Egy indián
falu főnökének két szép férjhez adandó leánya volt. Sokan akarták őket
feleségül venni, de mindenkit kikosaraztak. A főnök gyakran unszolta őket:
-
Válasszatok férjet, leányok, hiszen már minden ifjút kikosaraztatok!
Ebben az
időben Nap húgával, Csillaggal az égben lakott, és látta, hogy mi történik a
földön. Nap így szólt a húgához:
- Az indián
főnök lányai minden barátunkat kikosarazták. Gyerünk le a földre, és hozzuk
rendbe a dolgot. Próbára tesszük a lányokat.
Emberi ruhát
készítettek maguknak, és éjjel leszálltak a földre. Mikor még sötét volt, a
falu szélén kunyhót építettek. Nagyon régi kunyhónak tűnt, látszott, hogy
szegény emberek lakják. A tartógerendákat régi, korhadt fából készítették, a
padlót ágakkal, fűvel, mohával borították, és ebből készültek az ágyak is.
Takaróik régi rongyok maradványaiból voltak összefoldozva, az ivóedények és
főzőedények gyatra faháncsból készültek. Csillag rongyokba öltözve, roskadozó
öregasszony képét vette fel, Nap pedig beteg szemű, piszkos legénykévé
változott.
Másnap
reggel a falu asszonyai meglátták a kunyhót, és benéztek a bejáraton. Azután
mindenkinek elmesélték:
- Szegény
emberek érkeztek éjszaka, és ócska kunyhóban szálltak meg. Két élőlényt láttunk
a kunyhóban, egy piszkos, beteg szemű kisfiút és a nagyanyját, aki nagyon öreg,
és rongyokba van öltözve.
Ebben az
időben a főnök elhatározta, hogy mindenáron férjet talál a lányainak. Elküldte
hírnökeit, akik mindenhol elmondották, hogy négy nap múlva versenyjátékot
rendeznek, és aki a legjobban tud célba lőni, feleségül veheti a főnök két
lányát. A környék fiataljai alig tudtak örömükben aludni. Harmadik nap újra
kihirdették:
- Holnap
reggel mindenki jelenjen meg a céllövészeten. Mindenki kétszer lőhet célba. Egy
magas fán sas ül majd, és aki lelövi, megkapja a főnök két lányát.
Különösen
örült a hírnek a prérifarkas, aki azt hitte, hogy övé lesz majd a két lány.
A következő
reggel egy óriási sast pillantottak meg, amint ott körözött a levegőégben, és
egy fára telepedett le, amely a falu szélén állott, közel Nap és Csillag
kunyhójához.
A versenyt
megelőző estén Nap azt mondta Csillagnak:
- Nagyanyám,
készíts nekem íjat és nyilat.
Csillag azt
kérdezte:
- Mire jó
ez, hiszen te nem tudsz célba lőni, sosem volt nyilad és íjad!
De Nap ezt
felelte:
- Holnap
részt akarok venni a versenyben. Hallottam, mit hirdetett ki az indián főnök.
Csillag
megszánta fivérét, levágott egy vörös fűzfaágat, készített belőle íjat, és
ágakat szedett nyílnak. Az íjat rossz madzaggal kötözte meg, és a nyílra nem
tett tollakat.
A prérifarkas, aki attól félt, hogy valaki más találja
el előtte a madarat, így kiáltott:
- Én lövök
először! Ti csak figyeljétek, hogyan találom el a sast.
A nyíl
azonban a fának csak az alsó ágát érte. Mindenki nevetett.
Erre a
prérifarkas így szólt:
- Most
hibáztam, mert rossz volt a nyílvessző, de ez a második biztosan megöli a sast.
Újra lőtt,
de második nyila még alacsonyabban talált a fába, mint az első.
Megharagudott
erre a prérifarkas, újabb nyilakat szedett elő tegezéből, és mind ki akarta
őket lőni. Az emberek azonban megragadták a prérifarkast, elvették tőle a
nyilakat, s azt mondották:
- Szabály
szerint csak kétszer lőhetsz!
Azután a
többiek következtek, ők is kilőtték a nyilaikat, de egyik sem talált célba.
Akkor Nap azt mondta:
- Nagyanyám,
nyisd ki a kunyhó ajtaját, hogy én is lőhessek.
