A holló
kenujával járta a vizeket. Csatlakozott hozzá a viharmadár, s hosszan-hosszan
eveztek egymás mellett.
- Te vagy
az, sógor? - szólalt meg végre a holló. - Honnan jössz?
- Odatúlról
- felelte kurtán a viharmadár.
A holló erre
faggatni kezdte a világ dolgairól, s azt kérdezte:
- Mikor
születtél? Mennyi ideje már, hogy élsz?
- Amióta a
hold feljött az alvilágból - felelte a viharmadár.
- Csak?
Hiszen az csupán néhány pillanattal ezelőtt történt! - mondta a holló.
A viharmadár
megdühösödött, és azt kérdezte:
- Hát te
mikor születtél?
- Mielőtt
bármit is tudtak volna a világról - felelte a holló.
- De hiszen
az is csak egy kicsivel ezelőtt volt - válaszolta a viharmadár.
Így
vitatkoztak, feleseltek egymással még egy ideig, míg végül mindketten éktelen
haragra lobbantak. Ekkor a viharmadár hirtelen ellökte a magáétól a holló
kenuját, föltette a ködsapkáját, úgyhogy körös-körül mindent sűrű köd lepett
el, és a holló nem tudta, hol van. Végül kétségbeesve így kiáltott:
- Ó, kedves
viharmadár sógor! Elismerem, hogy te vagy az idősebb. Régibb idő óta élsz, mint
én!
A viharmadár
azonban ettől meg nem békült, hanem vizet szívott föl a tengerből, és szétpermetezte
a levegőbe, úgyhogy a ködön át még finom, sűrűn szitáló eső is esett.
- Ui! Ui!
Ui! - kiáltozott a holló, mert egy cseppet sem volt kedvére való a dolog.
Így tartott
ez jó ideig, míg a viharmadár végre csak elunta, levette a ködsapkáját. Látja
ám, hogy a holló közvetlenül mellette van, tanácstalanul körbe-körbe evez a
kenujával.
Mikor a
holló is megpillantotta a viharmadarat, így szólt hozzá:
- Bizony,
sógor, jobban tennéd, ha széles e világot boldogítanád a sapkáddal!
A viharmadár
úgy is tett.
Azóta
tudjuk, hogy szép idő ígérkezik, ha köd száll föl az erdei tisztásról, s aztán
később újra leereszkedik.