Bab Berci
rögtön sejtette, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. Mert egy jóravaló repülőgép
nem zörög ilyen harciasan. Például Pálinkós Gyurka repülője! Az igaz, hogy még
mindig nem érkezett meg, de ha megjön, fogadjunk, hogy legföljebb finomkásan
zümmög, kedves cérnahangon, az ember szívesen elhallgatná akár egy álló napig
is.
Na de ezt a
böszmét! Ezt a recsegő, sziszegő, durrogó szörnyeteget! És nézd, meg tud állni
a levegőben! Az üvöltő csodamasina egy helyben lebegett a Széljárta Fák tere
fölött, mint egy szitáló vércse, aztán - nagy sisteregve-jajongva hajladoztak a
fák, örvénylettek a levelek, az erdő legszívesebben elszaladt volna -
leereszkedett, ráhasalt az összelapított füvekre, bordatörött bokrokra,
gerinctörött fákra.
Bab Berci
ámulva nézte. Olyan volt a gép, mint egy szörnyszülött élőlény. Talán nincs is
benne ember. Még az is megeshet, hogy beszélni is tud ez a masina. Bab Berci
illemtudóan közelebb lépett, hogy megszólítsa, de hátra is ugrott azon nyomban,
mert a szörnyszülött megrázta magát, kék szikrák futkostak az oldalán,
zárólapjai elmozdultak, a vasszörny, mint egy jerikói rózsa, kinyílt,
átalakult, a hajladozásokból, fordulatokból, elmozdulásokból - csodák csodája!
- ott állt az agyonlapított Széljárta Fák terén egy kétszintes, erődbe oltott
hétvégi ház, vagyis hétvégi házba oltott erőd, tornáca fölött színes
napernyővel, s a tornácra két acélkar egy nyugágyat emelt, a nyugágyban egy
kövérkés, parafa sisakos egyén hevert, az arca, mint a kelt tészta.
Szegény! -
gondolta magában Bab Berci, de sajnálkozása csak addig tartott, amíg az idegen
rá nem pillantott. Mert az idegen tekintete szúrós volt, és sajnálkozáskergető.
- Hé,
bennszülött! - mordult Bab Bercire. - Gyere közelebb!
Bab Bercit -
nem tudni, miért - nem örvendeztette meg, hogy bennszülöttnek nevezték, de a
kíváncsisága erősebb volt a sérelménél, közelebb lépett.
-
Mozgássérültnek tetszik lenni? - kérdezte a tésztaképűt, de az csak egy megvető
pillantást lövellt feléje, s válasz helyett kiugrott a nyugágyából - na nem
nagyon fürgén, csak amúgy pohosan -, s csinált néhány tornamozdulatot, hogy
lássa ez a félküllős bennszülött, micsoda sportférfiú ő. Majd ugyanolyan
hirtelen, ahogy felállt, visszahuppant a nyugágyba, és körüllegyintett.
- Megveszem
tőled ezt a tisztást a hozzá tartozó erdőkkel, hegyekkel, vickekkel-vackokkal.
Egy arany - mondta, és abban a pillanatban kinyúlt az erődje falából egy ügyes
szerkezet, és egy aranypénzt hajított Bab Berci lába elé.
- Tőlem
aztán nem! - tiltakozott Bab Berci.
- Két arany!
- mondta az idegen, mire a pénzdobó szerkezet egy újabb aranyat dobott az első
mellé.
- Száz
aranyért sem veheti meg tőlem - magyarázta Bab Berci -, mert nem az enyém.
- Akkor meg
mit alkudozol itt! - morgott a tésztaképű, s valamilyen gombbal vagy
billentyűvel vagy távirányítóval parancsot adott a masinájának, s az, mint a
villám, visszavette a két aranyat. Közben még Bab Berci lábujja körmére is
rákoppintott, mutatván ezzel egyfelől, hogy nem ám akármilyen géppel van
dolgod, te bikfic, másfelől meg, hogy az ő drága idejüket ne lopkodja senki az
átlagon felüli ütődöttségével.
- Ha nem a
tied, akkor kié?
- Közös -
mondta Bab Berci.
- Höhö - a
tésztaképű röhintett egyet -, akkor mondd meg a többieknek, akárkik is, hogy
mától Brwrw úr is a közösséghez tartozik, és nem ajánlom senkinek, hogy zavarni
merészeljen!
Igazából,
lehet ám, hogy más nevet mondott, de Bab Berci Brwrwnek értette, és nem merte
még egyszer megkérdezni.
