VACSKAMATI, A NAGY, EGYETEMES, VILÁGMÉRETŰ CSALÓ

Vacskamati igencsak működött.

- Úgy fogtok tisztelni, mint a sicc - mondta működés közben.

És zörgött-börgött az üvegekkel, pancsikált a gyanús lében, labdázgatott a ványadt barackokkal.

Na persze Aromo azonnal elhúzta a száját.

- Ha egy macskaféle azt mondja, hogy sicc, annak jó vége nem lehet - mormogta.

De Vacskamatinak aztán mormoghatott. Vacskamati zavartalanul zörgött-börgött, pancsikált és labdázgatott tovább. Azaz nem egészen zavartalanul, mert Ló Szerafin megkérdezte:

- És mitől fogunk úgy tisztelni, mint a sicc?

- Ez az! Mitől?! - bődült el Bruckner Szigfrid.

- Attól, hogy gazdag leszek - mondta nagy büszkén Vacskamati.

- Mint a sicc? - kérdezte Szörnyeteg Lajos.

- Igen. Mint a sicc! - mondta megvetően Vacskamati.

- Ha szabad érdeklődnöm, mitől fogsz meggazdagodni? - kérdezte gúnyosan Bruckner Szigfrid.

- Nem látod? - mondta Vacskamati -, barackbefőttet csinálok...

- Ezekből a ványadt barackokból? - heherészett Ló Szerafin.

- Ványadt? Még hogy ványadt?! - nevetett Vacskamati.

- Igenis ványadt! - kiabált Aromo. - Mi az hogy ványadt! Csenevész, ösztövér, gyöszös, csökött!

Vacskamati, úgy látszik, ezt a pillanatot várta, mert abbahagyta a zörgés-börgést, a pancsikálást, a labdázgatást. Hősi pózba vágta magát.

- Valóban - mondta fennkölten. - A barack az ványadt, csenevész, ösztövér, gyöszös, csökött. De ti, kis földhöz ragadtak, nem ismeritek Vacskamati nagy, egyetemes, világméretű agy­velejét!

A hatás elsöprő volt. Szájtátva bámulták őt, az egy Aromo kivételével. Aromo csak vihogott.

- Talán a nagy, egyetemes, világméretű agyvelődet akarod befőttként eladni?

- Nyúlnak nyúlfarknyi esze - legyintett Vacskamati. - Most megismerkedhettek a nagy Vacs­ka­mati nagy, egyetemes, világméretű agyvelejének nagy, egyetemes, világméretű találmányá­val, a nagy, egyetemes, világméretű befőttesüveggel. Ide süssetek!

Ettől a szónoklattól még Aromóba is némi kis tisztelet költözött. Odasütött hát ő is. Vacskamati meg mint egy bűvész fölkapott egy ványadt barackot, magasra emelte.

- Mi ez? - kérdezte drámai hangon.

- Egy dió - suttogta Szörnyeteg Lajos.

- Nem téged kérdeztelek - mérgelődött Vacskamati.

- Azt akartam mondani - védekezett Szörnyeteg Lajos -, hogy egy dió nagyságú barack.

- Ez a helyes beszéd - bólintott Vacskamati. - Ványadt ez a barack?

- Hát bizony... - mondták a többiek.

- Nem kétséges, jól mondjátok. Ványadtka, gyöszöcske, csenevészke. De ezt figyeljétek!

Meglóbálta a feje fölött a barackot, és mint egy varázsló, belehelyezte az előtte fényeskedő befőttesüvegbe.

Fölhördültek a csodálkozástól. A ványadtka barack akkorának látszott a befőttesüvegben, mint egy sárgadinnye.

- Nahát ez az! - mondta büszkén Vacskamati. - Az emberek kapkodni fognak a befőttem után. Ez az én nagy, egyetemes, világméretű találmányom.

- Jobban mondva ez a te nagy, egyetemes, világméretű csalásod - mondta Aromo.

Fölcsillant Vacskamati szeme.

- Azt mondod, hogy ez egy nagy, egyetemes, világméretű csalás?

Bruckner Szigfrid böffentett.

- Még kérdi! Nagyítóüvegből csinál befőttesüveget, és még kérdi!

Vacskamati kivirult.

- Akkor ez azt jelenti... ez nem jelenthet mást, mint, hogy én egy nagy, egyetemes, világméretű csaló vagyok!

Ló Szerafin bólintott.

- Az bizony. Az emberek majd boldogan megvásárolják a befőttedet, mert azt gondolják, hogy csodabefőttet vásárolnak csodabarackból. Odahaza kibontják, és ványadt, töppedt, vacak, mogyorónyi barackot találnak az üvegedben.

- Akkor aztán lesz haddelhadd - mondta Bruckner Szigfrid.

