Krisztus urunk még a földön járt valamikor. Szent Péter volt a legjobb
társa, vele szokott mindég sétálni. Jöttek, mentek a fontosabb helyekre.
Krisztus urunk ment elől, Péter meg mindég követte. ~ Majd egy alkalommal este
bekerültek egy városba, ahol vendéglő is volt, hogy vacsoráznak, megalszonak. Későn
érdeklődtek, hát egy ötágyas szobába jutott csak hely nekik. A vendéglőben
mulatott négy ács, de már jól be voltak szipókázva, danoltak, táncoltak, verték
az asztalt két kis botikával, mint egy cimbalmot. Vacsora után azt mondja
Péter: Uram, gyerünk innen, feküdjünk le, ne hallgassuk ezt a zsivalyt! - Jól
van, Péter, gyerünk! Úgy gondolták, hogy a négy ácsnak elég a négy ágy, õk meg
majd ketten elfekszenek az ötödik ágyon. Azt mondja Péter: - Uram, feküdjél te
a falhoz, ne halljad ezt a nagy zúgást! Én jobban kibírom kivel. - Jól van,
Péter. Lefeküdtek. Alighogy elszunnyadtak, ment be a négy ács. Aki az asztalon
verte a cimbalmot, az hozta a két botikát is magával. Odabent aztán elkezdtek
megint dombérozni. A cimbalmos nem tudott mire verni, odáment az ágyhoz, Péter
volt a szélin, hát jól megütögette. Péternek megfájdult az egyik oldala, hát
meg- fordolt. Akkor az ács ütte a másik oldalát. Péter nem mert szólni Jézusnak
egy darabig, míg bírta, de mikor már nagyon fájt a másik oldala is, azt mondja:
- Uram, cseréljünk már helyet, hátha nagyon be vagy szorítva a falnál! - Jól
van, Péter, cseréljőnk! Mikor helyet cseréltek, a cimbalmos megint odafordolt.
No, adjunk már a falnál levőnek is, mert az nem kapott.