- Na, elegem
van belőled - mondta Brwrw úr, és mit csinált, mit nem, a háza falából
kitekeredett egy csőkígyó, és vizet zúdított Bab Berci nyaka közé.
Több se
kellett Bab Bercinek, ugyanoda szedte a lábát, ahova a víz zúdult. Bemenekült
háncsházába, s amíg törülközött, azon hálálkodott, hogy ez a csodamasina a
tisztás másik végén szállt le, mert ugyanilyen erővel agyonlapíthatta volna az
ő házát is, akkor aztán szép kis kutyaszorítóban volna. Ámbár, ami azt illeti,
kutyaszorítóban van így is - egy ilyen szomszéddal.
Pedig akkor
még a kutyaszorító nagyságáról igazán nem lehetett fogalma szegény Bab
Bercinek, mert csak annyi volt bizonyos, hogy egy meglehetősen különös gép és
egy meglehetősen különös ember érkezett a Széljárta Fák terére, akiket nem árt
nagy ívben elkerülni. El is kerülte őket nagy ívben Bab Berci, csak a szeme
sarkából pislantott néha rájuk - s mondhatom, elég különös dolgokat látott a
szeme sarkából.
Brwrw úr
mással sem foglalkozott, csak gombokat nyomogatott: megnyomott egy gombot, és
egy futószalag vagy mi a szösz öt tévékészüléket sorakoztatott föl eléje, mind
az ötön más kép, mind az ötben más ricsaj. Gombnyomásra változtak a képek,
változtak a ricsajok, s ha egy kép meg a hozzá tartozó ricsaj elnyerte Brwrw úr
tetszését, egy újabb gombnyomásra a többi tévékészülék eltűnt, a kiválasztott
meg akkorára nőtt, mint egy mozivászon, s Brwrw úr elégedetten bámulta a
hatalmas képet, s hallgatta a hatalmas ricsajt, amíg csak el nem unta, s egy
újabb gombnyomással pokolra nem küldte az egészet.
Ha
megéhezett, akkor is a gombok között kezdett matatni, s ahogy megnyomta a
megfelelőt, máris tolták eléje a gépkarok az asztalkát, a konyhában gépszakácsok
sisteregve sütöttek, bugyborékolva főztek, s hipp-hopp, az asztalkán
párologtak, gőzölögtek a finom falatok, s ha Brwrw úrnak úgy tartotta játszi
kedve, még csak a kezét sem kellett megemelnie, mert ügyes gépkarok a szájába
kanalazták a levest, a foga közé rakták a feldarabolt sült húst, a szájához
emelték a jégbe hűtött itallal telt poharat. Úgy ám! "Még jó, hogy maga
rágja meg, amit eszik" - morgott Bab Berci, s azt latolgatta, hogy
elköltözik a Széljárta Fák teréről, mert túl zajos, túl fényes volt számára
Brwrw úr szomszédsága. De megfordult Bab Berci fejében egy sokkal jobb változat
is, nevezetesen: ha Brwrw úr költözne el a Széljárta Fák teréről, oda, ahonnan
jött, a csodamasinájával együtt.
A jelekből
ítélve erre nem volt sok reménység. Brwrw úrnak sajnos eszébe jutott, hogy ő
tulajdonképpen a természet lágy ölén időzik, s a természet lágy ölén tábortüzek
mellett szoktak mulatozni. Gépével nyakra-főre gyújtatta hát a tüzeket.
Acélkarmok tépdesték az élő fák ágait, a növendék fákat sem kímélték, nagy
farakásokat hordott össze a gép, szúrólánggal alágyújtott, s a nyers fából
kicsapó, fojtogató füstöt fújta a világ négy tája felé, nehogy Brwrw úr orrát
találja megfacsarni.
Rákapott a
vadászatra is. Jaj volt a ház fölé tévedt madaraknak, jaj a tisztásra tévedt
őznek, szarvasnak, Brwrw úr gépszörnye halálos biztonsággal lövöldözött le
minden elevent. És egyre hangosabb, egyre zabolátlanabb lett; fűrészelt,
kaszált, kaszabolt, nagy lángnyelveket lövellt, szúrós szagú gázokkal
füstörészett, s ni csak, mintha Brwrw úr is megszeppenve gubbasztana a gombjai
között, nem nyomogat már olyan fölényesen és magabiztosan. Sőt oda nézz! - Bab
Berci nyújtogatta a nyakát. - Brwrw úr tétován emelte a kezét egy gomb felé, de
mielőtt elérhette volna, a háza falából kinyúlt egy gépkar, és a keze fejére
csapott, puff, mintha azt mondta volna, ne nyúlkálj, te oktondi, itt én vagyok
az úr! Hallod, Brwrw! Hallod, világ! És a gép teljes sebességre kapcsolt,
tépett, zúzott, égetett. Jaj, mi lesz a házammal! - rettent meg Bab Berci,
amikor meglátta a háza felé futkosó lángcsóvákat, az eszeveszetten dolgozó
fatépőket, bokornyúzókat, fűfüstölőket... És mi lesz Brwrw úrral, aki most
hangosan felordított, menekült volna be a házába, na hiszen, a legjobb helyre,
mert egy másodperc múlva meg kifele menekült volna a házából, de menekülhetett,
ahova akart, a megvadult gép csípte, rúgta, karmolta.
