Hát, tudják kegyelmetek, hogy Mátyás király, akit
úgy hívtak, hogy "Mátyás, az igazságos", sokszor megfordult a nép
között, s ilyenkor aztán megkérdezte a szegény emberektől, hogy hát hogy
is megy dolguk. Miből élnek? Aztán meg azt is megkérdezte, mit csinál a
falu bírája meg a nótárius. De aztán jaj is volt ám annak a bírónak
vagy nótáriusnak, akit hamisságon ért, mert azt tüstént elcsapta!
Hát egyszer, amint így járt kint a nép között, hogy
hol, hol nem, én bizony magam sem tudom, mert még akkor talán a világon
sem voltam, hanem hát elég az ahhoz, hogy beténfergett egy vén
cigányasszonyhoz, aki éppen kártyát vetett a kuckóban.
Beköszön Mátyás király:
- Isten jó nap, szüle! Mit csinál kend?
- Fogadj Isten, szép ifjú uracskám! Én bizony nézegetem az emberek sorsát. Hát mi járatban van?
(Azért nevezte a cigányasszony csak ifjú uracskának a
királyt, mert mikor az a nép között járt, sokszor olyan kopott gúnyába
volt öltözve, akár csak egy patrizáló diák. Aztán meg ha kérdezték, hogy
hogy hívják, mindenkinek más-más nevet mondott, hogy csak rá ne
ismerjenek, hogy ő a király.)
- Hát biz én csak azért jöttem, szüle, messze földről
- mondja a király -, mert azt hallottam, hogy kend nagyon jól tud
jövendölni. Hát én is szeretném tudni, hogy mi jó szerencse vagy milyen
veszedelem vár rám.
- No, megmondom én, édes szép ifjú uracskám, olyan igazán, akárcsak a szentírásban olvasná.
Aztán végignézett a cigányasszony Mátyás királyon,
hogy mennyi jutalomra számíthat a kártyavetésért, s aztán eldörmögi
háromszor, hogy:
- Ókuszpókusz, imperátusz; aki vak, az nem lát; okos embernek van esze!
Aztán kirakta háromszor a kártyát. Hát, mikor már
harmadízben is letette az utolsó kártyát, a tökdisznót, csak felugrik
ám, mint akinek az ülepét a darázs megcsípte. Ránéz Mátyás királyra,
megcsóválja azt a kócos fejét, aztán azt mondja, hogy:
- Ugyan szaporán, édes szép ifjú uracskám, egy darab ezüstpénzt! Mentül nagyobb, annál jobb!
Mátyás király belenyúl a zsebébe, kivesz egy lázsiás tallért, odaadja.
- No, most mutassa szép tenyerecskéjét! - mondja a cigányasszony.
Aztán kivesz a zsebéből egy összeszáradt emberi
ujjat, amelyet az akasztott ember bal kezéről lopott, csinál vele három
keresztet, a tallérra meg három karikát, aztán beleteszi mind a kettőt
(a tallért meg az akasztott ember ujját) a zsebébe, s elmondja
háromszor, hogy:
- Höss bele, höss bele, sose jöjj ki belőle!
Aztán megnézi Mátyás királynak mind a két tenyerét, s azt mondja neki:
- Édes szép ifjú uracskám, magából igen nagy úr lesz, még tán király is lesz, de ha lopni nem megy, meghal a legelső nevenapján!
Mátyás király elnevette magát. Adott a
cigányasszonynak még egy lázsiást, aztán elment. De akárhogy akarta is,
soha nem tudta elfelejteni a cigányasszony mondását, hogy: "Ha lopni nem
megy, meghal az első nevenapján."
Ez úgy nyári vásár táján történhetett, de azért
eszébe volt ám még februárban is, mikor Mátyás napja következett. Hát
már törte a fejét, hogy hogy is menjen lopni, mikor azt sohasem
próbálta. De hát annak meg kell történni, mert másképp nem tudna az
éjszaka aludni. Aztán meg azt is hitte, hogy majd talán tanulhat
valamit, ha éjszaka bolyong.
