amelyben Malackát kiönti az árvíz
Esett és
zuhogott, és megint esett, és megint zuhogott. Malacka megesküdött, hogy soha
életében - pedig megvolt már három- vagy négyéves is - nem látott ennyi esőt
egyszerre és egyfolytában. Nap mint nap, reggel, délben, este esett az eső. Mit
tehet egyebet egy eső, nem igaz? Esik.
Keserves
képpel nézett ki az ablakon. "Legalább Mackó vagy Róbert Gida házában ért
volna utol az eső, volna társaságom, nem kuksolnék egyedül itthon, keseregve,
hogy mikor lesz ennek vége!" Elképzelte, milyen elmésen társalognának
Mackóval: "Láttál már ennyi esőt egy rakáson, Mackó?" - És Mackó azt
mondaná: "Rémes, mi, Malacka?" - És ő azt mondaná: "Mi
lehet Róbert Gidával?" - És mire Mackó: "Szegény öreg Nyuszit is
biztos kiöntötte már a víz." Ilyeneket mondogatnának - és mindjárt
könnyebben viseli el az ember, ha az árvíz kiönti, ha közben a szívét is kiöntheti
valakinek.
Igazán
elviselhetetlen volt. A keréknyomok zuhogó patakokká dagadtak, a patakok,
amiket könnyedén gázolt át, folyókká, és a folyók, amiknek kövein olyan jól
elszórakoztak, kiléptek ágyukból, s tengerré folytak szét, s Malacka már attól
kezdett tartani, hogy neki is ki kell lépni ágyából.
- Ennek a
fele se tréfa - mondogatta félhangosan -, hogy egy ilyen KEDVES KIS ÁLLATOT,
mint én, egészen körülfogjon az özönvíz. Róbert Gida és Mackó legalább
megmássza a fát, ha baj van, és Kanga átugrik a patakon, és Nyuszi elássa
magát, és Bagoly elrepül, és Füles... Füles addig ordít, míg segítségére
jönnek, és megmentik; csak én senyvedek itt, és nem segíthetek magamon.
Közben
irgalmatlanul zuhogott az eső, és a víz napról napra magasabb lett néhány
hüvelykkel. Már csaknem elérte az ablakot. És még mindig nem történt semmi.
"Itt
van például Mackó - dohogott magában. - Mackónak alig van valami esze, mégse
esik baja sohasem. Ostobaságokat csinál, s a végén minden jóra fordul. Vagy
vegyük Bagolyt. Bagoly se az a valaki, akit direkt lángésznek lehetne mondani,
de ő sokat tud, nagyon művelt. Ő tudná, mit kell tenni olyankor, mikor a víz
elnyeli az embert. Vagy Nyuszi. Olvasottsága neki is csekély, de mindig
feltalálja magát, olyan eredeti ötletei vannak. Hát Kanga? Nem túl okos, igazán
nem lehet mondani, viszont annyira féltené Zsebibabát, hogy ijedtében biztosan
eszébe jutna valami okos dolog, még csak gondolkodnia se kellene. Na és végre
Füles. Füles olyan szerencsétlen és nyomorult minden tekintetben, hogy az ő
sorsán keveset változtatna ez a kínos helyzet. Most már csak azt szeretném
tudni, Róbert Gida vajon mit tenne az én helyemben."
Elment az
ablaktól, és száraz helyet keresve odvában, talált még egy ceruzát s egy darab
papírt, ami nem ázott el, és egy üres palackot dugóval. A papír egyik oldalára
ezt írta:
SEGÍTSÉG!
MALACKA (ÉN)
MALACKA (ÉN)
és a másik
oldalára:
ÉN VAGYOK MALACKA, SEGÍTSÉG!
A papírt
begyömöszölte a palackba, jól bedugaszolta, aztán amennyire csak tudott,
kihajolt az ablakon, és - plötty! - jó messze elhajította a palackot. A palack
pillanatra elmerült, de mindjárt felbukkant megint, és Malacka figyelte, hogy
távolodik szép lassan, míg bele nem fájdult a szeme, s már nem tudta, az úszó
palackot látja-e még, vagy valami letört faágat követ a tekintetével - aztán
biztosan tudta már, hogy a palack eltűnt, s hogy most mindent megtett, amit
megtehetett a menekülés érdekében.
"Mostantól
kezdve - gondolta - másvalaki törheti már a fejét, hogy mi a teendő. Hinnem
kell benne, hogy hamarosan történni fog valami, mert különben úszni volnék
kénytelen, márpedig úszni nem tudok, tehát történnie kell valaminek. - Mélyen
sóhajtott és hozzátette: - Bár itt volna Mackó - sokkal otthonosabban érezném
magam."
