Amikor a
Kisfiú másnap odaállt Rémusz bácsi elé, mind a két kezét a háta mögött
tartotta. Csak úgy pukkadozott a nevetéstől.
Rémusz bácsi
ráhunyorított.
- No, add
ide gyorsan azt a követ, ami a vacsorából maradt - mondta.
A Kisfiú
meglepődött. Egyik kezével Rémusz bácsi ölébe tett egy nagy, gömbölyű kavicsot.
- Honnan
tudtad, hogy követ hoztam?
- Onnan,
hogy ismerlek - felelte Rémusz bácsi. - Most pedig add ide azt az édes
süteményt is, amit Anya küldött.
A kisfiú még
jobban elcsodálkozott. Másik kezével egy kis csomagot tett az öreg néger ölébe.
- Honnan
tudtad, hogy süteményt is hoztam? - kérdezte.
- Onnan,
hogy Anyát is ismerem. Te azt mondtad neki: „Viszek egy nagy, gömbölyű kavicsot
Rémusz bácsinak” - és akkor Anya azt felelte: „Jó. De akkor vigyél neki egy kis
édes süteményt is.” Így történt?
- Így -
mondta a Kisfiú. - Te mindent tudsz!
Rémusz bácsi
elégedetten simította végig a szakállát.
- Mindent
éppen nem tudok - mondta. - De azért egyet-mást megtanultam az életben. Azt is
tudom például, hogy milyen csónakot épített a Nyúl, és milyent a Róka.
- Meséld el!
- kérte a Kisfiú.
A Nyúl okos is volt, ügyes is volt, fürge is volt, könnyű is volt, de egyet mégsem tudott: úszni.
Pedig jó
lett volna, ha úszni is tud, mert annak a városkának a közelében, amelyben
lakott, volt egy széles, nagy folyóvíz, és azon csak úgy kelhetett át, hogy
néhanap szívességből átvitte a hátán valamelyik jól úszó barátja.
Elhatározta,
hogy csónakot épít. Kivágott egy alkalmas fát, bordát, palánkot faragott és -
mivel fiatal korában az ácsmesterséget is kitanulta - egykettőre elkészült a
munkával. Nem mondhatni, hogy valami díszes alkotmány volt a csónak, amely a
keze alól kikerült, de a célnak éppen megfelelt.
Arra ment a
Róka.
- Hát te min
mesterkedel? - kérdezte a Nyulat.
- Csónakot
építettem - felelte a Nyúl -, már el is készült. Éppen csak vízre kell
ereszteni. Nem segítenél?
Ketten vízre
lökték a csónakot.
- Szívesen
építenék én is egy ilyen alkalmatosságot - mondta a Róka. - Csak nem tudom,
hogy kezdjek hozzá.
- Vágj ki
egy alkalmas fát, faragj bordát, palánkot, és ha értesz az ácsmesterséghez,
egykettőre elkészülsz a munkával.
Közben
azonban látja a Nyúl, hogy a Róka igen sandán kerülgeti.
„Nem
csónakra van ennek kedve, hanem nyúlhúsra!” - gondolta magában.
Ezért aztán
így folytatta:
- Ha azonban
egyszerűbb csónakkal is megelégszel: sárból is igen formás holmit tapaszthatsz,
mégpedig igen hamar.
- Az lesz a
jó! - mondta a Róka. - Megmutatod, hogyan csináljam?
- Még
segítek is! - felelte a Nyúl. - Aztán, ha kész a csónak, átevezünk arra a
magányos kis szigetre: én a fából ácsolt, te meg a sárból tapasztott csónakon.
A Rókának
felvillant a szeme.
- Csak mi
magunk leszünk azon a szigeten? - tudakolta.
- Csak mi
magunk.
A Róka megnyalta
a szája szélét.
- Hát akkor
gyerünk, tapasszuk meg gyorsan azt a csónakot!
Mindjárt
dologhoz is láttak. A Róka hordta a vizet, a Nyúl dagasztotta a sarat. Nem telt
bele sok idő: készen állt a Róka csónakja is.
- Csinos,
formás jószág - ismerte el a Róka.
- Éppen csak
vízre kell ereszteni - mondta a Nyúl. - Egy-kettő, gyürkőzzünk neki!
Vízre lökték
ezt a csónakot is.
Mindjárt be
is szálltak: a Nyúl a fából ácsolt, a Róka pedig a sárból tapasztott csónakba,
és evezni kezdtek a magányos sziget felé. A folyó közepe táján megszólalt a
Róka:
- Mintha
szivárogna a víz a csónak fenekén!
- Oda se
neki! - felelte a Nyúl. - Amíg új a csónak, addig mindig szivárog rajta a víz.
Kisvártatva
ezt mondta a Róka:
- Most már
az oldala is szivárog!
- Az a jó! -
válaszolta a Nyúl. - Mennél több a csónakban a víz, annál hamarabb bedagad.
Hanem
rövidesen már nem is szivárgott, hanem csak úgy ömlött a víz a Róka csónakjába,
alulról is, oldalról is.
- Mindjárt
elmerülök! - kiáltotta a Róka.
- Ugyan,
ugyan! - nyugtatta a Nyúl. - Nem lesz az mindjárt! Egy-két perc is beletelik
abba...
Eltelt az
egy-két perc. Most már nem is ömlött, hanem zúdult, zuhogott a csónakba a víz.
- Szétmállik
a csónak! - ordította a Róka. - Mit tegyek?
- Egyetlen
tanácsot adhatok - kiáltott vissza a Nyúl -, mégpedig azt, hogy soha többé ne
ülj sárból tapasztott csónakba. Hiszen minden gyerek tudja, hogy a sár elolvad
a vízben...
Hallotta-e a
Róka, nem bizonyos, mert addigra diribdarabra hullott szét a sárcsónak, a Róka
pedig prüszkölve, kapálózva úszott a part felé.
- És kijutott a partra? - kérdezte a Kisfiú.
- Persze
hogy kijutott - felelte Rémusz bácsi. - Hiszen ha nem jutott volna ki, nem
mesélhetnék róla többet!
- Igaz! -
ismerte el a Kisfiú.