A Majom
éppen a diófán ült, és diót evett. Vidáman köpködte a dióhéjat, dudorászott is,
jókedve volt, mert sütött a nap, egyetlen erősebb állat sem járt arra - s
végül: evett, hát azt hitte, övé a világ. Aztán meglátott egy hangyát.
- Hm -
mondta rátartian -, miféle légypiszok izeg-mozog ott?
- Nem piszok
vagyok - mondta sértődötten a Hangya. - Hangya vagyok.
- Az mindegy
- mondta a Majom -, tűnj el innen!
- Miért,
zavarlak? - csodálkozott a Hangya. - Éntőlem aztán nyugodtan ehetsz itt
ítéletnapig is.
- Ne
feleselj - legyintett nagyképűen a Majom -, mert úgy kupán váglak, hogy!...
Milyen napot mondtál az előbb?
-
Ítéletnapot.
- No, addig
fogsz jajgatni!
- De nekem
itt dolgom van - mondta a Hangya. - Nem hagyhatom abba a te szeszélyed miatt a
munkám.
A Majom
elképedt, fölhúzta a szemöldökét, és mind a két kezét csípőre tette (közben a
farkával is kapaszkodott, hogy le ne essen).
- Ezt a
szemtelenséget! - kiáltotta. - Ide figyelj, te pöttypiszok, piszokpötty, vagy
hogy is nevezzelek!
- Legjobb
lesz, ha tisztességes nevemen nevezel - mondta mérgesen a Hangya. - Ugyanolyan
jogom van itt járkálni, mint neked.
A Majom erre
már felelni sem tudott, elképedésében egy fél diót leejtett a földre.
- Jogod? Még
hogy jogod?
- Éppen
olyan állat vagyok, mint te - mondta a Hangya.
A Majom teli
torokból nevetni kezdett.
- Ez
megőrült - mondta, és körülnézett, kinek mutathatná meg az őrült Hangyát. De
éppen nem járt arra senki.
-
Egyáltalában nem őrültem meg - felelte a Hangya -, igenis, éppen olyan állat
vagyok, mint te.
- Éppolyan
erős? - kérdezte gúnyosan a Majom.
- Éppolyan -
mondta a Hangya.
- Éppolyan
gyors? - kérdezte a Majom, és a hasát fogta nevettében.
- Éppolyan!
- mondta dühösen a Hangya.
- No, gyere
- nevetett a Majom -, akkor versenyezzünk!
- Jó -
mondta elszántan a Hangya, és edzésképpen csinált két fekvőtámaszt.
Lementek a
fa alá.
- Először
versenyt futunk - mondta a Majom. - Látod azt a fát?
- Látom -
mondta a Hangya.
- Az a cél.
Háromra indulunk - mondta a Majom, és számolni kezdett.
Háromra
elrohant. Futott a Hangya is, ahogy a lába bírta. Alig került ki öt fűszálat, a
Majom már kiabált a másik fától.
- Hol vagy?
- Itt -
morogta dühösen a Hangya.
- No látod,
bikfic!
-
Kerülgetnem kellett a fűszálakat - védekezett a Hangya.
A Majom
ettől nevetőgörcsöt kapott.
- Most súlyt
emelünk - mondta aztán. - Itt ez a kő, először fölemelem én, aztán te.
Fogta a
követ, földobta a levegőbe, még kiáltott is, hogy „hopplá”, elkapta, és letette
a földre.
- Most te
jössz!
A Hangya
nekidurálta magát, nyomni kezdte a vállával a követ, a vér mind a fejébe tódult
az erőlködéstől. A kő meg sem mozdult, a Majom vigyorgott.
- No, most
fáramászó-versenyt rendezünk - mondta. - Gyere ide a fa alá, háromra indulunk.
A Hangya
tenyérnyit haladt, a Majom már fönt volt a fa csúcsán.
- Most
megérdemelnéd, hogy eltapossalak, mert szemtelenkedtél - mondta a Majom, amikor
lemászott. - Ha még egyszer azt mered mondani, éppen olyan állat vagy, mint én,
magadra vess!
A Hangyának
vörös lett a füle a szégyentől. A Majom elfordult, keresni kezdte a fél dióját,
amit az imént leejtett.
- Hol lehet
a fél dióm? - mondta félhangosan.
- Bocsánat -
hallatszott ekkor egy hang -, éppen most ettem meg. Nem tudtam, hogy a tied. -
Előlépett a Nyúl, és megemelte a lapulevelet, amit kalap helyett a fején
hordott.
A Majom
megörült, hogy végre valakinek elmondhatja a történteket. Még a fél dióval sem
törődött. Amikor az elbeszélés végére ért, a Nyúl hitetlenkedve csóválta a
fejét.
