Volt két mostohatestvér. Az egyiket hívták nagy
Kolozsnak, a másikat hívták kis Kolozsnak. Nem egyformán örököltek az apjuk
halála után. Az egyik gazdag lett, a másik szegény.
Nagy Kolozsnak lett négy lova, kis Kolozsnak meg csak
egy lett. Azzal kellett volna szántania.
Két szomszédos falunak volt ott náluk egy temploma;
vagyis az egyik falu népe a másik faluba járt templomba. A templomba
igyekvőknek épp kis Kolozs földje mellett kellett elmenniök. Kis Kolozs
szégyellte hogy neki az apjuk örökségéből csak egy ló jutott. Kölcsönkérte a
bátyja négy lovát. De az csak vasárnapra adta oda. Így kis Kolozs vasárnap
szántott, és hogy az emberek ne tudják meg a szegénységét, így biztatta az eke elé
fogott lovakat:
- Gyí, szép öt lovam! gyí, gyí!
Nagy Kolozsnak fülébe jutott a dolog. Magához hívatta
kis Kolozst, és nagy dölyfösen ezt mondta neki:
- Mit hallok?! Ne merd többet azt mondani, hogy Gyí,
szép öt lovam Még azt találják hinni, hogy mind az öt a tied. Hanem azt mondd:
Gyí, szép egy lovam! Mert neked csak egy van.
Kis Kolozs hallgatott, de a parancsra mégsem adott,
hanem a következő vasárnap megint csak úgy biztatta a lovakat:
- Gyí, szép öt lovam! gyí, gyí!
Nagy Kolozs éktelenül megharagudott, mikor ez is a
fülébe jutott. Kirohant a mezőre, kikapta kis Kolozs kezéből az ösztökét, s
agyonütötte vele kis Kolozsnak azt az egy lovát.
Búsult erősen kis Kolozs, de hát mit tehetett.
Gondolta, legalább a nyele maradjon meg a veszett fejszének, s ott helyben
megnyúzta a lovát. Otthon megszárította a bőrt, összehajtotta, zsákba tette,
fölvetette a vállára, s elballagott vele a másik város felé. Gondolta, csak
adnak valami pénzt érte. Mikor odaért a szélső házhoz, épp ráesteledett.
Benézett a ház ablakán, mert abban volt, hogy aznap
már úgysem tud mihez kezdeni a városban, meghál tehát itt, ha kap éjjeli
szállást. De mit lát, ahogy benéz? Azt, hogy van már ott vendég. Mégpedig a
gazda távollétében. A gazda felesége látott vacsorára minden jóval egy deli szál
katonát.
Kis Kolozs így nem is szólt be az ablakon, tudta, hogy
ő itt már úgysem kap szállást. De mivel mégiscsak tető alatt akarta tölteni az
éjszakát, szépen bemászott a kapun, fölkapaszkodott a háztetőre, a háztetőről
meg a padláslyukon át beereszkedett a padlásra.
Ahogy elhelyezkedik, hangokat hall. A padlás rosszul
volt sározva, a mestergerenda mellett le lehetett látni a szobába. Kis Kolozs
lenéz, s töröl egyet a száján. Azt látja, hogy az asztal lent teli van
süteménnyel, sült hússal; még egy nagy üveg bor is van rajta.
A vendég épp evéshez készülődött, amikor egyszer csak
valaki megzörgeti a kaput, s azt kiabálja be, hogy:
- Asszony, nyisd ki a kaput!
Az asszony megijedt, azt mondja a katonának:
- Az uram! Bújj ebbe a nagy ruhásládába!
A katona gyorsan belebújt a ládába, az asszony meg a
bort eltette a sifon háta mögé, a süteményt meg a sült húst pedig berakta a
kemencébe. Aztán kiszaladt, kinyitotta a kaput.
A gazda behajtott, kifogta a lovakat, bement a
szobába. Ahogy ment befelé, föltekint a padlásra, a lyukon át ő is föllát.
