Egyszer egy szegény szolgálólány egy nagy-nagy erdőn
utazott át a gazdáival. Az erdő közepén rablók támadtak rájuk, és aki a kezük
ügyébe került, azt irgalmatlanul megölték.
A lány fent ült a kocsis mellett a bakon. Amikor a
rablók nagy lármával előrontottak a sűrűből, megijedt, leugrott, és elbújt egy
vastag fa mögé. Ott lapult, míg a támadók el nem vonultak a gazdag zsákmánnyal.
Akkor végre előmerészkedett rejtekéből, de nem talált egyebet, mint a kocsi
roncsait meg a gazdái holttestét. Leült, és keservesen sírni kezdett.
- Ó, én szegény szerencsétlen - így jajveszékelt -, mi
lesz velem? Sosem találok ki ebből a rengetegből! Nem lakik itt egy árva lélek
sem; éhen fogok veszni, vagy engem is megölnek majd a rablók!
Mikor kissé lecsendesedett, felállt, kereste-kutatta,
merre mehetne, de még csak egy vékonyka ösvényt sem talált. Így érte az este.
A fák közt egyre sűrűbb lett a homály. Néha ág reccsent,
s olyankor szegény lánynak majd elállt a szíve verése; azt hitte, vadállat oson
a bozótban, vagy útonálló mozdult meg valamelyik fa mögött. Már lélegzeni is
alig mert. Végül azt mondta magában:
"Itt ez a nagy fa, leülök a tövébe, s egy
tapodtat sem tágítok innét, akármi történjék is."
Hát ahogy ott kuporgott, egyszer csak egy fehér galamb
szállt feléje. Leereszkedett a lányhoz; aranykulcsocska csillogott a csőrében.
A lány úgy megörült a madárnak, hogy egy pillanatra
még a bújáról-bajáról is megfeledkezett; kinyújtotta a kezét, hívogatni kezdte.
- Tubicám! Tubicám!
A galamb odalibbent hozzá, tenyerébe ejtette az
aranykulcsocskát, és megszólalt:
- Ne búslakodj azért jöttem, hogy segítsek rajtad.
Látod azt a nagy fát? Azon van egy kis lakat nyisd föl a kulccsal, találsz
benne enni-inni magadnak, nem kell tovább éhezned.
Azzal elrepült. A lány pedig odament a fához,
kinyitotta, és valóban lelt benne egy tálka tejet és hozzá egy karaj fehér
kenyeret. Hanem amikor jóllakott, megint csak eszébe jutott a szomorúsága.
- Nálunk otthon ilyenkor ülnek el a tyúkok -
sóhajtotta. - Olyan fáradt vagyok, bár én is lefekhetném az ágyamba!
Alig hangzott el a fohászkodás, máris odaröppent hozzá
a galamb. Most egy másik kulcsocskát hozott a csőrében, letette a lány tenyerébe,
s azt mondta:
- Ne búslakodjál; menj, nyisd ki ott azt a másik fát,
találsz benne ágyat magadnak.
A lány úgy tett, ahogyan a madár meghagyta neki;
kinyitotta a fát, s mit nem látott? Szép vetett ágy fehérlett feléje, dagadó
párnákkal, könnyű takaróval. Ő meg belefeküdt, és nyomban elaludt.
Reggel, amint fölébredt a harsány erdei madárszóra,
harmadszor is odaszállt hozzá a galamb. Megint hozott egy kis aranykulcsot, s
az mondta:
- Nyisd ki azt a harmadik fát ott, találsz benne ruhát
magadnak.
És a lány olyan pompás aranyos-gyémántos ruhát lelt a
fában, hogy annál szebbet még a királykisasszony sem hordhat.
Így éldegélt egy ideig az erdőben. A fehér galamb
mindennap fölkereste, s amire csak szüksége volt, mindenről gondoskodott.
Egy szép napon aztán azt kérdezte tőle:
- Megtennél-e valamit a kedvemért?
- Már hogyne tennék! - felelte a lány. - Mindent
megteszek, amit kívánsz.
