Jó pár száz esztendővel ezelőtt, amikor még az emberek
nem voltak olyan okosak és minden hájjal megkentek, mint manapság, furcsa dolog
történt egy városkában. Éjnek idején egyszer egy nagy fajta bagoly -
uhubagolynak hívják - betévedt egy környékbeli erdőből az egyik polgárnak a
csűrjébe. Ott lepte meg a virradat.
Tudni való, hogy a bagoly éjszakai madár, nem lát jól
a napvilágnál, nem is szeret nappal mutatkozni, mert olyankor a többi szárnyas
rettenetes ricsajjal űzőbe szokta venni.
Nos hát ez a mi uhumadarunk sem merte elhagyni a
csűrt, amelyikben éjjel tanyázott; behúzódott az egyik sarokba, ott
gubbasztott, ott várta, hogy megint besötétedjék.
Reggel a szolgalegény bement a csűrbe szalmáért.
Meglátta a sarokban a nagy szürke madarat. Megijedt tőle, szaladt
hanyatt-homlok a gazdájához, és jelentette neki, hogy a csűrben egy szörnyeteg
kuporog, amilyet ő még életében sosem látott, forgatta a szemét, és olyan
félelmetes a formája, hogy aki a közelébe merészkedik, bizonyára minden
teketória nélkül bekapja.
- Ismerlek, jómadár! - mondta a gazda. - Egy rigót még
valahogyan megkergetsz, de ha már egy döglött kakas hever az utadban, előbb
hazaszaladsz a botodért, és csak úgy mersz a közelébe kerülni! No, majd én
megnézem azt a szörnyeteget - tette hozzá.
Nagy bátran lement a csűrbe, és körülnézett. Hanem
amikor a tulajdon szemével is megpillantotta a riasztó jószágot, nem kisebb
ijedelem fogta el, mint az imént a szolgalegényt. Egyetlen hatalmas ugrással
kint termett a csűrből, rohant a szomszédjához, lélekszakadva esett be az
ajtaján, alig bírta kinyögni, mi baja.
- Egy veszedelmes vadállat ütött tanyát nálam...
Sohasem láttam még hozzá hasonlót... Ha kitör a csűrből, az egész város szörnyű
veszedelembe jut... Gyertek, segítsetek...
Föllármázták a környéket, zenebona támadt az utcákban,
a polgárok nyársat, vasvillát, kaszát, fejszét ragadtak, és elszántan a csűr
felé tódultak. Csakhamar megérkezett a tanács is, élén a polgármesterrel. A
piactéren csatarendbe álltak, aztán megindultak a csűr ellen. Óvatos
hadmozdulatokkal annak rendje és módja szerint körülvették, mint egy ellenséges
várat.
Akkor előállt egy eltökélt dalia, előreszegezte a
nyársrudat, és halált megvető bátorsággal behatolt a csűrbe.
Egy pillanatig néma csend volt, majd irtózatos ordítás
harsant: a dalia rohant ki a csűrből, elhajította a nyársat, és
halott halaványan rogyott megrökönyödött társai karjába. Egy szó nem sok, annyit
sem bírt kinyögni.
- Eh, nyúlszívű! - mondta egy még nála is vakmerőbb
pocakos hős, és vasvillát szegezve, teljes terjedelmében benyomult az ellenség
hadiszállására.
Egy félperc múlva iszkolt ő is kifelé, mint akit
kergetnek. Még hátra is tekingetett, nem üldözik-e. Leroskadt a téren a kút
mellett a kőpadra, tenyerébe ejtette a fejét, úgy rebegte:
- Nem, ez aztán igazán nem tréfa!
Még egy vállalkozó akadt, de az se járt különben; nagy
garral elindult, aztán szégyenszemre megfutamodott.
Már-már úgy látszott, hogy nem a polgárok űzik ki a
szörnyeteget a csűrből, hanem a szörnyeteg őket a városukból. Végül azonban
jelentkezett egy nagy behemót ember, aki sokat forgott mindenféle hadakban, és
híres volt vitézi tetteiről.