Látja, hogy egy ember van ott összehúzódva, fölkiált hozzá:
- Ki vagy te ott a padláson?
Kis Kolozs töpreng egy kicsit, de aztán mégis
megszólal:
- Én vagyok, egy szegény vándorló!
- Hát gyere le, ide a szobába!
Kis Kolozs szót fogadott, lement szépen a szobába,
vitte magával a zsákban a lóbőrt, s leült. Azt mondja akkor az ember az
asszonynak:
- Hozzál egy kis vacsorát! Jót főztél-e?
Azt mondja erre az asszony:
- Nem főztem én, nem tudtam, hogy hazajön kend. Hanem
van egy kis kenyér, fokhagyma meg vöröshagyma.
Az asszony odavitte a kenyeret meg fokhagymát meg a
vöröshagymát az asztalra. A gazda kis Kolozst is meghívta vacsorára. Kis Kolozs
nem is uraltatta magát, elfogadta, mert nagyon éhes volt.
Eszik a kenyeret, harapják a hagymát, nyelnek nagy
szárazakat. Egyszer csak a gazda ezt kérdezi kis Kolozstól:
- Hát ebben a zsákban mi van?
- Ebben a jövendőmondó és mindentudó szerkezet van -
feleli kis Kolozs.
- Miféle mindentudó szerkezet? - kérdi a gazda.
- Afféle - feleli kis Kolozs -, hogy az mindent
megmond, ami csak van vagy lesz a világon.
Azt kérdezi erre a gazda:
- És tudna az a szerkezet most is mondani valamit?
- Már mért ne tudna - mondja kis Kolozs, és rögtön
megnyomja a zsákot. A nyomásra a zsákban összeszorult a lóbőr, és közben meg
nyikordult.
- Máris mondott valamit - mondta kis Kolozs.
- Mit mondott? Én nem értem! - mondta az ember.
Felelt neki nagy fontoskodva kis Kolozs:
- Nem is érti ezt mindenki. Ennek a zsáknak a hangját
csak a gazdája érti. Csak annak tesz jelentést.
- És most mit jelentett?
- Most azt jelentette, hogy ebben a kemencében itt
sült hús meg sütemény van.
Elcsodálkozik az ember, de aztán csak odaszól az
asszonynak:
- Nézd meg, asszony, hátha igaz!
Az asszony szó nélkül kiszaladt, kinyitotta a kemenceajtót,
kiszedte a húst meg a süteményt, behozta, odarakta az asztalra. A két éhes
ember jóízűen nekilátott. De az ember nem állhatta szó nélkül, azt mondja egy
kis idő múlva:
- Nyomja már meg még egyszer, hátha megint jövendöl
valamit.
- Az lehetséges - mondta kis Kolozs, és nyomott megint
a zsákon. A zsákban a lóbőr megint jót nyikordult.
- No, mit jövendölt? - kérdezi a gazda.
Felel megint ünnepélyesen kis Kolozs:
- Most azt jövendölte, hogy ott van a sifon háta
mögött egy jó nagy üveg bor!
Az ember most már kevésbé hitetlenkedett. Jókedvűen
szólt oda az asszonynak:
- Eredj, hé! Nézd meg, hátha igaz! Nagyon jólesnék egy
kis bor erre a sült húsra meg süteményre.
Az asszony odaugrott a sifon mögé, kihúzott egy nagy
üveg bort, odatette az asztalra. Jóízűen iszogattak. A gazdának vidám kedve
kerekedett. Nem volt már semmire se szüksége, de azért csak odaszólt kis
Kolozsnak:
- Nyomja meg kend megint! Mit jövendöl harmadszor?
Kis Kolozs megnyomta a zsákot, megnyikordult a lóbőr.
Kis Kolozs csodálkozó arcot vágott. Kérdi izgatottan az ember:
- Most mit jelentett?