Csillag így
felelt:
- Először
kelj fel az ágyból! - Félrerántotta a kunyhónyílást fedő takarót, és Nap
kilőtte a nyilát. A nyíl a sas farktollait érte. Az emberek látták, hogy a nyíl
a piszkos fiú kunyhójából jött, de nem látták, hogy ki lőtte ki. Amint
bámészkodtak és álmélkodtak, Nap kilőtte a második nyilát is, amely a sas
szívét szúrta keresztül. Eközben a prérifarkas és a többiek ott állottak a
piszkos fiú kunyhójának közelében, és a prérifarkas nagyon szerette volna
megnyerni a versenyt. Elkiáltotta magát:
- Én lőttem
le a madarat a kunyhó ajtajából!
Odarohant a
fához, hogy felszedje a lelőtt madarat, Csillag azonban gyorsabban futott nála.
Megragadta a madarat, odavitte a főnökhöz, és így szólt:
- A versenyt
az unokám nyerte meg, lányaidat az én unokámhoz kell férjhez adnod.
Az emberek
mind köréjük gyűltek, és kinevették a piszkos fiút. Azt mondták:
- Hiszen
beteg szegényke, tetves, fáj a szeme, és ótvaros az arca.
A főnöknek
bizony nem volt kedve hozzá, hogy egy ilyen szurtos kölyökhöz adja feleségül
két szép lányát, és tudta azt is, hogy a piszkos fiú olyan beteg, hogy járni
sem tud. Ezért azt mondta: - Holnap új versenyre kerül sor. Ez lesz az utolsó
verseny. Nem fogom a szavam megszegni: aki nyer, azé a két lány.
Hírül adta
tehát, hogy reggel minden ifjú harcos állítson két csapdát a fekete menyétnek.
A fekete menyét igen ritka volt a falu környékén. Ha valaki egy menyétet fogott
éjszaka, másnap is a hegyre kellett mennie, hogy még egyet fogjon.
Minden ifjú
harcos csak két csapdát állíthatott, és két menyétet foghatott, egy
világosabbat és egy sötétebbet.
Amikor már
mindegyik elment a hegyekbe, Nap azt mondotta a nővérének:
- No,
nagyanya, készíts két csapdát!
Csillag azt
felelte:
- Először ki
az ágyból!
De aztán
mégis megszánta, és fűzfaágakból két csapdát készített. Megkérdezte Csillag
Naptól, hova tegye a csapdákat. Nap azt felelte:
- A kunyhó
ajtajának két oldalára.
Másnap
reggel visszatértek a férfiak, egyik sem fogott fekete menyétet. Amikor Csillag
kiment a kunyhóból, két szép menyétet talált a csapdában. Ekkor a főnök maga
köré gyűjtötte a férfiakat, hogy megtudja tőlük, ki járt eredménnyel. Örült,
mert tudta, hogy a piszkos fiú nem tud járni, és ha nem ment fel a hegyekbe,
nem is foghatott semmit.
Ekkor
megjelent a nagyanyó, maga után húzva a két fekete menyétet. Azt mondotta:
- Hallottam,
hogy két menyétet kellett fogni a versenyzőknek. Itt van az a kettő, amelyet az
unokám fogott. - Ezzel átadta őket a főnöknek, és hazament.
A
prérifarkas már előre dicsekedett, hogy ő biztosan megfogja a menyéteket.
Amikor felment a hegyre, nem is két csapdát helyezett el, hanem tízet. Két
éjszaka is kinn maradt az erdőben, de semmit sem fogott.
A főnök így
szólt a lányaihoz:
- Sajnos, a
piszkos fiúhoz kell feleségül mennetek. Szerettelek volna titeket megóvni
ettől, és ezért egy második versenyt is rendeztem. De minthogy én vagyok a
nagyfőnök, nem szeghetem meg adott szavamat. Menjetek, lakjatok férjeteknél.
A lányok
felvették legszebb ruhájukat, és elindultak. Útközben a holló háza előtt
haladtak el. Hallották, amint a holló azon nevet, hogy a lányok a piszkos
fiúhoz mennek férjhez. Az idősebbik azt mondotta:
- Gyerünk,
nézzük meg, miért nevet a holló.
