- Azt
mondtam a minap, hogy Tücsök pajtás nagy kópé volt - kezdte egyik alkalommal
Rémusz bácsi.
- Azt
mondtad, hogy igen nagy kópé volt - javította ki a Kisfiú.
- Igen nagy
kópé volt - helyesbítette az öreg. - Se szeri, se száma az igen nagy
kópéságainak. Mindjárt el is mondom, hogy Tücsök pajtás hogyan fogott ki egy
nagyokos, nagyravasz állaton.
- A
Tigrisen? - kérdezte a Kisfiú.
- Ugyan! -
felelte Rémusz bácsi. - Hiszen a Tigris az Elefánttal és az Oroszlánnal együtt
visszament a cirkuszba! A Róka volt az a nagyokos, nagyravasz állat, akinek
Tücsök pajtás túljárt az eszén.
Tücsök pajtás egyszer az úton ballagott. Egyszer csak utolérte a Róka.
- Adj’isten,
Tücsök pajtás! - köszöntötte a Róka. - Hová igyekszel?
- A szomszéd
városba. Nagyon rászomjaztam egy kis sörre. Bemegyek a vendéglőbe, iszom egy
pohárral, talán meg is ebédelek.
- Aztán hogy
akarsz eljutni a városba?
- Csak így, gyalogszerrel.
-
Gyalogszerrel? - csodálkozott a Róka. - Hiszen akkor rád esteledik, de még talán
rád is virrad, amíg odaérsz!
- Ebédidőre
ott leszek - felelte a Tücsök.
- Hát erre
kíváncsi vagyok! - mondta a Róka. - És meg is győződöm róla a saját szememmel.
Mert én is éppen sörözni indultam a városba.
- És mikor
szándékszol odaérni? - érdeklődött Tücsök pajtás.
- Gondolom,
egy óra alatt megjárom az utat.
- Egy óra
alatt! - kiáltotta a Tücsök. - Addigra én már meg is ebédeltem, sőt, talán
aludtam is egy sort.
- Nem bánom,
fussunk versenyt - mondta a Róka. - Ha te érsz oda elsőnek, kifizetem az
ebédedet. De ha én nyerek, te fizeted ki az enyémet: annyit, amennyit meg bírok
enni.
- Áll a
fogadás! - felelte Tücsök pajtás. - Már indulhatsz is. De annyit mondok, szedd
a lábad, mert megelőzlek!
A Róka
megfordult, hogy induljon. A Tücsök pedig egyetlen ugrással észrevétlenül a
Róka farkán termett, és jól megkapaszkodott.
Loholt a
Róka a város felé. Közben hátra-hátranézett, és elégedetten látta, hogy a
Tücsöknek híre sincs az országúton. (Persze, eszébe sem jutott, hogy ne az
országutat, hanem a saját farkát nézze.)
A város
határában találkozott a Nyúllal.
- Hová ilyen
sebbel-lobbal? - kérdezte a Nyúl.
A Róka
kuncogva elmondta a fogadás történetét.
- Azért
sietek - tette hozzá -, hogy jó sokat ehessem, mire a Tücsök megérkezik.
A Nyúl
mindjárt sejtette, hogy valami kópéság rejlik a dologban, hiszen jól ismerte a
Tücsök csavaros eszét.
Körülnézett,
és megpillantotta Tücsök pajtást a Róka farkán. De nem akarta elrontani a
tréfát: úgy tett, mintha nem látott volna semmit.
- Hát akkor
csak siess - válaszolta. - Mert a Tücsökkel épp az előbb találkoztam a város
kapujában.
- Micsoda?!
- kiáltotta elképedve a Róka. - Hol találkoztál vele?
- Mondom: a
város kapujában. Ha nem sietsz, megeshetik, hogy ő ebédel meg elsőnek!
A Róka
futott tovább, be a városkapun, végig a főutcán, egyenesen a vendéglőhöz.
A Tücsök
hirtelen ugrott egyet, fel a legmagasabb lépcsőfokra. Onnan köszönt rá a
Rókára:
- No, végre
itt vagy! Kerek fél órája várlak. Talán bizony a Nyúllal találkoztál, és vele
beszélgettél ilyen sokáig?
A Róka
elhűlten csóválta a fejét.
- Nem értem
- motyogta. - Sehogy sem értem, hogyan érkezhettél ide ilyen hamar...
- Én meg azt
nem értem, hogyan cammoghattál ilyen lassan - felelte a Tücsök. - De akárhogy
is: megnyertem a fogadást.
Ezt a Róka
is kénytelen volt elismerni. Bementek a vendéglőbe, a Tücsök megrendelte az
ebédjét: három adag töltött káposztát, három korsó sört, utána harminc darab
gyömbéres süteményt.
- És mind megette? - kérdezte megütődve a Kisfiú. - Mind belefért a gyomrába?
- Őszintén
szólva, azt hiszem, éppen csak belekóstolt - felelte Rémusz bácsi -, mert a
Tücsök nemigen szereti az efféle ételeket.
- Hát akkor
minek rendelte?
- Először
is, hogy a Rókának legyen mit kifizetnie a fogadás fejében - válaszolta Rémusz
bácsi. - Másodszor pedig: két szegény sorsú menyét és egy rokkant,
munkaképtelen mosómedve ült az asztal végén, azokat kínálta meg a maradékkal.
- És azok
szeretik a töltött káposztát és a gyömbéres süteményt? - tudakolta a Kisfiú.
- Nagyon
szeretik - felelte az öreg -, de ritkán jutnak hozzá.