Mikor esni
kezdett, Mackó még aludt. Esett és zuhogott, és zuhogott és esett, és ő aludt
és szunyókált és szunyókált és aludt. Fárasztó napja volt előző nap. Emlékszel
rá, egyebek közt az Északi-sarkot is felfedezte - egy kicsit büszke is volt az
esetre, titokban megkérdezte Róbert Gidát, nem tud-e még néhány ilyen sarkot valahol,
amit egy Csekélyértelmű Medvebocs felfedezhetne.
- Volna még
a Déli-sark - mondta Róbert Gida -, aztán... izé... még a Keleti-sarok meg a
Nyugati-sarok; bár az utóbbi kettőről az emberek, megfigyelésem szerint, nem
szívesen beszélnek.
Mackó nagyon
megörült ennek, s már arról képzelődött, hogy legközelebb a Keleti-sarkot fogja
felfedezni. De Róbert Gidának más tervei voltak Kangával, s így Mackó maga
indult el a Keleti-sarok felfedezésére. Hogy sikerült-e neki vagy se, azt
bizony elfelejtettem: de úgy elfáradt, mire hazakerült, hogy vacsora közben,
alig háromnegyed órai falatozás után ülve elaludt a székben, és csak aludt és
aludt és aludt...
Álmot is
látott. Ott járt a Keleti-sarkon, és a Keleti-sarkon nagy hideg volt, tele
hóval és jéggel. Talált egy méhkast, ahol meghúzhatta magát, de a lábainak már
nem volt hely a kasban, azokat kénytelen volt kilógatni, és jöttek a Vad
Menyétek, a Keleti-sarok bennszülöttei, és cibálni kezdték a bundáját, mert a
bundájából akartak fészket rakni a kicsinyeiknek. De minél tovább tépdesték a
bundáját, annál jobban fázott a lába, s egyszerre csak felébredt, azt mondta:
"Brr..." S ekkor látta csak, hogy még mindig a karosszékben ül, és a
lábai belelógnak a vízbe, és a szobájában térdig ér a víz.
Az ajtóhoz
kocogott és kinézett.
- Ennek a
fele se tréfa - mondta elhűlve -, menekülnöm kell...
Előkereste a
legnagyobb mézescsuprot, hóna alá vette, és felkapaszkodott vele a fa
legmagasabb ágára, aztán megint lemászott egy másik csuporért... s mikor így
egyenként valamennyi csuprot sikerült megmentenie, odaült közibük a vastag
faágra, és ott ült és lóbálta a lábát tíz mézescsupor biztató társaságában...
Két nappal
később még mindig ott ült, lóbálta a lábát négy mézescsupor kellemes
társaságában...
Három nappal
később még mindig ott ült, és lóbálta a lábát egy mézescsupor aggasztó
társaságában...
És négy
nappal később még mindig ott ült...
És az ötödik
napon meglátta Malacka palackját, amint feléje bukdácsol az özönvíz hátán, s
egyetlen kiáltás szakadt ki belőle:
- Méz! - S
erre halálmegvető bátorsággal a vízbe vetette magát, megragadta a palackot, és
kievickélt vele, és felkapaszkodott megint az ágra.
-
Teringette! - mondta, ahogy kihúzta belőle a dugót. - Ebben semmi sincs, csak
egy darab rongyos papír. Vajon mit keres benne?
Kikaparta
belőle, és forgatni kezdte.
"Üzenet
- mondta magában -, és egy »M« betű is van benne, ez azt jelenti: Mackó,
tehát az üzenet nekem szól! Bizonyosan nagyon fontos üzenet, meg kell találnom
Róbert Gidát vagy Bagolyt vagy Malackát, ezek mind nagyon okosak, és tudnak
olvasni, és majd ők megmondják nekem, mi van az üzenetben. Csak az a baj, hogy
nem tudok úszni."
Ekkor ötlete
támadt, s véleményem szerint ez az ötlet nagyon ügyes ötlet volt egy
Csekélyértelmű Medvebocshoz képest. Így szólt:
"Ha a
palack is tud úszni, akkor a csupor is tud úszni, és ha a csupor tud úszni,
akkor én ráülhetek az egyik csuporra, és én is tudok úszni. Az a fő, hogy elég
nagy legyen a csupor."
Előkereste a
legnagyobb csuprot, és jól bedugaszolta.
"Mivel
azonban ez a csupor most csónak, a csuprot, illetve a csónakot ezennel
elnevezem Úszó Medvének."
E szavakkal
behajította a csuprot a vízbe, és maga is utánavetette magát.
Egy darabig
Mackó és az Úszó Medve nem tudtak megegyezni azt a kérdést illetően,
hogy melyikük legyen felül, és melyikük alul, de néhány helyzetváltoztatási
kísérlet után mégis úgy állapodtak meg, hogy alul legyen inkább az Úszó
Medve, s így Mackó diadalmasan fölülkerült, s erélyesen pacskolni és evezni
kezdett mind a négy lábával.