Hát, hozatott magának egy öltözet kopott bakaruhát.
Rávette, aztán kiszökött a királyi kastélyból anélkül, hogy valaki
észrevette volna.
Benézett minden kerítésen, hogy látna-e valami
lopnivalót, összejárt minden kurta kocsmát, azt gondolta, hogy majd akad
cimbora, akivel elmehet lopni, mert ő maga, minthogy még sohase lopott
semmit, azt sem tudta, hol kell kezdeni.
Végtére bebotorkált egy sötét lebúj kocsmába. A
kocsma egyik sarkában volt egy rozzant ikszlábú asztal, azon pislogott
egy mécs, amellett iddogált egy búslakodó baka. A másik sarokban meg a
kocsmáros szundikált.
Amint az ajtó kinyílt, Mátyás király belépett, a kocsmáros már töltötte neki a méssző csigert, aztán odatette a mécs mellé.
Mikor Mátyás király is odaült a bora mellé, azt mondja neki a baka:
- Hát te hol jársz ilyen későn, német?
(Azért mondta neki, hogy német, mert Mátyás királynak
nagy orra volt, aztán meg le volt borotválva a bajusza is, az ilyen
embert pedig a bakák mind németnek hitték, ha egy szót sem tudott is
németül.)
- Nem vagyok én német, pajtás, azért hogy német
regementnél szolgálok, mert én csak olyan magyar vagyok, mint te! -
mondja neki Mátyás király.
- No, ha magyar vagy, hát ülj le, aztán igyál!
Mikor már a baka megitta messző bort, az asztalra vetette a négy sájn krajcárt, aztán menni akart.
Azt mondja neki Mátyás király:
- Ne menj még, pajtás! Igyál még egy messző bort, nekem urlaubom van, és még szeretnék mulatni.
- Urlaubom nekem is van - mondta a baka -, de már
pénzem nincs, aztán meg hát egy kis eksztra dolgom is volna: mert hát az
a peták lénung nagyon kicsi egy napra, s ha okosan nem pótolja az
ember, nemigen jut még egy messző csigerre se.
- No, csak maradj még egy kicsit, inkább fizetek még egy messzőt - mondja Mátyás király.
Avval szól a kocsmárosnak, hogy hozzon még egy messző bort. Amint aztán kettecskén iddogálnak, azt mondja a baka:
- No, német, ha te éngem most megembereltél, én meg
holnap megadom az adósságomat, mert hát holnap már lesz ám nekem is
pénzem annyi, mint a pelyva.
- Hát hol veszed? Hiszen még holnap nem faszolunk?
- Nem ám - mondja a baka -, de hát ha faszolnánk is,
attól ugyan nem mennénk a falnak, ha mind meginnánk se, hanem hát van
annak módja, hogy a szegény baka is szerez hébe-hóba egy kis eksztra
cúlágot.
- Hát hogy? - kérdi Mátyás király, sejdítve, hogy a
baka valami rosszban töri fejét, aztán már örült is, hogy lesz már
cimbora, akivel lopni mehet.
- Hát, hogy hol veszem, azt kérded, ugye német? Hm,
hát ha eljössz velem, aztán segítesz, hát majd megmondom, aztán meg hát
neked is jut belőle, tudom, nem esik porba a pecsenyéd.
- Mennék én - mondja Mátyás király -, mert az én
erszényemet is nagyon megütötte a laposguta, aztán még csak harmadnap,
mire faszolunk.
- No, hát fizess, aztán gyerünk - mondja a baka -, mert az idő múlik.
Mátyás király kifizette a bor árát, avval útnak
indultak, és mentek egyik utcából ki, a másikba be. Egyszer odaérnek egy
nagy kőkerítéshez, s azt mondja a baka:
- No, német, itt vagyunk, hanem hát aztán most már meg ne pisszenj ám!