- Most azt jelentette - feleli kis Kolozs -, hogy
gonosz van a ruhásládában.
Fölugrott erre a gazda, fölnyitja rögtön a láda
tetejét. Beletekint, s a katona csákóját, forgóját, kardját, sarkantyúját
megpillantva, csak azt látja hogy valami iszonyú fényes, karmos, szőrös
teremtés van benne. Lecsukta hamar a ládát, leszögezte, s hogy ki ne jöjjön az
az ördögi valaki, rá is ült. Úgy kérdezte meg kis Kolozst, nem adná el neki azt
a mindentudó zsákot.
- Odaadom én, három véka aranyért! - mondta kis
Kolozs.
- Jól van, megadom a három véka aranyat - mondta az
ember ráadásul ezt a ládát is odaadom! Sőt még azért külön kocsit, lovat kapsz,
ha elviszed innen, azzal a gonosszal együtt, aki benne van.
Megalkudtak, lefeküdtek. Reggel, ahogy fölkeltek,
kimérte a gazda a három véka aranyat. Aztán az ember befogott. Kocsira tették a
nagy ruhásládát a gonosszal együtt. Kis Kolozs vígan hajtott hazafelé, közben
jókedvében így dudorászott:
- Belevetem ezt a gonoszt a Tiszába!
Hallgatott eddig a katona a ládában, de most
megszólalt ugyancsak:
- Ne vigyél a Tiszába! Adok inkább én is három véka
aranyat! Vigyél érte az apám házába!
- Azt se tudom, hol lakik az apád - szólt hátra kis
Kolozs. - Nyilván a pokolban.
- Ördögöt a pokolban! - mondta a katona. - Itt lakik a
harmadik faluban! Nem vagyok én ördög! Katona vagyok.
Kis Kolozs odahajtott, megtalálta a katona apjának a
házát, beállt az udvarba. Ott a katonát kieresztette a ládából, az meg kimérte
neki a három véka aranyat. Ezután kis Kolozs hazafelé fordította a kocsirudat
és szépen hazakocogott a hat véka arannyal.
Ahogy hazaért, a legnagyobb fiát mindjárt magához
szólította:
- Eredj el, fiam, nagy Kolozs bátyádhoz, kérd el a
felöntőt. Mérnivalónk van.
A gyerek elszaladt, s mondja gyorsan nagy Kolozsnak:
- Nagy Kolozs bácsi, apám kéreti, adja kölcsön a
felöntő sajtárt!
Kérdezi nagy Kolozs:
- Mit akar apád a felöntővel?
Mondja a gyerek:
- Eladta a lóbőrt, egy kocsi aranyat hozott.
Nagy Kolozs maga kereste elő a felöntőt, maga vitte el
kis Kolozshoz. Megmérték együtt az aranyat, tizenkét felöntő! Kérdezi nagy
Kolozs kis Kolozst:
- Ezt mind a lóbőrért kaptad?
- Azért kaptam! - mondja kis Kolozs.
Nagy Kolozs hazament, elgondolkozott. Agyonütötte mind
a négy lovát, bőrüket szekérre rakta, s elvitte ő is a másik városba, árulni. A
kereskedők megígérték a bőr tisztességes árát, de nagy Kolozs nem adta alább,
mint kis Kolozs. Azt mondta:
- Darabja hat véka arany!
Az meg, persze, huszonnégy véka aranyat nem kapott a
négy lóbőrért. A kereskedők így szóba se álltak vele.
Megmérgesedett iszonyúan nagy Kolozs, hogy így
megjáratták. Hazament, elővette a fejszét, indult tüstént, hogy agyonüti majd
kis Kolozst. De kis Kolozs élt a gyanúval. Éppen egy boszorkány vénasszony kért
tőle szállást, maga helyett fektette az ágyába, ő meg lefeküdt a padra. Jön
éjszaka nagy vigyázva a fejszével nagy Kolozs, a sötétben belopózkodott kis
Kolozs házába, kitapogatta, hol van kis Kolozs ágya, nekihuzakodott, és - zumm!
