Volt egyszer egy szegény ember, annak meg egy
fiacskája. Nagyon szegények voltak. Az ember két kezével kereste a mindennapi
kenyerét.
Egyszer, mikor a gyerek már megnőtt s megokosodott,
azt mondta:
- Édesapám, jó volna valahova elmennem, szolgálatot keresni.
- Ó, fiam - mondja az -, még fiatal vagy.
- Nem baj, édesapám, annyit dolgozom, amennyit bírok.
- Elmehetsz, fiam, ha akarsz - mondja az apja. - De
sajnállak, mert még fiatal vagy.
Az édesanyja mindjárt sütött neki hamubasült pogácsát,
beletette egy kis tarisznyába, és odaadta neki útravalónak.
Elbúcsúzott anyjától, apjától a gyerek, megköszönte a
nevelést. Elindult. Addig ment, míg meg nem éhezett.
Elért mentében egy kúthoz. Gondolta, jó lesz neki ott
leülni és enni. Elővette a tarisznyáját, és belőle a pogácsát. Kettétörte.
Hozzáfogott, a felét megette, de bizony meg bírta volna enni az egészet is. De
gondolta; akkor holnapra nem marad. Ahogy megette, felkelt, és odament a
kúthoz, vizet inni. Közben azt mondja csak úgy tréfából, mert éhes volt:
- Ej haj! - Alighogy kimondta, hát mindjárt kijött a
kútból egy háromaraszos ember. Hétrőfös szakálla volt.
- Hívtál, fiam, itt vagyok.
- Aj, édesapám, én nem hívtam, nem is tudtam, hogy itt
van.
- Dehogynem hívtál - mondja az. - Mondtad a nevem,
hogy Ej Haj, hát itt vagyok.
- Ej haj, azt én csak azért mondtam, hogy éhes
vagyok...
- Hova indultál? - kérdi Ej Haj.
- Elindultam szolgálatot keresni.
- Hozzám is eljöhetsz, fiam, én is megfogadlak. De
megmondom előre, én neked bért nem fizetek. Csak az lesz a tied, amit találsz.
- Nem bánom - mondja erre a gyerek.
Avval elindultak az erdőbe. Mikor már jól bent jártak
az erdőben, rátaláltak egy házra.
- Itt lakom. Gyere be, fiam.
Mindjárt kijött egy szépséges szép lány onnan.
Azt mondja az öreg:
- Na, lányom, hoztam neked egy fiút. A kezedre adom. A
többit már tudod.
Ezzel az öreg elment.
Megfogja a gyermeknek a kezét a lány. Meg sem kérdezte
tőle, éhes-e, fáradt-e, megfogta a gyermeket, beletette egy kazánba, tüzet
gyújtott alája, és főzte. Mikor már úgy megfőzte, hogy olyan volt, mint a
kocsonyának való, beleöntötte egy csöbör vízbe. Kiugrott onnan egy olyan szép
gyerek, hogy százszorta szebb volt, mint azelőtt. Kérdezi a leány:
- Na, mit tanultál, fiam?
- Azt tanultam, hogy keresztülvetem magam a fejemen,
és lesz belőlem lópatkó!
Akkor a lány újra megragadta a gyermeket, újra
beletette és újra megfőzte. Megint beleöntötte abba a csöbör hideg vízbe. Akkor
még szebb gyermek ugrott ki onnan.
- Hát most mit tanultál, fiam?
- Hát most azt tanultam, hogy keresztülvetem magam a
fejemen, és lesz belőlem patkószeg.
Akkor megint megfogta a gyermeket, és harmadszor is
megfőzte. Ismét beleöntötte a csöbör vízbe. Onnan most még szebb gyerek ugrott
ki, mint előbb.
- Na, most mit tanultál, fiam?
- Most azt tanultam, hogy keresztülvetem magam a
fejemen, és lesz belőlem egy szép fehér galamb!