Róbert Gida,
mint említettem, az Erdő szélén lakott. S bár folyton esett és zuhogott, és
zuhogott és esett, a víz mégsem ért el az ő kunyhójáig. És egész mulatságos
látvány volt az elöntött völgy, körös-körül csupa víz és víz, de hogy az eső
csak nem akart elállni, ezt is megunta, s többnyire házon belül tartózkodott, s
ráért gondolkodni mindenféléről, ami eszébe jutott. Minden reggel
kimerészkedett azért esernyője védelme alatt, fácskát szúrt a földbe,
megjelölni a víz magasságát, s a következő reggel meg újra eltűnt a fácska;
ekkor újabb fácskával jelölte meg a víz emelkedését, s azt vette észre, hogy
minden reggel kevesebbet kell mennie, míg a víz széléig ér - a víz emelkedett
és növekedett. Az ötödik napon már a küszöbe elé ért a víz, s körös-körül
kerítette a kunyhóját, és életében először találta magát valóságos szigeten.
Ettől nagyon fellelkesült.
Ezen a napon
történt, hogy Bagoly repülve és keringve megjelent a háza fölött, és huhogva
megkérdezte Róbert Gida barátját:
- Hogy vagy
mindig, Róbert Gida?
- Mit
szólsz, Bagoly - kiáltotta Róbert Gida -, nem érdekes? Egyszerre csak
szigetlakó lettem, mint Robinson.
- A
meteorológiai viszonyok nem kedvezőek az utóbbi évszakban - mondta Bagoly.
- A
micsodák?
- Ugyanis
esik az eső - magyarázta Bagoly gyengébbek kedvéért.
- Igen -
mondta Róbert Gida. - Esik.
- A
tengerszín bizonyos előzménytelen magasságot színvonalazott függőleges
irányban.
- Kicsoda? -
kérdezte Róbert Gida.
- Úgy értem,
sok a víz - magyarázta Bagoly atyai elnézéssel.
- Igen -
mondta Gida -, éppen elég.
- Reméljük,
a prognózis kedvezőbb kilátások kialakulására enged következtetni a
közeljövőben, feltéve hogy...
- Nem láttad
Mackót?
- Nem. A
közeljövőben, feltéve hogy...
- Remélem,
nem esett baja Mackónak. Sokat gondolok rá. Szeretném, ha együtt volnának
Malackával. Ugye, nem esett bajuk, Bagoly?
- Reméljük.
Azt akartam mondani, hogy amennyiben kedvezőbb feltételek beállta esetén...
- Bagolykám,
kérlek, keresd meg őket. Tudod, Mackónak nem sok esze van, aggódom érte. És te
tudod, mennyire szeretem Mackót, ugye tudod, Bagoly...
- No jó -
mondta Bagoly kicsit neheztelve. - Megyek, no. Mindjárt hozok hírt. - És
elrepült.
Fél óra se
tellett bele, máris megjelent megint.
- Mackó már
nincs ott.
- Nincs ott?
Hol?
- Ugyanis
egy faágon ült kilenc csupor méz társaságában, mikor utoljára láttam. De onnan
eltűnt.
- Mackókám!
Micimackó! - kiáltott Róbert Gida panaszosan. - Hová lettél?
- Itt
vagyok! - felelte egy dörmögő hang a háta mögül.
- Mackó!
Egymás
nyakába estek, úgy ölelgették egymást.
- Hogy
kerültél ide? - kérdezte Róbert Gida, mikor megint szóhoz jutott.
- Csónakon -
magyarázta Mackó büszkén. - Fontos üzenetet hoztam, palackba dugaszolva, s
mivel... izé... egy kis víz került a szemembe, tehát nem tudtam pontosan
elolvasni, ezért elhoztam neked. Bent volt a csónakban.
E büszke
szavakkal átnyújtotta Róbert Gidának az üzenetet.
- De már ezt
Malacka küldte! - kiáltott fel Róbert Gida, miután elolvasta.
- Nincs szó
benne Mackóról? - kérdezte kissé elszontyolodva Mackó, átkukkantva Róbert Gida
válla fölött.
Róbert Gida
hangosan felolvasta az üzenetet.
- Azonnal
meg kell őt mentenünk! Bagoly, nem tudnád őt felkapni a hátadra?
- Nem hinném
- mondta Bagoly bölcs megfontolás után. - Kétséges, hogy a tekintetbe vehető
hátizmok mekkorasága és hordképessége...
- Akkor
repülj oda azonnal, és mondd meg neki, hogy jön a segítség. Közben Mackó meg én
kigondolunk valamit, és azonnal végrehajtjuk... Ne beszélj annyit, Bagoly, ne
beszélj, ne magyarázz - siess! Szedd a szárnyadat a nyakad közé!
