amelyben egy törvényre derül fény
Mindig
titokban jártam a Levendula utcai házban, mégsem voltam soha olyan izgatott,
mint másnap, amikor először nyomtam meg a csengőt bejelentett látogatóként.
Peti nyitott
ajtót.
- Szervusz,
miért csöngettél? Apa itthon van.
- Hozzá
jöttem.
Csodálkozva
rám nézett.
- Apához?
Nem értem. Mit akartok ti egymástól?
- Hivatalos
ügy. Építészeti - mondtam gyorsan, és elhatároztam, hogy nem szólok az
átépítési tervről Petinek. A bontásról meg különösen nem. És még valami más is
megfogamzott bennem, de ezt akkor még magam sem tudtam, csak később döbbentem
rá. Mindenáron meg kell akadályozni a pajta lebontását! Nem szabad lebontani!
Pár perc
múlva, mikor szemben ültem Peti apjával, már szilárd meggyőződésem volt ez. A
pajtát az életem árán is megvédem.
- Tudja, nem
is annyira a csúnyasága miatt akarom lebontani ezt a rozzant pajtát. Inkább a
fiam miatt. Tegnap itt volt az öcsém. Nagyon szereti a fiamat. A gyerek mesélt
neki valami oroszlánról meg egy artistanőről, aki itt lakik a pajtában. Nem
tudom, milyen nevet mondott, már nem emlékszem... Valami Bella vagy
ilyesféle...
- Arabella -
csúszott ki a számon, de azt hiszem, egyébként is megmondtam volna.
- Az -
nézett rám furcsán. - Tényleg ezt a nevet mondta a fiam. Olyan komolyan beszélt
róluk, mintha valóban élnének. Megmondom őszintén, félelem fogott el, és
gyanakvó lettem. Reggel kimentem megnézni, van-e valami a pajtában.
Természetesen üres volt.
- A pajta
nem üres, doktor úr - mondtam, és keményen a szemébe néztem.
Furcsán
nézett rám, aztán valamerre a szoba sarka felé bámult, és bizonytalan lett.
- Az öcsémet
kivitte a fiam a pajtába. Azt mondta neki: „Megsimogathatod Szigfridet.”
- És? -
kérdeztem mohón.
- Nem tudom,
együtt mentek el és beszélgettek. Fura népség. Nem értem.
Valaki
kopogott.
- Bejöhetek?
- hallottam Peti hangját az ajtó mögül.
- Csak gyere
- felelte az apja.
A kisfiú
bejött az ajtón. Rögtön a küszöbön megállt, és hol az egyikünkre, hol a
másikunkra nézett. Aztán megkérdezte:
- Na, jó
barátok lettetek?
-
Szamárságokat kérdezel - mosolygott az apja. - Beszélgetünk az építész
bácsival.
Még egypár
szót váltottunk, aztán fölálltam.
- Elmegyek,
megnézem a helyszínt.
-
Elkísérlek, ha megengeded - mondta Peti.
- Kisfiam,
hogy mered tegezni az építész bácsit?
- Ó, mi már
régóta tegeződünk - mondtam.
A doktor úr
csóválta a fejét. Valami nem tetszett neki.
Ropogott
lábunk alatt a kavics.
Szerettem volna
valami másról beszélni, de láttam, hogy elkerülhetetlenül be kell vallanom
mindent.
- Édesapád
le akarja bontatni a pajtát, és melegházat akar helyette építtetni, virágoknak.
-
Lebontani?! És hol laknak akkor Szigfridék?
- Édesapád
nem törődik Szigfridékkel!
- Nem,
melegházban nem lakhatnak. Csak ez a pajta jó nekik. Igaz?
- Igaz -
mondtam.
- És te? Rád
miért volt szükség?
- Én
tervezem a melegházat.
- Komolyan?
Viktor...
Beszélni sem
tudott a meglepetéstől.
- Nem kell
félned - siettem a válasszal -, majd kitalálunk valamit. Mindenesetre jó, ha én
vállalom a tervezést.
- Lehet,
hogy igazad van. De ugye nem csapsz be?
- Hogy
csapnálak be! Ne beszélj butaságokat!
A pajta
ajtaja kitárult.
- Na végre!
- mondta Szigfrid. - Csakhogy itt vagytok... Mi az? Miért lóg az orrotok? Csak
nincs valami baj?
- Á, dehogy.
Elfáradtunk.
-
Elfáradtatok? Miben?
- Hát
mindenfélét csinál az ember...
- Akkor
éppen jó. Feketepétert játszunk. Az jó fáradtság ellen - mondta Szigfrid. -
Tudsz feketepéterezni? - fordult hozzám.
- Persze,
tudok, és szívesen játszom veled.
- Príma! Még
két embert kérünk... Nem halljátok?... Arabella!
- Nem tudok
feketepéterezni, és kedvem sincs - mondta Arabella.
Ebben a
pillanatban érkezett meg Gabriella. Nagyon izgatott volt, arca kipirult, és egy
kicsit lihegett is.