Megöli,
villant át Bab Berci agyán, és hogy segítség!, az is átvillant, s máris futóra
fogta, irány Rimapénteki Rimai Péntekh háza. Mert hiába tudja a józan ész, hogy
Rimapénteki Rimai Péntekh édeskeveset tud itt segíteni, de egyfelől nincs más,
akihez futhatna, másfelől meg a legrosszabb egyedül lenni a bajban.
Beesett
Rimapénteki Rimai Péntekh ajtaján, az meg, mint akit darázs csípett meg, fölpattant,
Bab Bercibe eresztette tekintete fullánkját.
- Nem elég,
hogy napok óta ziregsz-dörögsz, füstölsz, büdösítesz, még a házam nyugalmát sem
kíméled, te semmirekellő pernahajder, naplopó, kútmérgező?
Volt dolga
szegény Bab Bercinek, amíg elmagyarázta, honnan és mi végre.
- Úgy
gondolod - mondta most már majdnem csak a kelleténél halkabban Rimapénteki
Rimai Péntekh -, hogy az én házamat is elérheti az az izé?
- Elérheti?!
- Bab Berci még egy kicsit színészkedett is, hogy Rimapénteki Rimai Péntekh
jobban berezeljen. - Mi az, hogy elérheti! Eléri, pajtikám, ha ki nem találunk
valamit.
Máskor ezért
a megszólításért, hogy "pajtikám", Rimapénteki Rimai Péntekh biztosan
megnyúzta volna Bab Bercit, de most mintha meg sem hallotta volna, a feje
búbját vakarta.
- Talán
hogyha adnánk annak az embernek a csodanektáromból - mormogta. - Igaz, hogy még
nincs egészen kész.
- Hagyjuk
most a csodanektárodat - idegeskedett Bab Berci, de csak annyit ért el, hogy
Rimapénteki Rimai Péntekh felfortyant.
- Dehogyis
hagyjuk! Ráadásul ezt a főzetet, a te inspirációdra, mácsonyából készítettem.
- Azaz
bábatüskéből, csapóecsetből, gólyafűből, hagyingácskóróból, kallóbogáncsból,
ördöggatyából, pásztorvesszejéből, takácsvakaróból és tövisburjánból.
- Úgy, ahogy
mondod.
- És ezzel
akarod megetetni azt a szerencsétlen embert, aki amúgy is a legnagyobb bajban
van hármunk közül.
- Lenyel egy
kanállal, és máris jó emberré válik, megállítja azt a szörnyeteget, és
békességet csinál!
- Lenyel egy
kanállal?! Őt nyeli le a gépe! Nem érted, hogy önállósult az a szörnyű masina?
Nem törődik már Brwrw úr billentyűivel és gombjaival.
Aláfestésül
hallották a recsegést-ropogást, látták a sűrűn gomolygó füstöt, fel-felvillanó
fények vakítottak be a szobába. Mintha háború folyna odakinn.
- Csináljunk
valamit! - kiáltotta kétségbeesetten Bab Berci.
- De mi az
ördögöt? - morgott Rimapénteki Rimai Péntekh. - A nektáromat emberek számára
készítettem. Sajnos gépeknek nem jó.
Ennél a
mondatnál azonban megállt, mélyen elgondolkozott.
- Mi az,
hogy nem jó? Miért mondod azt, hogy nem jó?!
- Én nem
szóltam egy szót sem, te mondtad, hogy nem jó - védekezett Bab Berci.
- Ki szólt
hozzád - fölényeskedett Rimapénteki Rimai Péntekh -, magammal beszélgetek...
Miért ne lehetne ez jó gépekhez is!
Azzal már
elő is kapott egy pintesüveget, és csorgatta bele az üstjéből a csodanektárt.
Amely, így szemre, egyszerű jajzöld kulimásznak látszott.
- Azt
képzeled, hogy ezt csak úgy könnyűszerrel beadod annak az őrjöngő gépnek? -
sopánkodott Bab Berci.
