- Azt
ígérted, hogy máskor elmeséled, mi volt máskor - figyelmeztette másnap
Rémusz bácsit a Kisfiú.
- Ezt ígérem
most is - bólintott az öreg. - Majd máskor elmesélem.
- Ma nincs
máskor?
- Ma ma van
- felelte az öreg. - Hiszen tudod!
- És ma nem
mesélsz? - kérdezte elszontyolodva a Kisfiú.
Rémusz bácsi
megsimogatta a Kisfiú fejét.
- Ne félj -
mondta. - Csak bolondoztam. Talán nem szabad bolondoznom?
- De szabad
- válaszolta a Kisfiú. - Hanem azért inkább mesélj.
- Jó -
mondta Rémusz bácsi. - Akkor elmondom a Farkas és a Varangyos Béka történetét.
A Farkas nagy nehezen kikászálódott a mocsárból. Azt sem tudta, kire haragudjék jobban: a Nyúlra-e vagy a Varangyos Békára. (Mert hiszen azt gondolta, hogy a Varangyos Béka csalta be a mocsárba.) Elhatározta, hogy bosszút áll mind a kettőn.
Csakhogy hol
találja őket?
-
Kvákkvákkvák! - hallatszott egyszerre a zsombékosból.
Odanéz a
Farkas, és látja, hogy a Varangyos Béka hasal ott, egy zöldellő szittyócsomó
tövében. (Ugyanott, ahol a Nyúl bújt el az imént.)
Nagyot
ugrott a Farkas, rácsapott a mancsával a Békára.
- Megvagy! -
üvöltötte.
A Béka
akkorát csodálkozott, hogy hirtelenjében megijedni is elfelejtett. Mert olyant
még életében sem hallott, hogy a farkas békára vadásszék.
- Megvagyok,
persze hogy megvagyok - válaszolta. - Hogyne volnék meg, amikor sose is vesztem
el!
-
Megfogtalak!
- Veszem
észre - felelte a Varangyos Béka. - Nem is győzök ámulni rajta. Újabban gólyaeledellel
élsz?
- Hová
gondolsz?! - kiáltotta a Farkas. - Utálom a békahúst, kivált a varangyosat.
- Hát akkor
mit akarsz tőlem?
-
Megbüntetlek, amiért az előbb olyan csúnyán becsaptál.
Csak most
csodálkozott el igazán a Béka.
- Az előbb?
- kérdezte értetlenül. - Hiszen már vagy egy hónapja nem találkoztunk!
- Még
tagadod is? - mordult rá a Farkas. - Talán nem te mondtad nekem azt, hogy a
Nyúl a mocsáron keresztül, az erdő felé szaladt?
- Már hogy
mondtam volna, amikor a Nyulat nem is egy, hanem két hónapja nem láttam
semerre! Eddig az iszapban aludtam, csak most bújtam ki egy kis friss levegőre.
- Egyszer
rászedhettél, másodszor nem szedsz rá! - mondta a Farkas. - Agyoncsaplak, mégpedig
mindjárt!
Már-már
emelte is a lábát. De azután eszébe jutott, hogy itt, a dágványban ugyan hiába
vagdosódnék: a Béka elmerülne a puha iszapban, meg sem találná többé.
Tudta ezt a
Varangyos Béka is. Ezért biztatta a Farkast:
- Csapj már
rám! Mire vársz?
- Csak légy
türelemmel. Azt nézem, hol van itt valami jó lapos szikla, amin agyonverhetlek.
- Van itt
több is, eléggé megfelelő - felelte a Béka. - Hanem a legeslegjobb, az ott
emelkedik a füzek mögött.
- Miért
ajánlgatod olyan buzgón azt a sziklát? - kérdezte gyanakodva a Farkas.
- Csak
azért, mert ha már meg kell halnom, még utoljára szeretnék végignézni a
magasból ezen a mocsáron, ahol eddig az életemet éltem. Talán még a
porontyaimat is megpillantom valamelyik zsombékon, és elbúcsúzhatom tőlük.
- Lásd, hogy
ki vagyok! - válaszolta nagylelkűen a Farkas. - Teljesítem a kívánságodat.
S azzal fogta
a Békát, kiemelte a vízből, és elindult vele a füzek felé. Csakugyan, ott állt
az a magas szikla.
- Ide tégy
le - kérte a Béka a Farkast. - Hadd nézegessem még egy kicsit ezt a szép vízi
világot!
- Én ugyan
nem találom valami szépnek - mondta a Farkas. - De azért csak nézegesd. Innen
úgysem szökhetsz meg.
- Tudom én
azt! - sóhajtotta a Varangyos Béka.
Leült a
sziklára, onnan pislogott jobbra-balra, de legfőképpen hátrafelé, mert igazában
nem a szép vízi világra volt kíváncsi, hanem arra, hogy mit csinál a Farkas.
Látta, hogy
ott áll a háta mögött, és szemmel tartja minden mozdulatát.
- No, mi
lesz? - sürgette a Farkas. - Nem bámészkodtál még eleget?
- Sehol sem
találom a porontyaimat - panaszolta a Varangyos Béka. - Nézd csak te is, neked
jobb szemed van.
- Mintha ott
ülne az egyik - mondta a Farkas.
- Hol? -
kérdezte a Béka, és lassan közelebb mászott a szikla pereméhez.
- Ott, ni! -
mutatta a Farkas. - A sás előtt.
- Hiába -
sóhajtott a Béka, és még közelebb mászott a szikla széléhez -, gyengül a
látásom!
- Sebaj! -
mondta a Farkas. - Ezentúl úgysem lesz szükséged rá.
- Csak egy
percig várj még! - kérte a Béka.
- Egy pillanatig
sem várok! - felelte a Farkas.
S azzal
magasra emelte a mancsát, és lecsapott vele.
- És agyonütötte a Békát? - kérdezte a Kisfiú.
- Mondd meg
te! - felelte Rémusz bácsi. - Mit gondolsz: agyonütötte?
- Nem ütötte
agyon - mondta a Kisfiú. - Mert a Varangyos Béka gyorsan beugrott a vízbe.
- Persze
hogy beugrott! Hiszen azért vitette magát arra a magas sziklára. Beugrott a
magas szikláról, nagyot csobbant a víz.
- Platty! -
mondta a Kisfiú. - Így csobbant a víz.
- Így. A
Farkas csak a csupasz, kemény sziklát találta el a mancsával. Fájdalmában
hatalmasat ordított.
- Juj juj
juj juj! - mondta a Kisfiú. - Így ordított a Farkas.
- Éppen így.
A Varangyos Béka pedig ráült egy nagy vízi levélre, és odakiáltott a
Farkasnak...
-
Kvákkvákkvák! - mondta a Kisfiú. - Ezt kiáltotta a Varangyos Béka.
- Tévedsz -
felelte Rémusz bácsi. - Ezt az egyet nem találtad el.
- Hát mit
kiáltott?
-
Koáksz-koáksz-koáksz!
- És ez mit
jelent?
- Nem tudom
- mondta az öreg. - Sajnos, nem nagyon értek vízi nyelven.