Egyszer hol volt, hol nem volt, volt a világon egy ember, annak volt két fia meg egy kecskéje. Azt mondja egy reggel az ember a nagyobbik fiának:
- Hajtsd ki,
fiam, ezt a kecskét legelni, de olyan helyre hajtsd, ahol jóllakhatik.
A fiú
kihajtotta szép füves helyre; evett a kecske, evett, míg úgy jól nem lakott,
hogy alig bírt megmozdulni. Akkor kérdezi tőle a fiú:
„Kedves
kecském, jóllaktál?
Elég füvecskét kaptál?”
Elég füvecskét kaptál?”
Felelt a
kecske:
„Úgy
jóllaktam, mint a duda,
egy szál fű se fér több belém.”
egy szál fű se fér több belém.”
Ezzel a fiú
hazahajtotta, otthon kérdi az apja a kecskétől:
„Kedves
kecském, jóllaktál?
Elég füvecskét kaptál?”
Elég füvecskét kaptál?”
Felel a
kecske:
„Jaj, jó
gazdám, dehogy laktam,
mint a kutya, úgy koplaltam.”
mint a kutya, úgy koplaltam.”
Megharagudott
erre az ember, mindjárt elkergette a fiát a háztól. Másnap reggel mondja a
kisebbik fiának:
- Hajtsd ki
most te, fiam, a kecskét, de jó helyre hajtsd, mert ha éhen hozod haza, úgy
jársz, mint a bátyád.
Kihajtotta a
fiú még szebb füves helyre, mint a bátyja, jól is lakott a kecske megint úgy,
hogy alig bírta. Akkor kérdezi tőle a fiú:
„Kedves
kecském, jóllaktál?
Elég füvecskét kaptál?”
Elég füvecskét kaptál?”
Felelt a
kecske:
„Úgy
jóllaktam, mint a duda,
egy szál fű se fér több belém.”
egy szál fű se fér több belém.”
Ezzel a fiú
hazahajtotta, otthon megint kérdi az apja a kecskétől:
„Kedves
kecském, jóllaktál?
Elég füvecskét kaptál?”
Elég füvecskét kaptál?”
Felel a
kecske megint:
„Jaj, jó
gazdám, dehogy laktam,
mint a kutya, úgy koplaltam.”
mint a kutya, úgy koplaltam.”
Ez még
jobban megharagította az embert, elkergette ezt a fiát is.
Harmadnap
reggel nem volt kire bízni a kecskét, maga hajtotta ki az ember. Még szebb
füves helyre vitte, mint a fiai, a kecske úgy jóllakott, hogy csak eldűlt, mint
egy darab fa. Kérdezi tőle az ember:
„Kedves
kecském, jóllaktál?
Elég füvecskét kaptál?”
Elég füvecskét kaptál?”
Felel a
kecske:
„Úgy
jóllaktam, mint a duda,
egy szál fű se fér belém.”
egy szál fű se fér belém.”
Ezzel
hazahajtotta az ember. Otthon kérdi tőle:
„Kedves
kecském, jóllaktál?
Elég füvecskét kaptál?”
Elég füvecskét kaptál?”
Felel a
kecske:
„Jaj, jó
gazdám, dehogy laktam,
mint a kutya, úgy koplaltam.”
mint a kutya, úgy koplaltam.”
Nagyon
megharagudott erre az ember, most látta, hogy a két fiát is ártatlanul kergette
el a háztól.
- No hiszen
megállj, kutya kecske, majd meglakolsz te ezért!
Elővett egy
éles kést, a kecskét megkötötte egy fához, elkezdte nyúzni elevenen. Mikor már
félig megnyúzta, megszólalt a kecske:
„Jaj, jaj,
jaj, jó gazdám,
ne húzd le a bundám,
úgy jóllaktam, mint a duda,
egy szál fű se fér több belém.”
ne húzd le a bundám,
úgy jóllaktam, mint a duda,
egy szál fű se fér több belém.”
Erre aztán
félbehagyta a nyúzást, eloldta a fától a félig megnyúzott kecskét. A kecske
amint megszabadult, elkezdett szaladni árkon-bokron keresztül. Szaladt,
szaladt, egyszer egy rókalyukhoz ért, abba belebújt. Ott aztán meghúzta magát
szépen. Egyszer jön haza a róka, beszól a lyukba:
- Ki vagy,
mi vagy lyukamba, lyukamba?
„Én vagyok,
bém vagyok,
félig nyúzott bakkecske;
szarvaimmal tusálok,
bajuszommal szurkálok,
szaladj mindjárt, mert megdöflek.”
félig nyúzott bakkecske;
szarvaimmal tusálok,
bajuszommal szurkálok,
szaladj mindjárt, mert megdöflek.”
Megijedt a
róka, elszaladt a farkashoz.
- Farkas
komám, gyere hamar, ördög van a lyukamban.
Odamegy a
farkas a lyuk szájához.
- Ki vagy,
mi vagy, róka komám lyukába, lyukába?
„Én vagyok,
bém vagyok,
félig nyúzott bakkecske,
szarvaimmal tusálok,
bajuszommal szurkálok,
szaladj mindjárt, mert megdöflek.”
félig nyúzott bakkecske,
szarvaimmal tusálok,
bajuszommal szurkálok,
szaladj mindjárt, mert megdöflek.”
Megijedt a
farkas is, elszaladt a medvéhez.
- Jaj,
komám, gyere hamar, ördög van a róka koma lyukában.
Odamegy a
medve is a lyukhoz, beszól rajta:
- Ki vagy,
mi vagy, róka komám lyukába, lyukába?
„Én vagyok,
bém vagyok,
félig nyúzott bakkecske,
szarvaimmal tusálok,
bajuszommal szurkálok,
szaladj mindjárt, mert megdöflek.”
félig nyúzott bakkecske,
szarvaimmal tusálok,
bajuszommal szurkálok,
szaladj mindjárt, mert megdöflek.”
Megijedt a
medve is, elszaladtak mind a hárman. Szaladtak, szaladtak, egyszer előtaláltak
egy sündisznót.
- Hová
szaladtok, medve koma? - kérdi a sündisznó.
- Jaj,
szaladjunk, te is szaladj, ördög van a róka koma lyukában.
- Nem
szaladok én, gyertek vissza, hátha ki tudnám onnan riasztani.
- Már hogy
tudnád, én csak erősebb vagyok, farkas komám is, mégse tudtuk - felel a medve.
- No csak
próbáljunk szerencsét - mondja a sündisznó.
Visszamentek
hát; beszól a sündisznó a lyuk száján:
- Ki vagy,
mi vagy, róka koma lyukába, lyukába?
„Én vagyok,
bém vagyok,
félig nyúzott bakkecske,
szarvaimmal tusálok,
bajuszommal szurkálok,
szaladj mindjárt, mert megdöflek.”
félig nyúzott bakkecske,
szarvaimmal tusálok,
bajuszommal szurkálok,
szaladj mindjárt, mert megdöflek.”
De a
sündisznó nem ijedt meg, hanem összegombolyította magát, begurult, elkezdte
szurkálni minden oldalról a nyúzott részét a kecskének. Ez se vette tréfára a
dolgot, kiugrott a lyukból. Idekint aztán mindjárt megismerték őkelmét a medve
is, farkas is; megfogták, széjjeltépték, jó lakomározást csaptak belőle.
Ha széjjel
nem tépték volna, az én mesém is tovább tartott volna.