A nándor Mátyás királt meghítta magáhó
vendégségbe. A feleségive együtt meg akarták mérgezni. Mátyás királ el
is ment abba a faluba, ahon a nándor lakott, de nem királi ruhába, meg
nem is a nándorhó, halom a tanítóhó. Annak azt mondta, hogy ü a leánvári
kántor. Oszt kért tüle éjjeli szállást. Másnap belopózkodott a nándor
házába, oszt ebutt az ágy alá. Eccer begyün a szobába a nándor a
feleségive. Aszondi az asszony:
- Az étet megmérgeztem. Kár, hogy Mátyás nem gyütt e!
Mátyás mindönt hallott jó. Gondúta magába, ha ü most
ett ebédözött vóna, nem sokáig nyomná a fődet. Mikor azok kimentek, a
hóna alá vevett tizönkét címeres ezüsttálat, oszt, mikor nem látta
senki, visszament a tanítóhó! Azt meg megkérte, hogy a rágyüő vasárnap a
tálakat vigye fő Budára, ebbe meg ebbe a házba, ü ott majd megmondi,
hogy mi lesz a tálakka.
Rágyüő vasárnap Mátyás királ az urakat mind
összehívatta egy házba. Od vót a nándor is nagy kutyabőrös könyvve, a
felesége is aranycsipkés fejkötőbe, meg a tanító is. Odament Mátyás
királ is. A tanító csak nézte, csak nézte, hogy de akkurát ollan, mind a
leányvári kántor, aki nálla vót. Amikor megszólamodott, akkor tudta
meg, hogy a királ járt ünála. Azt kérdözte Mátyás királ az uraktul:
- Mit érdemöl az, aki a királlyát megmérgezi?
A nándor szót esőnek:
- Azt, hogy egész családját végezzék ki, a vagyonát meg vögyék el!
Akkor Mátyás aszonta a tanítónak, hogy vigye csak a
tálakat oda az asztóra. Látták, hogy a nándor cimöre van rajtik. Erre
Mátyás emondott mindönt, ahogy vót, oszt aszonta a nándornak:
- Te magad mondtad ki az itéletödet!
A nándor meg a felesége ijedtibe as se tudta, há legyen. De Mátyás királ nem bántotta üket, megkegyelmezött nekijek.