- No, fiam, immár neked az esztendő holnap lejár. Most
megmondom neked, holnap apám hazajő, megkérdi, mit tanultál. Azt mondjad, hogy
keresztülveted magad a fejeden, s lesz belőled lópatkó, majd patkószeg;
keresztülveted magad a fejeden, s lesz belőled galamb. És ha megkérdezi, mást
mit tudsz, ne mondj semmit. De azt is megmondom, hogy holnap vasárnap, a te
édesapád is eljön érted. Az én apámnak olyan szokása van, hogy kihint az
udvarra kölest; arra annyi galamb repül elő, hogy több lesz, mint ezer. Te is
köztük leszel. Azt mondja majd az édesapám a te édesapádnak:
„Eljöttél a fiad után? Válaszd hát ki, melyik a te
fiad. Ha rátalálsz, hazaviheted. De ha nem találod el háromszorra, mind
egyforma fehér lesz.”
- De én téged megtanítalak, és édesapáddal is
megsejtetheted, hogy apád lábánál legyél. Akkor még az övé lehetsz. Mert ezek a
galambok mind úgy maradtak itt, hogy nem ismerték meg őket.
- Megköszönte a fiú a lánynak.
Másnap csakugyan hazajött az öreg. Kérdezte a
gyereket; az csak azt mondta, amit a lány kért. A lány épp az ebédet szolgálta
föl, amikor bejött a gyereknek az apja. Kérdezi rögtön, hogy hol a fia. Mondja
a lány, hogy nincs itt, de mindjárt hazajön. És akkor megsúgta az öregnek, hogy
melyik galambra mutasson rá, hogy az az ő fia.
Hát amint az ebéddel végeztek, előjön a lánynak is az
apja, és kérdi:
- No, mit akar, bátyja?
- Hát eljöttem a fiam után.
Mindjárt ment a lány apja, hozott egy tál kölest.
Füttyentett, erre annyi galamb repült elő, hogy az a nagy udvar telistele lett
galambokkal. Egyforma nagyok, egyforma fehérek mind! De a gyermek apja tudta
most már, hogy melyikre mutasson, hogy az az ő fia. Rámutatott szépen a
magáéra, hogy ez az enyém!
- Szerencséd, hogy eltaláltad, mert különben itt
maradt volna. De így elviheted. Mindjárt keresztülveti magát a fején, és lesz
belőle egy szép gyermek.
Úgy is lett. Örvendett neki az édesapja, el is
indultak haza. Elgondolkozott útközben a gyermek apja. Istenem, szegények;
mivel éteti a gyermeket? Nincs mit enni adjon neki.
De a gyermek belelátott a gondolatába.
- Mit búsul, édesapám? - kérdi az apját.
- Azon, fiam, hogy neked mit adjak enned.
- Azon egy cseppet se búsuljon - felelte a gyermek. -
Én most keresztülvetem magamat a fejemen, s lesz belőlem aranyszőrű agárkutya.
Aranyszíj lesz a nyakamon, gyémánt gombok a szíjon, s még aranylánc is hozzá.
Maga csak vezessen engem. Vezessen, és mindjárt találkozunk majd egy hintóval.
Jő benne négy úr. Kérdezik majd: hová mész avval a kutyával? Maga mondja; hogy
viszi a vásárra. - Ugyan mit kérsz érte? - kérdik majd. Mondja, hogy egy véka
aranyat. De azt is megmondom, hogyha a kutyát eladja is, a szíjat ne adja el,
azt tegye a zsebébe.
Alighogy ezt elmondta, keresztülvetette magát a fején,
s olyan szép agárkutya lett belőle, hogy az apja nem tudott eléggé gyönyörködni
benne. Hát mindjárt jött is az a hintó. Négy úr ült a hintóban. Ahogy meglátták
azt a gyönyörű kutyát, megállították a hintót. Kérdezik az embert:
- Hová viszed ezt a gyönyörű kutyát?
- Viszem a nagyvásárra eladni.
- Ugyan mit kérsz érte?
- Kérés-hagyás, annak egy véka arany az ára.
- De láncostól meg szíjastul?
- Nem. Az nem eladó, csak a kutya.
- Mit érek, jó ember, a kutyával, ha a láncot leveszed
róla?
- Hát vegyen! Árulnak a boltban!
Mindjárt ki is fizették az aranyat.
- Na, add ide a kutyát!
Feltették a kutyát a kocsira, vitték nagy örömmel. A
szegény ember a pénzt a hátára tette, és ment az úton, mendegélt. Alig mentek
az úton egy fél kilométert a kocsival, egy nyúl ugrott keresztül az úton.
Észrevette a kutya, kapálódzott utána. De a gazdája jó erősen fogta. Azt mondja
a három másik úr neki:
- Miért nem engeded el azt az ebet? A szíve szakad
meg, hogy elfoghassa azt a nyulat.