A fiatalabb
azt felelte:
- Nem, atyám
azt mondotta, menjünk egyenesen férjünkhöz.
Az idősebb
lány mégis bement a házba. Leült a holló idősebb fia mellé, s az ő felesége
lett. Mint a többi holló, ez is csúf volt, nagy fejű, de mégis azt gondolta a
leány, hogy jobb a csúnya hollófiúhoz férjhez mennie, mint egy beteg, piszkos
kölyökhöz.
A
fiatalabbik lány továbbment, belépett a piszkos fiú otthonába, leült melléje.
Az öregasszony megkérdezte, kicsoda, s miért jött. Majd azt mondotta Csillag:
- Férjed
beteg, és hamarosan meghal. Menj vissza esténként apád házába, de gyere ide
reggel, és nappal ápold a férjedet.
A közelben
lakó hollócsalád kinevette a főnök kisebb lányát, és haragudtak, mert nem lett
a hollófiú felesége. Nővérét a legszebb, leggyönyörűbb ruhákba öltöztették.
Ruhája tele volt rakva gyönggyel, tengeri kagylóval, jávorszarvasfoggal,
kézimunkákkal. Nyakláncokat ajándékoztak neki, és az anyósa gyönyörű zöld
jáspiskőből készült ékszert akasztott ruhájára. A fiatalabb lány azonban oda se
figyelt erre, minden reggel elment a kunyhóba, hogy segítsen a nagyanyának fát
gyűjteni és ápolni beteg férjét.
Így ment ez
három napon át.
Harmadnap
este Nap így szólt a húgához:
- Ma éjjel
felvesszük újra igazi alakunkat, hogy az emberek teljes fényünkben láthassanak
bennünket.
Azon az
éjszakán mindketten átváltoztak. Az ócska kunyhóból gyönyörű új állatbőrökkel
befedett ház lett, sokkal szebb volt, mint a feketeláb indiánoké vagy más
törzseké, gazdagon volt díszítve, s minden oldalát festmények ékesítették. A
régi kéregedények fényes rézedényekké váltak. Gyönyörű kosarak és tarisznyák
függtek a falon.
Az anyóka
magas, csodálatosan szép asszonnyá változott, ruháját ragyogó csillagok díszítették,
a piszkos fiú pedig világos bőrű, szép ifjú lett. Ruháját sárgaréz tette
csillogóvá. Haja a földig ért, úgy világított, mint a nap sugara.
Mikor reggel
az indiánok megpillantották az új kunyhót, azt mondták:
- Gazdag
főnök érkezett az éjjel, ott tanyázik, ahol azelőtt a szegény emberek laktak.
Úgy látszik, elkergette a régi lakókat.
Mikor a
feleség reggel megérkezett, nagyon csodálkozott a változáson. Egy asszonyt
látott az ajtóban, aki hosszú bőrruhát hordott, melyről csillagok csüngtek, s a
hajában is fényes csillagok voltak. De a hangja ismerős volt, amikor azt
mondotta:
- Jer, s ülj
férjed mellé!
A lány
felismerte, hogy a szép hölgy nem más, mint az öreg nagyanyó. Hogy belépett a
házba, ott látott heverni egy szép ifjút. Ruháját és haját fényes napsugarak
díszítették. A lány nem ismerte meg, és körülnézett. Kereste a piszkos fiút. De
az asszony azt mondta:
- Itt a
férjed, menj és ülj mellé.
Nagyon örült
a fiatalasszony. Nap odavitte feleségét az ajtónál álló rézüsthöz, melyben
fényes folyadék csillogott. Gyengéden odahúzta felesége fejét az üsthöz, és a
folyadék átömlött haján, leömlött testére is, és ragyogó csillagok formálódtak
rajta. Azt kérte feleségétől, hogy egészen ürítse ki az üstöt. A fiatalasszony
felemelte az üstöt, és a benne levő aranyos folyadék kiömlött, és apjának, a
nagyfőnöknek a házáig hömpölygött. Azt mondta a férj:
- Ez lesz az
az ösvény, amelyen később atyádat meglátogathatod.
Ezután
mindhárman az égbe röpültek, a csillagos ösvény pedig, a Tejút, még ma is
látható az égen.