amelyben egy frakkos oroszlán érkezik
Vége felé
járt már a nyár, észrevétlenül sárgulni kezdtek a fákon a levelek, és a
gyerekek egyre többet beszéltek az iskoláról.
- Tudod, hogy
ebben az évben én is iskolás leszek? - kérdezte egyik nap Peti.
Erre nem is
gondoltam. Ó, nagyon gyorsan múlik az idő!
- Mit
gondolsz, Szigfridet magammal vihetem az iskolába?
- Nem hiszem
- mondtam.
A pajtában
Szigfridék és Arabella otthonosan berendezkedtek. A padlásról lehoztak még egy
ágyat Szilviának. Szigfrid továbbra is egy földre terített pokrócon aludt. Ez
nem tetszett neki, időnként méltatlankodott is, de Szilvia ilyenkor szigorúan
ránézett, és Szigfrid jobbnak látta elhallgatni.
A falon képek
is lógtak. Arabella az ágya fölé akasztotta Roberto fényképét, Szigfrid pedig
egy másik fényképet szedett elő valamelyik bőröndje mélyéről, és a bejárattal
szemben egy nagy szegre akasztotta. A kép egy oroszlánt ábrázolt trópusi parafa
sisakban, ahogy egy pálma alatt áll, és végtelen büszkeséggel végigtekint a
tájon.
- A nagyapám
- mondta meghatottan Szigfrid -, idősebb Bruckner Szigfrid. Nézzétek meg ezt a
testtartást. Mintha magamat látnám.
Mindez egy
vasárnap délelőtt történt. Valamennyien együtt ültünk a pajtában. Arabella
táncolni tanította Gabriellát. Egy darabig ezt néztük. Gabriella pompás
tanítványnak bizonyult, a legbonyolultabb lépéseket is percek alatt
megtanulta. Egy-egy kecses mozdulata után Szilvia elragadtatással tapsolt.
- Nagyon
ügyes vagy - mondta Arabella, sőt még Szigfrid is elismerően bólogatott.
A rendőrt
vártuk, mert a múltkor úgy beszéltük meg, hogy most vasárnap délelőtt rendezünk
egy kiadós feketepéter-csatát. A rendőr azonban valami miatt késett, s így
apró-cseprő dolgokról beszélgettünk. Egyszer csak nyílott a kapu.
- Az
őrmester! - kiáltott örömmel Szigfrid.
De tévedett.
A kapuban
egy oroszlán állt, mancsában szállodacímkékkel teleragasztott bőrönddel. Meglátott
bennünket, és rögtön elindult a pajta felé. Frakkban volt, vakító fehér ingben
és a meleg ellenére csokornyakkendőben.
Fensőbbséges
ábrázattal közeledett, hanyagul lóbálva a cifra bőröndöt.
Nem köszönt,
csak megállt a pajta előtt, fitymálva nézegette, aztán letette a bőröndöt,
ráült, és egy fehér zsebkendővel legyezgette magát. Szigfrid éppen meg akarta
szólítani, mikor az idegen oroszlán köhintett, és így szólt:
- Nem tudnak
köszönni?!
- Széttépem!
Fogjatok le! - suttogta Szigfrid.
- Úgy tudom,
a vendég köszön először - mondta csodálkozva Arabella. - És ebben az esetben ön
a vendég, ha nem csalódom.
- Bizonyos
esetekben valóban a vendég köszön először - mondta gőgösen az idegen oroszlán
-, de abban az esetben, ha én vagyok a vendég...
Az én
szócskát jó erősen megnyomta, majd jelentőségteljesen ránk nézett.
- Nem tudom,
kit tisztelhetünk ebben az énben - gúnyolódott Szigfrid.
- Micsoda? -
kérdezte csodálkozva az idegen. - Nem ismernek?
- Nem -
feleltük kórusban.
- Uraim -
kelt fel ünnepélyesen az idegen oroszlán -, doktor Kis János áll önök előtt!
Hatást várva
körülnézett, bizonyára azt hitte, erre a névre mindannyian leborulunk előtte.
Titokban a többieket kémleltem, mert először azt hittem, csak én nem hallottam
eddig doktor Kis Jánosról, de a többiek is éppen olyan értetlenül bámultak,
mint jómagam.
- Örvendek -
mondta Szigfrid, örülve az alkalomnak, hogy végre már ő is bemutatkozhat -,
Bruckner Szigfrid vagyok, a szavannák királya.
Az idegen
ügyet sem vetett Szigfridre, még mindig ránk bámult, és újból megszólalt:
- Uraim, ha
nem jól értették volna: doktor Kis János vagyok.
- Fogalmunk
sincs, ki az a doktor Kis János - mondta Arabella.
- Micsoda
udvariatlanság! - morgott dr. Kis, majd hangosan ezt kérdezte: - Ki itt a
gazda?
- Én -
mondta a kisfiú -, azazhogy mindannyian.
- Szeretném
bejelenteni, hogy itt fogok lakni - mondta dr. Kis János, és bement a pajtába.
- Jól van,
kérlek, de legalább azt mondd meg, ki vagy - kiabált utána Szigfrid.
- A világ
leghíresebb oroszlánja vagyok - hallatszott a válasz a pajtából. - Most pihenni
térek, ne zavarjatok!
- Csak azt
szeretném tudni, hol akarsz pihenni - kérdezte harciasan Szilvia.
- Az ágyamon
- válaszolt dr. Kis.
- Miféle
ágyadon? - érdeklődött a kisfiú.
Dr. Kis
odamutatott Arabella ágyára.
- Hogyisne!
Az az ágy Arabelláé.
- Nem értem
- méltatlankodott az idegen oroszlán. - Tulajdonképpen örülnötök kellene, hogy
szóba állok veletek.
- Miért?
- Mert
dúsgazdag vagyok, és hatalmas. Palotáim vannak Valparaísóban, Montrealban,
Chicagóban, Antwerpenben, Tokióban, Delhiben, Zanzibarban, Hobartban és
Singapore-ban. Földjeim Svédországban, Tanganyikában, Peruban, Nepálban,
Venezuelában és Laoszban. Gyáraim New Yorkban, Berlinben, Cape Townban és
Honoluluban. Nem beszélve egyéb ingó- és ingatlanaimról. Boldogok lehetnétek,
hogy leereszkedem hozzátok. Nem értelek benneteket!
- Ha ennyi
palotád van, miért nem mégy a palotádba lakni, miért jössz a mi pajtánkba? -
kérdezte haragosan Peti.
Az idegen
oroszlán, akit dr. Kis Jánosnak hívtak, lehajtotta a fejét.
Elszomorodott.
- Tudjátok,
olyan egyedül voltam - mondta halkan.
Mindannyian hallgattunk.
- Ezzel
kellett volna kezdened - mondta aztán Gabriella.
Peti odament
dr. Kis Jánoshoz, és kezet fogott vele.
- Míg nem
szerzünk ágyat, a földön kell aludnod - mondta neki.