Egyszer a
holló elnyelette magát egy cethallal. A hal gyomrában aztán kényelmesen berendezkedett,
még egy kis tüzet is gyújtott magának.
A cethal
csak arra kérte, legyen rá tekintettel, és vigyázzon, nehogy a szívét
megsértse. A holló azonban nem tudott ellenállni a kísértésnek, és belecsípett
a szívébe.
- Au! -
üvöltötte a cethal, mert nagyon fájt neki.
Még egyszer
arra kérte a hollót, hogy hozzá ne érjen a szívéhez. A holló bocsánatot kért,
és azt mondta, hogy csak egészen véletlenül csípett bele az előbb.
Hamarosan
azonban újra belecsípett, sőt ez alkalommal már amúgy istenesen bevágta a
csőrét a cethal szívébe, és tépdesni is kezdte.
A cethal
kimúlt.
Most aztán
nem tudta a holló, hogyan szabadul ki a cethal gyomrából, mert a halott állat
szája szorosan össze volt zárva.
- Ó, bárcsak
a partra sodornák a cethalat a hullámok! - kiáltotta, és már hallotta is a
megtörő hullámok moraját, már érezte is, hogy a cethal teste hogyan hánykolódik
a parti sziklákon.
Megörült
erre módfelett.
Volt a
közelben egy falu, gyerekek játszottak éppen íjjal és nyíllal a tengerparton.
Ezek észrevették a cethalat, gyorsan megvitték a hírt a faluba, már jöttek is
az emberek, hogy kifejtsék a cetzsírt.
Miközben
ezzel foglalatoskodtak, hallják ám, hogy valaki kiabál meg énekel a cet gyomrában,
de el nem gondolhatták, mi lehet a dolog nyitja, s eszükbe sem jutott, mit
kellene tenniük.
- Ó,
vágjátok már föl végre a cethal gyomrát! - kiáltotta a holló, és már teljesült
is a kívánsága. Az egyik férfi hatalmas metszést tett a cethal gyomrán.
Abban a
pillanatban éles „Kolá! Kolá! Kolá!” kiáltással kirepült belőle a holló.
Egyenest az
erdőbe röpült, mohával letörölgette, megszárogatta magát, aztán zuzmót szedett
a fák kérgéről, gyantával a fejére meg az arcára ragasztotta. Olyan volt,
mintha ősz lenne a haja. Botot fogott a kezébe, és csoszogó, nehézkes járással
megindult a falu felé.
A falu lakói
azt hitték, valami ősöreg ember. Ő pedig belépett az egyik házba, leült a
tűzhöz, a ház lakói enni adtak neki.
Közben
hallotta, hogy az emberek arról beszélgetnek: a tenger hullámai egy döglött
cethalat vetettek partra, és - ki hallott még ilyet! - a gyomrából egy holló
repült ki. Erre aztán megszólalt:
- Rossz jel,
emberek. Legyetek elővigyázatosak, mert hamarosan eljönnek ellenségeitek, és
mindannyiotokat megölnek. A legjobb volna, ha azonnal nekilátnátok az
előkészületeknek, és összeszednétek minden ingó holmitokat, csónakba
szállnátok, itthagyva azt az átkozott cethalat. Csak így menthetitek meg
életeteket!
Úgy is lett.
A falu lakói megfogadták a tanácsát. Ő maga is csónakba szállt az egyik
családdal. Ez a csónak azonban nagyon rozoga volt, a fenekén hatalmas lyuk
tátongott, amely csak úgy-ahogy hevenyészve, mohacsomóval volt bedugaszolva.
Mikor már
messze kint jártak a nyílt vízen, a holló kiráncigálta a mohadugót, a csónak
pillanatok alatt elsüllyedt, a benne ülők mind a vízbe estek.
A holló
ezután visszaröpült a faluba, felfalta a cethalat s minden egyéb élelmiszert,
amit a falu lakói már nem tudtak csónakjaikon magukkal vinni.