- Hát mit akarsz itt? - kérdi Mátyás király. - Hiszen
ez a főminiszter kertjének a kerítése, innen akarsz lopni? Hogy mászol
föl a kőfalra? Aztán meg odalenn strázsa áll, ha az megfog, holnap
agyonlőnek.
- Mondtam már, hogy ne seppegj, hanem csináld azt, amit mondok!
Átmentek az utca másik oldalára, itt volt egy
lajtorja a fűben eldugva. Megfogták a két végét, odatámasztották a
falhoz, fölmásztak. Mátyás király úgy reszketett féltében, hogy alig
tudott fölmenni. Mikor már fönn voltak a falon, fölhúzták a lajtorját,
belül tették a falon, aztán lementek. Lenn azt mondja a baka Mátyás
királynak:
- Látod-e, német, azt az ablakot, amelyik ott nyitva van?
- Látom - mondja Mátyás király.
- No hát, odatámasztjuk a lajtorját, mert az a
főminiszternek az ebédlőszobája, ott majd megrakodok ezüstkanállal,
késsel, villával, aztán lesz pénz elég! De ne reszkess ám itt mellettem,
német, mert úgy pofon váglak, hogy Ábrahámra vicsorítod a fogadat!
Hiszen úgy vacog a fogad, hogy utóbb még a kutyák is fölébrednek a
kopogására!
- De hát ha fölébred a miniszter, aztán meglő?
- Dehogy ébred - mondja a baka -, mikor itthon sincs,
hiszen bálban van a feleségével együtt, mondta nekem a szakácsné.
Hiszen csak tán én se ettem bolondgombát, hogy nekimenjek a fejemmel a
kőfalnak? Te ide bújsz, ebbe a bokorba, aztán megvársz, míg lejövök! De
meg ne pisszenj ám, német, azt a jégen kopogóját, mert ha itt megcsípnek
bennünket, majd fölmagasztalnak! Ne félj, úgy lehet, hogy el sem kopik
többet a bakancsod talpa!
Mátyás király elbújt a bokorban, a baka meg bemászott
az ablakon! De alighogy telerakta a baka a keszkenőjét ezüstkanállal,
villával, lépéseket hall az ajtó felé közeledni. Sietett volna ő, de már
nem ért rá az ablakon kimenni, hát mit csináljon? Hamarjában bebújt az
ágy alá.
A miniszter kinyitotta az ajtót, bejött a
feleségével, bezárta maguk után az ajtót. Aztán bementek a másik
szobába, vetkőzni, feküdni.
Vetkőzés közben azt kérdi a miniszter a feleségétől, hogy megcsináltatta-e az arany kávésfindzsát őfelségének, a királynak.
- Meg ám - mondja az asszony.
- No jó, hát itt van ebben az üvegben a méreg. Tudod,
hogy holnap lesz őfelségének a nevenapja, akkor pedig mindig nálunk
szokott früstökölni. Hát főzzél neki jó erős kávét. Töltesz neki abba a
szép új findzsába, aztán beletöltöd a mérget. Ő meghal, aztán én leszek
helyette a király, te pedig királyné leszel, nem pedig miniszterné.
- Ugyan, édes apjukom, már hogy tehetném én azt? -
mondja az asszony. - Hiszen ennél jobb dolgunk akkor se lenne, ha király
lennél. Aztán én azt nem is teszem meg, akármit csinálsz is velem.
- De én parancsolom! - mondja a miniszter. - Te pedig
úgy teszel, ahogy én akarom! Majd én itt tovább is szolga leszek, mikor
úr is lehetek.
Erre becsapta magukra az ajtót, aztán lefeküdtek.
A baka szép csendesen kimászott az ablakon, szólt
Mátyás királynak. Az meg már félelmében úgy meg volt dermedve, hogy alig
tudott előmászni a bokorból.
Elvitték a lajtorját, s kimentek a kertből úgy, amint bejöttek. A lajtorját eldugták a fűbe, aztán ballagtak csendesen tovább.
