Volt egyszer egy szegény ember, annak volt két lova.
Fuvarba járt az ember, fuvarozott, hát egyszer az egyik lova megdöglött, csak a
szürke lova maradt magában. A szürke lónak attól kezdve nehéz lett a dolga,
maga húzogatta a kocsit, maga cipelte a terhet. Hamar megunta a dupla munkát,
hát az egyik este, ahogy kifogta a gazdája, elszaladt a ló. - Ha elszaladt,
elszaladt, majd elégyön, ha megunja magát! Nem ment utána az ember. A szürke ló
meg szaladt, szaladt, meg se állt a farkas barlangjáig, ott lefeküdt a barlang
szájához. Az öreg farkas meg küldte ki a kisebbik fiát: - Eredj, kisfiam, nézd
meg, milyen idő van kivel! Ment volna kifelé a kis farkas, de hát nem tudott a
szürke lótól. Szaladt aztán vissza. - Nagy tél van kivel, édesapám! - Nagy tél
van kivel? Mán hogy lehetne nyáron tél? Küldte aztán a nagyobbik fiát az öreg
farkas: - Eredj, fiam, nézd meg, milyen idő van kivel! Az is szaladt vissza. -
Csakugyan tél van, édesapám, befújta a hó a bejáratot, ki se tudónk menni. -
Nohát, majd kimennek én magam, megnézem milyen az a tél! Kiment az öreg farkas,
hát látja, hogy egy szürke ló fekszik a bejáratnál. Mozdulatlan volt, mintha
meg lett volna dögölve. A farkas mindenhogy próbálgatta, hogy bírná elhúzni a
lovat a bejárattól, de nem bírt vele sehogy se. A végin hozzákötötte a farkát a
ló farkához, hogy arrébb húzza. Mikor jó erősen összekötötte a két farkat, a
szürke ló felugrott, nekiiramodott. Szaladt a szürke ló, míg csak haza nem ért.
Otthon elnyeri- tette magát az udvaron. Kiszaladt a szegény ember a házból, hát
megörült, hogy farkast hozott a lova. Tarkón ütötte a farkast az ember,
megnyúzta, eladta a farkas bőrit, vett egy másik lovat rajta. Megint lett aztán
párja a szürke lónak, nem maga húzogatta a kocsit.