- agyonütötte a vén boszorkányt, az ördög öreganyját.
Kis Kolozs reggel fölkelt, fölültette a vén
boszorkányt a kocsiba, hátul az ülésbe, befogott, és elhajtott vele a másik
városba. De mielőtt odaért volna, megállt egy kocsma előtt, mert szomjazott.
Bement a kocsmába, kért a kocsmárostól egy ital bort. A kocsmáros adott neki.
Azt mondta ekkor kis Kolozs:
- Vigyen az ükanyámnak is egy pohárral, de nagyokat
kiáltson neki, mert nagyothall.
A kocsmáros kiviszi a pohár bort a vénasszonynak, s
nagyot kiált:
- Itt van egy pohár bor: az ükunokája küldte.
De az asszony rá se hallgatott, mintha nem is neki
beszélnének. A kocsmáros még egyszer odanyújtotta a bort, még egyszer kiáltott.
Semmi válasz most sem. A kocsmáros erre úgy megharagudott, hogy odavágta a
poharat az asszony fejéhez. Az öregasszony eldűlt az ülésben.
Kiugrott ebben a pillanatban kis Kolozs a kocsmából.
- Jaj! Mit csinált az ükanyámmal! Agyonütötte!
A kocsmáros nagyon megrémült, könyörögni kezdett
rögtön kis Kolozsnak, hogy ne mondja el senkinek a tettet, ad inkább neki három
véka aranyat!
Kis Kolozs gondolkodik egyet, s azt
mondja:
- Nem bánom, de az ükanyámat temettesse el, hogy senki
meg ne tudja a dolgot.
Azt mondja erre a kocsmáros:
- Van nekem jó nagy kertem, majd eltemetem én oda,
csak maga se szóljon senkinek.
A kocsmáros ezután rögtön kimérte a három véka
aranyat. Kis Kolozs fordította vissza a kocsirudat, az aranyat szépen
hazavitte. És küldte a fiát ismét nagy Kolozshoz:
- Hozd el a felöntőt!
A gyermek vidáman elszaladt, mondja még vidámabban
nagy Kolozsnak:
- Nagy Kolozs bácsi, édesapám kéreti, adja kölcsön a
felöntőt!
- Mit akar apád azzal a felöntővel? - kérdezi nagy
Kolozs.
- Eladott egy öregasszonyt a másik városban, hozott
sok aranyat azt akarjuk megmérni.
Nagy Kolozs maga kapta föl a felöntőt, maga szaladt
oda kis Kolozshoz. Együtt mérték meg az aranyat, hat felöntő lett.
Kérdezi nagy Kolozs kis Kolozstól is:
- Hol vetted azt az aranyat?
Feleli erre kis Kolozs:
- A múlt éjjel agyonütöttél te nálunk egy vénasszonyt,
az ükanyámat azt vittem el a másik városba, azért kaptam.
- Hát veszik ott a holt asszonyt? - kérdezi nagy
Kolozs.
- Hogyne vennék - feleli kis Kolozs -, még kérdezték
is többen hogy van-e még több.
Ennél sem kellett egyéb a lelketlen nagy Kolozsnak,
hazaszaladt, fejbe vágta az öreganyját, beletette egy talicskába, áttolta egy
másik városba s kezdi teli torokkal kínálni:
- Holtasszonyt vegyenek! Holtasszonyt vegyenek!
A rendőrök persze mindjárt közrekapták s kérdik:
- Micsoda holtasszony ez?
- Fejbevágtam az öreganyámat - feleli büszkén nagy
Kolozs -, az hoztam árulni.
A rendőrök összenéztek, megkötözték nagy Kolozst,
bevetették egy sötét dutyiba, szerencsére az öregasszonyt megmentették.