- Mit gondoltok, elég, ha csak megbámuljátok az ellenséget?
Komoly munka ez, nem gyerekjáték! De látom, mindnyájan anyámasszony katonái
vagytok; mind féltek, hogy beletörik a fogatok ebbe a kemény dióba!
- Jó, jó - mondták neki a polgártársai -, elismerjük,
hogy te vagy a legnagyobb vitéz a városban; segíts hát rajtunk!
- Hozzátok ide a fegyverzetemet! - rendelkezett a nagy
hős.
Páncélt öltött, kardot kötött, dárdát fogott. A
többiek áhítattal figyelték s készülődését, magasztalták a bátorságár, aggódtak
az életéért. Aztán önkéntes jelentkezők odakúsztak a csűrhöz, és elszántan
kitárták a kapuját.
Elképedt, megdöbbent moraj hangzott: ott ült a bagoly
a szemük előtt a csűr közepén, a magasban; elunta magát a sarokban, és
rátelepedett az egyik keresztgerendára, onnét hunyorgott vaksin lefelé.
- Hamar ide a létrát! - adta ki a parancsot a hős
férfiú.
Hoztak is nyomban egy éktelenül hosszú lajtorját. Azt
a vitéz nekitámasztotta a gerendának, és elkezdett fokról fokra fölfelé mászni.
Odakint egyszeriben elragadta a nézőket a lelkesedés.
Éljeneztek, hurráztak, biztatták a páncélos vitézt, viselkedjék igazi hőshöz
illően, mutassa meg, hogy helyén a szíve, mentse meg a város becsületét.
A baglyot egészen megvadította a lenti sokadalom meg a
nagy zsivajgás. Látta, hogy valamiféle ismeretlen óriás közeledik felé a levegőben,
de zavarában nem tudta, merre meneküljön. Ijedtében kimeresztette a szemét,
fölborzolta a tollát, csattogtatta a csőrét, és rekedtén rikoltozni kezdett:
- Szúrd le! Szúrd le! - kiáltozta lent a tömeg.
- Bezzeg nem ordítoznátok így, ha ti volnátok a
helyemben! - szólt vissza bosszúsan a hős.
Már nem volt messze a bagolytól. Megtorpant, topogott,
izgett-mozgott a páncéljában, de mert mégsem akart szégyenben maradni annyi
ember szeme láttára, összeszedte magát, és még egy fokkal feljebb hágott.
A bagoly még nála is jobban félt. Még jobban
kimeresztette a szemét, és kétségbeesésében még rémültebben elrikkantotta
magát: - Uhu!
Ez már a mi bajnokunknak is sok volt! Tetőtől talpig
reszketni kezdett, nem volt se holt, se élő, azt sem tudta, hogyan jutott le a
létráról.
Ha már ő is így járt, hogy is akadt volna ezután
vállalkozó, aki az életét kockáztatni merte volna!
- Ez a szörnyeteg éppen csak ráfújt a város legerősebb
emberére, máris semmivé tette! - mondták. - Nincs az a halandó, akivel el ne
bánnék! Tanakodni kezdtek, hogyan mentsék meg a várost a végveszedelemtől.
Sokáig tanácskoztak, mert úgy látszott, nincs mentség, el kell készülniök a
pusztulásra. Akkor azonban a polgármesternek mentő ötlete támadt.
- Én azt javaslom, fizessük meg a város pénztárából a
gazdának a csűre árát gabonástul, szalmástul-szénástul, nehogy károsodás érje,
aztán gyújtsuk föl ezt az átkozott épületet; ha porig ég, a szörnyeteg is megég
benne, és így senkinek sem vész oda az élete érte. Ilyenkor nincs helye a
takarékosságnak. Ha fukarkodnánk, csak pórul járnánk!
Egyhangúlag, nagy lelkesedéssel el is fogadták nyomban
a javaslatot. A csűrt meggyújtották mind a négy sarkán. Csakhamar lángba
borult, és a bagoly nyomorultul benne égett. Így szabadultak meg a
szörnyetegtől.
Aki nem hiszi, járjon utána.