Egyszer volt
egy szegény ember, akinek a világon semmi egyebe nem volt, csak egy szürke
lova. Azzal kereste a mindennapi kenyerét, hogy eljárt a szürke lovával őrölni;
éjjel-nappal mindig őrölt rajta. A szürke ló nagyon megunta ezt a dolgot,
látta, hogy a más ember lova mindig párjával őröl, neki meg magának kellett
húzni a malmot, azt mondja hát a gazdájának:
- Édes
gazdám, mi dolog az, hogy más ember mindig két lóval őröl, te meg engem csak
magamat fárasztasz itt a malomban?
- Biz annak
az az oka, kedves lovam, hogy egy árva bogaram sincs, akit melléd foghatnék.
- Ha csak ez
a baj, eressz el engem, majd kerítek én magamnak egy társat.
A szegény
ember mindjárt kifogta a malomból, eleresztette. Elindult hát a szürke ló, hogy
társat kerítsen magának; megy, mendegél hetedhét ország ellen, egyszer meglát
egy rókalyukat. Kapja magát, ráfekszik a lyukra, mintha meg volna dögölve,
mintha már a farkát se tudná mozdítani.
Odabent a
rókalyukban egy öreg róka lakott három fiával. Egyszer a legkisebb fia ki akar
menni, meglátja a szürke lovat, azt gondolta a fehérségéről, hogy hó van.
Visszamegy az anyjához.
- Jaj,
anyám, nem lehet most kimenni, nagy hó van odakint.
- Már hogy
volna - feleli az öreg róka -, hiszen éppen nyár közepe van most. Eredj ki te,
fiam - mondja a középső fiának -, te öregebb vagy, többet tudsz, nézd meg, mi
az.
Kimegy a
középső fia is, az is meglátja a szürke lovat a lyuk száján, az is visszamegy.
- Jaj,
anyám, csakugyan nem lehet most kimenni, hó van.
- Már hogy
volna most hó, hiszen éppen nyár közepe van. Eredj ki te, legöregebb fiam, te
legtöbbet láttál már a világon, nézd meg, mi van ott.
Kimegy a
legöregebb fia is, de az is csak azzal megy vissza:
- De bizony
csakugyan hó van, akárhogy van a dolog, semmit se láttam, csak a nagy
fehérséget.
- Nem lehet
most hó, hisz éppen nyár közepe van - mondja az öreg róka, azzal maga ment ki.
Látja, hogy nem hó, hanem szürke ló. Gondolkozóba esik, hogy kellene azt
elhúzni onnan; ha ott marad, még csak ki se tudnak járni. Próbálták elhúzni a
három fiával, de meg se tudták mozdítani. Elmegy hát a farkas komájához.
- Kedves
komám, ugyancsak jó pecsenyére tettem szert, már oda is vittem a lyukam
szájához, de sehogy se fér bele, pedig ha kívül marad, mind kikezdik a varjak;
azért hát azt gondoltam, húzzuk el a te barlangodhoz, abba talán belefér, majd
rájárhatunk ketten is.
A farkas
megörült a jó pecsenyének, gondolta magában: csak egyszer az ő barlangjában
legyen, nem eszik abból a róka egy fél falatot se. Mindjárt visszamentek a róka
lyukához; még akkor is ott feküdt a szürke ló, tette magát, mintha meg volna
dögölve. Mikor odaértek, elkezd a farkas tanakodni:
- Hogy
kellene ezt az én barlangomhoz elvinni, koma?
- Hát csak
úgy - felel a róka -, ahogy én idáig hoztam: a farkam a farkához kötöttem, úgy
hoztam árkon-bokron keresztül, még csak nehéz sem volt. Most hát kössük a te
farkadhoz a farkát, úgy a legszebben elviheted.
A farkas
mindjárt ráállott, az bizony jó lesz! Már előre fente a fogát a jó pecsenyére -
a róka meg jó erősen összekötötte a farkas farkát a szürke ló farkával.
- Húzhatod
már, koma!
Húzza a
farkas, majd megszakad, de meg se bírja mozdítani, amint legjobban erőlködik,
hirtelen felugrik a szürke ló, elkezd szaladni, húzza ám a farkast farkánál
fogva maga után árkon-bokron keresztül, mint a dögöt, vitte egyenesen a
gazdájához.
- No,
gazdám, hoztam magamnak társat.
A szegény
ember mindjárt agyonverte a farkast, a bőrét eladta a zsidónak jó pénzért, azon
vett egy másik lovat, attól fogva sohasem őrölt magában a szürke ló.
Ha magában
őrölt volna, az én mesém is tovább tartott volna.