Ahogy mentem, mendegéltem, elmentem Pelegre, ott
láttam jászolhoz kötözve a sok mesét, abból választottam ezt a legszebbiket.
Hol volt, hol nem volt, még az Óperencián is túlnan volt, az üveghegyen innen
volt, kidőlt, bedőlt kemencének egy csepp oldala se volt, teli volt kaláccsal,
egy se volt benne. Hát hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhász. Ahogy a
juhait őrzötte az erdőben, meglátott messziről egy tüzet. Abban egy rettentő
nagy kígyó sírt:
- Segítsél ki, te szegényember, jótét helyett jót
várj; mert az én édesapám a kígyók királya, és megjutalmazza a te hűségedet.
Hát kapta a juhász, levágott egy karót, s azzal
kivette a kígyót a tűzből. A kígyó elmászott egy darabon. Felemeltek ott ketten
egy nagy követ. A kő alatt lyuk volt, azon lementek a föld alá, a kígyók
királyához.
Kérdezte a kígyók királya:
- Mit kívánsz, te szegényember, amiért a fiam életét
megmentetted a haláltól?
Azt mondta a szegényember, csak azt kívánja, hogy az
állatok nyelvét értse. A kígyók királya megadta, de egy feltétel alatt: hogy
azt senkinek se merje elmondani, mert akkor azonnal meghal. Azzal visszajött az
ember a földre.
Ahogy hazafelé utazott, meglátott egy odvas fát. Ült
azon két szarka. Azt mondta egyik a másiknak:
- Hej, ha tudnák az emberek, hogy mennyi pénz van
ebben az odvas fában, milyen boldogok lennének belőle!
A juhász meghallotta, megjegyezte a fát. Elment haza.
Később eljött szekérrel a pénzért, hazavitte. Nagygazda lett belőle.
Elvette a számadó lányát. Az asszony mindig
kérdezgette, hogy honnan van nekik ennyi pénzük. A juhász azt mondta:
- Ne kérdezd; az isten adta.
Odahaza, a szobában, a kemencenyakon ült két macska.
Azt mondja az öreg macska a kis macskának, hogy mivel ő kisebb, s könnyen befér
a kamrába, lopjon neki szalonnát. Erre a juhász elnevette magát. Kérdezte a
felesége, hogy mit nevet. Elmondta, hogy az öreg macska mit mondott a kis
macskának. Kérdezte a felesége, hogy honnan érti azt a beszédet.
- Ha te tudnád! De nem szabad megmondanom, mert akkor
meghalok.
- Mindegy, csak mondjad meg! - mondta a felesége.
- Nem lehet! - kötötte magát a juhász.
De egyszer vásárra készültek. Az asszony ült a kanca
lóra, az ember pedig a csődörre. Az asszony elmaradt egy kicsit. A csődör ekkor
rányerített a kancára, hogy miért nem jön hamarább. Ez meg azt mondta:
- Könnyű neked, te csak azt a sovány embert viszed, én
meg ezt a kövér asszonyt itt e!
A juhász ezt mind értette; megint elnevette magát. A
felesége most is kérdezte, hogy mit nevet. Hát elmondotta, hogy mit mondott a csődör
a kancának. Az asszony rákezdte, hogy mondja meg neki, honnan tudja ő megérteni
az állatok nyelvét. De a juhász azt mondta, nem szabad mert mindjárt meghal, ha
megmondja.
Hazamentek. Odahaza a farkasok elmentek bárányt kérni
a kutyáktól. A kutyák azt mondták, hogy nem lehet, azután mégis négyet
odaígértek. De az öreg Bodri kutya azt mondta:
- Gyalázatosak, hogy meritek a gazdánk juhait odaadni?
A gazda ezt mind értette, a kutyákat szétkergette,
csupán a Bodrinak adott egy nagy karéj kenyeret.
Hát az asszony ismét kérdezte, honnan tudja ő
megérteni az állatok nyelvét. A juhász azt mondta, ő meghal, ha megmondja. Az
asszony erre azt mondotta, hogy mindegy, ha meghal is, csak mondja meg. Erre a
juhász koporsót csináltatott, és belefeküdt. Még annyit mondott, hogy hadd
adjon utoljára a Bodrinak egy darab kenyeret. De a Bodrinak nem kellett, mert
nagyon szomorú volt, sajnálta a gazdáját.
Hanem ekkor bement egy hetyke kakas, és nagy kényesen
ette a kenyér darabot. Azt mondta a Bodri neki:
- Ó, te átkozott, gonosz állat, hogy esik jól a kenyér
olyan kényelmesen, mikor a drága jó gazdánk most haldoklik?
De a kakas azt mondta:
- Te bolond! Te is olyan bolond vagy, mint a gazdád;
nem tud egy asszonynak parancsolni. Ládd, énnekem húsz feleségem van, mégis
tudok mindegyiknek parancsolni.
Erre a juhász felugrott, jól megverte a feleségét,
hogy többet nem kérdezte, honnan tudja az állatok nyelvét.