Hol volt,
hol nem volt, hetedhét ország ellen volt, az Óperenciás-tengeren is túl, de az
öreganyám házán is túl volt, élt a világon egy király. Annak volt három fia.
Már nagyon
öreg volt, a szemét úgy kellett vasvillával feltámasztani. Azt mondja egyszer a
fiainak:
- Fiaim, ha
ti a fiatalságnak meg a halálnak vizéből tudnátok nekem hozni, s megkerítenétek
az aranyszóló pintyőkét, megfelezném veletek a birodalmamat.
Több sem
kellett a három királyfinak. Ment, nyergelt egyszerre mind a három. A két
öregebb szép paripára, a legkisebb egy csúnya szürke lóra. Mikor a nagyobbak a
kicsit meglátták, elkezdték csúfolni, hogy ilyen-amolyan, hogy mer elindulni
azon a gebén. De rájuk se hajlott a kis királyfi, ment ő is az orra után.
Ment, ment,
mendegélt hetedhét ország ellen. A bátyjai csalták, hogy menjen arra, amerre
ők, de hogy még jóformán el sem indultak, s máris kicsúfolták, ment inkább csak
magában. Útjában egy rossz kunyhóra talált, abban lakott egy öregasszony.
- Adjon
Isten jó reggelt, öreganyám! - köszönt a királyfi.
- Adjon
Isten, kedves fiam! Mi járatban vagy?
Hát elmondta
sorra, hogy mi végett vette a nyakába a világot.
Azt mondja
az öregasszony:
- Én nem
tudok semmit, de eredj, az erdőn túlnan lakik egy másik öregasszony, az majd
tud valamit mondani. - Azzal elévesz egy korsót, a kezibe nyomja a királyfinak.
- Kedves fiam, ha jössz visszafelé, merítsd meg nekem ezt a korsót az élet
vizével, s hozd be. Jótét helyébe jót várj!
A királyfi
ment tovább. Az erdőn túl csakugyan megtalálta a másik öregasszonyt, de az is
annyit értett az ő dolgához, mint a tyúk az abécéhez, az is csak a korsót
nyomogatta a kezébe. De elmondta, hogy oda nem messzire lakik egy még őnála is
öregebb asszony, menjen ahhoz, avval jól jár.
Elment, rá
is talált arra a vénasszonyra is. Vénebb volt már az országútnál. Beköszön a
királyfi:
- Adjon
Isten jó napot, öreganyám!
- Adjon
Isten, kedves fiam! - mondta volna az öregasszony, ha tudta volna, de csak úgy
dödögte. - Hát mi járatban vagy?
Elmondta a
királyfi töviről hegyire, hogy ő a fiatalságnak meg a halálnak a vizéből akar
hozni, s megszerezné az aranyszóló pintyőkét is, ha lehet, mert az apja úgy
kívánja. De magától nem sokra menne, hát kéri az ő tanácsát.
Azt mondja
neki az öregasszony:
- Nagy fába
vágtad a fejszét, kedves fiam! De próbáld meg, hátha sikered lesz. Ahogy innen
elindulsz, érsz egy nagy erdőbe. Annak a közepén találsz egy aranyvárat, egy
ablaka mindig nyitva van. Ott kösd fel a lovad farkát, hogy egy szál se
maradjon el, s ugrass be az ablakon. Mindjárt ott találod Tündérszép Ilonát, de
meg ne csókold valahogy, mert akkor véged, hanem szakítsd ki egy hajszálát,
ezzel kösd be az aranyszóló pintyőke száját, ott találod mindjárt Tündérszép
Ilona mellett a kalitkában. Balról folyik a fiatalságnak, jobbról a halálnak a
vize, a korsaidat merítsd meg, avval gyere, de vigyázz, hogy a lovad farka fel
legyen kötve, mert nagy baj lesz, ha észrevesznek. Nesze ez a kefe meg ez a tojás
meg ez a törülköző, ha bajba kerülnél, ezekkel még kisegítheted magadat.
Azzal a
harmadik öregasszony is elévett egy korsót, odaadta a királyfinak a kefével,
tojással meg törülközővel együtt. A királyfi pedig elindult. Nemsokára el is
ért az erdő közepébe, az aranyvárhoz.
Éppen dél
volt, sütött a nap, a királyfi majd megvakult a nagy fényességtől. Az
aranyvárra rásütött a nap, az volt az a nagy fényesség. Leugrott hát a lóról,
első dolga volt a ló farkát felkötni, azzal újra felült, s beugratott a nyitott
ablakon. Ott meg eltátotta szemét-száját, mert olyant még életében nem látott.
Egy székben
ült Tündérszép Ilona. Annál szebbet még tán pingálni se lehetne, mellette egy
kalitkában egy aranyszóló pintyőke. A királyfi már odahajolt a Tündérszép Ilona
arcához, hogy megcsókolja, de akkor eszébe jutott az öregasszony mondása.
Kihúzott a Tündérszép Ilona fejéből egy aranyhajszálat, bekötötte az aranyszóló
pintyőke száját. Azután merített a fiatalság és a halál vizéből, ahány korsót
hozott, mindet belemerítette, a kalitkát feltette a nyeregbe - az aranyszóló
pintyőkével együtt -, azzal irdóc, ment ki az ablakon!