- Dehogyis engedem! Úgy elszalad, soha többet nem jő
vissza.
- Dehogy megy el. Kitanult vadászkutya ez. A nyúllal
együtt visszajő.
Addig mondták neki, amíg csak elengedte. Szökkent
rögtön a kutya, s az út mellett beugrott a nyúl után egy piszkebokorba. Várják,
várják vissza, de nem jő. Füttyögetnek, de a kutya csak nem mutatkozik.
- Ugye, megmondtam, hogy nem engedem? Ismeretlen még
itt, nem talál vissza.
Leugráltak mind a kocsiról. Keresték, nincs kutya!
Végül is a kutya új gazdája azt találta ki, hátha visszafutott a régi gazdája
után. Felültek a hintóra, és hajtanak a szegény ember után. Utolérték a szegény
embert. Csendesen ballagott az egy gyerekkel. Kiáltanak neki, nem látta-e a
kutyát.
- Dehogy láttam, én egyszer eladtam. Miért, hol van? -
mondja.
- Egy nyúl szaladt keresztül az úton - mondják azok
erre -, utána a kutya úgy elment, hogy nincs sehol. Azt hittem, hogy
visszaszaladt maga után.
- Én nem láttam - mondja a szegény ember.
Hát hajtottak előre, de hiába, a kutya nem került elő.
A szegény ember a gyerekkel pedig hazament, volt nekik mindenük a sok pénzből.
Azt mondja egyszer az ember:
- Jó volna, fiam, elmenni a nagyvásárra.
- Jó volna. Van pénzünk, menjünk, édesapám!
Elindultak. Azt mondja útközben a gyerek az apjának:
- Édesapám, én keresztülvetem magam a fejemen, lesz
belőlem majd aranyszőrű paripa. Szép kötőfékszár lesz a fejemen. Maga csak
vezessen vele. Vigyen be a vásárba, eladni. A kupecek, a kereskedők kérdik
majd, hogy mit kér érte. Két véka aranyat kérjen, s abból ne engedjen semmit.
De a kötőféket oda ne adja, mondja csak, a lovat eladom, de a féket nem. Mert
nem kerülök vissza magához soha többet, ha azt is odaadja.
Úgy is lett. Olyan szép aranyszőrű paripa lett a
gyermekből, hogy gyönyörűség volt nézni. Bementek a városba. Összeszalad a nép
a csudájára, olyat még nem láttak.
- Mi az ára annak a szép lónak? - kérdi egy ember.
- Kérés-hagyás, annak két véka arany az ára.
- De a kötőfékkel együtt.
- Nem, azt nem adom. Az nem eladó.
Azt mondja az ember:
- A lovat pedig fékkel adják.
- Én nem adom. Ha tetszik, vegyék így, ha nem, hát
nem.
Addig-addig alkudozott, hogy Ej Haj is meghallotta.
Abban a városban lakott. Ej Haj mindjárt gondolta, miféle ló ez. Nagyon
megharagudott: na megállj, kutya betyár, hazudtál, hogy nem tanultál mást, csak
patkót és patkószeget! Túljársz az eszemen? No, majd megtanítalak!
Odament Ej Haj a vevőkhöz. Azok még akkor is
alkudoztak. Ígértek a fékért külön pénzt. Épp akkor ért oda Ej Haj.
Mondja ő is:
- Két véka arany, de fékestől.
- Nem. Nem adom a féket - mondja neki is az ember.
- Mit beszélsz! A lovat fékkel adják!
- Adja, aki adja. Én nem adom.
Úgy addig, amíg nem ígért azért is egy véka aranyat.
- Nem adom!
- Én nem engedem, hogy más megvegye - mondja Ej Haj.
Addig alkudott, amíg csak eladta az ember a féket is.
- Annyi pénzed lesz, hogy a gyermekednek a gyermeke
sem eszi meg - kanállal sem.
Nahát, megvolt a vásár. Ej Haj mindjárt odaadta a
szolgájának a paripát, kösse be az istállóba. A szegény ember pedig a sok
pénzével elment haza. Nagyon búsult, hogy nem volt fia, de már mit volt mit
tegyen.
Elment haza Ej Haj is.
- Megállj, kutya betyár. Mert hazudtál nekem, hát majd
megtanítalak.
