Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény
ember. Ez a szegény ember egy reggel két tehenével elindult a földjére
szántani. Amint az erdő mellett megyen, egyszer csak hall valami bömbölést és
makogást. Bemegy az erdőbe megnézni: vajon mi lehet az? Hát látja, hogy egy
nagy medve verekedik egy kis nyúllal.
- No, még ilyet se láttam életemben - mondja a szegény
ember, és olyan jóízűen kacagott rajta, hogy majd kipukkadt.
- Ejnye, veszett-hordta embere, hogy mersz te rajtam
kacagni? - rivallott rá a medve. - No, ezért meglakolsz. Tehenestől együtt
megeszlek.
A szegény ember bezzeg most már nem kacagott. Nagyon
kérte a medvét, hogy ne egye meg, vagy ha már csakugyan meg kell lenni,
legalább estig ne egye meg, ameddig felszántja a földjét, szegény házanépe hogy
ne maradjon kenyér nélkül.
- No, hát estig nem bántalak, de akkor megeszlek!
Avval a medve elment a dolgára, a szegény ember pedig
búsan szántogatott, s akármennyit gondolkozott, nem tudta elgondolni, mivel
lehetne megengesztelni a medvét... Délfelé odavetődött egy róka: észrevette,
hogy a szegény ember búsul, kérdezte tőle, mi a baja, talán segíthetne rajta.
A szegény ember elmondta, hogy járt a medvével.
- Ha csak ennyi a baj, azon könnyen tudok én segíteni.
Kutyabajod sem lesz. De mit fizetsz, ha megsegítelek?
A szegény ember nem tudta, mit ígérjen, mert nemigen
volt miből, s a róka is sokat kért. Végre kilenc tyúkban s egy kakasban
egyeztek meg. Nehezen ígérte meg a szegény ember, mert nem tudta, hogy honnan
teremti elő; de mégis megígérte.
- No, most már, szegény ember, hallgass reám! Mikor a
medve estefelé idejő, én megbúvok a bokorban, s kürtölök, ahogy a vadászok
szoktak. Akkor a medve azt kérdi: mi az? Te azt mondod: vadászok jönnek. Erre a
medve megijed, s kér, hogy bújtasd el. Te bebújtatod abba a szennyes zsákba, s
megmondod neki, hogy meg ne mozduljon. Én akkor kijövök a bokorból, s kérdem:
mi van abban a zsákban? Te azt mondod: szenes tőke. Én nem akarom elhinni, s
azt mondom: vágd abba a csúcsba a fejszédet. Te fejszét fogsz, s úgy vágod
fejébe a fejszédet, hogy a medve mindjárt szörnyethal.
A szegény ember megörvendett a jó tanácsnak, s követte
is. Minden úgy történt, ahogy a róka mondta: a medve pórul járt, s a szegény
ember megszabadult tehenestől.
- Nem megmondtam, hogy így lesz? - mondta a róka. -
Tanuld meg ebből, szegény ember, hogy többet ésszel, mint erővel. De nekem most
dolgom van, hazasietek. Holnap elmegyek hozzád a kilenc tyúkért és a kakasért.
Jó kövérek legyenek! Otthon légy, mert különben megkeserülöd.
A szegény ember szekerére vetette a medvét, vígan tért
haza, otthon jó vacsorát csapott, jól aludt rája, s nem sokat félt a rókától,
mert megtanulta tőle: többet ésszel, mint erővel!
Reggel alig nyitotta ki a szemét, már kopogtatott az
ajtón a róka, s kérte a kilenc tyúkot és az egy kakast.
- Mindjárt, komám, mindjárt, csak felöltözöm - mondta
a szegény ember. Hamar felöltözött, de nem nyitotta ki az ajtót, hanem
megállott a ház közepén, s elkezdett csaholni, mint a kutyák.
- Te szegény ember! Mi tesz úgy, talán csak nem kopó?
- Bizony, komám, kopó az, mégpedig két kopó. Itt
aludtak az ágy alatt, ördög tudja, honnan kerültek ide. Megérezték a szagodat,
ki akarnak rohanni, alig tudom már tartani őket.
- Csak addig tartsd, amíg elfutok. Nem bánom, maradjon
inkább neked a tyúk is, a kakas is.
Mire a szegény ember kinyitotta az ajtót, a róka már
túl volt ungon-berken. Nagyot kacagott rajta, s még talán most is kacag, ha meg
nem halt.