Élt egyszer
egy öregember meg a felesége. Volt egy fiuk, aki nemrégen házasodott. Amint a
menyecske egyszer éppen a pamlagot tisztította lehajolt s véletlenül
elszellentette magát.
Szégyenében
gyorsan körülnézett, nem hallotta-e meg valaki, s meglátta a kecskebakot, és
még jobban elszégyellte magát.
- Bak-úrfi,
összevissza csókollak, csak ne szólj erről semmit az apósomnak.
De a kecskebak
szénát evett, s mind csak csóválta a fejét.
- Vedd az
övemet, csak ne szólj! - esedezett a menyecske, azzal leoldotta az övét, és a
kecskére akasztotta.
A kecske
azonban azután is csak csóválta fejét. A menyecske azt gondolta, hogy a kecske
mégiscsak el akarja mondani a dolgot apósának, ezért levette fátylát, és a
kecskére terítette. A bak egyre csak fejét csóválta.
- Nesze,
vedd hát a gyöngyömet is!...
Éppen akkor
lépett be a menyecske anyósa. Amikor megtudta, mi történt, ő is nyaggatta a
bakot.
Estére
hazajött az após, és vizet kért menyétől. De mivel a korsó ott állt a sarokban
a kecske mellett, a menyecske nem mert odamenni, s meg sem mozdult.
Az após
háromszor vagy négyszer is megismételte kérését, de mikor látta, hogy a
menyecske meg sem mozdul, feleségét kérdezte:
- Mi történt
a menyemmel? Miért nem ad nekem vizet?
- Férjecském
- felelt az öregasszony -, az isten elől is eltitkolom, de neked elmondom: a
menyecske nem messze a kecskétől a pamlagot tisztította, s egyet szellentett, s
most azért nem mer elmenni a kecske mellett, mert attól fél, hogy a bak
elmondja neked is. Bármennyit könyörgött is a kecskének, hogy ne mondja el a
dolgot, hiába minden! Már neki adta övét a derekáról, a fátylat fejéről, még a
gyöngyöt is nyakáról. A bak folyton azt hajtogatja, hogy elmondja.
- Az se baj,
mit bolondozik itt! Elmegyek én a sataki javashoz, és megkérdezem tőle, hogy
jót jelent-e ez - szólt az após, s már indult is Satakba.
Amikor a
sataki javashoz ért, az öregember megkérdezte tőle:
- A menyem
ma a pamlag tisztítása közben elszellentette magát: jót jelent-e ez, vagy
rosszat?
- Attól
függ, miképpen. Ha hangosan, jót jelent, de ha halkan, rosszat jelent.
Amikor az
após hazaért, kifaggatta menyét, s mikor megtudta, hogy hangosat szellentett,
az öreg azonnal a zenészekért szalasztott, hadd üssék a dobot, hadd
táncoljanak...
A
fiatalasszony férje, a mezőről hazafelé menet, meghallotta a házukból
kihallatszó trombitaszót, a legelső útjába kerülő falubelitől megkérdezte:
- Mondd,
testvér, mért fújják úgy a trombitások a házunkban?
- Mi az, hát
te nem tudod? A feleséged ma egy hangosat szellentett. A sataki javas
megjósolta, hogy ez valami jót jelent, ennek az örömére fújják olyan vidáman.
A menyecske
férje haragosan visszafordult, s azt mondta magában: „Én ne legyek én, ha még
egyszer életemben visszatérek ezekhez a megháborodottakhoz!”
Elindult
világgá, megérkezett egy idegen faluba, s az egyik házban éjjeli szállást kért.
- Szíves
örömest, örülünk a vendégnek - felelték neki, és az egyik sarokban helyet
készítettek számára.
A
gazdasszony éppen kenyérsütéshez készülődött, s a legnagyobb lányát elküldte
vízért. Amikor a leány a forráshoz ért, leült a fa alá, s magában mesélni
kezdett: „Majd ha férjhez megyek, születik egy fiam, s elnevezem Kikosznak.
Csintalan gyermek lesz, elmegy a forráshoz, felmászik itt erre a fára, az ág
letörik alatta, leesik és kitöri a nyakát!”
Az utolsó
szavaknál elkezdett szörnyen jajveszékelni:
- Jaj, a
Kikoszom kitörte a nyakát! Jaj, Kikosz drágám!...
Az
öregasszony látva, hogy a legidősebb lány csak nem jön vissza, elküldte utána a
középső lányát. Amint a húgát meglátta, a legnagyobbik leány már messziről
elébe futott, és elpanaszolta neki a bánatát. A középső lány is odaült a
nővére mellé, s ő is keservesen jajgatott Kikosz miatt.
Az anyjuk
elküldte a legfiatalabb lányt is - az is bőgni kezdett Kikosz miatt.
Végül az
öregasszony is odament a forráshoz, mert már nagyon nyugtalanította lányai
távolléte. Mind a három lánya könnyes szemmel szaladt feléje, s elsírták neki
Kikosz halálát. Erre már az öregasszony is ordítani kezdett.
Mikor a
vendég látta, hogy már senki sem maradt otthon, kiment az utcára, és
megtudakolta a falubeliektől, hogy merre visz az út a forráshoz. Mikor odaért,
és meglátta a jajveszékelő nőket, megkérdezte az öregasszonytól bánatuk okát.
- Hogyne
sírnánk, jó ember! - felelte az asszony. - Nos, a legidősebb lányom férjhez
megy, születik egy fia, elnevezi Kikosznak, Kikosz csintalan gyermek lesz,
eljön a forráshoz, felmászik itt erre a fára, letörik alatta, és kitöri a nyakát.
Jaj, forrón szeretett Kikoszunk! Jaj, Kikosz drágám!
- Ó, hogy
szakadna rá a tető ezekre a meghibbantakra! A saját bolondjaimtól elmenekültem,
s új bolondokhoz kerültem! Akkor már mégis jobb, ha visszatérek az
enyéimhez!...