Mátyás király és a huszár

Volt egyszer egy huszár, akit kitettek szolgálatba, és három napig nem váltották le. Ezért a huszár elment panaszra, de huszonöt botot kapott, amiért panaszolni mert. Ekkor azt gondolta, hogy addig megy, míg Mátyás királyhoz ér.
Egy erdőn ment keresztül, ahol találkozott egy vadásszal. Elestéjedtek, és láttak egy házikót, hol világosság volt. Bémentek és szállást kértek éjjelre. Egy öregasszony lakott a házikóban, aki azt mondta:
- Adok szívesen, de az én fiam rablóvezér, és legyilkol tüktököt.
- Nem baj, öreganyám, csak mondd meg, hova fekhetünk! - mondta a huszár.
Mikor magikra maradtak, tanakodott a vadász és a huszár, hogy ki lesz az őr. Úgy egyeztek meg, hogy először a huszár marad fenn. Tizenkét órakor a rablók megjöttek. Mondja a vezérnek az öregasszony:
- Édes fiam, van két vendégem.
A fiú küldött három rablót, hogy gyilkolják le a vendégeket, de a huszár, ahogy léptek be, mindegyiket lefejezte. Akkor esmént küldött három rablót a vezér, akik szintén úgy jártak, mint az első három. Azután a vadász és a huszár bémentek a rablóvezérhez, aki pisztolyt szegezett rejik, de a huszár így kiáltott rá:
- Életed a kezemben van!
Ekkor a rablóvezér meglőtte magát. A huszár megölte az öregasszonyt es. Rengeteg kincs, arany volt a rablótanyán, amiből a huszár megtöltötte a tarisnyáját. Azt mondta a vadásznak:
- Végy te es a kincsből, de ne sokat, mert te es úgy jársz, mint a többi.
Kérdi ekkor a vadász:
- Mit akarsz a többi kinccsel?
Azt mondja a huszár:
- Mátyás királynak viszem.
Mennek tovább. Egyszer asz mondja a vadász a huszárnak:
- Nagyon elfáradtam, add egy kicsit ide a lovadat, hogy üljek rea.
A huszár nem akarta odaadni, azt mondta:
- Nem adom, mert nem vagy magyar ember, mert nagy az orrod.
De azért leszállt a lóról, és odaadta. Míg a huszár cigarettára gyújtott, a vadász megsarkantyúzta a lovat, és elvágtatott.
Mikor a huszár a város kapujához érkezett, sok díszes katonát látott, akik eléje lovagoltak. Három testőr vezetett egy lovat, felültették reá a huszárt, és a király elé vitték. A huszár egész úton azon gondolkozott, vajon miért viszik őt ilyen díszben. Mikor a király elé vitték, megkérdezte Mátyás király, hogy mi járatban van. A huszár elmondta, hogy miért jött, de azt es elmondta, hogy útközben egy vadász elvette a lovát.
A király megkérdezte, hogy megismerné-e a vadászt. A huszár azt felelte, hogy megismerné, mert nagy az orra.
Erre a király sorba állította a vadászokat, hogy válassza ki azt a vadászt, aki a lovát elvette. A huszár végigment a vadászok sora előtt, de egyikben sem ismert rá arra, aki a lovát elvette. Közben Mátyás király vadászruhában odaállott a sor elejire, s mikor a huszár jött visszafelé, megfogta a mellén, és rákiáltott:
- Itt vagy, vadász!
Erre a király kigombolta a vadászruháját, mely alatt ott volt a királyi ruha.
Megijedt a huszár, de a király hűségéért megjutalmazta, és azután mindig udvarában tartotta.