És
akkor bejött az ablakon egy cserkesz. A gombja gesztenye. Juli eloltotta a
villanyt, hogy jobban lássa.
-
Micsirkász, cserkesz? - kérdezte.
- Cserkeszek
- mondta a cserkesz.
- Mit
cserkeszel?
-
Lázrózsákat.
- Itt vannak
az arcomon - nevetett Juli.
- Rózsamező,
rózsatő, úgy elviszlek, mint a kő - szavalta a cserkesz.
- Jaj, ez
jópofa! - örült Juli. - Csak éppen semmi értelme sincs.
- De
rímel-bímel - mondta a cserkesz, és közelebb jött.
Nicsak, az
orra is gesztenye!
- Az orrod
gesztenye - mondta Juli.
- Az orrom
gesztenye, a szemem mandola - énekelte a cserkesz.
- Talán
mandulát akartál mondani.
- No jó -
egyezett bele a cserkesz -, az orrom gesztenye, egyik szemem mandola, másik
szemem mandula, a derekam mandulin.
- Mandolin,
te buta - nevetett Juli.
- Akkor
tehát - mondta újra a cserkesz - az orrom gesz...
- El ne
mondd újra! - kiáltotta Juli.
- Tán az
oldalad fúrja? - háborgott a cserkesz.
- Újra fúrja
- mondta Juli.
- Ezt mondd
gyorsan - emelte fel az ujját a cserkesz. Az ujja bikmakk.
- Az ujjad
bikmakk - mondta Juli.
De a
cserkesz nem tágított.
- Mondd
gyorsan - ismételte.
- Micsodát?
- Hogy újra
fúrja.
Juli
megpróbálta, nem ment, minduntalan az jött ki: úrja fújra.
- Mindig
ilyeneket találsz ki - mérgelődött.
- Bocsánat -
szégyenkezett a cserkesz, s hogy másra terelje a szót, megkérdezte: - Hogy van
az egyeded-begyeded?
- Az
egyedem-begyedem tengertáncol.
- Ki fújja
neki?
- A Rezes
Bandika rezesbandája.
- Ki
rombitál?
- A rokodil.
-
Ámulok-bámulok, majd el nem kábulok - tekergette a nyakát a cserkesz.
A nyaka
nyárs!
- A nyakad
nyárs - mondta Juli.
- Nyáron
nyárs, ősszel csősz, télen fél, tavasszal tapasszal - így a cserkesz.
- Mondd el
még egyszer! - kérte Juli.
A cserkesz
egy darabig gondolkozott, aztán bevallotta:
-
Elfelejtettem, fejemre ejtetten.
- Talán
dinnyédre ejtetten - javította Juli.
Az már igaz,
a cserkesz feje dinnye volt.
- Ámbátor
ennek ellenére - hősködött a cserkesz - az a fontos, hogy idetaláltam.
- Hogyan
találtál ide?
- Hang után.
Az orrodon kukorékolt egy szeplő.
- Nincs is
az orromon szeplő - mérgelődött Juli.
- Hát akkor
ki kukorékolt?
„Ez igaz -
gondolkozott Juli -, ha nincs az orromon szeplő, akkor ki kukorékolt?”
- No várj,
megnézem - mondta. Megtapogatta az orrát, s boldogan fölkiáltott: - Nicsak, van
itt egy, itt kukorál s kukorékol!
- S a többi
ezerkettő? - rosszmájúskodott a cserkesz.
- Azok
ámuldoznak, mert ilyen szemtelen cserkeszt még nem láttak!
- Mondtam
már - kántálta a cserkesz -, a szemem mandola.
- Mi a
csucsor!
- Micsor?
Csicsor?
- Nem
csicsor, csucsor!
- Ezt nem
értem - mondta a cserkesz.
- Én se -
nézett rá Juli.
Ennek mind a
ketten nagyon megörültek.
- Mit
csináltál mostanában? - kérdezte Juli.
- Uborkát
egyeltem, őrséget kettőztem, dinnyét harmadoltam, főzsiványt négyeltem,
ötöltem-hatoltam, erdőben heteltem, miattad nyolcultam, nem kilencedeztem,
gonoszt tizedeltem.
- Húha! -
mondta Juli.
- Azt nem
hoztam - csóválta a fejét a cserkesz.
- Hát mit
hoztál?
- Apádnak
almavesszőt, Györgynek gyömbérgyökért, anyádnak fűzfaágat, hadd teremjen
tercinákat.
- Micinákat?
- Ter.
- És nekem
mit hoztál?
- Mesét.
- Hol van?
- Már
odaadtam.
Juli
keresgélni kezdte maga körül a mesét, a cserkesz teli szájjal nevetett. Aztán
Juli is elnevette magát, hiszen ez volt a mese.
- Hát azért
ennek nem sok értelme volt - kritizált Juli.
- Az igaz -
mondta a cserkesz -, de látszik belőle, hogy cserkeszlek.
- Én is
cserkeszlek téged, cserkesz - mondta komolyan Juli.
A cserkesz
mosolygott, fénylettek a gesztenyéi.
Kiment az
ablakon, vitte a lázrózsákat.