- Kedves
nagymama, mondjál egy mesét!
- Nos, jól
van. Hallottátok már a vörös kakasról szóló mesét? Jaj, az ám a szép történet!
- Hát akkor
meséld el!
- Én nem azt
mondom, hogy „Hát akkor meséld el!”, hanem azt, hogy „Hallottátok már a vörös
kakasról szóló mesét?”
- Hát hiszen
éppen ezt mondtad!
- Ej,
dehogyis ezt mondtam én, hogy „Hát hiszen éppen ezt mondtad!”, hanem azt, hogy:
„Hallottátok-e már a vörös kakasról szóló mesét?”
- Nem, még
sohasem hallottuk. Meséld el hát!
- Ki mondta
ezt így: „Nem, még sohasem hallottuk, meséld el hát!” Én azt mondtam: „Hallottátok-e
már a vörös kakasról szóló mesét?”
- Ó,
uramisten, hát már nem tudjuk, hogy mit mondasz, és mit kérdezel, és hogy mit
hallottunk meg mit nem hallottunk!
- De hiszen
nem így mondtam én, hogy: „Ó, uramisten, hát már nem tudjuk, hogy mit mondasz,
és mit kérdezel, és hogy mit hallottunk meg mit nem hallottunk!”, hanem azt,
hogy: „Hallottátok-e már a vörös kakasról szóló mesét?”
-
Hallottátok-e már a vörös kakasról szóló mesét? Hallottátok-e már a vörös
kakasról szóló mesét?
- Így, most
jól van. Most már tudjátok, hogy meséltem nektek idáig. Jegyezzétek meg hát a
szomorú történet végét is:
Az a kakas vörös volt,
a mesémnek vége volt!
a mesémnek vége volt!
- De
nagymama! Hát miféle mese volt ez?