A szomorú királykisasszony

 Volt egyszer egy fekete város, ahol mindenki gyászolt. A házakat, a kastélyokat feketébe húzták, az asszonyok, az emberek fekete ruhába jártak, mert a királykisasszony születésétől fogva soha egy mosolyt nem adott, az arcán soha nem látszott nevetés. Kihirdette hát a király, hogy aki az ö lányát meg nevetíti,ahhoz adja feleségül, meg ezövé lesz a fele királyság is. Próbálkoztak hát sokan hercegek, grófok, nagykalapú tótok, válo­ gatott cinágylegények, de hiába. Akárhogy mókáztak, a királykisasz­szony szomorú maradt, az ö fejük meg karóba került. Nem messze a király városától élt egy szegény szerencsétlen család egyetlen fiokval. Egyszer azt mondja a fiú: - Édesanyám, én is megpróbálom a szerencsémet, elmegyek a királyi udvarba. Ment, mendegélt erdőkön, mezőkön keresztül, hát egyszer visítást hallott egy nagy gödörből. Közelebb ment, hát a nagy gödörben egy kis malac visított. Mikor meglátta a legényt, emberi hangon szólalt meg: - Te szegény legény, legyél segítségemre, húzzál ki engem a gö­dörbõl! A legény kiemelte a malacot. - No, szegény legény, jótettedért jót várj! Tudom, hogy a királyi udvarba mégy, hát hagy tartsak én is veled! Ha útközben akarkivel találkozol, csak annyit mondjál nekem: "Visi, visi, malacom, ez is hozzád ragadjon!". Úgy is volt, ketten mentek tovább: a legény elöl, a malac utána. Mentek, mendegéltek, a legelsö útjok egy falun vitt keresztül. A misérõl gyött haza a nép. A legény azt mondta: - Visi, visi. malacom, ez is hozzád ragadjon! A misés nép mind hozzá is ragadt a malachoz, ment utánok. Mentek hegyeken-völgyeken, árkokon-bokrokon át, mikor egy másik községben egy kenyérsütõ asszonyt láttak meg. Akkor hányta be a kenyeret a lapátjával a kemencébe. Erre a legény azt mondta: - Visi, visi, malacom, ez is hozzád ragadjon! Ö is hozzáragadt a sokasághoz. Nem messze egy cigányember az árnyékszéket tisztította, nála volt minden szerszáma. A legény megszólalt: - Visi, visi, malacom, ez is hozzád ragadjon! A cigányember is hozzáragadt a malachoz. A temetõhöz értek. Éppen temettek, hát ott volt a pap, a gyáSZOlÓ gyülekezet, csak a kántor hiányzott. Hozzá is ragadt a malachoz az egész gyülekezet. Gyött a kántor, hát elkezdtek neki kiabálni: - Kántor uram, énekeljen szét bennõnköt, mert valóságos istencsa­ pása, ami itt történik! Erre a legény megint: - Visi, visi, malacom ez is hozzád ragadjon! No így a kántor is velük tartott. Beértek a király városába. Az út mellett sorakoztak a karóba húzott emberek fejei, akik egyiken se bírták megnevetíteni a királykisasz­ szonyt. A szegény legény nem törõdött velek, ment egyenest a palo­ tába. Már mindenki õköt bámulta: a cselédek, az udvaroncok, a kukták, mindenki. - Visi, visi, malacom, ez is hozzád ragadjon! Hozzáragadt mindenki az udvarban is, úgy ért a legény a királykis­ asszonyelejbe. Mikor a királykisasszony meglátta a furcsa csõdületet, akkorát ne­ vetett, hogya palota szinte k