Rettenetes bosszút esküdött nagy Kolozs. Mikor nagy
sokára kiszabadult s hazament, fölvett nyomban egy erős zsákot, s indult kis
Kolozshoz hogy bosszúját megállja. Ahogy meglátta kis Kolozst, elkapta,
beletette a nagy zsákba, aztán zsákostul fölvette a vállára, s vitte, hogy majd
beleveti a Tiszába.
Ahogy a templom előtt haladt, a templomban éppen akkor
miséztek. Gondolt egyet nagy Kolozs. Kis Kolozst letette a földre, ő maga meg
bement, hogy ha már ilyen bűnt követ el, mond egypár imát a saját lelkéért.
Közben odakint a zsákban kis Kolozs meg kiabálni
kezdett:
- Jajjaj, visznek a mennyországba! Jajjaj, visznek a
mennyországba!
Arra hajtott éppen egy öreg ősz ember egy falka
marhát, hallja, hogy mit kiabál valaki ebben a zsákban, odament a zsákhoz, s
azt mondja:
- Bár engem vinnének már, öcsém! Örömest odaadnám érte
ezt a falka marhát!
Megszólal a zsák, azazhogy kis Kolozs a zsákban:
- Cseréljünk! Oldja ki kend a zsák száját, üljön
helyettem a zsákba, én meg majd bekötöm!
Az öreg ősz ember kioldta a zsákot, kis Kolozs kijött.
Az öreg beleállt a zsákba, kis Kolozs meg bekötötte, s azt mondta neki:
- Akármit beszélnek, maga csak ne szóljon!
Kis Kolozs ezzel a marhák mögé került, elhajtotta. Az
öreg hallgatott. Nagy Kolozs végül elvégezte az imádságát a saját lelki
üdvösségéért, kijött a templomból. Nekihajolt, fölvette a zsákot a vállára,
vitte a Tisza felé.
Mikor odaért, azt mondja:
- No, átkozott kis Kolozs! Végzünk végre egymással,
nem csapsz be többet!
Azzal gurította le a zsákot a parton, a víz felé! A
zsák megakadt egy fűzfacsonkban. Az öregembernek semmi baja se lett. De nagy
Kolozs azt már nem látta, igyekezett hazafelé.
Amint kiér az országútra, majd földbe gyökerezik a
lába attól, amit lát. Azt látja, hogy kis Kolozs egy nagy falka marhát hajt
csöndesen, ugyancsak haza, a falujuk felé.
Nyelt egyet nagy Kolozs, és azt mondja kis Kolozsnak:
- Hol vetted, te kis Kolozs, mondd meg már, hol
szerezted ezt a falka marhát?
Feleli erre nyugodtan kis Kolozs:
- Hol vettem volna? A Tisza fenekén, az alvilágon!
Csak meglepte megint nagy Kolozst a szerezhetnék:
- Van-e még ott?
Válaszol erre megint csak kis Kolozs:
- Hogyne volna! Hiszen én a rosszat, az utolját
hajtottam el. Vannak ott még ennél is szebbnél szebbek.
Azt mondja erre nagy Kolozs:
- Egyre kérlek, öcsém. Tégy a zsákba, vigy oda, hajíts
bele a vízbe! És segíts majd a marháimat terelni, mert én a javát hozom!
Feleli erre kis Kolozs:
- Hogy a vállamon odavigyelek, olyan jó bolond már nem
vagyok, de odavezetni odavezetlek; az már a te dolgod, hogy ott mit csinálsz.
Azt mondja a végtelen kapzsiságában nagy Kolozs:
- Köszönöm! Gyerünk! Tudom én, mit csinálok!
S megindult, olyan sietve, hogy kis Kolozs alig tudott
nyomán haladni. És ahogy a Tisza partjára ért - zsupsz! - bele a vízbe.
Így szabadult meg kis Kolozs végre nagy Kolozstól. Így
élt aztán kis Kolozs boldogan a maga szerzeményében, a maga jó esze szerint.