- Jézus,
Mária, úgy futottam - hadarta. - Baj van, a rendőrség az eltűnt oroszlánt
keresi. Ide is jön egy őrmester. Azt hiszem, házkutatást akar tartani.
- Ide a
pajtába csak nem jön? - mondta Arabella.
- De igen,
erre jön, talán már itt is van.
- Viktor,
segíts! - suttogott a kisfiú.
Kimentünk a
pajta elé.
Az úton
valóban egy rendőr jött a pajta felé. Szigorú arcot vágott, és a kezében egy
papírt lobogtatott.
- Jó napot!
- mondta. - Ez itt egy házkutatási parancs. Állítólag maguknál oroszlánok
vannak.
- Nálunk
oroszlánok? Honnan tetszik gondolni? - kérdezte Peti.
- Ez valami
tévedés lehet - toldottam meg én is a hazugságot. - Itt nincsenek oroszlánok.
- Tegnap az
Altamero cirkuszból megszökött egy oroszlán. Itt kell lennie. És itt kell
lennie a balerinának is, aki megszöktette. Le kell tartóztatnom őket.
- De rendőr
bácsi, itt senki sincs. Tessék benézni a pajtába. Hiszen fölfalna bennünket az
oroszlán.
- Az igaz -
mondta a rendőr -, erre nem gondoltam. Igazuk van. Köszönöm, viszontlátásra!
- Elmegy -
súgta boldogan Peti.
- Várjon egy
kicsit, biztos úr! - hallatszott ebben a pillanatban egy borízű hang a pajta
felől.
- Szigfrid!
Most mi lesz? - sápadt el Peti.
A rendőr
megfordult. Szigfrid ott állt a pajta előtt, és barátságosan mosolygott.
- Van
szerencsém, biztos úr! Csak azt szeretném megkérdezni, nem tud-e véletlenül
feketepéterezni. Mert kevesen vagyunk.
- Aha,
szóval itt rejtőzködsz! - kiáltott a rendőr. Félretolt bennünket, és belépett a
pajtába. - Sőt a kisasszony is itt van - nézett a rendőr Arabellára. - Szép
fogás. Letartóztatom magukat!
- De miért?
- kérdezte Arabella.
- Mert
vétettek a törvény ellen.
- Milyen
törvény ellen?
- Hm, hm -
hümmögött a rendőr. - Hát megszöktek a munkaadójuktól, és... és bejelentőlapjuk
sincs - tette hozzá diadalmasan.
- De mi
azért szöktünk meg a munkaadónktól, mert rosszul bánt velünk. Szilviának
különben már régen nyugdíjba kellett volna mennie.
- És nem
engedett el az igazgató, képzelje, biztos úr - mondta Szilvia -, bezárt egy
szűk ketrecbe, és a bejárat elé ültetett. Hiába kértem, hogy ne kelljen ott
ülnöm, mert az emberek állandóan piszkálnak és gúnyolnak, mert öreg vagyok. Rám
se fütyült!
- Szegényt
mindig bántották - mondta Peti -, itt meg nyugodtan élhet. Hiszen annyit
dolgozott.
A rendőr
hümmögött, és Szigfridre mutatott.
- És ez az
úr kicsoda?
- Szigfrid
vagyok, a szavannák királya.
- Kicsit
hazudós. Sohasem látott szavannát - mondta Szilvia.
- Ugyan, az
nem számít - mondta a rendőr. - És itt jól érzik magukat? - kérdezte aztán.
- Jól! -
feleltük mindannyian.
- Csak
feketepéterezni tudna valaki - akadékoskodott Szigfrid.
- Én tudok -
mondta a rendőr -, és éppen lejárt a szolgálatom, leülhetünk.
- És a
letartóztatás? - kérdezte Arabella.
- Ugyan! -
mondta a rendőr. - A törvény az igazság mellett áll. Holnap letartóztatom a
cirkuszigazgatót.
- Milyen
indokkal? - kérdeztem.
- Hogyhogy
milyen indokkal? Hát mert rossz ember! Az nem elég?
- Ne
fecsegjetek annyit, osztok - hadarta Szigfrid.
-
Vigyázzanak, csalni szokott - figyelmeztetett bennünket a felesége.
- Ugyan,
anyus! - méltatlankodott Szigfrid.
- Érdekes! -
mondta a rendőr. - Két Fekete Péter van nálam.
- Ugye
mondtam, hogy csal! - kiabált Szilvia.
- Mit jár a
szád? Nem nekem van két Fekete Péterem!
Erre Arabella
is odajött, belenézett Szigfrid lapjába.
- Tényleg,
Fekete Pétered nincs kettő, de csupa egyforma kártyát osztottál magadnak.
- Nem illik
belenézni a lapomba!
- Csalóval
nem játszom - mondtam.
- El ne
menj, el ne menj! Véletlen volt! - kiabált rémülten Szigfrid. - Többet nem
csalok.
És tényleg,
többet nem csalt.