Bagoly, aki
még szeretett volna mondani valamit, kicsit neheztelve elrepült.
- No most,
Mackó - mondta Róbert Gida -, merre van a csónakod?
- Meg kell
mondanom - vakarta fejét Mackó, miközben a sziget partjára siettek -, hogy ez
nem egy olyan igazi csónak. Néha csónaknak is megteszi, de néha
inkább... Minden attól függ...
- Mitől?
- Hogy én
vagyok fölül, vagy ő.
- Mindegy
most. Mutasd, hol van?
- Itt! -
mutatott Mackó büszkén az Úszó Medvére.
Hát nem
egészen az volt, amire Róbert Gida számított, s minél tovább nézte, annál
inkább kellett bizonyos Derék, de Csekélyértelmű Mackók esze tokjára gondolnia,
s minél tovább gondolt erre, Mackó annál mélyebbre lógatta az orrát, s annál
szerényebb és alázatosabb igyekezett lenni, s a végén már úgy tett, mintha ő
nem is lenne a világon.
- Kicsi ez
kettőnknek - mondta végre Róbert Gida szomorúan.
- Malackával
együtt hárman leszünk.
- Attól még
kisebb lesz, Mackó, Mackó, Micimackó, mit tegyünk?
És ekkor...
Ekkor Mackó,
Micimackó, Medveczky Medve, Ny. B. (Nyuszi Barátja) és M. B. (Malacka Barátja)
és É. S. F. (Északi-sark Felfedezője) s mi több, F. F. F. (Füles Farkának
Felfedezője) és ugyanennek megvigasztalója - Mackó, Micimackó saját
személyében: ez a Mackó váratlanul és előzmény nélkül egy olyan okosat
mondott, hogy Róbert Gidának egyszerűen leesett az álla, és elállt a
szeme-szája, úgy meredt rá, mintha nem hinne a szemének, hogy Mackó áll előtte,
a Csekélyértelmű Mackó, akit olyan régen ismert és szeretett.
- Az
esernyődben fogunk utazni - mondta Mackó.
- ?
- Az
esernyődben - ismételte Mackó.
- ??
- Az
esernyődben - ismételte harmadszor.
- !!!!!
Róbert Gida
agyán pillanat alatt villant át, hogy ez a megoldás! Kinyitotta az ernyőt, és
ráfektette a vízre. Az ernyő jól úszott, csak egy kicsit bukdácsolt. Először
Mackó mászott be. Már éppen jelenteni akarta ujjongva, hogy remekül érzi magát,
mikor kiderült, hogy nem is érzi magát olyan remekül, ugyanis... de néhány
korty után, amire nem is volt szomjas, kikocogott a vízből. Akkor egyszerre
ugrottak be mind a ketten, és az ernyő már nem bukdácsolt és hintázott annyira.
- A csónakot
a "Mackó Eszé"-ről fogom elnevezni - mondta Róbert Gida
ünnepélyesen, és Mackó Esze büszkén vitorlázott el délkeleti széllel,
kecsesen himbálódzva a víz tetején.
Képzelheted
Malacka örömét, mikor a gyönyörű járművet megpillantotta. Még évek múlva is
szeretett merengve gondolkodni és büszkén beszélni róla, mikor a Rettenetes
Özönvíz napjaiban olyan Rettenetes Veszélyben forgott. Menekülése előtt órák
óta kucorgott vacogva az ablakban, s már csak Bagoly tartotta benne a lelket,
aki ott ült egy ágon a közelében, s egy nagyon-nagyon hosszú mesét mondott -
vigasztalására. Ebben a mesében - ahogy homályosan emlékezett rá - valami
nagynéni szerepelt, aki tévedésből fókatojást tojt, és a mese egyre nyúlt, és
egyre hosszabb lett, és a tanulsága is nagyon hosszú és nyúlós volt a mesének,
s Malacka egyre reménytelenebbül bámult ki az ablakból, elaludt, és álmában
egészen kihajolt, s már csak a sarka tartotta az ablak peremén - szerencsére
Bagoly nagynénje egy nagyot kiáltott éppen a mesében, s mivel ezt Bagoly
utánozta, ettől Malacka felébredt, visszahúzta magát, csak annyit mondott:
"Nagyon érdekes, és aztán mi történt?" - képzelhetitek tehát az
örömét, mikor megpillantotta a hajót, a Mackó Esze című ezredtonnás
vitorlást Róbert Gidával mint kapitánnyal s Mackóval mint másodkapitánnyal a
fedélzetén, amint himbálódzva és büszkén közeledik a megmentésére...
S miután ezzel vége is ennek a történetnek, s
különben is az utolsó mondat nagyon hosszú volt, magam is elfáradtam bele, úgy
gondolom, itt abba is hagyhatjuk.