- Akkor gyere utánam, elvezetlek egy házikóhoz, oda
menj be. A tűz helynél egy anyóka kuporog majd, és jó napot köszön neked, de te
a világért se felelj rá, akármit is csinál: Menj el mellette mintha ott sem
volna. A jobb keze felől találsz egy ajtót, azt nyisd ki, és lépj be rajta a
szobába. A szoba közepén látsz majd egy asztalt tele gyűrűvel; egyik
csillogóbb, mint a másik. Ezeket a fényeseket hagyd békén, de találsz köztük
egy egyszerűt, azt kapd fel, és hozd el nekem, amilyen gyorsan csak bírod.
Azzal a galamb fölröppent, ágról ágra szállva
elvezette a házikóhoz, aztán eltűnt; a lány pedig belépett, s mindent úgy
talált, ahogyan a galamb előre megmondta. Az anyóka ott kuporgott a tűzhely
mellett, és elkerekedett a szeme a csodálkozástól, amikor a hívatlan vendég
betoppant.
- Jó napot, kedves gyermekem! - köszöntötte nyájaskodva.
A lány azonban jól megjegyezte a galamb tanácsát: nem
felelt egy árva szót sem, csak ment egyenesen az ajtóhoz.
Akkor az öreg fölugrott a zsámolyról, belekapaszkodott
a ruhájába, úgy akarta visszahúzni, s közben rikácsolt, mint valami vén holló:
- Hallod-e, az az én szobám, oda nem léphet be senki,
ha én nem engedem!
De a lány nem törődött a kiáltozásával; kirántotta
magát az öregasszony kezéből, és belépett a szobába.
Nagy asztal állt középütt. Rengeteg gyűrű hevert
rajta; csillogtak-villogtak, hogy csak úgy szikrázott a szeme tőlük. Ő azonban
sorra félrelökdöste valamennyit; csak azt az egyetlenegyet, csak azt a
dísztelen gyűrűt kereste, de sehogyan sem tudott ráakadni.
Már egészen kétségbeesett, hogy hiába minden, nem
tehet eleget a galamb kívánságának. De talán nem is az asztalon van a gyűrű,
hanem valahol másutt a szobában? Tanácstalanul körülnézett; hát látja: az
öregasszony épp akkor kap föl a sarokból egy kalitkát, és ki akar osonni vele.
A lány hirtelen az ajtóhoz ugrott, útját állta a vénasszonynak, és kikapta a
kezéből a kalitkát.
Egy szürke madár ült benne, és csőrében tartotta a
gyűrűt.
A lány nagyon megörült, benyúlt a rácson, kirántotta a
madár csőréből a gyűrűt, és kiszaladt vele a házból. Futott, futott az erdőben,
ahogy csak a lába bírta, s egyre azt várta, egyszer csak odaszáll hozzá a
galamb és átveszi tőle a drága zsákmányt. De a galambnak híre-hamva sem volt. A
lánynak lankadni kezdett az ereje, egyre lassabban lépkedett, végül egészen
elgyengült, és kimerülten nekidőlt egy fának.
A fa egyszeriben lágy és hajlékony lett; lebocsátotta
ágait, és az ágak körülölelték a lányt; már nem is ágak voltak, hanem két erős
kar; és a fa sem fa volt már, hanem egy szép ifjú.
Megölelte, megcsókolta a lányt, és azt mondta:
- Köszönöm neked, hogy megváltottál és kiszabadítottál
a vénasszony hatalmából. Az az anyóka gonosz boszorkány: fává varázsolt, de
néhány órára mindennap fehér galamb lehettem. Addig nem is változhattam vissza
emberré, míg a gyűrű a boszorkány birtokában volt.
Megszabadultak a varázslattól a szolgái és a lovai is,
mert a gonosz vénasszony azokat is fává változtatta.
Fölpattantak a paripákra, és hazavágtattak az ifjú
országába.
Az az ifjú ugyanis királyfi volt, s ahogy hazaértek,
nyomban feleségül vette a lányt.
Ma is élnek, ha meg nem haltak.