Azt mondja a szolgájának:
- Nézd csak, fiam, ennek a lónak, amikor szénát kér,
vizet adj. Amikor vizet kér, zabot adj, egyszóval sose azt, amit kér.
- Jól van. Amint parancsolja, úgy lesz.
Az egész városban híre ment, hogy milyen lova van Ej
Hajnak, nincs olyan a világon senkinek.
Az a város királyi város volt, a király is ott lakott.
Annak a fia pedig éppen házasodni akart, a tengeren túli város királyának a
lányát akarta elvenni feleségül.
Azt mondja a királyfi az édesapjának:
- Hallottam, hogy Ej Hajnak aranyszőrű paripája van.
El kellene tőle kölcsön kérni. Azzal akarom elhozni a menyasszonyomat.
- Eredj fiam - mondja a király -, próbáld meg elkérni,
de nagyon félti azt a lovat.
- Elmegyek, megpróbálom.
Odamegy a királyfi, és megkéri, hogy adja kölcsön a
lovát.
- Hej, felséges királyfi, nagy fát mozgatsz, mert én
másnak nem adnám oda azt a lovat semennyiért sem. De mivelhogy királyfi vagy,
nem tagadom meg tőled, odaadom. De csak úgy, hogy vizet ne igyék egy cseppet se
ez a ló!
Azt feleli a királyfi:
- Jól van. Ha így szól a parancs, nem engedem, hogy
igyék.
Kivezették a lovat az istállóból, felnyergelték;
iramodott rögtön a királyfiú az apjához.
- Látod, édesapám, ideadta a lovat. Csak azt parancsolta,
hogy vizet nem szabad innia a lónak, egy cseppet se.
Immár össze volt híva a háztűznézőbe induló sok
vendég. Mentek egyenesen a kikötőbe, a hajóra szálltak. A királyfi azonban
lóháton ment át a tengeren. A szegény ló nagyon szomjas volt. De a királyfi nem
engedte, hogy egy cseppet is igyék.
Keresztülúszott a ló a tengeren. Ment a királyfi s a
vendégsereg a királyi város felé, a veres királyhoz. Ott, amikor megkapták a
hírt, hogy kik jönnek, nagy ceremóniával fogadták a vőlegényt. „Ki tudja, milyen
gazdag király lehet ennek az apja - gondolta a veres király -, akinek paripája
van.”
Megtartották az esküvőt. Asztalhoz ültek, jól ettek,
ittak, mulattak.
- Nahát - azt mondja egyszer csak a királyfi -,
induljunk vissza, mert messzire kell menni.
A menyasszonnyal felültek a lóra, a nyeregbe. A
vendégek megint hajóra szálltak. Amikor a tengerhez értek, a tenger közepében a
ló nagyon szomjas lett, nagyon akart inni. De a királyfi mindig visszarántotta
a száját, nem engedte, hogy igyék. Hát elnézte ezt a menyasszonya vagy
háromszor. Utoljára azt mondja:
- Te lelketlen, milyen szív van benned, hogy nem
sajnálod meg ezt a szegény állatot? Talán a vizet sajnálod tőle? Van itt elég a
tengerben!
Megint inni akart a ló, a királyfi
újra visszarántotta. Akkor azt mondja a menyasszony:
- Fordítsd vissza a lovat, vigyél haza az apámnak a
kastélyába. Ha megesküdtünk is, nem leszek a feleséged!
Megijedt a királyfi, hogy otthagyja a menyasszonya.
Megengedte a lónak, hogy igyék. Mikor két kortyot lenyelt a ló, aranyhal lett
belőle. A vőlegényt és a menyasszonyt otthagyta a víz tetején.
De Ej Haj már tudta, hogy a lóból hal lett.
Keresztülvetette magát a fején ő is, s lett belőle egy galamb. Odarepült a
tengerpartra, ismét keresztülvetette magát a fején, s lett belőle most egy nagy
cethal. Kerítette a másik halat, el akarta fogni. A kis hal kivetette magát a
vízből, azonnal lett belőle egy fehér galamb. De kidobta magát a cethal is,
keresztülvetette magát a fején, és lett belőle egy ölyv. Hajtani kezdte a
galambot az ölyv. A szegény galamb repült, repült.
