Egykor régen, így beszélik a brodiak, Mátyás
Olmütz felől nagy sereggel jött az országba, megfenyíteni Hradiste
hűtelen polgárait. Javában ostromolta a várost és a klastrom alatt már
nagy rést vágott a falakon, mikor váratlanul megjöttek a csehek.
Bekerítették az ostromlókat, és hajnalban megtámadták. A meglepett
csapatok nem tudtak ellenállni, rövid harc után megfutamodtak,
menekültek Brod felé. Futott maga Mátyás is, mégpedig kíséret nélkül,
gyalog, hogy fel ne ismerjék, rongyos szűrt akasztott a nyakába. A brodi
"Königsberg" alján levő erdőbe menekült, ott töltötte az éjszakát és a
rákövetkező napot. Estefelé ráakadt egy favágó, mikor hazafelé
igyekezett Brod külvárosában levő kunyhójába. A király hozzácsatlakozott
és rövid beszéd után éjjeli szállást kért. Simon Juda felé (október
28.) járt az idő, korai fagyok jelentkeztek, kint aludni már nem
lehetett. A favágó eltévedt vándornak nézte és magával vitte, de nem
nagyon szívesen, mert félt az asszonytól. Valóban, mikor beléptek, az
asszony furcsa szemet vetett a hívatlan vendégre, és alig türtőztette
magát, mikor ez egész otthonosan felült a tűzhelyre, és melegedni
kezdett. A vacsora már készen volt, de az asszony nem hívta a
kellemetlen idegent a közös tálhoz. A favágó restellte a dolgot, és hogy
a vendég ne értse, csehül odaszólt az asszonynak:
- No még egy kis borsót, jusson a kopasznak is!
A király, mintha megértette volna, elmosolyodott, de
nem mozdult, a gazda minden nógatására nem ült az asztalhoz, nem evett,
csak szomorúan nézett a hamvadó tűzbe. Most már maga az asszony is
megsajnálta a különös embert, nem küldte a padlásra aludni, hanem a
szobában vetett neki ágyat, maga az urával a konyhában maradt. Mikor a
tűzhely lángja elaludt, az asszony észrevette, hogy a szoba még világos.
Belesett az ajtóhasadékon, mit csinál a vándor. Az ott ült az asztalnál
viaszgyertya mellett, és valami "breviár"-ból imádkozott, vagy talán
csak olvasott. Jobban nézi, hát látja, hogy a rongyos szűrt már levette,
fényes ruhája, drága öve, nyakán aranyláncon drágaköves kereszt. Mintha
egész más ember volna, alig ismert rá a kopott vándorra.
- Szent Isten! Ez valami nagy úr lehet - súgta oda az urának.
Belesett az is, és aggódva csóválta a fejét:
- Biz ez valami mágnás lesz, és te még azt a kis borsót is sajnáltad tőle! - korholta most az asszonyt.
Aggódva, sokáig virrasztottak, mi lesz majd reggel,
hogyan békítsék ki a nagy urat. A gyertya még mindig égett. Az asszony
újból belesett. A vendég karjára hajtott fejjel szunnyadt az asztalnál,
előtte a tövig égett gyertya hamvadozott.
Alig hajnalodott, az öregek már felriadtak. A favágó
azon tűnődött, mivel fogadja a későn ébredő urat, miképp kérje
bocsánatát, és a vendég már előtte termett. Barátságosan jó reggelt
kívánt, parolázott, és beszélgetni kezdett.
- Tudod-e, öregem - így szólt egyszerre -, hogy a
házad ez éjjel királyi szállás volt? Mátyás vagyok, urad és királyod.
Jól találtam magam, még egy kissé nálatok maradok. De most siess a
főbíróhoz, mondd meg neki, és parancsolom, jöjjön azonnal ide!
A favágó alig tudott szóhoz jutni. Ilyen kitüntetés,
az ő vendége a király! Eszébe jutott megint az asszony tegnapi eljárása.
A király, mintha megérezte volna, mosolyogva fordult az asszonyhoz, és
kedélyesen beszélgetni kezdett vele. Tehát nem haragszik, gondolta a
gazda, az asszony majd kivágja magát. Már loholt a főbíróhoz, a gőgös,
gazdag cserzővargához, átadni a király parancsát. Ott találta a főbírót
műhelyében, a cserzőkádnál, javában emelgette kifelé a bőröket. Ismerte a
szegény favágót, alig fogadta üdvözletét, az üzenetre meg éppen
felkacagott.
Hogy a király a favágóhoz szálljon, mikor itt van a gazdag polgárok sora.
- Felültettek, öreg! Mondd meg a királyodnak, most nem érek rá, munkában vagyok, de szívesen látom, ha idejön! Eredj!
A favágó bódultan támolygott hazafelé, még nagyobb
zavarban volt, mint reggel a találkozás előtt. Miképpen adja át a durva
üzenetet, mi lesz, ha megharagszik a király? Ott őgyelgett a kunyhó
előtt, és nem mert belépni. De a király észrevette és behívta. A válasz
hallatára éktelen haragra lobbant, de csakhamar erőt vett magán. Újból
elküldte az öreget, és csak annyit üzent: jöjjön a főbíró azonnal, mert
baj lesz!
Mire a favágó odaért a főbíró házához, már huszárok
száguldoztak az utcákon, keresték a királyt. Most már észbe kapott a
főbíró is, hátha igaza volt a favágónak. És amikor újból látta jönni,
úgy megijedt, hogy azon mocskosan, amint volt a műhelyben, feltűrt
ingujjal akart rohanni a királyhoz. Szerencsére az asszonya kerek
köpenyt vetett rá. Így lépett a király elé; ott a favágó udvarán, fényes
magyar urak között. Hebegett, akadozott, bocsánatot akart kérni
jóhiszeműen elkövetett mulasztásáért, de a király leintette. Elrendelte
neki, intézkedjék az érkező csapatok élelmezéséről, elszállásolásáról,
és megint az urakhoz fordult, a gőgös főbírót szóra sem érdemesítette
tovább. Ezalatt híre futott a városban a király látogatásának, a
polgárság és a tanács urai igyekeztek ünneplőben a kis kunyhó felé. A
főbíró is hamarosan eleget tett a parancsnak, és most már kiöltözve
járult a király elé hódolni.
A szenátorokat kegyesen is fogadta a király, de a
főbírót most sem vette észre, sőt mikor együtt voltak valamennyien,
parancsul kiadta, hogy azonnal új főbírót válasszanak, jövőre pedig,
büntetésül az engedetlenségért és a királyi tekintélyt sértő mocskos
ruháért, a városban cserzővargát soha többé főbírói székbe emelni nem
szabad. Erre a tanácsurak maguk és utódaik nevében megesküdtek, és a
király pecsétes levelet adott e tilalomról.
Ezután vendéglátó gazdájához fordult és kérdezte, mi
jutalmat kér szolgálatáért, bármit kíván, a király teljesíti. Az öregek
összenéztek, mit kérjenek? Gyermekeik nincsenek, holtig már csak
elkínlódhatnak.
- Ezt a kis földet, felséges uram, itt a ház körül - vágta ki az asszony végül.
- Meglesz - mondja a király -, hát más nem kell?
- De, ha már földünk lesz - toldja tovább a favágó -, ezért ne fizessünk adót!
- Jól van, öreg, az is teljesül, most nesze, ráadásul egy marék arany, jó lesz az új gazdaságba!
A kis birtokról aztán szabadalmas írást adott a király, és elbúcsúzott a boldog öregektől...