De Mátyás király észrevette, hogy a baka lelkét
valami nyomja, mert akkorákat sóhajtott, akárcsak egy kárvallott cigány.
Aztán úgy hallgatott, mint nagyböjtben a brúgó.
Egyszer aztán nem tűrheti tovább Mátyás király a hallgatást, azt kérdi a bakától, hogy mit hozott a minisztertől.
- Hoztam én, német - mondta a baka sóhajtva -, annyi
ezüstöt, hogy alig bírom. Aztán kapunk is érte annyi pénzt, hogy egész
esztendőben mulathatunk rajta, ha te huncut, áruló nem leszel.
- Ugyan - mondja Mátyás király -, de ki veszi meg
tőlünk azt a sok kanalat, hiszen rajta van a miniszter neve, mindjárt
megtudják, hogy nem a mienk, aztán csak befognak?
- Ne hidd azt, német, az már nem a te gondod! Hát
mire való a kocsmáros? Megveszi az, ne félj, ha az apjáé volt is, csak
nyerhessen rajta, ezen pedig többet nyer, mint amennyit nekünk ad.
- De most éjszaka csak nem adhatjuk el, hiszen már alszik a kocsmáros is.
- Bolond, ha most el nem adhatjuk, majd eladjuk holnap - mondja a baka.
- Hát én aztán hogy kapom meg a magam részét? - kérdi Mátyás király.
- Hát én majd reggel, míg a többi a vakparádén lesz, a
király nevenapján, eladom, osztán te eljössz hozzám ebéd után,
elosztjuk a pénzt, aztán iszunk egyet. Ne félj, német, nem csallak ám
meg egy poltrába se. Most pedig elássuk ide a bokor tövébe, aztán
hazamegyünk, mert már majd lejár az urlaub.
Úgy is tettek, elásták az ezüstkanalakat, villákat, aztán útnak indultak; de a baka megint csak nagyokat sóhajtott.
Mátyás király azt mondja a bakának:
- Nem innánk még meg egy messző csigért - nekem még van egy pár krajcárom?
- Nem bánom, német, hát térjünk be ide! Itt még jobb bort mérnek, mint amott, csakhogy ennek tíz sájn krajcár iccéje.
- Mindegy - mondja Mátyás király -, van még nekem húsz krajcárom, holnap meg úgyis lesz több.
- Lesz, német, ne búsulj! - mondja a baka. - Csak aztán arra vigyázz, hogy a szád el ne járjon!
Azzal bementek a kocsmába, leültek egy sarokba, aztán ittak.
Ivás közben azt kérdi Mátyás király a bakától:
- De hát hogy is talállak én meg téged holnap, pajtás? Mert azt se tudom, hogy hínak, vagy hol laksz.
- Hm, hát csakugyan félsz, ugye, német, hogy elszököm
a pénzeddel? Hát megmondom a nevem: Johann Kovács, szolgálok pedig az
Alekszanderoknál, tizenötödik kompánie, harmadik cukk. Amint bejössz a
nagy kaszárnyába, a kaputól balra, harmadik ajtó. De hát téged hogy
hínak, német?
- Bizony, pajtás, nekem nem nagyon tisztességes nevem van, szintúgy röstellem kimondani.
- Hanem azért csak mondd ki, no!
- Engem bizony, pajtás, Mathias Pámsábelnek hívnak.
A baka elröhögi magát, aztán azt mondja:
- Mondd el még egyszer, német!
Mátyás király még egyszer mondja, aztán hozzáteszi, hogy a Prájcsanszoknál szolgál.
Eközben megitták a borukat, aztán elindultak
hazafelé. De a baka útközben megint csak sóhajtott, aztán még mindig
dünnyögött magában.
