Egyik napon
a Kisfiú egy marék földimogyorót szedett, és elvitte Rémusz bácsihoz. Mindjárt
nekiláttak mind a ketten, el is fogyott egykettőre az utolsó szemig.
Akkor ezt
mondta az öreg:
- Tudok egy
olyan mesét, amelyben mogyoróról van szó.
- Az jó -
felelte a Kisfiú.
- Hát akkor
hallgasd meg.
A Nyúl nagyon szerette a földimogyorót. De nem valami gyakran jutott hozzá ehhez a csemegéhez. Neki magának csak egy kis káposztásföldje volt, azokat a kerteket pedig, ahol mogyoró termett, kerítés védte. De még ha nem védte volna is: a Nyúl sokat adott a becsületére, és még csak egy szem mogyorót sem vett el a máséból.
Hanem a
Rókának egyszer valami nagy ravaszság jutott az eszébe.
Teleültette
a kertjét földimogyoróval. Amikor megérett a termés ezt mondta a Nyúlnak:
- Tudom,
hogy nagyon szereted a földimogyorót, de nem valami gyakran jutsz ehhez a
csemegéhez.
- Ez bizony
igaz - felelte a Nyúl. - Mert én egy szemet sem veszek el a máséból.
Nálam a becsület az első. Én már ilyen vagyok.
- Ilyen
vagyok én is. Csak egy a különbség: az, hogy én nem szeretem a földimogyorót.
- Nem
szereted? Hát akkor minek ültetted tele mogyoróval a kertedet?
- Őszintén
megmondom - válaszolta a Róka. - Szeretnék leszokni a húsevésről. Az a sok
nehéz étel megfekszi a gyomromat, és a vadászatot is meguntam. Mostanában, ha
elfog az éhség, és nincs más étel a háznál, kimegyek a kertbe, és majszolok egy
kis földimogyorót. Igen laktatós, egészséges táplálék.
- És
ezenfelül igen jó ízű is - tette hozzá a Nyúl.
- No, látod,
éppen itt a baj! - felelte a Róka. - Hiába igyekszem megszeretni, sehogy sem
jövök rá az ízére. Ezért is fogy olyan lassan a termés. A végén még ott szárad
el a bokron.
- Nagy kár
lenne érte.
- Ezt mondom
én is. És ha nekem magamnak nem kell, miért ne egye meg más? Olyan, aki
szereti.
- Igaz is! -
helyeselt a Nyúl. - Miért ne?
- Van a
sövényen egy kis kapu - folytatta a Róka. - Éjjel-nappal nyitva áll. Ha
étvágyad támad egy kis földimogyoróra, menj be nyugodtan akármikor, és
falatozzál kedved szerint.
- Köszönöm
szépen - felelte a Nyúl. - Lehet akár mindjárt is?
- Miért ne?
- felelte a Róka. - Hanem jó lesz sietni, mert mindjárt besötétedik.
Futott a
Nyúl, egyenesen a Róka kertjébe. Honnan tudhatta volna, hogy a Róka csapdát
állított ahhoz az éjjel-nappal nyitva álló kis kapuhoz?
Pedig egész
éjjel azon dolgozott a Róka a családjával együtt. Egy erős, rugalmas növendék
fát lehajlított a földig, és hurkot kötött a végére. Aki belép a kis kapun,
annak a nyakára hurkolódik a kötél, a fa pedig hirtelen felegyenesedik, és
magával rántja azt, aki a hurokba szorult.
Futott a
Nyúl, be a kis kapun. Egy lépés, és máris a nyakára hurkolódott a kötél. A fa
pedig hirtelen felegyenesedett, és a magasba rántotta.
Ott
himbálódzott a Nyúl, ég és föld között, és hamarjában nem tudta, mitől féljen
jobban: attól-e, hogy leesik, és megüti magát, vagy attól-e, hogy nem esik le.
Mert azt
rögtön kitalálta, hogy a Róka éppen neki állította ezt a csapdát, és
gyanította, hogy csak valami gonosz szándéka lehet vele.
Próbálta
kioldani a hurkot, rúgkapált, fickándozott, erőlködött.
De csak azt
érte el vele, hogy a kötél még jobban megszorult a nyakán.
„Nagy szamár
vagyok! - dühöngött magában. - Gondolhattam volna, hogy a Róka nem ok nélkül
hív meg a kertjébe!”
Hanem hát a
dühöngés nem használt.
Jó
szerencsére éppen arra tévedt a Farkas.
Máskor a
Nyúl éppenséggel nem örült volna a találkozásnak (mert a Farkas sohasem
titkolta el, hogy mennyire kedveli a nyúlpecsenyét, a Nyúl pedig sohasem
titkolta el, hogy mennyire utálja azokat, akik a nyúlpecsenyét kedvelik), most
azonban felderült a képe.
„Épp jókor
jössz, Farkas koma! - mormolta a bajusza alatt. - Jobbkor nem is jöhettél.”
De egyetlen
szóval sem árulta el, hogy mit gondol, sőt úgy tett, mintha meg sem látná a
Farkast. Mint aki saját jókedvéből hintázik a kötélen, egy kis dalt
dudorászott, de úgy, hogy a Farkas is megértse:
Csősznek fogadott a Róka:
vigyázzak a mogyoróra,
s minden tolvaj fürjet, varjat
szorgalmasan elzavarjak.
vigyázzak a mogyoróra,
s minden tolvaj fürjet, varjat
szorgalmasan elzavarjak.
- És aztán
mit fizet a Róka a csőszködésért? - szólalt meg a Farkas a fa tövében.
A Nyúl adta
a meglepettet.
- Nini! -
kiáltotta. - Észre sem vettem, hogy itt vagy. Mit kérdezel?
