Ödönke házat
épített. Tízemeletest. Összedőlt egyszer, újrakezdte; összedőlt kétszer, újrakezdte.
Harmadszorra állt a ház. A földszint és rajta a tíz emelet.
Ödönke
boldogan dörzsölte a kezét.
- Megnézem
belülről is - mondta, és belépett a kapun a földszintre.
- Szervusz,
Földszint! - mondta. - Megnézném a házat.
- Felőlem,
Födönke - fintorgott a Földszint - felmehetsz.
- Nem
Födönke, Ödönke - javította Ödönke.
-
Fityfiritty, fuss följebb - fortyant fel a Földszint.
Ödönke
kedvetlenül felballagott az első emeletre.
- Szervusz,
Első! - mondta.
- Eljöttél,
Edönke, elmehetsz, Edönke - epéskedett az Első.
- Nem
Edönke, Ödönke - mérgelődött Ödönke.
- Elég,
Edönke, eredj!
Felgyalogolt
hát a másodikra. „Micsoda ház!” - gondolta magában.
- Szervusz,
Második! - mondta.
- Mit
merészelsz, Mödönke, menj mindjárt, mert megverlek! - mormogta a Második.
Ödönke
futott a harmadikra.
- Szervusz,
Harmadik! Ugye, te szeretsz?
- Haragszom,
Hödönke, hiányod hiánylom - hurrogta a Harmadik.
Ödönke
menekült a negyedikre.
- Nini,
Nödönke - nézett a Negyedik -, nekem ne neszezz!
Ödönke már
majd sírva fakadt, úgy ment az ötödikre.
- Szervusz,
Ötödik! - köszönt félénken.
- Ödönke,
Ödönke! - örvendezett az Ötödik. - Ölellek. Örök öröm Ödönkét ölelnem.
- Igazán
örülsz? - kérdezte Ödönke.
- Örömöm
Ödönkétől ötszörössé ölesül!
Erre Ödönke
boldogan felnevetett. Így: hihihi!
Nevetett az
Ötödik is. Így: öhöhöhö.
Örvendtek.
De Ödönkének
mennie kellett a hatodikra.
- Szervusz,
Hatodik! - köszönt mosolyogva Ödönke.
- Hess,
Hödönke! - harsogta a Hatodik.
Ödönke most
már nem is javította, rohant a hetedikre.
- Szervusz,
Hetedik! - rebegte.
- Hu, ha
híred hallom, hidegszik a hátam! - hujjogott a Hetedik.
Ödönke már a
nyolcadikon volt, de ott sem járt jobban.
-
Nyúlcipőben nyargalj nyomban! - nyerítette a Nyolcadik.
A Kilencedik
meg:
- Kinek
kellesz, komisz kölyök, kotródj, kellemetlenkedő!
S a Tizedik:
- Tolakodók,
támadások, takarodjál, tökmag Tödön!
Ödönke orrát
lógatva ment ki a házból. Csak az ötödiken mosolygott egy kicsit.
Ott kint
lefeküdt a szőnyegre - ezen állt különben a ház is -, állát a tenyerébe
támasztotta, gondolkozott. Hamar rátalált a megoldásra. Legalábbis azt hitte,
rátalált.
- Megállj,
te Ház! - kiáltotta.
Fölpattant,
a bal kezét a ház alá csúsztatta, jobb kezével megfogta a tetejét, és zsuppsz!
- megfordította.
S ezzel újra
belépett a kapun.
A Földszint,
aki azelőtt a Tizedik volt, azt mondta:
- Füstként
takarodj!
Az Első, aki
azelőtt a Kilencedik volt:
- Elmehetsz,
kis komám!
A Második,
aki azelőtt a Nyolcadik volt:
- Menekülj,
nyiszlett mitugrász! Nyakon verlek!
A Harmadik,
aki azelőtt a Hatodik volt:
- Hess!
A Negyedik,
aki azelőtt a Hetedik volt:
- Nem
hallottad? Nem hívtalak!
Az Ötödik,
aki azelőtt is az Ötödik volt:
- Ödönke,
Ödönke ölellek, örök öröm Ödönkét ölelnem!
A Hatodik,
aki azelőtt a Negyedik volt:
- Nem
hívtalak, nem hallottad?!
A Hetedik,
aki azelőtt a Harmadik volt:
- Huss!
A Nyolcadik,
aki azelőtt a Második volt:
- Nyakon
verlek, nyiszlett mitugrász! Menekülj!
A
Kilencedik, aki azelőtt az Első volt:
- Kis komám,
elmehetsz!
A Tizedik,
aki azelőtt a Földszint volt:
- Takarodj
füstként!
- Na tessék!
- mondta Ödönke, és lefelé menet megsimogatta az Ötödiket.
Kiment,
megvakarta a feje búbját. Szétszedte a házat, csak az Ötödiket hagyta épen. És
elkezdett dolgozni. Épített, épített egész álló nap, de sehogy sem sikerült
megcsinálnia, amit akart. Már majdhogynem sírva fakadt mérgében. Este hazajött
az édesapja, odaállt Ödönke háta mögé, nézte, mit csinál. De nem tudta
kitalálni, mit akarhat. Megkérdezte hát:
- Mit
építesz, Ödönke?
- Egy olyan
tízemeletest - mondta Ödönke -, amelyik csupa ötödik emeletből áll.
- Csupa
ötödikből? - csodálkozott az apja.
- És első?
- Eh -
mondta Ödönke.
- Második?
- Minek?
- Harmadik?
- Hajaj!
- Negyedik?
- Nem!
- Hatodik?
-
Haszontalan!
- Hetedik?
- Hess!
- Nyolcadik?
- Nyomorult!
-
Kilencedik?
- Kinek
kell?!
- Tizedik?
-
Takarodjon!
- Hát pedig
csupa ötödikből nem nagyon sikerülhet - vélte az apja.
- De igenis!
- erősködött Ödönke.
Azóta is
építgeti a tízemeletest, amelynek csupa ötödik emelete lesz.
Hogy
sikerül-e? Ki tudja?