Egyszer
volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges
szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta
megnevettetni. A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép
leánya úgy a búnak adta magát; kihirdette az országban, hogy aki az ő leányát
megnevetteti, annak adja feleségül fele királyságával együtt.
Élt abban az
időben egy pásztor, annak volt egy kis aranyszőrű báránykája, ennek az a
tulajdonsága volt, hogy aki hozzányúlt, úgy odaragadt, mintha csak belőle lett
volna kinőve. Egyszer a pásztor kihajtotta legelni, amint legelteti, arra megy
egy eladó leány; megsimogatta a bárányt, mindjárt odaragadt. Elkezdi a pásztor:
- Hőj elő,
hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány.
Hajtotta
tovább a báránykát, arra ment egy pap, ráütött a botjával a lányra.
- Ej, te
nagy bolond, mit töltöd itt az időt? - mindjárt odaragadt. Megint elkezdte a
pásztor:
- Hőj elő,
hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány
hátán pálca, pálca végén a pap.
Azután arra
ment egy asszony egy sütőlapáttal a kezében. Ráütött a sütőlapáttal a pap
farára.
- Ugyan,
tiszteletes uram, minek bántja azt a szegény leányt!
Ez is
odaragadt; megint elkezdte a pásztor:
- Hőj elő,
hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány
hátán pálca, pálca végén a pap, pap farán a lapát, lapát végén asszony.
Jött arra
megint egy katona, vezetett arra egy paripát; megfogta az asszony karját
csintalanságból, mindjárt odaragadt. Megint elkezdte a pásztor:
- Hőj elő,
hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány
hátán a pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony
karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa.
Megint jött
egy takács egy csomó vászonnal, rávágott a paripa farára.
- Ejnye, be
szép paripa ez! - Azzal ez is odaragadt. Elkezdte a pásztor:
- Hőj elő,
hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány
hátán a pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony
karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa, paripa farán
vászon, vászon végén takács.
Megint jött
egy varga, hozott egy csomó kaptát, rávágott a takácsra.
- Mit bámul
itt, komámuram?
Ez is
odaragadt. Csak elkezdte a pásztor:
- Hőj elő,
hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány
hátán pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony
karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa, paripa farán
vászon, vászon végén takács, takács hátán kapta, kapta végén varga.
Amint így terelgette őket előre, arra ment a király a
szomorú lányával. A királykisasszony, amint azt a furcsaságot meglátta, olyan
jóízűt nevetett, hogy majd eldűlt bele.
A király is,
amint meglátta, magához hívatta a pásztort, neki adta fele királyságát meg a
szép leányát; megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak még ma is élnek, ha meg nem
haltak.