- Azt, hogy
jó bért fizet-e a Róka ezért a madár-hessegetésért.
- Megjárja -
felelte a Nyúl. - Óránként három fityfirittyet.
-
Fityfiritty? - furcsálkodott a Farkas. - Hát az micsoda? Soha hírét sem
hallottam.
Nem is
hallhatta, mert a Nyúl akkor találta ki.
- Nem
hallottad? - álmélkodott a Nyúl. - Hát az hogy lehet? A városban már régóta ez
a pénz járja.
- És mekkora
pénz az a fityfiritty? - érdeklődött a Farkas.
- Három
fityfiritty két szopós bárány ára - magyarázta a Nyúl. - Kilenc fityfirittyért
már egy anyányi juhot kaphatsz a vásáron.
- De hiszen
ez azt jelenti - számolgatta a Farkas -, hogy háromórai szolgálattal
megkereshetem egy juh árát! Nem bíznád rám vagy egy félnapra azt a csőszködést?
- Nem
tehetem - válaszolta a Nyúl. - A Róka csakis bennem bízik meg. Aztán meg nekem
is szükségem van a pénzre.
- De hiszen
te nem eszel bárányt, juhot!
- Ó, te bolond!
- nevetett a Nyúl. - Hát azt gondolod, hogy a pénzen csak egyféle dolgot kapni?
Nem bárányt, nem juhot, hanem káposztát, salátát veszek a vásárban. A
keresetemből kitelik már egy szekérderéknyi.
- No, látod!
- erősködött a Farkas. - Már elég pénzt szereztél. Nincs csúnyább, mint a
kapzsiság. Igazán átengedhetnéd a helyedet egy-két órára!
- De mit
szól hozzá a Róka? - habozott a Nyúl.
- A Róka a
legkedvesebb pajtásom - felelte a Farkas. - Még örül is majd, hogy én is egy
kis pénzhez jutok.
A Nyúl kérette
magát egy ideig, azután, mint aki nagy nehezen enged a rábeszélésnek, így
szólt:
- Hát nem
bánom, cseréljünk helyet. De ha a Róka megharagszik én nem tehetek róla.
- Bízd csak
rám.
A Farkas
ugrott egyet, megragadta a kötelet, és a fa csúcsával együtt lehúzta a földre.
A Nyúl is megfogta a kötelet, kiszabadította a fejét a hurokból, és a hurkot
ráigazította a Farkas nyakára.
- Ereszd el!
- vezényelt.
Ő maga is
eleresztette a kötelet.
A hurok
megszorult, a fa hirtelen felegyenesedett, és a magasba rántotta a Farkast.
Ott
himbálódzott, ég és föld között.
- Jó
mulatást! - kiáltotta nevetve a Nyúl. - Szerencsés csőszködést!
S azzal
gyorsan elszelelt a kis kapun át a mogyoróskertből, mert hallotta, hogy jön a
Róka.
Nem futott
messze, csak a közeli tocsogóig, ott megbújt a zsombékban. Addigra lassan
bealkonyodott.
A Róka pedig
belesett a kis kapun, és látta, hogy valami állat himbálódzik a kötélen.
Hallotta is, hogy egy kis dalt énekel:
Meghálálja majd a Róka:
vigyázok a mogyoróra.
Nem jön tolvaj a kertbe, nem,
valamennyit elkergetem.
vigyázok a mogyoróra.
Nem jön tolvaj a kertbe, nem,
valamennyit elkergetem.
„Ejnye, be
jó kedve van a Nyúlnak! - gondolta magában a Róka. - No de nem sokáig, mert
mindjárt meghálálom a csőszködést.”
Felkapott a
kerítés tövéből egy jó vastag, erős, görcsös botot, és se szó, se beszéd,
végighúzott vele azon, akit a sötétben a Nyúlnak nézett.
- Jaj jaj
jaj! - ordított fel a Farkas. - Mit csinálsz, Róka szomszéd?
- Kiadom a
fizetést a csőszködésért - felelte a Róka, és ütötte-verte a Farkast, ahol csak
érte.
Jó időbe
telt, ameddig kimagyarázkodtak, és a Róka kisegítette a hurokból a cimboráját.
- Az a
furfangos Nyúl megint kifogott rajtunk! - csóválta a fejét a Róka.
- Utoljára
történt! - fogadkozott a Farkas. - Megyek és megfogom.
Rohant is
tüstént, arra, amerre az imént a Nyúl szaladt. A tocsogóban, a zsombék mögül
megszólalt egy hang:
-
Kvákkvákkvák! Hová igyekszel, Farkas szomszéd?
A Farkas azt
hitte, hogy a Varangyos Béka szól hozzá.
- A Nyulat
hajszolom - felelte. - Nem láttad valamerre?
- Már hogyne
láttam volna! - vartyogott békahangon a Nyúl. - Hiszen csak az előbb nyargalt
erre.
- És merre
futott?
- Arra, a
mocsáron át, az erdő felé.
A Farkas
nekiiramodott a mocsárnak. Persze nyakig elmerült az iszapban, alig tudott
kikászálódni belőle.
- És a Nyúl? - kérdezte a Kisfiú.
- A Nyúl
kimászott a zsombék mögül, és szép kényelmesen hazaballagott.
- És máskor
sem fogta meg a Farkas a Nyulat?
- Azt, hogy
mi történt máskor, én is majd máskor mondom el - felelte Rémusz bácsi. - Most
ballagj haza te is, szép kényelmesen.
- Ballagok -
mondta a Kisfiú. - Szép kényelmesen.
Rémusz bácsi
utána nézett az ablakon, és látta, hogy szép kényelmesen fél lábon ugrálja
végig az utat, egészen a kertkapuig.