- Nem
képzelek semmit. Cselekszem! - süvöltötte Rimapénteki Rimai Péntekh.
- Persze -
folytatta a sopánkodást Bab Berci -, majd a kulimászodtól egyszeriben
megbárányodik a gép lelke, csendes zeneszó mellett harisnyát fog neked kötni,
és szelíden vakargatja a hátad.
- Hallgass
már, az istenért! - förmedt rá Rimapénteki Rimai Péntekh, és megtöltött egy
tartalék üveget is, és Bab Berci kezébe nyomta. - Ezt hozd utánam!
Elszántan
kiugrott az ajtón. Na, pajtás, hamarosan nem ugrálsz ilyen nagy fittyekkel -
gondolta Bab Berci, de azért engedelmesen elindult Rimapénteki Rimai Péntekh
után az irdatlan füstben, villogásban, durrogásban. Kezében a tartalék üveg.
Ha Bab Berci
azt gondolta, hogy Rimapénteki Rimai Péntekhnek inába száll a bátorsága, akkor
nagyot tévedett. Mert még a hátán is látszott, hogy egy cseppet sem fél a
pöfögő, robogó, lánglövellő, tépő, zúzó gépszörnyetegtől. Egy pillanatnyi
megtorpanás nélkül ugrott be a csapkodó acélkarok, a tüzet köpködő csövek közé,
egy szempillantás alatt fönn termett a gép vaskos hátán, és palackja tartalmát
egy nyíláson keresztül belezúdította.
A gép,
mintha darázs csípte volna meg, felbőgött, acélkarjai vadul csápolni kezdtek, s
most már nem a fákat, bokrokat célozták, hanem Rimapénteki Rimai Péntekhet.
Még hogy
megszelídíti a csodanektár a gépet! Épp ellenkezőleg, éppen hogy megvadítja -
egy villanás volt ez Bab Berci fejében, de szerencsére már akkor ugrott is,
hogy valamiképpen segítsen a bajba jutott kevircölő-kavarcolón, át az acélkarok
között, át a szúrólángok között, ugrott ő is a gép hátára. Hogy ott aztán mi
lesz? Nem törődött vele. Egyszerűen átragadt rá Rimapénteki Rimai Péntekh
bátorsága. Aki azonnal kikapta Bab Berci kezéből a tartalék üveget. Zutty! -
belelöttyentette azt is a gépbe.
A gép
artikulálatlan hangon felbőgött, megreszketett, csápoló karjai megálltak a
levegőben, lángnyelvei fáradt lobbanásokkal visszabújtak a csövekbe. Csönd
lett.
- Most
figyelj! - mondta diadalittasan Rimapénteki Rimai Péntekh. - Most költözik belé
a szelíd lélek. Mindjárt muzsikálni fog.
De muzsika
helyett előbb valami karcos nesz hallatszott, mintha rozsdás bádoglemezek
dörgölőznének egymáshoz, majd ripp-ropp, a gép háta megmozdult alattuk, és a
szörnyeteg ezer darabra hullott szét. Bab Berci és Rimapénteki Rimai Péntekh
behuppantak a szétguruló fogaskerekek, összepöndörödő drótok és széthasadt
lemezek, anyátlan csavarok és fiatlan csavaranyák közé. Rimapénteki Rimai
Péntekh bosszúsan kászálódott ki a romhalmazból.
-
Gondolhattam volna, hogy amit te ajánlasz, az nem lehet jó! Még hogy mácsonya!
Bab Berci
csak mosolygott, és azt gondolta magában: lehet, hogy a csodanektár nem az
igazi, de te csodálatos voltál! És beleborzongott a háta, hogy milyen bátrak is
voltak ők ketten! Főleg persze Rimapénteki Rimai Péntekh. E nélkül a bátorság
nélkül lehetett volna a legcsodálatosabb nektárjuk, nem mentek volna semmire.
Ezt gondolta Bab Berci, de szólni egy szót sem szólt, csak mosolygott. Aztán
hirtelen lefagyott az arcáról a mosoly.
- Te
jóisten, hová lett Brwrw úr?
- Azám, a
szerencsétlen! - hagyta abba a morgást Rimapénteki Rimai Péntekh, és azon
nyomban nekiestek az ócskavastengernek, túrták jobbról, túrták balról, átnézték
egy szögig, de Brwrw úrnak nyomát sem találták. Vagy szőröstül-bőröstül
fölfalta a masinája, vagy valahogy sikerült elmenekülnie, és fut még ma is.
Hadd fusson,
hadd edződjenek elsatnyult izmai.