A VARANGYOS BÉKA ÉS A FARKAS



- Azt ígérted, hogy máskor elmeséled, mi volt máskor - figyelmeztette másnap Rémusz bácsit a Kisfiú.
- Ezt ígérem most is - bólintott az öreg. - Majd máskor elmesélem.
- Ma nincs máskor?
- Ma ma van - felelte az öreg. - Hiszen tudod!
- És ma nem mesélsz? - kérdezte elszontyolodva a Kisfiú.
Rémusz bácsi megsimogatta a Kisfiú fejét.
- Ne félj - mondta. - Csak bolondoztam. Talán nem szabad bolondoznom?
- De szabad - válaszolta a Kisfiú. - Hanem azért inkább mesélj.
- Jó - mondta Rémusz bácsi. - Akkor elmondom a Farkas és a Varangyos Béka történetét.

A Farkas nagy nehezen kikászálódott a mocsárból. Azt sem tudta, kire haragudjék jobban: a Nyúlra-e vagy a Varangyos Békára. (Mert hiszen azt gondolta, hogy a Varangyos Béka csalta be a mocsárba.) Elhatározta, hogy bosszút áll mind a kettőn.
Csakhogy hol találja őket?
- Kvákkvákkvák! - hallatszott egyszerre a zsombékosból.
Odanéz a Farkas, és látja, hogy a Varangyos Béka hasal ott, egy zöldellő szittyócsomó tövében. (Ugyanott, ahol a Nyúl bújt el az imént.)
Nagyot ugrott a Farkas, rácsapott a mancsával a Békára.
- Megvagy! - üvöltötte.
A Béka akkorát csodálkozott, hogy hirtelenjében megijedni is elfelejtett. Mert olyant még életében sem hallott, hogy a farkas békára vadásszék.
- Megvagyok, persze hogy megvagyok - válaszolta. - Hogyne volnék meg, amikor sose is vesztem el!
- Megfogtalak!
- Veszem észre - felelte a Varangyos Béka. - Nem is győzök ámulni rajta. Újabban gólya­eledellel élsz?
- Hová gondolsz?! - kiáltotta a Farkas. - Utálom a békahúst, kivált a varangyosat.
- Hát akkor mit akarsz tőlem?
- Megbüntetlek, amiért az előbb olyan csúnyán becsaptál.
Csak most csodálkozott el igazán a Béka.
- Az előbb? - kérdezte értetlenül. - Hiszen már vagy egy hónapja nem találkoztunk!
- Még tagadod is? - mordult rá a Farkas. - Talán nem te mondtad nekem azt, hogy a Nyúl a mocsáron keresztül, az erdő felé szaladt?
- Már hogy mondtam volna, amikor a Nyulat nem is egy, hanem két hónapja nem láttam semerre! Eddig az iszapban aludtam, csak most bújtam ki egy kis friss levegőre.
- Egyszer rászedhettél, másodszor nem szedsz rá! - mondta a Farkas. - Agyoncsaplak, még­pedig mindjárt!
Már-már emelte is a lábát. De azután eszébe jutott, hogy itt, a dágványban ugyan hiába vagdosódnék: a Béka elmerülne a puha iszapban, meg sem találná többé.
Tudta ezt a Varangyos Béka is. Ezért biztatta a Farkast:
- Csapj már rám! Mire vársz?
- Csak légy türelemmel. Azt nézem, hol van itt valami jó lapos szikla, amin agyonverhetlek.
- Van itt több is, eléggé megfelelő - felelte a Béka. - Hanem a legeslegjobb, az ott emelkedik a füzek mögött.
- Miért ajánlgatod olyan buzgón azt a sziklát? - kérdezte gyanakodva a Farkas.
- Csak azért, mert ha már meg kell halnom, még utoljára szeretnék végignézni a magasból ezen a mocsáron, ahol eddig az életemet éltem. Talán még a porontyaimat is megpillantom valamelyik zsombékon, és elbúcsúzhatom tőlük.
- Lásd, hogy ki vagyok! - válaszolta nagylelkűen a Farkas. - Teljesítem a kívánságodat.
S azzal fogta a Békát, kiemelte a vízből, és elindult vele a füzek felé. Csakugyan, ott állt az a magas szikla.
- Ide tégy le - kérte a Béka a Farkast. - Hadd nézegessem még egy kicsit ezt a szép vízi világot!
- Én ugyan nem találom valami szépnek - mondta a Farkas. - De azért csak nézegesd. Innen úgysem szökhetsz meg.
- Tudom én azt! - sóhajtotta a Varangyos Béka.
Leült a sziklára, onnan pislogott jobbra-balra, de legfőképpen hátrafelé, mert igazában nem a szép vízi világra volt kíváncsi, hanem arra, hogy mit csinál a Farkas.
Látta, hogy ott áll a háta mögött, és szemmel tartja minden mozdulatát.
- No, mi lesz? - sürgette a Farkas. - Nem bámészkodtál még eleget?
- Sehol sem találom a porontyaimat - panaszolta a Varangyos Béka. - Nézd csak te is, neked jobb szemed van.
- Mintha ott ülne az egyik - mondta a Farkas.
- Hol? - kérdezte a Béka, és lassan közelebb mászott a szikla pereméhez.
- Ott, ni! - mutatta a Farkas. - A sás előtt.
- Hiába - sóhajtott a Béka, és még közelebb mászott a szikla széléhez -, gyengül a látásom!
- Sebaj! - mondta a Farkas. - Ezentúl úgysem lesz szükséged rá.
- Csak egy percig várj még! - kérte a Béka.
- Egy pillanatig sem várok! - felelte a Farkas.
S azzal magasra emelte a mancsát, és lecsapott vele.

- És agyonütötte a Békát? - kérdezte a Kisfiú.
- Mondd meg te! - felelte Rémusz bácsi. - Mit gondolsz: agyonütötte?
- Nem ütötte agyon - mondta a Kisfiú. - Mert a Varangyos Béka gyorsan beugrott a vízbe.
- Persze hogy beugrott! Hiszen azért vitette magát arra a magas sziklára. Beugrott a magas szikláról, nagyot csobbant a víz.
- Platty! - mondta a Kisfiú. - Így csobbant a víz.
- Így. A Farkas csak a csupasz, kemény sziklát találta el a mancsával. Fájdalmában hatalmasat ordított.
- Juj juj juj juj! - mondta a Kisfiú. - Így ordított a Farkas.
- Éppen így. A Varangyos Béka pedig ráült egy nagy vízi levélre, és odakiáltott a Farkasnak...
- Kvákkvákkvák! - mondta a Kisfiú. - Ezt kiáltotta a Varangyos Béka.
- Tévedsz - felelte Rémusz bácsi. - Ezt az egyet nem találtad el.
- Hát mit kiáltott?
- Koáksz-koáksz-koáksz!
- És ez mit jelent?
- Nem tudom - mondta az öreg. - Sajnos, nem nagyon értek vízi nyelven.