MESE A KÍGYÓRÓL ÉS SIVÁRRÓL



Volt egyszer egy király. Azt álmodta egyszer, hogy az égből rókák potyognak, összegyűjtötte országának minden bölcsét és varázslóját, elmondta nekik az álmát, és szigorúan meghagyta, fejtsék meg értelmét negyven napon belül, mert ha nem, valamennyinek leütteti a fejét.
A faluban, nem messze a király székhelyétől, élt egy ember a feleségével. Annyira szegények voltak, hogy csak nagy nehezen keresték meg a mindennapi kenyerüket.
Amikor a király parancsáról hallott, az asszony nógatta férjét, hogy menjen, fejtse meg az álmot. „Ha nem fejti meg, a király leütteti a fejét, s legalább megszabadulok tőle” - gondolta magában az asszony.
Bárhogy szabódott is az ember - mindhiába volt, az asszony csak hajtogatta a magáét. Az ember látta, hogy nem tudja meggyőzni feleségét, fogott egy botot, és útnak eredt. Útközben találkozott egy nagy kígyóval, éppen egy nagy kő alól csúszott elő.
- Merre tartasz, Sivár? - kérdi a kígyó.
- Magam sem tudom - felelte az ember.
- Sivár, semmit se félj - szólt a kígyó -, menj csak a királyhoz, s mondd neki: „Király, te azt álmodtad, hogy az égből rókák potyognak; ez azt jelenti, hogy álnok, hazug emberekkel vagy körülvéve, s ezért résen kell lenned, nehogy ártsanak neked.” De tudd meg: amit kapsz ezért a királytól, annak felét nekem adod.
Az ember azzal elment, s szóról szóra elmondta a királynak a kígyó szavait.
Megörült a király nagyon, s vizírjének meghagyta, hogy az embernek adjanak a kincstárból négy teverakomány aranyat, a bölcseket és varázslókat szétkergette, az embert pedig megtette udvari álomfejtőnek.
Megkapta Sivár az aranyat, és elindult haza, de nem azon az úton, amelyiken jött a királyhoz, hogy a kígyó meg ne lássa, és ne követelje a maga részét az aranyból.
Sivár felesége nagyon megörült, amint az aranyat meglátta.
Múltak az évek, s a király ismét álmot látott: az égből véreső esett. Megint összehívta a böl­cse­ket, hogy fejtsék meg álmát. De ekkor eszébe jutott Sivár, az álomfejtője, és megparan­csolta, tüstént kerítsék elő, s vigyék a királyi udvarba. Megijedt Sivár, mikor a küldöncök felkeresték, és elmondták neki, miért hívatja a király. „Mit tegyek most? Először a kígyó segített nekem megfejteni a király álmát, de most nem mehetek hozzá segítségért, mivel akkor nem adtam meg a neki járó részt. A király most fejemet véteti. De nincs mit tenni, elmegyek ismét a kígyóhoz, hátha kisegít a bajból, s ha nem, hát öljön meg” - gondolta Sivár, s elment a kígyóhoz.
Amint odaér Sivár a kőhöz, kibújt alóla a kígyó, és így szólt:
- Üdvözöllek, Sivár testvér, hogy s mint éldegélsz? Becsaptál a múltkor, s nem adtad ki részemet a király ajándékából. Annyi baj legyen! Most azt álmodta a király, hogy az égből véreső esett, ami azt jelenti, hogy ellenségei meg akarják támadni. Ezért gyűjtse össze hadát, s álljon készen, akkor megmenekül a veszedelemtől. Csakhogy most vigyázz, hozd el a felét annak, amit kapsz a királytól!
- Szem előtt tartom - felelte Sivár, mélyen meghajolt a kígyó előtt, s a királyhoz ment.
Odaállt a király elé, és így szólt:
- Üdvözöllek, király! Azt álmodtad, hogy az égből véreső esik. Ez azt jelenti, hogy ellenségeid fenyegetnek. Gyűjtsd egybe sereged, légy készenlétben, és ellenségeid nem árthatnak neked!