Mátyás király végtére megszólítja a bakát, s azt mondja neki:
- Hallod-e, pajtás, mi nyomja a te lelkedet? Mióta
kihoztad a kanalakat, azóta mindig sóhajtozol, aztán úgy
elkedvetlenedtél, hogy szavad is alig vehetni. Tán csiklandja már a
nyakadat a kötél?
- Hej, német - sóhajt a baka -, ez már megint nem a
te eszedhez való! Mert hát neked a magyar király se inged, se gatyád! De
nekem uram, Istenem! Mert hiszen sokszor mondta otthon édesapám, hogy
ilyen jó királyt, mint az igazságos Mátyás, az Úristen is csak egyet
tudott teremteni! De igaza is volt szegénynek, mert ez előtt ugyan
mindegy ám, akár szegény, akár úr, egyenlően méri néki. Aztán most mégis
el kell vesztenünk, édes jó királyunk!
- Hát hogy kellene elvesztenünk, hiszen nincs annak
egy máknyi baja sem, még ma este is láttam, olyan begyesen ment, mint a
kakas a szemétdombon.
- Azért mondom, német, hogy ez már megint nem a te
eszedhez való dolog, mert te azt gondolod, hogy aki ma egészséges, azt
holnap nem is lehet megölni vagy megmérgezni.
- No de a mi jó királyunkat csak nem akarja senki se megölni, se megmérgezni? - mondja Mátyás király türelmetlenül.
- Dehogynem, német! - mondja a baka. - Azt hiszed,
hogy a nagyurak közt nincs huncut? Van bizony, nagyon sok. Aztán jegyezd
meg magadnak, német, hogy ha a nagyúr huncut, az aztán nagyon huncut!
- De hát mondjad, honnan beszéled te ezeket?
- Honnan, hát hiszen hallottam, mikor az ágy alatt
feküdtem, hogy mondta a főminiszter a feleségének, hogy holnap reggel
őfelségének a nevenapja lesz, akkor pedig őfelsége a főminiszternél
szokott früstökölni. Hát holnap reggel egy vadonatúj aranycsészében
tálal neki a miniszter felesége kávét, amelyikben olyan erős méreg lesz,
amit a miniszter magával hozott egy kis üvegben, hogyha a király a
kávét megiszi, mindjárt meghal tőle. A szegény asszony szabadkozott,
rimánkodott, de a miniszter azt mondta, hogy úgy kell lenni, amint ő
parancsolja. Hát látod, német, az fáj nekem, hogy ezt a jó királyt ilyen
gaz módon vesztik el. Aztán én meg tudom, hogy el akarják ölni, mégsem
menthetem meg az életét. Hej, német, pedig de szívesen megmenteném! De
ma rapportra sem jelenthetem magamat, hogy megmondanám neki, hogy ne
igya meg a kávét. Aztán meg mindjárt azt kérdeznék, hogy honnan tudom
ezt, aztán ha meg tudnám is mondani, akkor is csak a főminiszternek
adnának igazat, mert az eltagadná, engem meg mint zsiványt csak
felakasztanának.
- Minek is mentem én lopni? - dünnyögi magában. - De
hiszen, ha lopni nem mentem volna, akkor meg nem hallottam volna semmit.
Hát akkor úgy történt volna minden. Hát hiába is töprengek, már most
nem segíthetek, akármit csinálok is. Látod, német, így van ám a szegény
ember! Még akkor se segíthet, mikor szívesen segítene. Szegény Mátyás
király! Hej, látom, hogy az is baj, ha az ember szegény, de még nagyobb
baj, ha az ember nagyúr!
Míg a baka így évődött, beértek a nagy kaszárnyához, azt mondja Mátyás királynak:
- No, német, eredj haza, de aztán ne járjon ám a
szád, mert ha elárulsz, megöllek ott, ahol legelőször talállak! Aztán
holnap délután idejössz a pénzedért.
- Jól van, pajtás - mondja Mátyás király.
