A róka
szavai hallatára a farkas elnyomta hatalmas erővel feltörő éhségét.
- De hát
mivel üssük el az időt addig? - kérdezte. - Hiszen a nap állása szerint még
csak két óra van!
- Elmegyünk
az erdő széléig, és ott várjuk meg, amíg lemegy a nap a hegyek mögött.
A farkas
belenyugodott. Ahogy azonban mentek a tüskés bokrok között, és átugráltak
rajtuk, a farkas minduntalan fönnakadt a kenderből készült farkával, mert ezt
bizony nem lehetett úgy a hátára vagy az oldalára csapni, mint a rókáét - így
hát a gyönyörű farok sok bajt okozott.
Végre
kiértek a szabadba, s akkor megszólalt a róka:
- Ördög
vigye el, de hideg van! Nem ártana, ha tüzet raknánk itt magunknak.
Gyorsan
összeszedett egy csomó gallyat és száraz falevelet, aztán addig dörzsölte a
bajuszát, míg szikrázni kezdett, a szikrákat fölfogta a levélcsomóval, és
nemsokára vidáman lobogott a tűz.
Akkor a
rókára újból rájött a gonoszkodó kedv:
- Hej,
komám, mégiscsak jó lenne tudni, kettőnk közül melyik az ártatlanabb! Azt
mondják, aki ártatlan, az át tud menni a tűzön anélkül, hogy megégetné magát.
Gyere, tegyünk próbát!
A farkasnak
nem volt valami nagy kedve hozzá, de nem szerette volna, ha rajta ragad a
gyanú, hogy ő bűnös lélek, így hát belement a dologba.
Elsőnek a
róka ment át a tűzön, és mivel a farkát eközben gyorsan felcsapta a hátára,
semmi baja sem történt. Mikor azonban a farkas követte a példáját, hosszú, földön
úszó farka, amely tele volt szurokkal, ami köztudomásúan gyorsan tüzet fog, az
égő tüskés gallyakon fönnakadt, lángra kapott, és nemcsak a farka égett el,
hanem még az eleven bőr is megégett a tövénél. A farkas hangosan felüvöltött
fájdalmában, elkapta a rókát, és meg akarta fojtani. De még idejében eszébe
jutott, hogy akkor lemaradna az esküvői lakomáról, a parasztházhoz vezető utat
ugyanis csak a róka ismerte. Így hát azt mondta:
- Egyelőre
megkegyelmezek neked. Majd holnap megkapod a büntetésedet!
- Látod,
komám - szólt a róka -, most tűnik ki ismét, milyen igazságtalan vagy! Hát mit
tehetek én arról, hogy te ilyen nagy bűnös vagy?!