Egyszer egy
király magához hívatta országának valamennyi szabóját, hogy varrjanak neki egy
takarót, amely se nem rövid, se nem hosszú, hanem éppen az ő termetéhez való
legyen. A szabók közül egyik sem tudta teljesíteni a király kívánságát, s ezért
a király mindnyájuknak leüttette a fejét.
Ezután még
egy szabó jelentkezett a királynál.
- Királyom -
mondta -, én varrok neked egy takarót, és az éppen neked való lesz: se nem
rövid, se nem hosszú.
- Rendben
van, varrj - felelt a király -, de figyelmeztetlek, vésd jól eszedbe: ha csak
egy picivel lesz is rövidebb vagy hosszabb, én leüttetem a te fejedet is.
- Áll az
alku - felelt a szabó.
Nekilátott a
munkának, és a takarót szántszándékkal egy picit rövidebbre varrta. A királyhoz
vitte, s letette előtte; maga meg a köténye alá rejtett egy ostort.
- Erőt,
egészséget, uram királyom - köszönt a szabó -, elhoztam neked a takarót,
amilyent rendeltél; nézd meg, meg vagy-e vele elégedve.
- Ide vele,
hadd nézzem, termetemhez való-e?
A király
lefeküdt, magára húzta a takarót, de a lábait nem tudta betakarni. Ekkor a
szabó elővette köténye alól az ostort, és odacsapott vele a király meztelen
lábára. A király azon nyomban a takaró alá dugta őket.
- Tartsd a
lábadat a takaró alatt - mondta a szabó.
Hallotta a
király a bölcs tanácsot, egy szót sem szólt a szabónak, sőt busásan
megjutalmazta, és elbocsátotta békével.
Nemhiába
mondja a közmondás:
„Addig
nyújtózkodjál, ameddig a takaród ér.”