Könnyű
szellő támadt, és himbálni kezdte a rókát, amint ott függött a fán. Akkor arra
jött a nyúl, és észrevette.
„Ohó! -
gondolta. - Ettől most már nyugton lehetek, nemsokára kiadja a lelkét!” És
gonosz kárörömet érzett.
Odament a fa
alá, és megszólította:
- Ejnye,
kedves róka, mit csinálsz te itt?
- Repülni
tanulok.
- De miért
olyan vörös a bőröd, kedves róka?
- Mert
vöröskáposztát ettem.
- De hát mi
után töröd magadat ennyire, kedves róka?
- A földi
dolgok után.
- És mit
kívánnál most leginkább, kedves róka?
- Ej, hát
azt, hogy bár te lógnál itt helyettem!
A nyúl jót
nevetett magában, és mivel nem volt több kérdeznivalója, hiszen a nyúl elég
ostoba állat, hazament és örvendezett, hogy íme, halálos ellensége az utolsókat
rúgja. Nemsokára azonban keserűen kellett tapasztalnia, hogy öröme korai és
hiábavaló volt.