HOGYAN TANÍTOTTA MEG A RÓKA A FARKAST HALÁSZNI?



A farkast olyan alaposan helybenhagyták a falusiak, hogy néhány napig az orrát sem merte kidugni. De nemsokára újra elfogta a szörnyű éhség, és ez kényszerítette, hogy élelem után induljon.
„Ha most az enyém lenne a fele annak a halnak, amennyivel múltkor többet ettem a kelleténél, most igazán beérném vele. De hát ennek a töprengésnek a világon semmi értelme! Tíz »lenne« nem ér fel egy »van«-nal!”
Ekkor eszébe jutott komája, a róka, és izzó bosszúvágy öntötte el:
„Most rögtön odamegyek, és alaposan megleckéztetem!”
Mikor odaért a róka kotorékja elé, az éppen az ajtó előtt heverészett, és egy angolnát rágcsált, amit a halászoktól lopott. Látta azonban közeledni a dühöngő farkast, és kissé beljebb húzó­dott a házába. A farkas észrevette, hogy ilyenformán nem árthat neki, ezért barátságos hangon szólt hozzá:
- Mit eszel, komám?
- Fölséges angolnát - felelte a róka. - Magam fogtam.
A farkasban ellenállhatatlanul tört fel az éhség, és szájában összefutott a nyál, amikor vissza­emlékezett rá, hogy milyen finom íze is volt a sok halnak legutóbb.
- De jó lenne, ha én is tudnék halakat fogni magamnak! Nem tanítanál meg arra, hogyan kell halászni?
- Tudod, komám, éppen elégszer volt már alkalmam tapasztalni, hogy tenálad hálára nem számíthat senki. De hogy lásd, milyen hűséges barátod vagyok, hát mégis megtanítalak halász­ni, és akkor annyi angolnát foghatsz, hogy hosszú ideig elélsz rajta. Előbb azonban esküdj meg, hogy semmi rosszat nem forgatsz a fejedben!
- Esküszöm hát az éjszaka világosságára, hogy énmiattam semmi rossz sem érhet téged!
Erre a róka előjött, és elvezette a farkast a jégre, amelyiken a halászok röviddel előbb az est folyamán léket vágtak.
- Na most engedd itt bele a farkadat jó mélyen a vízbe, és majd meglátod, mennyi halat fogsz vele egykettőre! De addig maradj csendben, amíg jó sok hal rá nem harapott, mert különben elriasztod őket.
A farkas úgy tett, ahogyan a róka mondta. Hideg, holdvilágos éjszaka volt, így a lék csak­hamar befagyott. Egy idő múlva a róka megkérdezte:
- Na, komám, van-e már rajta egynéhány?
A farkas megpróbálta kissé megemelni a farkát:
- Igen, úgy érzem, hogy már van rajta egypár.
- Maradj csöndben komám, nehogy elmenjenek - mondta a róka.
A farkas szívesen szót fogadott, mert szeretett volna jó fogást csinálni, és nagyon félt, hogy nem lesz elég sikeres a halászat.
Hosszú-hosszú idő után egyszer csak újra megszólalt a róka:
- Na, komám, most már elég lesz, különben nem tudod majd, mit is kezdjél a töméntelen hallal, és tudod jól: túl sokat enni nem egészséges!
A farkas erre elkezdte húzni a farkát, és eleinte örvendezett, hogy az olyan nehezen jön kifelé, mert azt hitte, hogy a sok hal az oka. De akármennyire erőlködött is, a farka csak nem moz­dult.
- Várj, mindjárt hozok segítséget - mondta neki a róka, és azzal elfutott a farakások irányába.
A favágók meglátva a rókát, dorongokat ragadtak, és elkezdték kergetni. Ravaszdi koma azonban sarkon fordult, és visszafutott oda, ahol a farkast hagyta.
- Jönnek már a favágók, komám, hogy segítsenek neked kihúzni a nagy fogást. Azt tanácso­lom azonban, hogy ne egyél belőle egyszerre túl sokat! - Azzal egy pillanat alatt eltűnt.
A szegény farkasra hamarosan minden oldalról rátámadtak, és még csak védekezni sem tudott. Akkor minden erejét összeszedve, újból rángatni kezdte a farkát. Végül ő maga megszabadult, a farka azonban örökre ott maradt jégbe fagyva.