Avval elment a legelső strázsaházhoz, megmutatta a
bakaruha alatt levő királyi ruhát, és megparancsolta a tisztnek, hogy az
Alekszanderok tizenötödik kompániájában a harmadik cúgból való Kovács
Jánost másnap reggel négy fegyveres ember között hozzá kísérjék
rapportra.
Mátyás király is hazament, le is feküdt. De nem
tudott ám még csak egy máknyit sem aludni, mert mindig azon törte a
fejét, hogy mit csináljon, hogy tudja meg, hogy igazat mondott-e a baka?
Addig sürgött-forgott az ágyában, míg végtére megvirradt.
Mikor bejött az inasa a tiszta csizmával, hogy majd
fölkelti, már félig föl is volt öltözködve. Amint aztán ütötte a nyolc
órát, felkötötte a kardját, s ment a főminiszterhez früstökölni.
Amint a király belépett a főminiszterhez, szegény
asszony úgy megijedt, hogy se holt, se eleven nem volt. Mert a király
máskor sose jött kardosan früstökölni. Mindjárt gyanította, hogy baj
lesz! De a főminiszter, mint afféle megrögzött gonosztevő, oda se
nézett, hanem elébe állt a királynak, aztán pöndörített neki olyan szép
köszöntőt a nevenapjára, amilyent a királ még vagy hallott, vagy sem. A
szegény miniszterné meg úgy reszketett mellette, mint a nyárfalevél
ősszel.
Mikor aztán a köszöntőnek vége volt, azt mondja a főminiszter:
- Fölséges uram, a feleségemtől meg fogadja szívesen
ezt az aranyfindzsát, melyet fölséges nevenapjára csináltatott emlékezet
okáért. Adja Isten, hogy még sok esztendőn át jó egészséggel igya
belőle fölséges uram a kávét!
A király a miniszternén mindjárt észrevette, hogy a
baka igazat mondott, de úgy tett, mintha semmit se tudna. Megköszönte a
jókívánságokat. Kezébe vette a szép aranyfindzsát, amely már tele volt
öntve a mérges kávéval. Körülnézett, s azt mondja:
- Ez bizony nagyon szép, miniszter uram. Lám, még a
címerem is rá van metszve. Hanem tudja mit, mivel ma a nevemnapja van,
hát mára cseréljünk findzsát, igyon maga az én findzsámból az én
egészségemre, én meg iszom a magáéból a maga egészségére!
A miniszter azt mondja:
- Fölséges uram, az nem lehet, hogy én szolga létemre igyam meg fölséges uram újdonatúj findzsájából az első kávét.
- De ha én kérem - mondja a király -, tudja, hogy a
király kívánságát nevenapján mindenki tartozik teljesíteni. Hát ne is
vonakodjon! Tudja, hogy én máskor sem szoktam elállni a kívánságomtól,
hát csak fogadja el a kívánságomat, aztán igya meg azt a kávét.
A miniszter csak szabadkozott, de a király nem
engedett. Hanem mikor már elfogyott a béketűrése, fölállt, kirántotta a
kardját, aztán azt parancsolta a miniszternek, hogy tüstént igya meg a
kávét, másként kettévágja a fejét.
Erre a szegény asszony letérdelt, s összetett kézzel kérte a királyt, hogy kegyelmezzen meg.
A király azt mondja, hogy:
- Keljen föl, jóasszony, magának semmi bántódása nem
lesz, mert tudom, hogy ártatlan, de ennek a gaz méregkeverő gyilkosnak
meg kell halni! Hát jobb, ha megissza a mérget, amit nekem szánt,
különben úgyis fölakasztatom.
A miniszter látta, hogy a halált ki nem kerülheti, hát fölhajtotta a findzsa kávét. De meg is halt abban a nyomban.
Míg ez történt, addig elhozták a bakát a
kaszárnyából, s jelentették a királynak, hogy a parancsára itt van az
Alekszanderoktól Kovács János.
A király maga elé állíttatja, s azt mondja neki:
- Kovács János, kend az éjszaka lopott.