A király megköszönte Sivárnak, kétszer annyi jutalmat adott neki, mint először, és haza bocsá­totta.
Sivár teljesen elvesztette a fejét, amint meglátta a király ajándékát, s megfeledkezett a kígyó segítségéről. Gondolkodott egy ideig, majd elhatározta, hogy megöli a kígyót, kincseit pedig elszedi.
„Akkor elég lesz az nemcsak nekem meg az unokáimnak, de még a dédunokáimnak is! A kígyóra nekem most már nincs szükségem. Ami pedig a királyt illeti: hát ő sem álmodik mindennap!” - gondolta Sivár.
Azzal a király ajándékát tevékre rakta, és elindult a nagy kőhöz. Ahogy a kígyó előmászott, Sivár gyorsan lehajolt, felkapott egy követ, s a kígyóhoz vágta. De annak volt ideje meg­fordulni, s a kő éppen csak hozzáért, és leszakította farka végét.
Azután megint eltelt néhány esztendő, s a király azt álmodta, hogy az égből tiszta búza hull. Ekkor a király már nem is hívta össze a bölcseket, hanem egyenesen Sivárért küldött. Sivár halálra rémült, mikor a király hírnökei érte mentek:
- Feleség, azt hiszem, hogy most már végem, leütteti fejem a király!
S egy kicsit gondolkodott, majd így határozott: „Ha már úgyis el kell vesznem, öljön meg hát a kígyó, akinek a jóért rosszal fizettem.” És elment Sivár a nagy kőhöz.
- Üdvözöllek, Sivár, buta barátocskám! Hát nem gondoltál arra, hogy a király még egyszer hívathat, és nélkülem nem boldogulsz? - mondta a kő alól kimászó kígyó.
- Eh, húgocskám - felelte Sivár a kígyónak -, belátom, hogy rosszul bántam veled; íme eljöttem, tégy velem, amit akarsz.
- Nem, én a rosszra jóval válaszolok - szólt a kígyó. - Menj csak a királyhoz és mondd: „Azt álmodtad, hogy az égből tiszta búza hullott. Ez azt jelenti, hogy országodban bőség lesz, és te életed végéig nem ismersz szomorúságot.” A király ezért nagyon sok aranyat fog neked adni, de a felét hozd ide nekem.
- Szem előtt tartom - felelte Sivár -, s adja isten, hogy most az egyszer tiszta szívvel állhassak meg előtted.
Amikor Sivár megjelent a király előtt, és elmagyarázta álmát, az megvendégelte sörbettel, és elrendelte, hogy hétszer annyi aranyat adjanak neki, mint előző alkalommal. Sivár tevékre rakta a királyi kincset, s útnak indult. Útközben elgondolkozott: „A kígyót, aki nekem annyi jót tett, egyszer becsaptam, egyszer pedig majdnem megöltem. Elég lesz nekem az, amim már van, ezt meg mind elviszem, s odaadom a kígyónak jóságáért.”
Amikor a nagy kőhöz ért, Sivár szólította a kígyót:
- Vedd a járandóságod.
- Testvér, nincs nekem szükségem földi kincsekre - felelte a kígyó -, én csak ki akartalak próbálni téged. Első alkalommal, mikor te a királytól visszatérőben utat cseréltél: a róka éve volt, ravaszság ideje, azért csaptál be engem, és mentél a másik úton; másodszor, mikor te megdobtál engem kővel és véremet ontottad: a vér esztendeje volt, azért látta álmában a ki­rály, hogy az égből véreső esik. Most pedig, amikor a király álmában búzát látott, a bőség ide­je van, megszűnt az emberek telhetetlensége. Vidd csak kincseidet, és térj vissza otthonodba.
Így szólt a kígyó és eltűnt. Sivár felrakta aranyát a tevékre, hazament, és élete végéig dúskált minden jóban.
De neked meg nekem semmi sem jutott.