.
Mindenki
látta, hallotta, hogy mi történt, kivéve a bőbeszédű Szarvast, mert az csak a
saját szónoklatára figyelt. El is csodálkozott roppantul, amikor egyszerre csak
hallja, hogy az állatok, egyre többen, ezt kiabálják:
- Éljen a
Nyúl! Éljen a Nyúl!
- A Nyúl? -
kérdezte megütődve. - Miért éppen a Nyúl?
A Bölény
odarúgtatott hozzá, és gyorsan megmagyarázta. A Szarvas csak egy pillanatig
tétovázott.
- Kedves
barátaim! - kiáltotta. - Indítványozom, hogy a Nyulat, kiváló szolgálataiért,
válasszuk meg Tiszteletbeli Szarvas Fő-állatnak! Hol az a Nyúl? Hadd szorítsam
meg a becsületes kezét a gyűlés minden részvevője nevében!
De a Nyúl -
lippiti-klippiti - akkor már messze járt. Sosem szerette az ünneplést: most is
ügyesen megszökött előle a tolongó, rúgkapáló szarvas állatok lábai között.
Rémusz bácsi felállt, és odalépett a polchoz. Két görbe faágat vett le róla és egy kis madzagot.
- Tessék -
nyújtotta oda a Kisfiúnak.
- Mi ez? -
kérdezte a Kisfiú.
- Két görbe
faág és egy kis zsineg - felelte az öreg. - Hogy ne kelljen keresgélned, ha
szarvat akarsz kötni a fejedre.
A Kisfiú
azonban nem nyúlt az ágak után.
- Nem
játszom Farkast - mondta. - Nyulat játszom.
És azzal
ügyesen átbújt Rémusz bácsi két lába között, és - lippiti-klippiti -
hazaszaladt.