- Jelentem alássan, fölséges uram, igenis loptam; nem
is tagadom, mert már úgyis tudom, hogy elárult az a nagyorrú, huncut
német. Dejszen csak kerüljön a körmöm közé, tudom, Istenem, hogy
megfojtom.
- Hát honnan lopott kend, és mit lopott kend? - kérdi a király tettetett bosszúsággal.
- Jelentem alássan, fölséges uram - mondja a baka -, ezüstkanalakat, vellákat loptam a főminiszter úrtól.
- Ki volt kenddel lopni? - kérdi a király haragosan.
- Jelentem alássan, fölséges uram, egy nagyorrú
német, de hogy hogy hívják, azt bizony meg nem tudom mondani, mert mikor
ő megmondta a tulajdon nevét, a maga nyelve is majd kitört vele, én meg
meg se próbáltam, mert tudtam, hogy úgysem tanulom meg. Valami Mátyás
volt, arra emlékszem.
- Hát megismerné kend, ha meglátná? - kérdi a király.
- Jelentem alássan, igenis, megismerném ezer közül is, mert akkora orra nincs egy cugnak se, mint annak magának.
Erre a király kiment a másik szobába, felvette a
kopott bakaruhát, aztán bekísértette magát négy fegyveres emberrel. Hát
amint belép, a baka meglátja, rákiált:
- Ugye, huncut német, mondtam, hogy elárulsz, ugye
mondtam, hogy te spion vagy, s a szegény bakák után leselkedsz. Hanem
megfojtalak, ha mindjárt meg is kell halni!
Aztán neki akart menni a királynak, de a katonák keresztbe tették előtte a panganétot, a király meg kigombolta a kopott kabátot.
Hát mikor a baka meglátja alatta a királyi ruhát, térdre esett, összetette a két kezét, úgy rimánkodott bocsánatért.
A király odament hozzá, megfogta a kezét, aztán azt mondta neki:
- Kelj fel, fiam, te megmentetted az életemet, s
meggyőztél arról, hogy szereted a királyodat. Hát én neked
megkegyelmezek olyan föltétel alatt, hogyha a főminiszter feleségét
elveszed, vele hűségesen élsz. Elfogadod-e a föltételt? - kérdi a király
nevetve.
- Jelentem alássan, fölséges uram, igenis elfogadom - feleli a baka, s örömében sírva fakadt.
- No, öltöztessétek fel generálisruhába! Aztán
hívjanak papot, hívják ide a miniszternét, hogy esküdjenek meg! Kovács
János mától fogva szabadságos generális úr - mondja a király nevetve. -
Aztán az asszonnyal jól bánjon, énvelem meg ne cipeltesse többet azt a
nagy lajtorját, mert most már több lénungja lesz egy petáknál, hát most
már nem szükséges ezüstkanállal pótolni.
A bakát mindjárt bevitték az udvari szolgák a
fürdőházba, megmosták, megfésülték, aztán felöltöztették újdonatúj
generálisruhába, s a bakából olyan szép generális lett, amilyen egy se
volt az ármádiában, mert hát a baka még csak huszonöt esztendős volt,
aztán meg bakának is olyan szép volt, hogy ritkította párját.
Mikor aztán megint bevezették a királyhoz, már akkor ott volt a miniszterné is a legszebb ruhájába öltözve.
A király bemutatta neki az új generálist, aztán azt mondta:
- Asszonyom, ez a generális úr megmentett a haláltól,
magát meg a méregkeverő urától. Megmondta nekem, hogy maga ártatlan az
egész dologban. Hát most fogadja el tőlem nevemnapja emlékezetére
férjéül ezt a fiatal generálist, aztán éljen vele boldogan!
A pap mindjárt összeadta őket, a király meg
kitartotta a lakodalmat úgy, mintha csak saját édesgyerekeit házasította
volna ki, s adott nekik olyan jószágot, amiből hercegi módon
megélhettek. S talán még most is élnek, ha meg nem haltak.