- Csakugyan
legyőzted?
- Talán nem
hiszed? - kérdezte sértődötten a Majom.
- Volt
versenybíró? - kérdezte válasz helyett a Nyúl.
- Nem volt.
- Akkor nem
érvényes - mondta a Nyúl. - Ismételjétek meg a versenyt. Én leszek a versenybíró.
- Nekem
aztán mindegy - mondta fölényes mosollyal a Majom.
- Na, akkor
lépjél száz lépést - mondta a Nyúl a Majomnak.
A Majom
lelépte a száz lépést, a századiknál földbe szúrt egy száraz gallyat.
- Ott lesz a
cél - kiabálta a Nyúl, a Majom bólintott.
- Nem akarok
versenyezni - mondta ekkor sírósan a Hangya. - Úgyis legyőz. Mégiscsak különb
állat nálam.
- Csönd! A
versenyzők nem beszélnek feleslegesen - mondta szigorúan a Nyúl, aztán
körülnézett. - Hol vagy?
- Itt -
mondta a Hangya egy tökmag árnyékában.
Közben
visszaért a Majom.
- Kezdhetjük
- mondta.
- Várj -
intett a Nyúl, és odaszólt a Hangyának: - Lépjél te is száz lépést!
A Hangya
lépett százat, éppen az egyik fűszáltól a másikig tartott.
- Ez minek?
- kérdezte gyanakodva a Majom.
- Világos,
te is száz lépést futsz meg ő is. Mit nem értesz ezen? Az előbb talán nem így
csináltátok?
- De nem ám!
- mondta harciasan a Hangya.
- Akkor nem
volt igazságos - legyintett a Nyúl. - Most viszont száz hangyalépés meg száz
majomlépés. Ez igazságos lesz.
A Majom mondani
akart valamit, de a Nyúl rászólt:
- Csönd! Én
vagyok a versenybíró!
Futottak. A
Majom még a táv felét sem tette meg, a Hangya már ott volt a másik fűszálnál.
- Sajnos,
lemaradtál - mondta a Majomnak a Nyúl.
A Majom
dühöngött.
- Majd a
súlyemelés dönt! - ordította.
- Előbb
mérlegelünk - mondta a Nyúl.
- Mit
csinálunk? - bandzsított a Majom.
-
Mérlegelünk - mondta a Nyúl, s egyik fülére ültette a Hangyát, a másikra rátett
egy kövecskét.
- Ez
fülmérték - magyarázta, s később hozzátette: - Rendben. Éppen egyforma súlyúak.
A Hangya
játszva fölemelte a hangyasúlyú kövecskét.
- Most te
jössz, te is emelj fel egy követ, aminek akkora a súlya, mint neked - mondta a
Nyúl.
- Talán
engem is a füledre ültetsz? - gúnyolódott a Majom.
- Nem -
mondta a Nyúl, azzal jól megnézte a Majmot, aztán szemügyre vett egy nagy követ
-, ezt szemmértékkel csinálom. Ugyanolyan pontos, mint a fülmérték.
A Majom
erőlködött, még a szeme is kiguvadt, amíg felemelte a követ.
- A
Fülesbagoly kitűnően gyógyítja a sérvet - szemtelenkedett a Hangya.
- Még egy
ilyen megjegyzés, és kizárlak a versenyből! - kiabált a Nyúl.
A Hangya a
nála kétszerte súlyosabb követ is megemelte, a Majom nem tudta. Ordított
mérgében:
- Majd a
fára mászás!
- Pardon,
csak mászás - javította ki a Nyúl, a Majom nem értette. - Ugyanis fára csak te
fogsz mászni. Nézzük... - Ezzel nézni kezdte a fát. - Ötször magasabb, mint te
- mondta a Majomnak -, ez a fűszál meg ötször magasabb a Hangyánál. Tehát ő
erre a fűszálra mászik.
A Majom
kitűnően mászott, ugyanakkor ért fel a fa csúcsára, amikor a Hangya a fűszál
tetejére.
- Döntetlen
- mondta a Nyúl. - Ebben valamit javítottál. De az összetett versenyt a Hangya
nyerte.
A Majom
akkor már lent állt a földön, elöntötte a pulykaméreg, fölkapott egy husángot,
és elordította magát:
-
Megálljatok!
- Futás -
vezényelt a Nyúl, gyorsan fölkapta a Hangyát, és elvágtatott, ahogy a lába
bírta.
Az
erdőszélen megálltak, a Nyúl lihegett a fáradtságtól, letette a Hangyát.
Egymásra nevettek.
- Győztünk -
mondta a Nyúl.
És ez igaz
is. Győztek!