Igen ám, de
elfelejtette a lova farkát újfent megkötni; egy szál kicsüngött belőle; a
várhoz ért, s az a száltól olyant zendült, hogy a tündérek mind felébredtek a
zendülésre. Mindjárt tudták, hogy ott járt valaki. És ahányan csak voltak,
mindnyájan utána a királyfinak! Már majdnem elérték, amikor elhajította a
kefét, amelyet az öregasszony adott. Mindjárt egy nagy erdő lett belőle.
No, meg
voltak akadva a tündérek, mert ha gátat vetnek eléjük, nem repülhetnek át
rajta, át kellett az erdőn törniük magukat. Az alatt pedig a királyfi jó
messzire haladt. De a tündéreknek nem sok kell, ha egyszer a szárnyukat
használhatják. Ahogy az erdőből kiértek, mindjárt nyomában voltak újra az
aranyszóló pintyőkének. Már nagyon égett a ló talpa alatt a föld, mikor a
királyfi elhajította a tojást. Abból rögtön nagy hegy lett. A tündéreknek át
kellett gyalogolniuk rajta, ha az aranyszóló pintyőkét még egyszer látni akarták.
A királyfi, amikor harmadszor is a sarkában látta őket, eldobta a törülközőt,
abból tenger lett, olyan, hogy még a tündérek sem tudták átlábolni.
Nemsokára
útjába esett az öregasszony kunyhója, akitől a tanácsot kapta. Vitt neki egy
korsó fiatalságvizet. Azután sorba elment a másik két öregasszonyhoz is a
korsóval.
Most már jó
volna minden, megvan az aranyszóló pintyőke is, a fiatalságnak meg a halálnak
vize is, de ezzel nem lett vége a bajnak.
Hazamenet a
királyfi találkozott testvéreivel, azok semmi haszon nélkül jártak. Mikor
meglátták, hogy ott a két korsó az öccsük nyakában, a kezében meg a kalitka az
aranyszóló pintyőkével, kapták magukat, elvették tőle. Őrá meg ráparancsoltak,
hogy öltözzék fel béresnek, álljon be az apjához kocsisnak, s az egészről ne
szóljon senkinek semmit, különben megölik. A királyfi - mit volt mit tennie? -
úgy tett, ahogy a bátyjai mondták, megígérte, hogy nem szól semmit. Avval
mentek hazafelé.
Otthon
megörült az öreg király, hogy az ő két legnagyobb fia milyen derék ember, mindjárt
odaadta nekik birodalmának felét. A legkisebb fiát meg, aki béresnek volt
öltözve, megfogadta kocsisának.
Így éltek. A
két királyfi uraskodott, jómódban volt, a legkisebb lovat vakart meg szántott.
Egyszer,
ahogy felébrednek, látják, hogy éjszaka a palota előtt támadt egy aranyhíd,
szép, gyönyörű aranyhíd, a közepén áll Tündérszép Ilona, s azt kiabálja:
- Király,
király, öreg király, küldd ki azt a fiadat, aki engem a váramban megrabolt!
A két fiú
csodálkozott, hogy ki lehet az, mi járatban van.
Kimegy a
legöregebb, lóra ül ő is, mint ahogy Tündérszép Ilona jött, s kiáll a hídra.
Azt kérdezi
tőle Tündérszép Ilona:
- Királyfi,
mondd meg nekem, jobb vagy bal oldalamon folyik-e a halál vize!
Az meg se
tudott mukkanni.
- Ha nem
tudod, küldd ki az öcsédet, hátha az meg tudja mondani.
Kimegy a
második királyfi. Tündérszép Ilona attól is megkérdezi a halál vizét, de annak
a felelete se ért egy petákot.
Azt mondja
akkor Tündérszép Ilona:
- Király,
király, öreg király, ha házadból senki sem tudja megmondani, amit én kérdezek,
háborút indítok ellened!
Akkor a
királyhoz bement a kocsis, azt mondja neki:
- Felséges
királyom! Grácia fejemnek, engedd meg, hogy az aranyhídra mehessek, hátha én
meg tudnálak menteni a háborútól.
A király
kapva kapott rajta.
- Eredj, no!
De okosan beszélj!
Felhajította
magát egy lóra a legkisebb királyfi, vágtatott egyenest a hídra, Tündérszép
Ilona elé.
Kérdezi tőle
is Tündérszép Ilona:
- Mondd meg
nekem, királyfi, jobb vagy bal oldalamon folyik-e a halál vize!
- Balról a
fiatalság, jobbról a halál vize - feleli a kocsisnak öltözött királyfi.
- Ez jól van
- mondta Tündérszép Ilona. - Hát az aranyszóló pintyőkével mi történt?
- A fejedből
kivettem egy aranyszálat, avval kötöttem be a száját, s úgy hoztam el
kalitkástól együtt.
Az öreg
király meg a két fia odabenn csak nézték, a két királyfi különösen. Tudták,
hogy most már vége a pünkösdi királyságnak.
Azt kérdezi
még ott kinn a legkisebbtől Tündérszép Ilona:
- Hát én ki
vagyok?
- Te
Tündérszép Ilona vagy! A te váradból hoztam én a fiatalság meg a halál vizét
meg az aranyszóló kis pintyőkét.
- No, ha az
én vagyok, te meg szívem szép szerelme vagy, ásó-kapa válasszon el egymástól.
Összeölelkeztek,
összecsókolóztak, bementek a királyi palotába. A két legidősebb királyfinak már
akkor csak hideg nyoma volt otthon, elbujdostak, ki tudja, hova. Az öreg király
a fiatal párnak adta egész birodalmát, azok pedig megesküdtek, lagzit csaptak,
heted-hét országra szólót, még most is élnek, hogyha meg nem haltak.