Beértek egy városba, a szomszéd ország városába, a
királyi városba. Hát a királylány ült a hatodik emeleten az ablakban, és várta
a királyfit. Meglátta, hogy a galambot hajtja az ölyv. Jaj, mindjárt elfogja az
a madár! Kinyitotta az ablakot, hátha berepül a galamb. A galambocska be is
repült. A királylány becsukta gyorsan az ablakot, de ott volt már az ölyv is. A
szegény galamb rászállt a királylány vállára, ott pihegett. Sajnálta a
királylány, hogy ver a szívecskéje, és magához szorította, hogy azt nem is
engedi el ő. Hozat egy kalitkát, és beteszi oda. Mindjárt cukrot adott neki,
megetette a galambocskát. Arra a galamb keresztülvetette magát a fején,
százszorta szebb királyfi lett belőle. Mondja is a királylánynak:
- Na, királykisasszony, tetszem én neked?
- Tetszel, de még milyen nagyon tetszel!
- Akkor hallgass meg engemet - azt mondja. -
Keresztülvetem magam megint a fejemen, és lesz belőlem majd aranygyűrű. Húzd az
ujjadra. Idejő majd egy kőműves, jelentkezik a királynál, hogy ő a világon a
legnagyobb kőműves. Apád majd megfogadja. Kérdezi tőle, hogy mit fizessen, ha
kész lesz a munka. Akkor ezt mondja: „Nem kell egyéb, csak a gyűrű, ami a
lányod ujján van.” De ne engedd meg, ha azt akarod, hogy enyém lehess.
Úgy is lett. Abban a nyomban a kőműves ott termett,
jelentkezett, hogy ő a világnak a legnagyobb kőművese, adjon neki a király
munkát. A finom kályhákat javíttatták vele. Amikor készen lett a munkával,
elment a királyhoz.
Kérdezi tőle a király:
- Mit fizessek a munkádért?
- Nekem egyéb nem kell, csak a lányod ujjáról azt a
gyűrűt kérem.
Elrestellte magát a király. Hát a királynak nincs
miből fizessen? A lánya gyűrűje kell? Azt mondja:
- Azt szégyellem. Van aranyom, ezüstöm elég; mit
adjak?
- Nem kell nekem egyéb, nekem a gyűrű kell - mondja a
kőműves.
Megy a király a lányához, kéri a gyűrűt.
- Én bizony nem adom! - mondja a lány.
- De csak add oda, csináltatok, amilyent akarsz,
minden ujjadra, csak szabaduljak már ettől a kőművestől.
A leány azt mondja:
- Én bizony nem adom ennek a gonosz kőművesnek, azon
nem nevet senki!
Mondja a király a kőművesnek:
- Ne szomorítsd a lányomat, adok egy tál aranyat, vagy
akármit.
- Nem kell nekem a tál aranyad, sem egy, sem kettő,
sem tíz. Nekem az a gyűrű kell.
Megharagudott a király. Mondja a lányának:
- Add oda azt a gyűrűt, hogy menjen már innen az a
kőműves. Mondtam, csináltatok olyant, amilyen kell neked.
Sírni kezdett a lány.
- Éppen erre éheztél? - ezt mondja az apjának, és a
földhöz ütötte a gyűrűt. - Ha erre szorulsz, hát odaadom.
Ahogy a földhöz ütötte a gyűrűt, lett abból egy tál
köles a padláson. A kőműves keresztülvetette magát a fején, és lett belőle
veres kakas. Kezdte rögtön felszedni a kölest. Szaporán szedte, de egy
szemecske felpattant egy kép mellé. Mikor a kakas mind felszedte már a kölest,
azt mondja:
- Immár itt vagy az én begyemben, nem győzködök már
veled. Megmondtam, hogy megtanítalak!
Akkor a kép mellől lepattant egy szép veres huszár,
kezében karddal. Kardjával levágta a kakas nyakát, s így vége lett Ej Hajnak.
Azt mondja akkor a huszár a királykisasszonynak:
- Mondd meg nekem most már, leszel-e a feleségem vagy
nem?
- Leszek, ha édesapám is megengedi. Leszek!
Azt mondja az öreg király:
- Ha ezt választottad magadnak, ám legyen. Ásó, kapa
és a nagyharang válasszon el egymástól.
Így szépen egymáséi lettek, megesküdtek, később a
gyerekből király lett. Máig is élnek, ha meg nem haltak.