- Bizony - folytatta Ló Szerafin -, sose mosod le magadról, hogy nagy, egyetemes, világméretű csaló vagy. Az emberek köpnek, ha találkoznak veled.

- Sőt, pöknek - bólogatott Szörnyeteg Lajos.

- Bizony, köpnek és pöknek - vette át a szót sugárzó arccal Aromo -, és soha többé egy szavadat sem hiszik. Árulhatsz nekik akkora barackot, mint egy úritök, akkor sem veszik meg, mert azt hiszik, becsapás.

- Megrendül benned a bizalmuk - mondta komoran Bruckner Szigfrid. - Te nagy, egyetemes, világméretű csaló.

- De hát ez nagyszerű! - ugrándozott Vacskamati.

- Miért volna ez nagyszerű? - nézett rá szemrehányóan Ló Szerafin.

- Gondoljátok, hogy bevesznek akkor abba a könyvbe is, aminek az a címe, hogy Nagy, egyetemes, világméretű csalók?

- De be ám! - rikkantott Bruckner Szigfrid -, még a fényképed is benne lesz. Szemből is, meg profilból is.

- Nagyon jó fényképarcom van - suttogta boldogan Vacskamati. - Híres ember leszek. Nagyon híres.

És már vitte is a piacra a befőttjeit.

- A szégyentelen - néztek utána mogorván a többiek.

Na, a piacon körülállták ám Vacskamati portékáját.

- De gyönyörű barack - mondták az emberek -, de csodálatos! Ilyen szép barackot még sose láttunk. Hogy adod, Vacskamati!

Vacskamati csak vihogott örömében.

- Ugye csodálatosnak látjátok?

- Miért ne látnánk annak, amikor az - mondták az emberek.

- Mégiscsak én vagyok a világ legnagyobb csalója! - rikkantott boldogan Vacskamati.

- Már miért volnál?

- Mert ezekben a befőttesüvegekben akkorka barackok vannak, mint egy ma született dió. Haha!

- Hogy mondhatsz ilyet - mérgelődött egy nagy bajszú -, amikor a saját szememmel látom, hogy gyönyörű, nagy barackok!

Vacskamati a hasát fogta nevettében.

- Na itt van, nyisd csak ki!

- Mennyiért adod?

- Ingyen - mondta Vacskamati -, nyisd csak ki!

A nagy bajszú kinyitotta az üveget, kivett egy barackot. Na nézd! Tényleg mint egy csökött dió. Nahát. Úgy kacagott a nagy bajszú, majd kidűlt az oldala. Hamm, bekapta a ványadt barackot.

- Édesnek édes - mondta, és úgy nevetett, majd a torkán akadt a barackmag.

Az emberek meg egyre többen tolongtak Vacskamati körül.

- Nézd, milyen mókás! - kiabálták. - Nahát!

Vacskamati osztogatta a befőtteket.

- Ezt nézzétek meg! Mit tud a nagy, egyetemes, világméretű csaló!

Nagy vigasság volt, nagy befőttevés. Ekkora ingyenes, kacagásos befőttevésre még a legvénebbek sem emlékeztek. Nem is emlékezhettek, mert ilyen még nem volt, amióta a világ világ. És talán nem is lesz. Mert ilyesmi csak egyetlenegyszer fordulhat elő a világon.

Nagy ünnepelve, nótaszóval, rikogatva, sikogatva kísérték haza Vacskamatit.

- Oda nézzetek, már verik! - mondta Ló Szerafin.

- Dehogy verik - mondta gyanakodva Aromo. - Éppen hogy majdnem a vállukon hozzák.

Néztek nagy ámuldozva.

- Éljen Vacskamati! - kiabálták az emberek.

- Na, mi az - kérdezte Bruckner Szigfrid -, meggazdagodtál?

- Ugyan, gazdagság - legyintett Vacskamati. - Nem érdekel az engem. Nem látod, hogy a nagy, egyetemes, világméretű csalásomat ünneplik. Mert én vagyok a földön a legnagyobb, leg­egyetemesebb, legvilágméretűbb csaló. - Aromóra nézett. - Te meg csak egy pici, egyetemetlen, világméretetlen mezei nyúl vagy.

- Pfuj! - mondta mérgesen Aromo.

Vacskamati meg fáradtan a fűre hajtotta a fejét, és az égzengető ünneplés és hejehuja közepette elaludt.

- Legalább nekünk is hagytál egy üveg befőttet? - kérdezte boldogtalanul Bruckner Szigfrid.

De hiszen kérdezhette. Mert egyfelől a befőtt már réges-rég elfogyott. Másfelől mert Vacska­mati már aludt, s mosolygott álmában, mert arról álmodott, hogy a világ legnagyobb, leg­egyete­mesebb és legvilágméretűbb csalója.