Mátyás királynak volt egy hű szolgája. És kiküldte, az országút mellett volt egy kő, és ezt mondta:
- Minden embert, aki az országút mellett jár, keríts
oda, hogy a követ nyúzzák meg, mert a király poroncsolatja és a király
akaratja.
Sok embert odakerített, de mindamennyi a vállát húzogatta, hogy:
- Mit csináljunk, hogy nyúzzuk meg?
Egyszer egy székely ember is ment arrafelé a
leányával. Azt es odakerítette a szolga, hogy segítsen a többinek.
Egyszer azt mondja a leányocska, hogy ott szokotálnak:
- Apám, menj fel Budára Mátyás királyhoz, és mondd meg, hogy vétesse előbb a kőnek vérit, akkor majd megnyúzzuk.
Egyszer azt mondja Mátyás király a székely embernek:
- Hát te honnan tanultad ezt, te székely ember, hogy én elébb vétessem vérét a kőnek? Te furfangos ember!
No, mondja, hogy egy leányocskája van, s az mondja. No, hogy az mondta, adott neki két divót és egy csomó pénzt. Mondta:
- Vidd el ezt a leányodnak, ültesse el! Mikor ezek a divók megnőnek, hát, akkor jöjj fel hozzám!
De hogy odavitte, a leányocska egyszeribe feltörte és megette a divót. No, mondja székely ember:
- No, most neked adott Mátyás király bajt eleget!
Avval mind eltérültek az emberek onnat a kőtől, mert nem kellett megnyúzni. No, egy idő múlva azt mondja a leány az apjának:
- No, menj fel, apám, Mátyás királyhoz, és mondd meg neki, hogy mán kifejlődtek a divók! - E volt a két csecse a leánynak.
Akkor adott a székely embernek két szál kendert
Mátyás király. Mondta, hogy abból a két szál kenderből csináljon főkötőt
a királyi rezidenciának. Esment adott a székely embernek egy csomó
pénzt, és a székely ember azt a két szál kendert vitte haza a leányának,
hogy csináljon főkötőt. És mondta a leánynak:
- Most adott a király még bajt neked!
De a leány látott az udvaron két forgácsot. Felvette, mondta az apjának:
- Vidd fel Mátyás királynak, és mondd meg neki, hogy
csináljon abból a két forgácsból osztovátát, csöllőt, vetéllőfát, akkor
csinálok főkötőt a két szál kenderből, amennyi kell.
Mondta a székely embernek osztég, mikor a forgácsot hozzavitte:
- Mondd meg a leányodnak, hogy ha az ulyan okos,
akkor jöjjön el hozzám: se az úton, se az útfélen, se öltözve, se
öltözetlen, s ha ulyan szép arculatja van, akkor meg es veszem. - Mert
Mátyás király akkor még nőtlen volt. - Hozzon ajándékot, s ne es,
köszönjön es, s ne es!
Egyszeribe a leány fogott egy verebet - az az ajándék
-, s amikor a királyhoz ért, akkor eleresztette. Meghajtotta magát egy
kicsit, de nem szólt egyet es. Az apjának volt egy nagy háló, abban ment
a király elé. Az apjának volt egy nagy szamár, annak megfogta a farkát,
és mind a szamár nyomán ment. Hát, nem az ország útján jött, hanem a
szamár nyomában.
No, mikor odaért a királyhoz és meghajtotta magát, az
ajándékot megmutasztotta, és el es repítette a madarat. De nagyon szép
fehérnép volt. Egyszeribe megcsókolta, kezet fogott, megmátkásodtak,
meglett a nagy bál, ulyan bál volt, hogy a Duna vize akkor vállott
borrá, mikor Mátyás királynak a lakodalma volt.
Nagyon jól éltek egy darabig, míg új házasok voltak.
De egyszer lett egy sokadalom abban a városban, Budán. Amind a szekerek
összegyúródtak, egy szegény embernek a kancája nagyon csitkózó volt.
Lefeküdt és megcsitkózott, és egy más embernek a szekere alá nyomta ki a
csitkót. Mikor a szegén ember meglátta, hogy a kancája megcsitkózott,
ki akarta húzni a csitkót a szekér alól, de akié a szekér volt, a nem
engedte, azt mondta, hogy az ő szekere csitkózta. Felpanaszolták, hogy
hogy történt a dolog, de azt mondta Mátyás király es, hogy a szekér
alatt volt a csitkó, tehát a szekér csitkózta és nem a kanca.
Úgy megbúsulta a szegény ember magát, no de kijőnek
onnat a törvényházból, és ő bizony hallotta, hogy a királyné még
okosabb, mind az ura, és szokotálja, hogy bémehessen és kér tanácsot.
Bémenen a Mátyás király feleségéhez, és elpanaszolja a baját.
- Óh, te szegény ember, látszik, hogy szegény ember
vagy! - azt mondja a királyné. - Menj el, és keress egy hálót és egy
gübülőt, amint a vízben szokás halászni! Menj ki a mezőre, és ott a
homokban szúrjad a gübülővel! - és hogy halásszon a hálóval.
Úgy es tett a szegény ember. És a király meglátta és
behívatta, hogy micsoda szamár ember, hogy a homokban halat keres. Azt
mondja a szegény ember:
- Bizony nincs, de a szekér aljának sincsen csitkó!
- Óh, te szerencsétlen ember, tudom, hogy a feleségem
tanácsolta ezt. No de nem baj, legyen abba, visszarendelem neked a
csitkót.
De avval a király úgy megharagudott, hogy a felesége
mért adott ulyan tanácsot a szegény embernek. Bément feleségéhez,
mondta, eltakarodjék, a királyi életben a nap meg ne süsse többet.
Azt mondta:
- Nem bánom, el es megyek, csak engedd meg, hogy amit szeretek, kedvelek, el es vihessem magammal!
Mondta a király:
- Azt jó szűvel megengedem.
Avval elköltözött a felesége. Tudta, hogy az urának
olyan szokása van, hogy este lefekszik a paplanos ágyba, és ott
elalszik. Akkor négy emberrel odament, és a paplannak négy szegét
megfogatta, és elvitette a királyt es oda, ahova ő költözött, egy
bándoros, ablakos házba. Mikor másnap megébredett, és látja, hogy alig
lát ki a bándoros ablakon, azt mondja:
- Mi az?
Azt mondja a királyné:
- Te megengedted, hogy elvigyem, amit legjobban szeretek, hát elhoztalak magammal!
Esmént megcsókolták egymást, és máig is élnek, ha meg nem haltak.